A szerb államiság napja nem csak arra volt jó, hogy a szélsőjobb tobzódjon, és néhány szabadnapos őrült megpróbálja végrehajtani a maga „öt töltényes forradalmát”, hanem arra...
A bosznia-hercegovinai kormányváltást követőn az utca emberéből boszniai külügyminiszterré avanzsált Elmedin Konaković, aki terjedelmes interjúban ismertette, milyen irányú lépéseket tervez hazája külpolitikájában. A január közepén hivatalba...
„Ellenséges interjúk” jelentek meg a belgrádi Politikában, az utóbbi egy-két napban. Vasárnap (február 12-én) Ukrajna belgrádi nagykövete Volodimir Tolkacs adott interjút a nagy múltú szerb lapnak/hírportálnak,...
A koszovói elnök, Vjosa Osmani szerint az állítólagos szerb előkészületek párhuzamot mutatnak azzal, ahogy Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet. Osmani szerint a hírhedt orosz Wagner Csoport...
Szóval a hétvégi cikkecske ismét a bolond világról szól, amelyben élünk. Ezt a világot sánta kígyó szüli – ahogyan egyik kedves, költői vénával megvert barátom fogalmazna...
Alekszandr Bocan- Harcsenko, Oroszország belgrádi nagykövete hosszú interjút adott a belgrádi Beta független hírügynökségnek. Többek között arról beszélt, hogy a háború nem lépi át Ukrajna határait,...
Azt dörögte az Úr a Genezis őstörténetében, hogy összedőlt Babilon, mert gonosz szellemek lakóhelye lett. (…) Mert minden népet megrészegített paráznasága borával, hiszen vele paráználkodtak a...
A szerb elnök bekeményített, és kijelentette, hogy csak akkor megy Brüsszelbe, amikor már megalakult a Szerb Községek Közössége (ZSO), vagyis a koszovói szerb önkormányzatok uniója. Aleksandar...
Charles McGonigalt, amerikai ügynököt, az Amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) New Yorki irodájának egykori kémelhárítási vezetőjét januárjában letartóztatták, és szövetségi vád alá helyezték pénzmosás, az FBI-nak tett...
Szerbia az Orosz Föderációtól felvett hiteleket ezentúl orosz pénzben, vagyis rubelben fizetheti vissza. Ezt Moszkvában jelentették be, már csak a vonatkozó kormányközi szerződést/jegyzőkönyvet kell aláírni. A...
Hétvégi stresszoldó írásunk következik, miután Horvátországban lényegében semmi olyan nem történt a napokban, amiről érdemes lenne beszámolni, és nem írtuk volna már meg, ezért úgy határoztunk,...
Kedves Olvasó, íme, egy izgalmas téma, amelyről nyilván sokan hallottak már, de még többen nem. Vagy hallottak ugyan, csak éppen elfelejtették. A mostani felpörgő világfolyamatok sodrában...
– Világos, hogy a Krím sohasem lesz újra Ukrajna része. Ellenzem, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, ez csak meghosszabbítja a háborút. Mi a cél, Oroszország szétverése, a...
A ZSO a Szerb Községek Közösségének a rövidítése (Zajednice srpskih opština, ZSO), amelynek a létrehozásán most az amerikaiak dolgoznak. A két amerikai balkáni megbízott ugyan biztosította...
A szlovénok orosz kémeket fogtak. Mint ezt már a fél világ hírül adta, a szlovén FBI, a Nemzeti Nyomozóiroda (Nacionalni preiskovalni urad – NPU) a szlovén...
A belgrádi kormány támogatását élvező koszovói szerbek és a szerbiai vezetés legfőbb követelése a Szerb Községek Közösségének (Zajednica sprskih opština, ZSO) létrehozása Koszovóban, amelyet a mostanában...
Állítólag egyszer azt súgta csicseregve Federico Fellini szőrös rendezői fülébe, ha már kissé becsiccsentve is valamely fogadáson, hogy ő például roppant szívesen eljátszaná egy ronda férfi...
Az Australian Open tavaly a Covid-19 miatt hadakozott Novak Đoković szerb teniszezővel, most viszont Vlagyimir Putyin miatt intették meg Đokovićot, akinek az Andrej Rubljov orosz kollégája...
Igor Kalabuhov, az Oroszországi Föderáció bosznia-hercegovinai nagykövete terjedelmes interjút adott a boszniai szerb entitás köztelevíziójaként működő RTRS-nek. A riport főként az orosz-ukrán konfliktus kapcsán enged mélyebb...