Connect with us

Görögország

Erdoğan Athénban: közös hajókázás a béke tengerén?

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Szinte baráti kézfogás Athénban
Szinte baráti kézfogás Athénban (Forrás: X-platform, török elnöki hivatal)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Kevesebb, mint egy évvel ezelőtt még komoly, egymásnak intézett philippikákat lehetett hallani görög és török politikusok szájából. A szópárbajnak persze megvolt a maga szerepe: mindkét ország 2023 tavaszán választásra készült, a két NATO-szövetséges között egymásnak feszülő érdekellentétek mentén történő üzengetés és erőfitogtatás kiváló lehetőségként szolgált arra, hogy a lakosság figyelmét lekösse, komolyabb áldozatvállalás nélkül. Persze minden relatív; az évtizedek óta húzódó problémák, kisebbségi kérdés, területi viták legfrissebb fejezeteként 2020 nyarán egy görög és egy török hadihajó egymásnak is ütközött, a deeszkalációt végül nemzetközi nyomással és Németország, illetve az EU fellépésével sikerült elérni. Az eset ettől még rávilágított, hogy van bőven puskapor a két ország konfliktusában.

A katasztrófák hozták össze őket

Az egymásnak feszülésnek a február eleji törökországi földrengés, majd pedig a görögországi vonatszerencsétlenség után egymásnak küldött segítség és szolidaritási nyilatkozatok vetettek véget.


A török gyerekeket a romok alól kiszabadító görög mentőcsapatok médiát bejáró képei után az ellenséges üzengetések értelmüket veszítették; annál is inkább, mert az alig húsz évvel ezelőtti, 1999-es Törökországot (a Márvány-tenger térségét) és Athént sújtó földrengést követő segítségnyújtás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy javuljon a két nép közötti kapcsolat, amit aztán a két kormányzat a közeledésre használta fel.

Tavasz óta lényegében hasonlót látunk a két ország viszonyában, mint ami az 1999-es földrengéseket követte. A pozitív nyilatkozatok után, a választásokat követően felálló kormányzatok részéről magasrangú találkozókra került sor, Recep Tayyip Erdoğan és Kiriákosz Micotákisz a nyár közepén, a vilniuszi NATO-csúcson is találkozott.

Az előzetes egyeztetések után december 7-én rendezett, immár ötödik közös kormányülés (erre a törökök a magasztosabban hangzó magas szintű stratégiai együttműködési tanácsülést használják) ennek a folyamatnak a csúcsa, s lényegében pontosan mutatja a lehetőségeket és a korlátokat is.

Erdoğan mostani látogatása Athénban sokkal jobb hangulatban telt, mint a legutóbbi, 2017-es, amikor a török kisebbség helyzetét és az 1923-as lausanne-i szerződést kritizálva sikerült elég paprikás hangulatba hoznia az akkori görög tárgyalópartnerét.

A béke volt a hívószó Athénban

Ezúttal a találkozó hívószava mindkét fél részéről a „béke” volt, ami az előző évekhez képest mindenképp üdítő előrelépés, még akkor is, ha 2021 elejétől kezdve azért voltak már pozitív fejlemények a két ország kapcsolatában.

Erdoğan már az indulása előtt tartott kormánypárti frakcióülésen megemlítette, hogy hajlandó baráti jobbot nyújtani, amennyiben erre van fogadókészség.

A békepárti hangulatban végül oda jutottak, hogy aláírták a baráti kapcsolatokról és a jó szomszédságról szóló nyilatkozatot.

A dokumentum a két ország közötti vitás kérdéseket baráti alapon történő megoldását, a jó kapcsolatokra veszélyt jelentő lépésektől való tartózkodást és egy sereg területen, így gazdaság, kereskedelem, oktatás, turizmus, innováció, energia stb. területén való együttműködést irányozza elő.

Mivel azonban a dokumentum nem egy szerződés, ezért inkább egy pozitív szándéknyilatkozatnak tekinthető.

Erdoğan mostani látogatása Athénban sokkal jobb hangulatban telt, mint a legutóbbi

Erdoğan mostani látogatása Athénban sokkal jobb hangulatban telt, mint a legutóbbi (Forrás: X-platform, török elnöki hivatal)

A közös kormányülés egyik nagy eredménye – legalábbis a török médiában jó néven vették –, hogy Görögország hétnapos vízummentességet adott az Anatólia előterében lévő tíz szigetre látogatni kívánó török állampolgároknak. Ezt a speciálist elbánást Athén lobbizta ki az Európai Uniónál, amit nagyra is értékeltek Ankarában.

A gesztust persze a görög fél is igyekezett aprópénzre váltani, így a két fél aláírt egy megállapodást a migrációs kérdésekhez kapcsolódó kommunikációs csatornák fejlesztéséről, ami a gyakorlatban a két partiőrség közötti együttműködést jelenti az illegális migráció visszafogásában.

A hónapok óta javuló pozitív hangulat eredményeképp a görög bevándorlásügyi miniszter olyan nyilatkozatra ragadtatta magát, hogy már csökkent az illegális migráció, amihez valószínűleg a török partiőrség mellett az egyre hidegebbé váló időjárásnak is volt némi köze.

De a bejelentések és a nyilatkozat mindenképp üdvözlendő fejlemény.

Persze a nagy bejelentések ellenére sokak számára a találkozó mégis inkább a félig teli pohárra emlékeztet: valójában a komoly kérdéseknek nem mentek neki a felek, s bár illedelmesen jelezték, hogy ezek vannak és dolgozni kell még rajtuk, nem történt előrelépés sem a légtér és tengeri határok delimitációjában, sem a szigetek demilitarizálásában, sem a kisebbségek helyzetében.

Minden esetre ezt a pozitív momentumot megragadva a két vezető jelezte, hogy a következő évben legalább egyszer ismét találkoznak, így már tavasszal sor kerülhet egy újabb fordulóra.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság6 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia6 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia6 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország7 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország5 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Őrizetbe vették Radivoje Stojkovićot, a valamikor jóhírű újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium igazgatója, mert gyanú szerint nem hajtotta végre azt a bírósági ítéletet, amely elrendelte egyik elbocsátott professzorának újbóli munkába helyezését
Szerbia3 nap telt el azóta

Már külön honlap számolja a lemondásokat és a letartóztatásokat Szerbiában
Még hivatalosan hatalomra sem került az Egyetemista lista, máris megkezdődött a harc az állami intézmények átalakításáért

Davor Macura bankját a Szerb Haladó Párt pörgette fel azzal, hogy Belgrádban az összes áram- és parkolási számla befizetését ehhez a bankhoz irányította át. Az ALTA bankautomatái megjelentek a rendőrkapitányságokon, a Szerb Autó-Motó Szövetség és számos más állami cég is üzleti kapcsolatban állt vele
Szerbia2 nap telt el azóta

Bedőlt az oroszok kedvenc bankja, őrizetben Davor Macura
A választási vereség után megindult a pénz kifelé Szerbiából, az Alta Bank elveszítette az engedélyét

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap