Connect with us

Horvátország

SZEX ÉS POLITIKA: Tito marsall 3 + 2 felesége

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

josip broz tito javanka budisavljevic
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A nagy vezérek és a nagy vezírek életének nem minden fejezete kerül be a tankönyvekbe. Nehogy megrontsa az ifjúságot. A volt diktátor szerelmi ügyeiről az „párt- és az istenadta” nép vajmi keveset tudott, mert ha tudott volna, az biztos nem tölti el büszkeséggel. Josip Broz Tito ugyanis klasszikus liliomtiprással kezdte szerelmi pályafutását, bár akkor még nem voltak olyan „fejlettek a törvények”, mint manapság.

A levelező tagozat

A szocialista Jugoszlávia életfogytiglani elnöke életében háromszor nősült, és öt feleséget fogyasztott el. Első felesége mindössze 13 éves volt, amikor Tito udvarolni kezdett neki, majd egy pravoszláv templomban el is vette. Ő volt az orosz származású Pelagija Denisovna Belousova–Polka, aki

-fiatal kora ellenére öt gyereket szült a kommunizmussal akkor még csak flörtölő férjének,

az öt gyerek közül azonban csak a Žarko névre hallgató maradt életben.

Tito első házassága egyáltalán nem volt lakodalmas menet, az édesanyját elkapta a spanyol nátha, apja alkoholista lett, amihez nagyban hozzájárult Josip Broz kokettálása a forradalmi eszmékkel. 1928-ban hat évre lecsukták, ezért a gazdasági világválság egybeesett a későbbi délszláv nagyvezér első magánéleti válságával. Polka asszony levélben vált el börtönben sínylődő férjétől, és visszatért szüleihez. Tito így levelező tagozaton bukta első házasságát.

A sztálini tisztogatás hatása a házasságra

A második asszony Anna Lusi Koening volt – és most következik egy igazi kommunista rémtörténet, ami kenterbe veri a Twin Peakset, és minden egyéb amerikai filmborzadályt. Anna Lusi Koening egy német elvtárs felesége volt, akit Hitler hatalomra kerülését követően lefogtak, és 15 évre börtönbe dugtak. A férfit Ernst Babrnak hívták, aki később – börtönben szerzett tapasztalatainak elismerése mellett – a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) államvédelmi minisztere lett.

Feleségét sikerült Moszkvába szöktetni, ahol az elvtársak Lucija Bauer névre keresztelték. A Valter álnevet viselő Tito 1936. október 13-án elvette Lusit, akiről egyelőre nem derült ki, hogy járt-e levelező tagozatra. Ám ez a házasság sem tartott sokáig. Tito, illetve Valter, a Komintern utasítására visszatért Jugoszláviába, felesége viszont Moszkvában maradt.

– Lusit 1937 októberében a szovjetek letartóztatták, és decemberben a Ljubljankában ki is végezték, mint német kémet.

Tito második feleleségéről nemigen maradt fenn fotó, viszont létezik az egybekelést igazoló házassági anyakönyvi kivonat.

Hitler atombombája

Tito nem sokat tétlenkedett, elvégre fiatal volt még, alig múlt 45 éves. Párizsban megismerkedett a szlovéniai származású Herta Haasszal, akivel 1940-ben Isztambulban találkoznak újra, amikor a kommunista mozgalomban futárként tevékenykedő nő hamisított útlevelet szállított Titónak.

– A történet romantikus fordulatot vett, és a szerelmespár Marija Šarić és ing. Slavko Babić álnéven tért vissza Zágrábba.

A krónikások házasságkötésről ugyan nem tudnak, viszont a kapcsolatból születő Mišo Broz később szép pályát futott be, 2004 és 2009 között Horvátország indonéziai nagykövete volt. Anyját az usztasák ugyan letartóztatták, de egy fogolycsere során 1943-ban sikerült kiszabadítani. Herta Haasért cserébe a partizánok elengedték azokat a német tudósokat, akik Bosznia- Hercegovinában kutattak urán után Hitler atombombájához.

Tito legkedvesebb kedvese

Tito hozzászokhatott, hogy a házasság és a fogság együtt jár, ezért ismét beszerelmesedett. Ezúttal a szívét egy francia nyelvet tanuló egyetemista lány rabolta el.

josip broz tito davorjanka paunovi zdneka horvat

– Davorijanka Paunović nem csak fiatal volt, hanem állítólag „csoda dolgokat művelt az ágyban”,

és ennek a két dolognak köszönhetően felkeltette a vezér figyelmét is. Tito – aki akkor már a Jugoszláv Kommunista Párt főtitkára volt – egy 1941-ben tartott illegális rádiótávíró-tanfolyamon fedezte fel a nála 28 évvel fiatalabb lányt, aki később Zdenka Horvat álnéven tevékenykedett. Ez egy tiltott és titkos szerelem volt a partizánok körében bevezetett szigorú erkölcsi normák közepette.

Davorijanka Paunović Zdenka állandóan Tito mellett volt, mint a főparancsnok személyi titkára. Részt vett a partizánok nagy meneteléseiben, ami megtörte az egészségét. Még a háború előtt tuberkulózisban betegedett meg, ami miatt Tito Moszkvába küldte gyógykezelésre. Zdenka csak részben gyógyult meg, és saját felelősségére visszatért Jugoszláviába, ahol 1946. május 1-én meghalt. Ez nagyon megrázta Titót, aki szűk családi körben – Zdenka szüleivel közösen – temette el legkedvesebb kedvesét a belgrádi rezidenciájának otthont adó Beli Dvorban, hogy mindig a közelében lehessen kedvesének.

Az utolsó női főszereplő

Az utolsó női főszereplő a délszláv népek nagy vezetőjének életében Jovanka Budisavljević volt, akit a boszniai Drvárban ismert meg a második világháború alatt. Jovanka fiatalon gyönyörű nő volt, és a háború után ebben a minőségében házvezetőnek szegődött a Beli Dvorba. Hat évnek kellett azonban eltelnie, hogy meghódítsa Tito szívét, és a marsall legismertebb felesége legyen. (Lásd a legfelső képet!) Jovanka azonban idővel veszített lánykori bájaiból, ezért Tito új szerelmi kalandokba bocsátkozott, ami megrontotta az „elnöki pár harmonikus házastársi életét”. Formálisan ugyan Tito haláláig együtt maradtak, Tito azonban az utolsó néhány évet már különválva töltötte tőle.

margit hercegnő margareth

Tito feleségeinek listája ezzel teljes, a szeretők névsorával kapcsolatban azonban csak spekulációk léteznek, a pontos listával még adósak, és valószínűleg adósak is maradnak a történészek. Az viszont biztos, hogy

– Tito nemcsak a szép és fiatal kommunista és partizánlányokat szerette.

Minden erőfeszítés ellenére a feledés jótékony homálya fedi el örökre, hogy a volt jugoszláv elnök mennyire elmélyült kapcsolatokat ápolt Elizabeth Taylorral, Sophia Lorennel, Gina Lollobrogidával, valamint II. Erzsébet brit uralkodó húgával, Margit hercegnővel.

Horvátország

Sztrájkügyben a bíróság a kormány ellen döntött, új multiplex mozi nyílt Koszovóban

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

sztrájk, multiplex
Széleskörű találkozó a kormány "tartalék főhadiszállásán" (Forrás: Twitter, Andrej Plenković )
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Hétfőn Horvátországban azzal kezdődött a nap, hogy tíz óra tájban a zágrábi Megyei Bíróság bejelentette a döntését, amely lehetővé teszi a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkját az igazságszolgáltatásban. Tehát az összes bírósági tisztviselő, gyorsíró, sofőr, takarítónő és más alkalmazott, aki ma reggel 7 órakor kezdte meg a sztrájkot, immár legálisan folytathatja a megmozdulást. Ezzel a bíróság lényegében a kormány ellen döntött, mert a kabinet a sztrájk betiltását követelte.

Szabad sztrájkolni

Történelmi nap ez a szakszervezetek, különösen a „nem reprezentatívak” számára, mert a bíróság kimondta, hogy törvényes a munkavállalók sztrájkja a bíróságokon és az ügyészségeken.

– Délelőtt 10 órakor ott voltunk a megyei bíróságon a sztrájkot jogszerűnek nyilvánító ítélethirdetésen, 10 óra 5 perckor pedig meghívást kaptunk Ivan Malenica igazságügyi minisztertől, hogy ma fél háromkor menjünk be tárgyalni. Nos, ez a megmozdulás legalább arra jó volt, hogy létrejöjjön a találkozó

– mondta Iva Sušković, az Állami és Helyi Alkalmazottak Szakszervezetének (SDLS) elnöke a zágrábi városi polgári bíróság előtt röviddel déli 12 óra előtt tartott tüntetésen.

Salamoni döntés

A kormány „tartalék főhadiszállásán”, a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban Andrej Plenković miniszterelnök fél tízkor találkozott a közszolgálati szakszervezetek képviselőivel.

A találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Oleg Butković miniszterelnök-helyettes és tengerügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Marko Primorac pénzügyminiszter, Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter, Davor Filipović gazdasági és fenntartható fejlődési miniszter, Marin Piletić a munkaügyi kérdésekért és a nyugdíjrendszerért, valamint a család- és szociálpolitikáért felelős miniszter, Vili Beroš egészségügyi miniszter, valamint Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.

sztrájk, multiplex

Andrej Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Pedagógus Szakszervezetek képviselője (Forrás: Twitter, Andrej Plenković)

Nem sokkal 11 óra után véget ért a találkozó, amelyet követően Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője állt ki a sajtó munkatársai elé.

– A párbeszéd keretében arra jutottunk, hogy a következő napokban egyetértési megállapodást kötünk, amely megelőlegezi a kormány döntését az állami alkalmazottak és a köztisztviselők ideiglenes illetménykiegészítésének kifizetéséről

– jelentették be a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón.

– Ezt a köz- és állami alkalmazottak fizetéséről szóló új törvény kidolgozásával összefüggésében kell érteni

– nyilatkozta Plenković miniszterelnök, hozzátéve, hogy a törvénynek január 1-jéig hatályba kell lépnie, és hozzátette, hogy két különböző rendeletet fogadnak el, egyet az állami tisztviselők, és egyet a köztisztviselők vonatkozásában.

Plenković szerint a közös döntések 219 000 alkalmazott bérét érintik, és bejelentette, hogy a legalacsonyabb bérek 100 euróval emelkednek.

Azok, akiknek valamivel magasabb fizetésük van, 80 vagy 60 euró növekedéssel számolhatnak. Ugyanakkor a kormányfő azt is közölte, hogy a nyaralási pótlék mindenki számára azonos lesz, azaz 300 euró.

Új mozi Koszovóban

Amíg Európa döntő többsége egy újabb háború kirobbanásával ijesztgeti magát Szerbia és Koszovó között, a német-horvát Blitz Cinestar, amely a régió legnagyobb filmszínházhálózatát működteti, bejelentette, hogy június 2-án, pénteken megnyitotta eddigi legnagyobb, 15 moziteremmel büszkélkedő megaplexét Koszovó fővárosában, Prištinában.

megamozi pristian

Fő a kényelem, a pristinai megamozi egyik terme a tizenötből (Forrás: Cineuropa)

A megamozi Európa azon részének legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Prishtina Mallban működik, fittyet hányva mindenféle vérgőzös jóslatnak.

A prištinai CineStar Megaplex a legnagyobb, legmodernebb, és egyben a legszebb mozi Koszovóban.

A Wall-to-wall Harkness vásznakat, a Barco 4K RGB lézerprojektorokat, a Real D Ultimate 3D-t, a JBL hangszórókat és a Crown audioerősítőket magában foglaló technológia mellett a prištinai CineStar belső berendezése, a zágrábi Franić & Šekoranja tervezőiroda munkáját dicséri.

A zágrábi tervezőiroda más, díjnyertes CineStar mozik belső berendezéséért is felelős, köztük a 2018-as Európa legjobb új építésű mozijának díjával büszkelkedő CineStar Split belső berendezése is az ő terveik után készült.

Körülbelül ennyit a háborúról, ami körül szakértők sora aggodalmaskodik Belfasttól České Budějovicéig.

Addig amíg nem zárják be a Ferizaj (szerbül Uroševac) melletti Camp Bondsteelt, illetve az amerikaiak nem vonulnak ki Koszovóból, nyugodtan lehet fagyizni és moziba járni, főleg most, hogy már van hova a CineStar jóvoltából.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava