Connect with us

Horvátország

A horvát belügy nem viccel: 300 euró az autós anyázásért, 4000 a náci jelmondatért

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

anyázás, jelmondat
A "Za dom spreni" jelmondattal nem lenne semmi baj, ha nem használódott volna el a történelem folyamán (Forrás: Croatian Crusader)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Horvátországban büntetik a náci jelmondatot, és a “közlekedési anyázást” is. A közrend és a nyugalom megzavarásáról szóló törvény módosításával, amelyet a horvát belügyminisztérium sürgősségi eljárással bocsát a parlament elé, a kormány lényegében a koalíciós partnerek, illetve a kisebbségi képviselők követeléseire válaszolt. A “salamoni döntés” azután született, hogy a II. világháborús horvát náci bábállam jelképeinek és jelmondatainak betiltását követelő hangok egyre inkább kellemetlenül hangossá váltak. A kormány végül nem a büntető törvénykönyv módosításai mellett döntött, ehelyett a delikvensek pénztárcáját vette célba. Persze, nem tudni még, hogy ez hogy fest majd a gyakorlatban, amikor a focimeccsen a fél stadion üvölti, hogy “Za dom spremni!” (A hazáért készenlétben, a zieg heil horvát megfelelője), de a koponyánkénti 4000 euró vonzó bevételi forrásnak tűnik, főleg ha ad absurdum 10 ezer szurkolóval számolunk.

Hogyan fest az új “tarifa”?

A törvény szerint 700 és 4000 euró között pénzbírságra ítélhető az, aki gyűlöletet kifejező vagy uszító szimbólumokat használ, álhíreket terjeszt és sértegeti a hatósági személyeket.

Ebbe a kategóriában esnek a nyilvánosságban randalírozó kiskorúak szülei is, ami súlyos atyai pofonok képét vetíti elő a biciklilánccal vagy a baseballütővel parádézó tizenévesek esetében.

Persze, itt látunk némi ellentmondást, mert a törvény hatálya alá tartoznak a kiskorúak bulizásai is parkokban vagy egyéb közterületen. Remélhetőleg a törvényhozókban lesz annyi bölcsesség, hogy nem egyenlítik ki a neonácik, bőrfejűek és egyéb nem kívánatos elemek tobzódását a tinik életkori sajátosságaiból eredő kissé harsányabb, de alapjában véve ártalmatlan megnyilvánulásaival.

anyázás, jelmondat

Közlekedési anyázás (Forrás: Freepik)

A következő kategória a gyermekek kárára történő felbujtás, a prostitúció és az illegális szerencsejátékok szervezése, valamint a nyilvánosság előtt történő, tettlegességgé fajuló összezördülések – beleértve az autósok egymás közötti anyázását is – itt 300 és 2000 euró közötti pénzbírság szabható ki.

Végül, de nem utolsósorban 200 és 1000 euró közötti pénzbírsággal sújtható, aki alkoholt fogyaszt a munkahelyén – nyilván nem egy kupica kisüstiről van szó -, és ugyanennyit kell fizetnie annak is, aki lehetővé teszi az alkoholos italok fogyasztását a kiskorúak számára.

Amint látjuk, a közrend és a nyugalom elleni kihágásokról szóló törvény “eléggé fluid”, és alkalmazása sokban függ majd a helyszínre siető rendőrök, később pedig a kihágási bíró megítélésétől.

Az Eurovíziós Dalfesztiválról és a Let 3-ról szóló cikkünkben nemrég megemlítettük, hogy a fiumei (rijekai) zenészeket erre a törvényre hivatkozva citálták Varasdon a kihágási bíró elé, majd ejtették az ügyet a “művészi szabadságra” hivatkozva.

Meg aztán mi lesz a turistákkal a nyáron? Az ő pénztárcájukba is belenyúl majd a törvény vaskeze, ha mondjuk hangoskodnak, vagy a kelleténél lengébben öltözve mászkálnak a főutcán? Nem tűnik nagyon valószínűnek.

Egyéb érdekességek

Nem árt tudni, hogy Horvátországban akár 1000 eurós bírság is fenyegeti azokat, akik engedély nélkül kitűzik egy idegen állam zászlaját, valamint azokat is, akik olyan eszközt vagy tárgyat helyeznek el az épületeken, amely megsebesítheti a járókelőket.

A határon sem lesz kifizetődő kekeckedni, mert 260 és 9290 euró közötti büntetés jár a vámtisztviselővel szembeni illetlen vagy sértő megnyilvánulásokért.

anyázás, jelmondat

Továbbá Horvátország egyike azon ritka EU-tagországnak, ahol tilos a prostitúció. Ezek közül háromban Franciaország, Írország és Svédország, a prostitúciót igénybe vevőket büntetik, míg Horvátországban a “szolgáltatót” bírságolják, az ügyfeleket nem.

Végezetül a jövőben a vendéglátósoknak sem lesz könnyű dolguk, hiszen őket is 1000 euróig terjedő bírsággal sújthatják, ha bebizonyosodik, hogy felelős személyként nem akadályozták meg a rend és a nyugalom megzavarását a vendéglátóhelyen, ha ezt saját maguk vagy mások veszélyeztetése nélkül megtehették volna.

A szóban forgó törvény érdekessége, hogy még az “átkosból” származik, 1977-ben fogadták el az akkori jugoszláv szocialista szövetségi államban. A függetlenség kikiáltása után a Horvát Köztársaság ezt a törvényt (is) átvette, és kisebb-nagyobb módosításokkal a mai napig használja.

Életbe léptetésének idején ez a törvény 2000 dinárig terjedő bírságot írt elő, ami az akkori horvát átlagfizetés körülbelül 44 százalékának felelt meg, a statisztikai hivatal adatai szerint az akkori havi átlagbér 4 473 dinár volt.

1994-ben 50 és 350 német márka közötti bírságot léptettek életbe, ami 190 és 1330 kuna közötti “büntetést” jelentett, ez az átlagfizetés 15,2 és 106,6 százaléka között mozgott.

A jelenlegi törvény szerint a mostani büntetések az átlagfizetés 1,9 százalékától 16,7 százalékáig terjednek. Ha a parlament elfogadja a törvénynódosítást, a szabálysértési büntetés legfeljebb négy átlagbér, azaz 4000 euró lehet.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

Szlovénia ellenőrzést vezet be a horvát határon a megszaporodott migránsok miatt

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

ellenőrzés
A cikk keletkezésekor tudósítónk még csak sejtette, azóta viszont hivatalosan megerősítést nyert, hogy Brüsszelben összefutott a szlovén és a horvát belügyminiszter, és közös migránsellenes intézkedésekről egyeztetett. A képen balról Boštjan Poklukar szlovén, jobbról Davor Božinović horvát belügyminiszter (Forrás: X-platform)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A szlovén 24 óra, azaz a 24ur kiszimatolta, hogy a szlovén rendőrség az ellenőrzések fokozása végett ellenőrző pontokat létesít a szlovén-horvát határon, miután idén drámaian megugrott az országba érkező illegális migránsok száma. A szlovén belügy szerint, az év elejétől augusztus végéig a rendőrség 36 137 illegális határátlépést észlelt Szlovénia és Horvátország között, szemben a tavalyi 13 601 illegális behatolással.

Szárnyas kapu á la Szlovénia

Boštjan Poklukar szlovén belügyminiszter nyilatkozatában ezt felkerekítette 40 ezerre, azt ígérve, hogy a rendőrség az operatív tervek szellemében jár el. Ennek értelmében máris fokozták a munkát a horvát határ legkritikusabb részein. Jelenleg ezek a Novo mesto és a Koperi Rendőrkapitányság azon területei, ahol az adatok és elemzések a legnagyobb terhelést mutatják.

Mint ahogy annó az osztrák sógorok sem kerítést, hanem csak “szárnyas kaput” telepítettek a határra, Poklukar szerint sincs arról szó, hogy belső ellenőrzést hoznának létre: ezek kizárólag “kompenzációs intézkedések” amelyeket “fokoznak” a horvát határ menti területeken.

– A rendőrök tevékenysége továbbra is az embercsempészek és a határokon átnyúló bűnözés felderítésére összpontosít

– mondta Poklukar, vastag ecsetvonalakkal vázolva a helyzetet. Még nem teljesen világos, hogy miért kerülnek a “szárnyas fejvadászok” a szlovén-horvát határ közelébe, ugyanis nyolc nappal ezelőtt a szlovén kormány még azt mondta, hogy nem fontolgatja a határellenőrzés bevezetését a horvát határon. Egészen pontosan ezt Marko Štucin, a szlovén külügyminisztérium államtitkára jelentette ki a ljubljanai kormány ülése után.

Úgy tűnik, időközben valami történt, mert hirtelen meggondolták magukat.

ellenőrzés

Egy szlovén rendőr figyel a horvát határ mentén lévő Rigoncéban, ahova közúton és vasúton is érkezhetnek a migránsok (Forrás: Dnevnik.si)

A horvátok nyugodtan fogadták a hírt

A szlovén és a horvát kormány úgy tetszik egyeztetett az intézkedések bevezetése előtt, mert a horvát fél nyugodtan fogadta a hírt. Davor Božinović horvát belügyminiszter például így kommentálta Szlovénia lépését:

– Az, hogy Szlovénia rendőrségi ellenőrző pontokat vezetett be a horvát határ mentén, nem a schengeni övezet megszüntetését jelenti, hanem fokozott megfigyelést az embercsempészek tevékenysége miatt.

Božinović szerint a határforgalom az ellenőrzés ellenére, továbbra is a schengeni rendszer szerint, fennakadás nélkül folytatódik.

A horvát belügyminiszter elmondta, hogy Horvátország is hasonló rendszert vezetett be a határátlépések megszüntetése után életbe léptetett kompenzációs intézkedésekkel, amelyek a forgalomban lévő járművek szúrópróbaszerű ellenőrzését jelentik.

Gordan Jandroković, a horvát parlament elnöke – aki éppen az Európai Néppárt spliti ülésén vett részt -, úgy találta, hogy ez nem a bizalmatlanság jele szlovén részről, hanem az Európát fenyegető jelenségre adott válasz.

A renitens polgárok által kizárólag Nyónyónak – Njonjo – titulált házelnök úr azt is el tetszett mondani, hogy ez az intézkedés várható volt, és csakis ideiglenes jellegű, de ugyanakkor nincs semmi gáz, mert ezzel nem állt le az emberek és áruk szabad áramlása.

Jandroković ugyanakkor azt is elárulta, hogy a horvát fél beszélni kíván szlovén kollégáival és barátaival, akikkel “nyílt párbeszédet” folytatnak.

– Nem titkolunk el semmit egymás elől, van egy közös problémánk, amit együtt kell megoldanunk. Horvátországban több mint 6000 rendőr van a határokon, meglátjuk, szükség van-e a határellenőrzés fokozására

– jelentette ki Nyónyó, akinek van becsületes neve is, de azt már föntebb említettük.

Rendkívüli körülmények, drasztikus megoldások

A horvát házelnök arról beszélt, hogy ezek rendkívüli körülmények, ezért úgy gondolta, hogy a mostani intézkedések ideiglenesek, és addig tartanak, amíg nem állítják meg ezt a megnövekedett migrációs hullámot.

Jandroković hozzátette, hogy a közelgő európai választások mindenképpen szerepet játszhatnak az újkeletű intézkedések meghozásában, a hatóságok ugyanis egyértelműen meg akarják mutatni az állampolgároknak, hogy “szilárdan kézben tartják az irányítást”.

Nyónyó hangsúlyozta, hogy ma az illegális migráció ellenőrzése sokkal szervezettebb mint 2015-ben. Ám a migrációs nyomás ismét erősödik, amiért is Jandroković szerint nem kizárt, hogy amennyiben ez szintet lép, “drasztikus megoldásokat” kell foganatosítani.

– Európának meg kell védenie magát, biztosítani a túlélését, meg kell védenie az értékeit. Az ideérkező embereket szocializálni kell. El kell fogadniuk az európai értékeket, nem változtathatják meg Európát ezek lerombolásával. A bevándorlókat be kell fogadni, de ennek a mikéntjére nincs gyors és egyértelmű válasz.

Ehhez mi csak annyit tennénk hozzá, hogy: No, ugye!

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava