A szerbiai ellenzéki média koszovói forrásokra hivatkozva vasárnap este nyilvánosságra hozta az európai vezetők: Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Giorgia Meloni olasz...
A bosznia-hercegovinai kormányváltást követőn az utca emberéből boszniai külügyminiszterré avanzsált Elmedin Konaković, aki terjedelmes interjúban ismertette, milyen irányú lépéseket tervez hazája külpolitikájában. A január közepén hivatalba...
Szóval a hétvégi cikkecske ismét a bolond világról szól, amelyben élünk. Ezt a világot sánta kígyó szüli – ahogyan egyik kedves, költői vénával megvert barátom fogalmazna...
Alekszandr Bocan- Harcsenko, Oroszország belgrádi nagykövete hosszú interjút adott a belgrádi Beta független hírügynökségnek. Többek között arról beszélt, hogy a háború nem lépi át Ukrajna határait,...
Charles McGonigalt, amerikai ügynököt, az Amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) New Yorki irodájának egykori kémelhárítási vezetőjét januárjában letartóztatták, és szövetségi vád alá helyezték pénzmosás, az FBI-nak tett...
Szerbia az Orosz Föderációtól felvett hiteleket ezentúl orosz pénzben, vagyis rubelben fizetheti vissza. Ezt Moszkvában jelentették be, már csak a vonatkozó kormányközi szerződést/jegyzőkönyvet kell aláírni. A...
Hétvégi stresszoldó írásunk következik, miután Horvátországban lényegében semmi olyan nem történt a napokban, amiről érdemes lenne beszámolni, és nem írtuk volna már meg, ezért úgy határoztunk,...
A koszovói albánok is makacskodnak, és elfogadhatatlan feltételekhez kötik Szerb Községek Közösségének létrehozását. Csütörtökön nem csak Szerbiában ülésezett a parlament, hanem Koszovóban is, bár ez a...
A belgrádi kormány támogatását élvező koszovói szerbek és a szerbiai vezetés legfőbb követelése a Szerb Községek Közösségének (Zajednica sprskih opština, ZSO) létrehozása Koszovóban, amelyet a mostanában...
Most nem arról lesz szó, amit láttunk, és tudunk, hanem arról, aki látta, és tudja, amit mi nem láttunk, és nem tudunk. Illetve arról a személyről,...
Szerdán (január 18-án) jelentette be Recep Tayyip Erdoğan török államfő, hogy május 14-én lenne a parlamenti és az elnökválasztás is Törökországban (a kettőt egyszerre kell megtartani)...
Az amerikaiak „fagyasztóba teszik” az együttműködést a szerbiai polgári titkosszolgálattal, miután annak élére Aleksandar Vulin személyében olyan szerb politikus került, aki „meghitt” kapcsolatban áll Vlagyimir Putyin...
Szerbiai médiajelentések szerint Albin Kurti koszovói (albán) miniszterelnök a szerb karácsony előestéjén engedélyezte, hogy a szerb pátriárka felkeresse Koszovót, ahonnan az ottani hatóságok korábban kitiltották, majd...
A lassan a szerb héják közé sorolható szerb miniszterelnök attól tart, hogy fegyveres összecsapások alakulnak ki Koszovóban, ahol a szerbek és az albánok néznek farkasszemet egymással....
Nem csak Magyarország, hanem Ausztria és Németország is érdeklődik a horvátországi LNG-terminál bővítése, illetve a terminálhoz kapcsolódó gázvezeték kapacitásának növelése iránt. Erről a horvát miniszterelnök nyilatkozott,...
Minden valamire való koszovói sajtó- & médiatermék kitüntetett helyen foglalkozik azzal, hogy ünnepélyes keretek között aláírták Koszovó európai uniós tagsági kérelmét. Ugyanúgy a szerbiaiak is. A...
Végül is, a Plenković-kormánynak sikerült megvalósítani minden külpolitikai stratégiai célkitűzését, az ország a jövő évet az eurozóna és a schengeni övezet új tagjaként kezdi. Ezzel egyetemben,...
A Wagner orosz félkatonai csoport a Telegramon arról számolt be, hogy Szerbiában megalakította a barátsági és együttműködési központját. A BALK-on a napokban írtunk arról, hogy saját...
A szerb elnök kérette magát ugyan, de aztán végül mégiscsak elutazott az albán fővárosba, mert ott olyan szerződést fogadtak el/írtak alá, amelyből Szerbiának is haszna származik,...