Horvátország
Ciklon, anyahajó, földrengés: van minden, mint karácsonykorHorvátországra egyszerre csapott le a természet és a geopolitika
Vihar támadt rá Horvátország nyugati felére: orkánerejű szél, hóvihar és még egy kisebb földrengés is végigsöpört az országon, azóta a hatóságok a károk felmérésével küzdenek. Eközben Split felé tart az amerikai Gerald R. Ford anyahajó, a háttérben pedig energiapolitikai és biztonsági kérdések rajzolódnak ki – mintha a természet és a geopolitika egyszerre akarná próbára tenni a régiót
Kezdjük az elején! Horvátországban immár második napja dühöng a Deborah ciklon, amely az ország nyugati részében hóvihart, a horvát fővárosban pedig orkánerejű, 120 km/h sebességű széllökéseket eredményezett. A tengerparton is esett a hó, az ilyenkor szokásos márciusi bóra széllökései pedig elérték a 150 km/h sebességet is.
120-szal ment a ciklon
Zágrábban pénteken szünetelt a tanítás az elemi- és középiskolákban, a szél fákat döntött ki, tetőket tépett le, többek között a Dražen Petrović kosárlabdacsarnokot is súlyosan megrongálta.
Tomislav Tomašević zágrábi főpolgármester sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy „Az eddigi kárbecslések szerint, több mint 150 jármű, és több mint 50 tető. Jelenleg a tűzoltók beavatkozására 320 helyen várnak.”

Tomislav Tomašević zágrábi főpolgármester sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy több mint 150 jármű, és több mint 50 tető sérült meg
Erre még ráduplázott az enyhe, 2,6 Richter-fokos földrengés is, amelyet a város egyes részeiben csütörtökről péntekre virradóra észleltek.
Ismét az Adrián a Ford anyahajó
Miután csütörtökön a horvát kormány zárt ülésén engedélyezte az atommeghajtású tengeri jármű behajózását a horvát felségvizekre, pénteken már arról írtak a lapok, hogy a Ford anyahajó csütörtökön kihajózott Kréta szigetéről Split irányába. Az amerikai anyahajó legutóbb öt hónappal ezelőtt járt Splitben.
A Gerald R. Ford anyahajó még a görög partoknál, az internet népe nem nagyon hiszi, hogy nem érte iráni találat
Bár hivatalosan még sem a horvát, sem az amerikai fél nem erősítette meg, az USS Gerald R. Ford (CVN-78) – amely március 23-án érkezett a görögországi Kréta szigetén található Souda öbölbe, ahol a tervek szerint április 2-áig javítást és karbantartást kellett volna végrehajtani rajta-, a horvát kikötővárosban fogja elvégezni a szükséges munkálatokat.
Valószínűleg nem veszik igénybe a spliti hajógyár kapacitásait, mert a hivatalosan a mosókonyhában kitörő tűz nem okozott jelentősebb károsulásokat, hanem a kiszolgálóhajók személyzete végzi el a javítást és karbantartást.
Minderre állítólag a Krétán készülődő tüntetések miatt került sor. Az immár kilenc hónapja bevetésen lévő anyahajó, amely Venezuela után az Irán elleni támadásokból is kivette a részét, a szennyvízlevezető rendszerével is bajlódott – az eldugulásokat ismételten savas kezeléssel igyekeztek elhárítani, ami esetenként 400 ezer dollárjukba került az amerikai adófizetőknek.
Itt még hozzátesszük, hogy a Ford nem azért különleges, mert a legnagyobb vízkiszorítású amerikai anyahajó ez idáig, hanem azért, mert az új felvonó- és katapultrendszernek köszönhetően sokkal gyorsabban tudja felküdeni a repülőgépeket, ami jelentősen megnöveli a bevetéseket számát és ezek lehetséges időtartamát.
Mindenestre a spliti vendéglősök máris dörzsölik a markukat, a régió „mobil masszázsszalonjai“ pedig megindultak Splitbe kiszolgálni a haditengerészek igényeit.
Plenković körülnézett a Janaf háza táján
Andrej Plenković miniszterelnök pénteken ellátogatott a Janaf Krk szigeti Omišalj termináljára, és a látogatás során ismét megerősítette, hogy a Janaf teljes mértékben képes kielégíteni a szlovákiai és magyar finomítók éves nyersolaj-igényét.
A Janaf Igazgatótanácsa tájékoztatta a miniszterelnököt, valamint a közlekedési és gazdasági minisztereket, Oleg Butkovićot és Ante Šušnjart a terminál működéséről.

A horvát kormány delegációja felkereste a Janaf és az LNG létesítményeit (Forrás: X platform)
A kormány képviselőinek bemutatták a Janaf olajvezeték-hálózatának szállítási kapacitásait, és ismét megerősítették, hogy a Janaf teljes mértékben képes kielégíteni a szlovákiai és magyar finomítók éves nyersolajigényét – áll a Janaf közleményében.
„A Janaf továbbra is az energiabiztonság garanciája Horvátország és Európa ezen részének számára. Ezt bizonyítottuk a nyersolaj szállításának dinamikájával is, amely során márciusban hét tartályhajót fogadtunk, további hetet várunk áprilisban, kettőt pedig májusban. Mint az egyetlen biztonságos és megbízható olajellátási útvonal, a Janaf továbbra is biztosítja Horvátország és Európa energiarendszerének stabilitását” – mondta Stjepan Adanić, a Janaf Igazgatótanácsának elnöke.
A tanácsa hangsúlyozta az üzleti működés megbízhatóságát és átláthatóságát, valamint a szállítási és tárolási rendszer minden felhasználójával való partnerségi kapcsolatot.
Plenković miniszterelnök hangsúlyozta a Janaf stratégiai képességét és az olajvezeték-rendszer megbízhatóságát, amelynek kapacitása teljes mértékben kielégíti a vezeték mentén működő finomítók igényeit.
Az omišalji terminál a Janaf nyersolaj és kőolajtermékek fogadása, tárolása és szállítása rendszerének egyik kulcsfontosságú működési központja.
Két kikötőhelye, amelyek kitöltő karokkal vannak felszerelve az olaj és származékok számára, és természetes adottságainak, illetve a 30 méteres tengermélységének köszönhetően egész évben biztonságosan tudja fogadni a világ legnagyobb tartályhajóit is.
A terminál tárolókapacitása 20 nyersolajtartályból áll, amelyek összesen 1,4 millió köbméter kapacitásúak, valamint hét kőolajszármazék tárolására alkalmas tartályból, amelyek befogadóképessége 80 ezer köbméter.
A tartálytér mellett helyezkedik el a teherautó-töltőállomás is a származékok számára, amely egyszerre négy tartálykocsi feltöltését teszi lehetővé, valamint a gőzvisszanyerési rendszer és az adalékanyagok és bioüzemanyagok keverőállomása.
