Görögország
A görög légierő a francia Rafale után amerikai F-35 típusú vadászgépeket is beszerez
Görögország megkapta az amerikai szenátus jóváhagyását az F-35 típusú vadászgépek beszerzéséhez. A görög kormány a most megrendelt 20 db gép mellé egy ugyanekkora kontingens jövőbeli beszerzése mellett is döntött. A törökök eközben pénzt és energiát nem kímélve a saját TF-X jelzésű ötödik generációs vadászgép projektjüket erőltetik, azonban a hírek szerint a típus 2025-re tervezett első repülése legalább három évet késik.
Amerika vadászgépekkel segít
Nikosz Panajótopulosz görög védelmi miniszter tájékoztatása alapján Görögország 20 db F-35 Lightning II típusú vadászgép vásárlására adott ajánlatot az amerikai gyártónak. Az első darabot az ötödik generációs vadászgép típusból 2028-ban veszi át a görög légierő.
A miniszter nyilatkozata alapján a görög fél összesen 40 db F-35 gépből álló egység felállítását tervezi, a második 20-as kontingens konkrét megrendelése azonban még várat magára.
Az USA kormánya február 8-án tájékoztatta az athéni vezetést, hogy az amerikai szenátus jóváhagyta a görög vételi ajánlatot.
A hellén légierő már a nyolcvanas évek eleje óta nagyrészt az USA által fejlesztett eszközökre támaszkodva próbálja ellensúlyozni a török irányból érkező fenyegetést.
Az elmúlt három évtizedben a görögök az F-16 típusú vadászbombázóra támaszkodva védték a honi légteret. A világszerte alkalmazott F-16 utolsó megrendelt példányát 2008-ban vette át a görög légierő.
Görög légifölény a Balkánon
A most bejelentett beszerzés mellett a görög fél komoly lépéseket tett a légi erejének fejlesztésére. Legutóbb 2021 januárjában kötöttek szerződést a francia kormánnyal Dassault Rafale vadászrepülők beszerzésére.
Akkor a szerződést több kritika érte, mert a fokozódó török fegyverkezés mellett meglehetősen “kényszer szülte” megoldásnak mutatkozott a 18 db “gall kakas” megvásárlása.
A görög kormány végül 6 további Rafale megvásárlása mellett határozta el magát a növekvő társadalmi nyomás, illetve az orosz-ukrán háború miatt megnövekedett regionális feszültség hatására.
Egy F-16-os vadászgép Houston felett női pilótával (Forrás: YouTube)
Az athéni kormány az F-35 gépek beszerzése előtt 2021-ben szerződést kötött az amerikai Lockheed Martin céggel a 83 darab görög F-16 repülőgép “Viper” altípussá történő modernizálására. Az első Viper már Athénban van, a maradékra pedig a jelenlegi tervek szerint körülbelül egy évet kell várni.
A görög védelmi minisztérium nem titkolt célja, hogy a közös NATO tagság ellenére a török légierő érdemi ellenfeleinek bizonyuljanak. A jelenleg zajló beszerzések alapján 2030-ba ténylegesen a görög légierő lesz a legmodernebb a Balkánon.
Törökország lassított
A legfeljebb kutya–macska barátsághoz hasonlító görög-török NATO szövetségesi viszonyt kellő fenntartással kezelik Athénban.
Így fellélegezhettek a görög védelmi minisztériumban, amikor a törökök és az USA között hosszas diplomáciai adok-kapok eredményeként kenyértörésre került sor, és megszakadtak a tárgyalások az F-35 beszerzésről 2019-ben.
Akkor a török vezetés által képviselt külpolitikai irányvonal miatt az USA elzárkózott attól, hogy Ankara is vásárolhasson az egyre nagyobb hírnévnek örvendő F-35 típusból.
A törökök évekkel ezelőtt mintegy 100 db F-35 vadászgép megvásárlását próbálták nyélbe ütni Washingtonban, az Erdoğan-rezsim és az amerikai külügyminisztérium között a gülenista csoportokkal szembeni török fellépés, valamint az orosz irányú török közeledés érdemi elhidegüléshez vezetett, az évek óta diplomáciai viták miatt húzódó repülőgép-beszerzésnek pedig az orosz S-400 típusú légvédelmi rakétarendszer vásárlása adta meg a kegyelemdöfést.
Az elnehezült diplomáciai kapcsolatok miatt a török fél maga kezdete meg az F-16 repülőgépek modernizációját.
Ennek egyik legkomolyabb eredménye, hogy az amerikai típusban lévő korábbi radart török cégek által kifejlesztett új radarberendezéssel váltották fel.
A török T- FX vadászgép (Forrás: YouTube, animációs videó)
Ez azonban még mindig nem oldotta meg a török vezetésnek az ötödik generációs vadászgép beszerzése kapcsán kialakult problémáját. A helyzet áthidalására a török légierő saját típus fejlesztésébe kezdett T- FX elnevezéssel.
A teljesen honi gyártású ötödik generációs török vadászgép a tervek szerint az első repülését 2025-ben tette volna meg. Mostanra ez a céldátum 2028-ra változott, mert a műszaki kihívások mellett a török gazdaság problémái is lassításra kényszerítették a fejlesztőket.
A teljesen hazai gyártmányú gép melletti politikai elhatározás miatt Törökország lemaradhat a görögöktől a légierő fejlesztése terén, mert a TF-X első repülésének idejére a görög légierő már rendelkezni fog F-35 típussal és a francia Rafale-okkal.
Görögország
Plenković mentené a Dinamo huligánjait, Zelenszkij pilóták képzését kérte Athénban
Bár nem azért utazott a görög fővárosba – Andrej Plenković horvát miniszterelnök a regionális vezetők informális találkozójára ment a Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulója alkalmából -, az esemény előtt azonban kétoldalú találkozót folytatott a házigazda Kiriákosz Micotákisszal. A beszélgetés középpontjában a nemrég letartóztatott Dinamo-szurkolók, illetve az általuk kiváltott görögországi zavargások álltak, amelyekben egy személy életét vesztette. Megérkezett Athénba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, akinek három kívánsága is volt a görög miniszterelnök irányába.
Mi lesz a 102 hülyegyerek sorsa?
Sajnos, a bebörtönzött horvát rendbontók száma nem 101, hanem 102, így kútba esett a poénkodás a dalmát kiskutyákkal. A gond azzal van, hogy a görög börtönök nem sokban különböznek a török börtönöktől, azaz meglehetősen randa helynek számítanak.
Ez a horvát ördögfiókák számára már önmagában véve is rossz hír, mert ugye, a görög börtönökben elsősorban görögök vannak, köztük AEK-szurkolók is, de a helyzet ennél is cifrább, mert szép számmal vannak szerb bűnözők is, akik itt töltik a büntetésüket.
Amikor kiderült, hogy a huligánokat vizsgálati fogságba helyezik, érkezett is pár szívhez szóló üzenet, hogy onnan élve nem kerülnek ki. Ez pedig Horvátországban verte ki a biztosítékot, mert még a legmarconább huligánnak is van mamája.
A szülők jajveszékelése szépen töltötte a hasábokat, egyes ellenzéki politikusok rá is mozdultak a kínálkozó alkalomra, sőt Milanović köztársasági elnök is mondott pár zokibondosat, amit persze a görög bulvárlapok idéztek vért szimatolva.
Andrej Plenković Görögországba elvitta magával Daniel Markićot, a horvát polgári titkosszolgálat, a SOA első emberét is, aki a képen balról az első (Forrás: X-platform, Andrej Plenković )
Ebben a helyzetben ajánlatosnak tűnt némi tűzoltás, amit Plenković miniszterelnök, alias Plenx most Athénban végre is hajtott.
– Álláspontunk világos, határozottan elítéltük a huliganizmust, sajnálatunkat fejeztük ki az emberélet elvesztése miatt, ellenezzük a szurkolói erőszakot
– jelentette ki Plenx athéni nyilatkozata elején.
– A görög miniszterelnök azt mondta, hogy garantálni tudja a fogva tartott horvát állampolgárok biztonságát a görög őrizetben, ugyanakkor követeltük, hogy tisztességes tárgyalást kapjanak a rendbontásban résztvevők, harmadszor pedig követeltük, hogy azok, akik csak kihágást követtek el, térjenek vissza Horvátországba
– tette hozzá a horvát miniszterelnök a sajtótájékoztatón.
Plenković arról is beszélt, hogy a görög rendőrség még nyomoz, és megerősítette, hogy látta a legfrissebb felvételeket, mellékesen szólva mi is megnéztük, de annyira pixelesek, hogy jóformán semmi olyat nem láttunk rajtuk, ami perdöntő lenne.
Szavai szerint, figyelemmel kísérik a médiát, de egyelőre semmit sem tud a tettes kilétéről, és abban sem biztos, hogy a most bemutatott új videó mentesíti-e a horvát szurkolókat a gyilkosság vádja alól.
A horvát miniszterelnök úgy vélte, hogy egyébként meg minden a görög rendőrség és a görög hatóságok kezében van, ők végzik a nyomozást.
Rendhagyó helyzet
Plenković a görög miniszterelnökkel folytatott találkozóról szólva elmondta, hogy Micotákisz szerint a nyomozás még néhány hétig eltarthat, merthogy időbe telik, amíg minden bizonyítékot, minden felvételt megnéznek, és beszélnek a gyanúsítottakkal, de ez is jóval kevesebb, mint amire számítani lehetett.
A horvát miniszterelnök megismételte, hogy a zágrábi kormány sajnálatát és részvétét fejezte ki Micotákisznak a bunyóban megszúrt görög állampolgár halála miatt, de ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a horvát fél írásban benyújtotta a fent felsorolt kérelmeket a görög hatóságokhoz.
– Megteszünk mindent állampolgáraink érdekében, de tiszteletben kell tartanunk az igazságszolgáltatás függetlenségét. Nem emlékszem, hogy valaha is ilyen helyzettel szembesült volna a horvát kormány, hogy hirtelenjében ennyi horvát állampolgárt tartottak fogva egy külföldi országban
– jegyezte meg végül Plenković.
Zelenszkij is besurrant
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök máskülönben hétfő este vacsorán fogadta a Nyugat-Balkán és az EU-tagállamok vezetőit a Maximos kastélyban, hogy informális vitát folytasson velük az EU bővítéséről és a régió európai jövőjéről, és egyúttal kiemelje Görögország szerepét a stabilitás, valamint a béke és az energiabiztonság pilléreként a Balkánon és Délkelet-Európában.
Görög kormányzati források hangsúlyozták, hogy a vacsorára szimbolikusan az egykori EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón elfogadott Thesszaloniki Nyilatkozat 20. évfordulóján került sor, amikor ezek az országok először állapodtak meg arról, hogy a Balkán jövője az EU-ban van. Ennek vagy húsz éve, az sem most volt.
A találkozón részt vett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is. Ugyanakkor Athénba érkezett Horvátország, Bulgária és Románia miniszterelnöke – Andrej Plenković, Nikolai Denkov és Ion-Marcel Ciolacu, valamint Aleksandar Vučić szerb elnök, Jakov Milatović montenegrói államfő, Dimitar Kovacsevszki észak-macedón miniszterelnök, Albin Kurti koszovói miniszterelnök, Borjana Krišto, a bosznia-hercegovinai minisztertanács elnöke és Maia Sandu moldovai elnök.
Edi Rama albán miniszterelnök viszont kimaradt a buliból, miután Athén és Tirana diplomáciai perpatvart folytat Fredi Beleri, Himare város görög etnikumú polgármesterének folyamatos bebörtönzése miatt.
Zelenszkij ismét a figyelem középpontjában volt
Besurant visszont a találkozóra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, bár Ukrajna nemigen tartozik a Balkánhoz, viszont a bővítésben igencsak érdekelt, és ilyen szempontból sokkal jobb pozícióban van, mint azok a balkáni államok, amelyek már húsz éve előszobáznak.
Zelenszkij nagy titoktartás közepette érkezett meg a csúcsra, de ha már ott volt, akkor Görögország segítségét kérte az F16-os pilóták kiképzéséhez, valamint a gabonafolyosó stabilitásának biztosításához, és emlékeztetett azokra az ígéretekre, hogy a görögök részt vesznek Odessza újjáépítésében.
Mindebből kiderül, hogy a Thesszaloniki Nyilatkozat huszadik évfordulója alkalmából rendezett vacsora minden másról szólt, csak nem az Európai Unió további bővítéséről, bár ne tagadjuk, hogy Ursula von der Leyen bizottsági elnök külön-külön találkozott az érintett országok vezetőivel, mint például a macedón és a koszovói miniszterelnökkel, illetve a szerb elnökkel.
-
Koszovó14 óra telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia4 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró3 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?