Connect with us

Románia

Baljós árnyak: a xenofóbia ébresztgetése állami és egyházi segédlettel(?)
A román királyi család és a román ortodox egyház is érintett

A Román Ortodox Egyház és az állami intézmények hallgatólagos asszisztálása mellett egy legionárius költő antiszemita tartalmú verse csendül felt egy gyermekkórus előadásában a bukaresti székesegyházban – mindez az állami méltóságok előtt. Miközben a magyarellenes uszításokat a hatóságok következmények nélkül hagyják, a romániai kisebbségek egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek. A hivatalos közöny, a szimbolikus gesztusok és az elmaradó jogi fellépés fényében a kérdés: meddig tart még a cinkos hallgatás?

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A hallgatóság egy része. A patriarchátus azt állítja, hogy az „Avem o țară” (Van egy hazánk) című dal szövegét tévesen tulajdonítják Radu Gyrmek
A hallgatóság egy része. A patriarchátus azt állítja, hogy az „Avem o țară” (Van egy hazánk) című dal szövegét tévesen tulajdonítják Radu Gyr legionárius költőnek
Cikk meghallgatása

A román állam és az államvallási intézményként működő Román Ortodox Egyház is burkoltan pártolja az antiszemitizmust és a magyarellenességet. Erre a következtetésre juthat az, aki a múlt hét botrányos eseményeit elemzi.

Van erdélyi magyar, aki azonban köszönetet mond a román államnak, amiért nem hallgattatja el a sovén hangokat: ez teremti meg az erdélyi magyarok kohézióját. Ahogyan Ligeti Ernő írta a múlt század negyvenes éveinek elején a nemzeti kisebbségek helytállásáról Romániában: súly alatt nő a pálma.


Vasgárdista költő versét énekelték

A bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet a múlt héten bejelentette, hogy hatósági fellépést vár miután a fasiszta legionárius mozgalom ismert költőjének versét énekelték el a múlt héten átadott román Nemzeti Székesegyházban.

Alexandru Florian, az intézet igazgatója elmondta: elvárja, hogy a román hatóságok hivatalból indítsanak bűnvádi eljárást az ügyben a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését előíró jogszabály alapján.

A világ legnagyobb ortodox keresztény templomának minősülő bukaresti székesegyházban múlt csütörtökön a fasiszta legionárius mozgalom propagandistájának tartott Radu Gyr versének sorait énekelte az ortodox patriarchátus gyermekkórusa.


Az erről készült videófelvételt az ortodox egyház is megosztotta a közösségi médiában

Alexandru Florian a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet elnöke kijelentette, szükséges, hogy a védelmi miniszter, a román királyi család és a román ortodox egyház is elhatárolódjon a történtektől, mert ők is részt vettek a katonalelkészek napja alkalmából megrendezett eseményen.

– A múlt sötét hangja kapott szót a katedrálisban, méghozzá a gyermeki ártatlanság mögé rejtve – mondta felháborodva Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szóvivője. – Ez nem botlás, hanem morális összeomlás, amikor a szent hely és az ártatlanság válik a múlt bűneinek díszletévé – fogalmazott Csoma Botond.

Adrian Agachi, a román ortodox egyház szóvivője igyekezett menteni a menthetetlent azzal, hogy a kifogásolt dal szövege nem népszerűsít egyetlen politikai doktrínát vagy totalitárius rezsimet sem. Majd később azzal védekezett, hogy a kórusmű szövegét nem is Radu Gyr, hanem egy kolostor apácanővérei írták.

Ki volt Radu Gyr?

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) dokumentumai szerint Radu Gyr (eredeti nevén Radu Stefan Demetrescu) a fasiszta legionárius mozgalom költője és rövid időre parancsnoka is volt.

1945-ben háborús bűnökért ítélték el, majd 1956-ban szabadon engedték. 1958-ban újra börtönbe került legionárius tevékenység miatt. Verseit a legionárius ideológia népszerűsítésére írta, rendezvényeken szavalta.

Sajtóbeszámolók szerint az ortodox egyház több rendezvényén is volt már rá példa, hogy a Vasgárda vezéralakjaitól idéztek sok esetben retrográd szövegeket, vagy éppen rájuk emlékeztek.

Egy magát a közösségi hálón magyarnak nevező értelmiségi – édesanyja, így anyanyelve is magyar –, Cristian Sandache az eset kapcsán párhuzamot állított Radu Gyr és Wass Albert irodalmi percepciója és némiképpen azonos sorsa között.

Azt írta, több mint nyolc évtizeddel a második világégés után el kellene választani az írót és az embert.

Meglehet, de az aktus, hogy román állami méltóságok előtt egy vasgárdista költő szövege megzenésítésének tapsolnak a jelenlevők, a zsidó kisebbségre nézve sértő, elítélendő dolog…

Mi elítélendő, és mi nem?

Az elnökválasztási kampányban a TikTok-on volt látható az a videó, amelyben egy tulceai férfi, Nicolae Vlădineanu férfi minősíthetetlen hangnemben szidalmazza a magyarokat.

A videón végig ott futott a Mesaj pentru bozgori felirat, azaz üzenet a várostalanoknak (a bozgor szó valójában nem hazátlant, hanem város, de talán hegy nélkülit jelent eredeti szláv formájában).

Vădineanu alpári módon gyalázkodik, az anyjukba, nyomdafestéket nem tűrő női testrészbe, Ázsiába küldi a magyarokat, akik szerinte mongolok, akiket orrba-szájba kellene… no nem verni!

A férfi ellen Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere tett ügyészségi feljelentést. A férfit nem csak Bokor Tibor, hanem Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is feljelentette.

A G4Media november elsején adta hírül: a Tulcea Megyei Törvényszék melletti Ügyészség megerősített egy korábbi határozatot, amely szerint nem történt bűncselekmény.
A babadagi ügyészség az esetet először lezárta, arra hivatkozva, hogy a videóban elhangzott gyűlölködő szöveg „nem más, mint az elkövető egyéni frusztrációjának, haragjának vagy szarkazmusának megnyilvánulása”.

Az indoklás szerint nem bizonyítható, hogy a kijelentések valóban uszításnak minősülnének, ezért a hatóság az ügyet nem tekintette büntetőjogi kategóriába tartozónak.
Tamás Sándor fellebbezést nyújtott be a döntés ellen, azonban a Tulcea Megyei Törvényszék melletti Ügyészség sem változtatott az ítéleten.

A döntés indoklása szerint „a vizsgált cselekmény nem éri el az uszítás bűncselekményének szintjét”, és „legfeljebb szabálysértésként” értékelhető, „a kijelentések nem váltottak ki közvetlen társadalmi reakciót”.

A xenofóbia alóli felmentés következményekkel járhat

A hasonló uszítások hatósági eltussolása a magyarellenesség elharapózásához vezethet. Sovén és xenofób személyek azt a következtetést vonhatják le, hogy büntetlenül bármit megtehetnek.

Az erdélyi magyarok, a romániai zsidók pedig azt, hogy az állam nem védi meg őket, noha ez az állam alkotmányos kötelessége.

De talán az erdélyi magyarok azt a következtetést vonják le, mint Bokor Tibor: „Sajnos az ilyen alakok egyre többen vannak, és egyre bátrabban dugják ki a fejüket a homokból, abból a fajtából valók, akik nem akarnak minket ebben az országban, nem akarják engedni, hogy saját szülőföldünkön éljünk. Határozottan szeretném kihangsúlyozni azt, hogy akárhány ilyen alakot fogunk hallani, látni a következő napokban, mi nem hátrálunk meg, nem fogunk innen elmenni. Mi itt születtünk, ez a szülőföldünk.”

Jó szöveg! De a hatóságok cinkossága, hallgatása a patriotárd szuverenisták térnyerése közepette rossz ómen!





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap