Bár a Közösségi Párbeszéd Tábor célja a nyitottság és az egyeztetés lett volna, a sajtó egyes képviselőinek kizárása, a régi módszerre emlékeztet, ami csalódást okozott azoknak,...
Orbán Viktor azzal vette le a lábukról a román újságírókat, hogy bukaresti kollégáját, Ilie Bolojant dicsérte, akivel tusványosi beszéde előtt személyesen is találkozott
Kelemen Hunor megbocsátotta az Orbán Viktor tihanyi beszéde során elkövetett tévedést, amikor a magyar miniszterelnök kijelentései félreérthetően George Simion melletti kiállásként hatottak. - Ez hiba volt,...
A múlt hét végén a costinești Beach, Please fesztiválon tinédzserek egy csoportja egy adott pillanatban őrjöngve azt skandálta, hogy „Ceaușescu, Ceaușescu!”
A román kormány úgy döntött, hogy áfát emel. 19 százalékról 21 százalékra, s ha ez nem hozná meg a várt eredményt októberben újra emelnének. A csökkentett...
A költségvetési hiány 2024-re elérte a GDP 9,3%-át, az Európai Bizottság pedig figyelmeztette Romániát, hogy 2030-ra a deficitet 2,8%-ra kell csökkentenie. Ennek elmulasztása szigorú szankciókat vonhat...
Sok mindenről egyeztettek, vitáztak a pártvezetők az eltelt öt hét alatt. Legkevesebbet a felelősségvállalásról. A parlamenti aritmetika azt mutatja, hogy a csődhelyzetért leginkább felelős szociáldemokraták, a...
A parajdi katasztrófát követően a természet képes lehet regenerálódni, ha időben megfékezik a sós víz beáramlását. Ehhez az szükséges, hogy a szennyezés mentes mellékfolyók populációi újranépesítsék...
A parajdi sóbányát elárasztotta a Korond-patak vize, megsemmisítve a turizmusra és gyógykezelésre használt látogatói szintet is. A helyi közösség évek óta figyelmeztetett a veszélyre, de a...
Sikerült félreállítani George Simiont, aki a választások után igyekszik megtartani pártján belüli hatalmát. Politikai elemzők szerint ezzel az igyekezettel magyarázható, hogy az AUR híveit arra kérte,...
Az éjfélkor végül egyedül maradt új román elnök, Nicușor Dan köszönő beszédében megemlítette a diaszpórát, Beszarábiát, a Moldovai Köztársaság románjait, akik rászavaztak. Vártam, hogy megemlíti-e –...
Orbán Viktor kijelentése után George Simion magyar nyelvű szórólapokkal kampányolt Székelyföldön, amelyeken Orbán Viktor és Simion fotója is szerepel. Orbán Viktor fotójára idézet is került, mely...
A román Alkotmánybíróság bejelentette, hogy május 18-án, vasárnap megrendezik az elnökválasztás második fordulóját George-Nicolae Simion és Nicușor-Daniel Dan részvételével. Hivatalosan elkezdődött a második forduló kampánya, amely...
A párt elnöke, egyben az ország miniszterelnöke, Marcel Ciolacu, a választási vereséget követően délután saját lemondását helyezte kilátásba, mind a kormányfői, mind a pártvezetői pozícióból, az...
A politikai pályafutása során Simion gyakran hivatkozik a futballultrák világára, és kampányai során is felhasználja a stadionokban megszokott retorikát. George Simion, a futballdrukkerből lett magyar temetőt...
A diktátor idegileg összeomlott, meg akarta szakítani a látogatását, végül a washingtoni nagykövet tanácsára nem mondta le megbeszéléseit az amerikai üzleti körök képviselőivel
A romániai elnökválasztási kampány a mocskos korszakába érkezett. A pártok bármilyen eszközt bevetnek, hogy jelöltjüket a második fordulóba juttassák
A kormánypártok visszalépésre szólították fel Victor Pontát. A választáson független jelöltként induló Nicușor Dan is ellentétesnek tartja Ponta 2014-es döntését a mostani választási kampányával, amely a...
Az Alkotmánybíróság elutasította Călin Georgescu óvását a Központi Választási Iroda jelöltségét elutasító határozata ellen, és végleg eltiltotta Georgescut az elnökjelöltségtől. Az Alkotmánybíróság döntése várható volt, ez...