A Vajdaságban több japán cég is megvetette a lábát. Az egyik a Japan Tobacco International (JTI), amely 2006-ban vette meg a zentai dohánygyárat, és azóta közel...
A szerb elnök válaszolt a koszovói külügyminiszter Twitter-bejegyzésére, illetve nem válaszolt, mert nem tudja, hogy mire kellene válaszolni. Aleksandar Vučić évzáró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy előbb...
A koszovói külügyminiszter szerint Szerbia megsértette a brüsszeli szerződést, és ezért nemzetközi közbenjárásra van szükség. Erről írt a Twitteren Meliza Haradinaj- Stublla koszovói külügy- és diaszpóraminiszter,...
A nápolyi pénzügyőrség vizsgálatot indított a sajtóban megjelent információk alapján, amelyek szerint a Dél- Olaszországban élő kínai közösség tagjai törvénytelen úton szereznek be vakcinát Kínából. Valami...
A szerbiai válságstáb egyik tagja megerősítette, hogy a kínai vakcina is hamarosan elérhető lesz Szerbiába, de figyelemmel kísérik a Szputnyik V körüli fejleményeket is. Szerinte elképzelhető,...
Szerbiában folyik a találgatás, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök melyik vakcinát adatja be magának. Az „oltási szezon” szerdán kezdődött meg Szerbiában, ahol elsőként Ana Brnabić kapta...
Szerb sajtójelentések szerint megkezdődött a próbaüzem a Balkáni Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszán. Az utolsó tesztek és ellenőrzések célja, hogy Szerbia december 30-ig megteremtse a Bulgária felől...
Szerbiában hivatalosan is megkezdődött a koronavírus elleni védőoltások beadása. Nagy- Britannia és Svájc után így Szerbia a harmadik ország ahol beindult az „oltási szezon”. Elsőként a...
Eduard Limonov orosz író idén, tehát 2020 márciusában bekövetkezett halála számtalan kérdést vetett fel ellentmondásos személyiségét illetően. Persze, akadt olyan, aki istenítette, és nem egy olyan,...
Egy szerb hírportál szerint „borzalmas hírek” érkeznek a szerb-román-magyar hármashatárnál lévő Majdányból és Rábéból. A Népi Járőrség elnevezésű önszerveződő csoport a napokban a helyszínen járt, hogy...
Kedden este migránsok egy csoportja gyilkosságot kísérletet hajtott végre a román határ közelében lévő Fehértemplomban (Bela Crkva). A SrbinInfo hírportál értesülései szerint afgán illegális bevándorlók támadtak...
A Vajdasági Magyar Szövetség elnökének közbenjárására a szerb rendőrök majdnem háromszáz migránst szállítottak el a szerb-magyar határtól. Ezt Pásztor István, a VMSZ elnöke maga jelentette be...
A horvát kormány elfogadta a COVID-19 elleni oltás megkezdésének, lefolytatásának és ellenőrzésének tervét. Ezzel kapcsolatban Andrej Plenković kormányfő és Vili Beroš egészségügyi miniszter, valamint Krunoslav Capak...
Megérkezett a Pfizer első küldeménye Belgrádba. A 4875 adag oltóanyagot szállító repülőgép kedden délelőtt szállt le a Nikola Tesla repülőtéren, ahonnan a vakcinát a szerbiai járványügyi...
A bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagját és soros elnökét a banja lukai klinikai központban ápolják, ahova másfél nappal ezelőtt került. Milorad Dodikot hányinger és gyomorfájdalmak miatt vitték...
Nyolc-kilenc hónapos huzavona után mégis megszületett a döntés, hogy befogadó központ épül a Bihács közelében lévő Lipában. A jelenlegi tábor így nem szűnik meg, hanem átalakul,...
Tavaly Tivatban a fenti felirattal köszöntötték az akkor még reményteljes 2020-as esztendő érkezését. Szólt a zene, az emberek vidámak voltak, és mit sem sejtettek arról, hogy...
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) eddig már kétszer jelentette be, és halasztotta el a Bihács közelében lévő lipai migránstábor bezárását. Valójában csak egy-egy nappal tolta ki...
Az orosz külügyminisztérium bejelentette, hogy visszaadják az adományozónak azt az ikont, amelyet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kapott Milorad Dodiktól, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagjától. Az orosz...