A szerb hadsereg három új zászlóaljat alakít különleges műveletek végrehajtására, és megerősíti a felderítő egységeket is. Ezt a szerb vezérkari főnök jelentette be, aki közölte, hogy...
A moldovai hatóságok zárt kapussá tették a Sheriff Tiraspol és a Partizan Belgrád között sorra kerülő csütörtöki labdarúgó mérkőzést, mert attól tartanak, hogy a szurkolók között...
Ivica Dačić szerb külügyminiszter kimondottan dühösen reagált Edi Rama albán miniszterelnöknek internetes megnyilvánulására, miszerint “Prizren kevegőjében érezhető az albán történelem”. Rama ezt a Facebookon állapította meg,...
“Ellenséges interjúk” jelentek meg a belgrádi Politikában, az utóbbi egy-két napban. Vasárnap (február 12-én) Ukrajna belgrádi nagykövete Volodimir Tolkacs adott interjút a nagy múltú szerb lapnak/hírportálnak,...
A koszovói elnök, Vjosa Osmani szerint az állítólagos szerb előkészületek párhuzamot mutatnak azzal, ahogy Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet. Osmani szerint a hírhedt orosz Wagner Csoport...
Alekszandr Bocan- Harcsenko, Oroszország belgrádi nagykövete hosszú interjút adott a belgrádi Beta független hírügynökségnek. Többek között arról beszélt, hogy a háború nem lépi át Ukrajna határait,...
A koszovói albánok is makacskodnak, és elfogadhatatlan feltételekhez kötik Szerb Községek Közösségének létrehozását. Csütörtökön nem csak Szerbiában ülésezett a parlament, hanem Koszovóban is, bár ez a...
A Balkán számos országára jellemző, hogy a fiatal orvosok szívesebben vállalnak munkát külföldön, mint otthon. Ez jellemző például Horvátországra, de leginkább Szerbiára, ahol a probléma egyre...
Kedves Olvasó, íme, egy izgalmas téma, amelyről nyilván sokan hallottak már, de még többen nem. Vagy hallottak ugyan, csak éppen elfelejtették. A mostani felpörgő világfolyamatok sodrában...
– Világos, hogy a Krím sohasem lesz újra Ukrajna része. Ellenzem, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, ez csak meghosszabbítja a háborút. Mi a cél, Oroszország szétverése, a...
A ZSO a Szerb Községek Közösségének a rövidítése (Zajednice srpskih opština, ZSO), amelynek a létrehozásán most az amerikaiak dolgoznak. A két amerikai balkáni megbízott ugyan biztosította...
A Transparency International legújabb indexe alapján Szerbia az elérhető 100 pontból mindössze 36-ot kapott, és ezzel visszaesett a századik hely alá a korrupció ellenes listán. Korábban...
A szlovénok orosz kémeket fogtak. Mint ezt már a fél világ hírül adta, a szlovén FBI, a Nemzeti Nyomozóiroda (Nacionalni preiskovalni urad – NPU) a szlovén...