Franz – Kafka élete (plusz egy kis MI)

Nietzsche zokog, Kafka nevet – minden rendben, csak a ló szenved

Kérem, vegyük úgy, hogy van két ló. Nem az egész világon, hanem ebben a történetben. Azok is csak rövid ideig, mert gyorsan elvonulnak majd pihenni. Az első a torinói. Nietzsche lovának szokás tekinteni, mert a máig élő és ható „legenda” szerint egyszer rég a híres filozófus arra kapta fel a fejét olaszországi lakásának közelében, hogy egy kocsis kegyetlenül ostorozza saját rémült lovát. Nietzsche ezt nem tudta nézni beavatkozás nélkül: odaugrott, védelmezőn átölelte az állat fejét, majd csillapíthatatlan zokogásban tört ki. – Hogy mit gondolhatott a kocsis, nem utolsósorban maga a ló, nem jegyezte fel a krónika. Azt viszont igen, hogy a lelkileg összeroppant bölcsembert szolgája hazacipelte, majd sürgősen ágyba fektette.

Úgy tudni, azon a ponton indult el Friedrich Nietzsche, azaz kerek e világunk egyik legkülönösebb gondolkodójának hosszantartó, utóbb végzetesnek bizonyuló szellemi leépülése. Amikor hosszú éveken át nem szólt senkihez egy szót sem, hogy végül távozzon az élők sorából.

A másik ló, amelyik erre rögtön beugorhat, Franz Kafka lova. Az ugyancsak világhírű férfiú egyik legabszurdabb viccének állati főszereplője, egy négylábú, amelyiknek ugyancsak nekiesik az őt nem kímélő, szadista gazdája. A ló ezt tűri egy darabig, viszont utóbb mentő ötlete támad. Hirtelen kiragadja az ostort a begurult ember kezéből, majd nekilát ostorozni saját magát mindaddig, amíg azt nem kezdi képzelni, hogy ő a gazda. – Nos, nevetni lehet, kellene is, mert ez a vicc remek. Ha bizonyos értelemben mégoly rossz is.

Tehát van két ló itt kéznél, mielőtt kurjongatva a tomporukra vernénk, hogy elvágtassanak. Két ló, amelyik régtől fogva rokon. Tudjuk, tudhatjuk amúgy, hogy az egyiket híres rendezőnk, Tarr Béla lovagolta meg a filmművészetben, míg a másikat Agnieszka Holland lengyel rendezőnő és forgatókönyvíró lovagolja épp.

Látlelet a létről, és az emberi szétcsúszásról

Az előző zsoké lova, azaz Tarr Ezüst Medve-díjas: A torinói ló c. filmje befutotta már a földkerekséget, Hollandé, a Kafka életéről és haláláról szóló, 2025-ös FRANZ viszont még nem egészen. Azonban jósolhatunk neki egészen szép jövőt. Legalábbis a pesti Urániában látottak alapján, ahol a minap is vetítették. – Igazából jósolhatunk a máris bezsebelt díjak mellé mindenféle további jót, mert nagyon érdekes, és minden kegyetlensége, megrendítő kifordultsága ellenére: SZÉP.

Szép ez a film, a fogalom legnemesebb etikai-esztétikai értelmében, még ha egy evidensen őrült lélek is a főszereplője: Franz Kafka. Az a filozófus Nietzschéhez hasonlóan világhírű férfiú, csak épp az irodalom vonalán. Egy rendhagyó elméjű világirodalmi kiválóság: a legnagyobbak és a normalitás szabványaitól legeltérőbbek közül, persze még itt, ezen az elfogadható és szerethető oldalon.

– Olyan, aki egyebek mellett az ABSZURD toronymagas képviselője bolygónk elit literatúrájában – állapítható meg nyugodtan, amivel nem is mondunk semmi újat. Persze.

Ezzel kapcsolatban tudni illik, hogy a varsói születésű, rendezői diplomáját Prágában szerző, lengyel-zsidó Agnieszka H. a cseh újhullám nagyjaitól tanult. Később Andrzej Wajda számára írt forgatókönyveket, miközben Krysztof Zanussi mellett asszisztenskedett. Néhány filmben maga is szerepelt. Mindemellett a politikára is futotta idejéből, erejéből: aktív részvevője volt a Szolidaritás mozgalomnak, ami miatt el kellett hagynia hazáját, hogy rövidebb bolyongás után Franciaországban telepedjen le. Utóbb Hollandiában is hosszú időt töltsön.

Róla mindenütt az olvasható, hogy szíve szerint imád felszólalni a társadalmi igazságtalanságok ellen, kitartóan igyekszik leleplezni a hatalom hazugságait, a politikusok csúsztatásait. Gondolatilag sokat foglalkoztatják a lét abszurditásai, amely út egyenes vonalon Franz Kafka személyéhez és művéhez vezet. Ahogy különben Nietzsche felé is elvisz. A lét szétesése, sok szemszögből szemlélhető értelmetlensége, irracionalitása felé.

Idan Weiss Franz Kafkaként, a kamera előtt és a világ mögött (Forrás: Filmbooster, Marlene Film Production)

Holland filmjeiben nincsenek szuperhősök – se lovasok, se gyalogosok –, ott van viszont a hétköznapi ember, meg annak az összes kálváriája. Ha szabad így fogalmazni: nagy, púpozott kanállal. – No, tényleg ehhez kellett megtalálni Kafkát, ugye, akinek az életrajzával itt, ebben az írásban bővebben nem foglalkoznánk. Divatos kifejezéssel élve ismét: ne SPOILEREZZÜNK! Kérem, inkább nézzék meg ezt a mozaikszerű, dinamikus életrajzi filmet, amelyet mindenkinek ajánlhatunk – mondjuk, tényleg kb. 16 éven felülieknek –, mindenesetre olyanoknak semmiképp, akik képzettársítási nehézségekkel küszködnek.

Ajánljuk a filmet a Kafkát alakító IDAN WEISS miatt is, mert kitűnő rendezői választásnak bizonyult. (Persze, annyit mégiscsak megjegyeznénk, hogy könnyebbség kedvéért mégsem árt legalább dióhéjban ismerni Franz Kafka életét, mielőtt beülnénk a moziba. – Aztán jó szórakozást kívánunk, szívből!)

Kafka óriási szeleteltkenyér-szobra Prága egyik bevásárló negyedében

* Megjegyzendő, hogy a film cseh–lengyel–német–francia, nem utolsósorban TÖRÖK koprodukcióban készült. Első pillantásra furcsa, ám nem olyan furcsa mégsem ez utóbbi, ha tudjuk – mint ahogyan tudni véljük –, hogy fogadtatás dolgában Kafka egyáltalán nem állt és nem is áll rosszul Törökhonban. Sokan tisztelik, sokan követik. Ma is olvassák. Érdekes röviden összefoglalni, mit mond erről például az életünkben magának egyre nagyobb teret hódító M(esterséges) I(ntelligencia).

Márpedig azt mondja, hogy Közép-Európa és a Balkán az elidegenedés, a más kulturális közegben való létezés témáin keresztül kapcsolódik. Mivel Kafka, a németajkú zsidó Prágában élt, egy multikulturális, mégis szeparált élő szigetként, ahol a cseh többségtől, a német kultúrától és a zsidó közösségtől is távolinak érezte magát, amit ő a balkáni térség szimbólumának tekintett. (?)

Szimbólum: A Balkán Kafka számára nem feltétlenül egy konkrét földrajzi hely, hanem egy metafora a perifériára, a „másikra”, az idegenségre, az elkülönülésre, ahol az „én” nem találja a helyét.

Ez az érzés – a bonyolult, idegen és gyakran ellenséges hatalmi struktúrák közepette való magány – átszivárgott műveibe, ahol a hősök gyakran egy megfoghatatlan, bürokratikus világban próbálnak boldogulni.

Kafka és a Balkán kapcsolata nem valós utazásokon, hanem mentális, kulturális és irodalmi azonosulásokon keresztül valósult és valósul meg, ahol maga a Balkán a modern ember elidegenedésének és perifériára szorultságának a szimbólumává vált.

– Kérem szépen, nem eléggé „nietzschei”? Hogy rúgja meg a ló.

Hogy rúgja meg a ló!