Connect with us

Szerbia

Szerb állampolgárság kétszáz orosznak, rendkívüli eljárással

Ukrajna 2022-es lerohanása óta az orosz állampolgárok számára megnehezült az utazás az EU-ba és más országokba. A KRIK szerb oknyomozó portál szerint az utóbbi három évben 204 orosz állampolgár kapott szerb állampolgárságot, ezzel kikerülve az utazási korlátozásokat. Vannak köztük oligarchák, „üzletemberek”, politikusok, FSZB-tagok, de szimpla focisták is

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Az utóbbi időben több, mint kétszáz orosz származású személy kapott soron kívül szerb állampolgárságot
Az utóbbi időben több, mint kétszáz orosz származású személy kapott soron kívül szerb állampolgárságot (Forrás: MI)
Cikk meghallgatása

Az elmúlt három és fél évben olyan befolyásos orosz állampolgárok kaptak szerb állampolgárságot, akik az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálathoz (FSZB) köthetők, az ukrajnai háború haszonélvezői, vagy éppen oligarchák, akiknek a cégei szankciók alatt állnak. A szerb állampolgársághoz a szokásos eljárások megkerülésével – a szerb kormány külön döntése alapján jutottak, amely szerint ez „nemzeti érdek”. Ezt tárta fel a napokban a KRIK oknyomozó portál és az orosz „Fontos történetek” nevű híroldal.

Szerb nemzeti érdek

A portál szerint az említett különleges eljárással 204 orosz állampolgár vált szerb állampolgárrá, ezzel kikerülve azokat az utazási korlátozásokat, amelyeket az Európai Unió vezetett be az Ukrajna elleni orosz inváziót követően.



Ukrajna 2022-es lerohanása óta az orosz állampolgárok számára megnehezült az utazás az EU-ba és más országokba, mivel szigorodott a vízumrendszer velük szemben.

Ugyanakkor az orosz titkosszolgálatokhoz köthető befolyásos személyek, a háború haszonélvezői és az oligarchák előtt megnyílt egy kiskapu: olyan országok állampolgárságát szerezhették meg, ahonnan szabadon utazhatnak az EU területére.

Közülük sokak számára különösen vonzó volt a szerb útlevél, amelynek megszerzése számukra nem ütközött akadályba.

Bár nem feleltek meg a jogszabályok által előírt feltételeknek, a szerb kormány – előbb Ana Brnabić, majd Miloš Vučević vezetésével – úgy döntött, hogy a vitatott hátterű oroszok számára állampolgárságot adományoz, mégpedig azzal az indokkal, hogy ez a lépés „Szerbia nemzeti érdekeit szolgálja”.

Az egyik ilyen személy Ivan Szibirev, aki háborús haszonélvezőként ismert: cége, az R-stroj, üzleti tevékenységet folytatott az ukrán háború által elpusztított városokban.

Az EU tavaly szankcionálta Szibirev cégét, viszont Ana Brnabić – még miniszterelnökként – különeljárással adományozott neki szerb állampolgárságot. Ennek érdekében a kormány a honosítási törvénynek azt a rendelkezését alkalmazta, amely lehetővé teszi az állampolgárság adományozását, ha az „nemzeti érdekből” történik.

Brnabić hasonlóan fontosnak találta, hogy állampolgárságot kapjon Viktor Sendrik is, az FSZB egykori különleges egységének tagja, aki korábban az orosz oligarchák, Arkagyij és Borisz Rotenberg biztonsági főnöke volt. Sendrik emellett az Espanyol neonáci futballhuligán divíziójának szponzora, akik az ukrán hadsereg ellen harcolnak.

Állampolgárságot kapott külön eljárással Dmitrij Szergejev is – ő „közeli barátja Nyikolaj Patrusev fiának, Patrusev az FSZB tábornoka, aki Aleksandar Vulinnal együtt dolgozik az orosz ellenzék belgrádi lehallgatásán.

Patrusev és Vulin egy úgynevezett „munkacsoportot” is létrehozott a „színes forradalmak elleni küzdelemre”, amelynek feladata a tüntetések megelőzése, valamint újságírók és emberi jogi aktivisták megfigyelése.

Fontos történetek

A „Fontos történetek” és a KRIK újságírói 2022 elejétől 2025 áprilisáig vizsgálták meg a szerb állampolgárság odaítélésére vonatkozó összes döntést, és összesen 204 orosz állampolgárt találtak, akik kivételes eljárással jutottak szerb útlevélhez – mindezt azzal az indokkal, hogy ez „Szerbia érdekét” szolgálja.

Ezeknek az embereknek nem kellett teljesíteniük a szokásos feltételeket – például nem volt kötelező szerbiai tartózkodás vagy más állampolgárságról történő lemondás.

Közöttük több olyan személy is szerepel, akik a Kreml politikai elitjéhez, az FSZB-hez, a hadiiparhoz, illetve az ukrajnai háború révén meggazdagodott üzletemberekhez köthetők. A „Fontos történetek” és a KRIK szerint azonban továbbra sem világos, hogy pontosan milyen „nemzeti érdek” indokolta ezeknek az állampolgárságoknak az adományozását.

Az ilyen különleges eljárással történő honosítás általában a tudomány, a sport vagy a művészet kiemelkedő alakjainak van fenntartva, ezt az értelemzést a szerb vezetés jelentősen kitágította.

Ilja Sumanov, az „Arktida” nevű civil korrupcióellenes szervezet kutatója úgy véli, hogy ez a nagyszámú állampolgárság-adományozás egy politikai alku része a szerb és az orosz kormány között.

Véleménye szerint Szerbia ezzel veszélyezteti az uniós csatlakozási esélyeit, miközben Moszkva eszközöt bocsát az autoriter szerb hatalomnak, amire szükségük lehet a tömeges tüntetések idején.

„Úgy gondolom, hogy informális pénzügyi támogatásról is szó van, hitelek és kölcsönök formájában, amelyek a (belgrádi) rezsim fenntartására szolgálnak” – mondja Sumanov.

„Szerbiában jelenleg feszült a helyzet, és Oroszország támogatást nyújthat az autoriter gyakorlatok átadásával – például megfigyelőrendszerek, közösségi média ellenőrzése, politikai technikák, vagy akár botfarmok formájában.”

A „Fontos történetek” újságírói megkeresték a cikkben említett orosz állampolgárokat, de egyikük sem válaszolt nekik. A KRIK kérdéseket küldött a szerb kormánynak is, de a sajtószolgálat nem reagált.

A cikk folytatásában megtalálható azoknak az ellentmondásos orosz állampolgárok listája, akik 2022 óta kaptak szerb útlevelet.

Állampolgársághoz jutott személyek

Ivan Szibirev

Szibirev, az „R-stroj” vállalat tulajdonosa, amely uniós szankciói alatt áll, 2024. március 14-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić miniszterelnök döntése alapján.

Szibirev az ukrajnai háború egyik haszonélvezője. Az orosz invázió után társtulajdonosa lett az „R-stroj” nevű építőipari vállalatnak, amely megszállt és elpusztított ukrán városokban, Mariupolban és Szeverodonyeckben végez munkálatokat – tárta fel a „Fontos történetek” portál. E tevékenysége miatt a cég 2024-től EU-s szankciók alá került.

Az „R-stroj” mellett Szibirev társtulajdonosa a „Wine & Crab” nevű étteremnek is, amelyet Szvetlana Kuznyecovával közösen birtokol – ő a Gazprom vezérigazgatójának, Alekszej Millernek a mostohalánya, valamint Vlagyimir Putyin egykori titkárnőjének, Marina Jentalcevánek a lánya. Korábban Szibirev a „Strojtransznyeftgaz” nevű vállalat vezérigazgatója volt, amely Genagyij Timcsenko – Putyin közeli barátja – tulajdonában áll.

Szvetlana Perevalova

Szvetlana Perevalova, egy orosz háborús haszonélvező felesége, 2024. március 14-én kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić akkori miniszterelnök döntése alapján.

Férje, Viktor Perevalov, az „VAD” vállalat alapítója, amely a megszállt Krím-félszigeten folytat úthálózat-építési projekteket. A cég 2020-as bevétele meghaladta a 900 millió eurót. Az „VAD” építette a Kercsi hídon átvezető utat, a „Tavrida” főutat és a Szevasztopoltól nyugatra vezető útvonalat. E projektek miatt a céget már 2018-ban az EU és az USA is szankciók alá helyezte.

Szvetlana Perevalova legalább 2018-tól az „VAD” menedzsereként is dolgozott, ahogy azt az orosz szövetségi adóhatóság kiszivárgott adatai is mutatják.

Dmitrij Szergejev

Szergejev közeli barátja Dmitrij Patrusev orosz miniszterelnök-helyettesnek és volt mezőgazdasági miniszternek, aki Nyikolaj Patrusev FSZB-tábornok fia. Ana Brnabić 2024. március 8-án ítélt neki oda szerb állampolgárságot.

Nyikolaj Patrušev korábban az FSZB igazgatója, az orosz Biztonsági Tanács vezetője és Vlagyimir Putyin tanácsadója volt. Aleksandar Vulin szerb miniszter 2021-ben Moszkvába látogatott, ahol átadta neki a belgrádi orosz ellenzékiek – Andrej Pivovarov és Vlagyimir Kara-Murza – lehallgatásáról készült felvételeket.

Pivovarovot később letartóztatták és egy karéliai börtöntáborba szállították. Patrusev és Vulin javaslatára a szerb és az orosz kormány közösen létrehozta az úgynevezett „színes forradalmak elleni munkacsoportot”, amelynek célja a tüntetések megakadályozása és az aktivisták, újságírók, valamint emberi jogvédők megfigyelése.

Szergejev és az ifjabb Patrusev már 2010–2018 között együtt dolgozott, amikor Patrusev a Rosszelhozbank (Orosz Mezőgazdasági Bank) vezetője volt, Szergejev pedig az ő helyettese. Később, amikor Patrusev miniszterré vált, Szergejev követte őt a kormányba.

Jelenleg Szergejev az Egyesített Gabonatársaság (OZK) és a Gabonaexportőrök Szövetségének vezérigazgatója – két kulcsfontosságú szervezet az orosz agrárexportban.

Viktor Sendrik

Viktor Sendrik, az orosz FSZB egykori tagja, 2023. május 18-án kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Sendrik a Moszkvai Ökölvívó Szövetség felügyelőbizottságának elnöke, korábban pedig az FSZB „Vimpel” különleges egységében szolgált. Jelenleg az Orosz Államvasutak biztonsági szolgálatának vezetője, valamint korábban ő volt Arkagyij és Borisz Rotenberg, Putyin oligarcha barátainak testőrségi főnöke.

A „Fontos történetek” szerint Sendrik támogatója az Espanyol neonáci szurkolói egységének, amely Ukrajna ellen harcol.

Anasztaszija Koleszova

Koleszova 2024. február 8-án kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Ő az uniós szankciók alatt álló Nyikolaj Koleszovnak, a „Radioelektronikai Technológiák Konzorciuma” (KRET) volt vezérigazgatójának és az Amuri terület volt kormányzójának a lánya. Jelenleg Koleszov a „Helikopteri Rosszii” holding vezérigazgatója, amely a legtöbb oroszországi helikoptergyár tulajdonosa. Anasztaszija testvére a Tatsocbank vezérigazgatója és a Tatár Köztársaság Államtanácsának volt képviselője.

Férje,

Nyikolaj Urajev

szintén szerb állampolgárságot kapott. Együtt vezették a kazanyi „Elekon” gyárat, amely kulcsszerepet játszik az interkontinentális rakéták, katonai repülők, helikopterek, tengeralattjárók és műholdrendszerek gyártásában. A vállalat amerikai, brit és kanadai szankciók alatt áll.

Urajev jelenleg a Krasznogorszki Kombinát vezérigazgatója, amely börtönszállító járműveket, katonai teherautókat és mobil kommunikációs rendszereket gyárt. Korábban tagja volt a Kazanyi Optikai és Mechanikai Üzem igazgatótanácsának, amely éjjellátó készülékeket, hőkamerákat és optikai célzórendszereket gyárt. Urajev egyben a kazanyi városi tanács leggazdagabb képviselője is.

Kirill Kratlij

Kratlij 2024. március 14-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Ő Alekszej Tkatyev veje, aki az Állami Dumában képviselő, valamint a volt krasznodari kormányzó és korábbi orosz mezőgazdasági miniszter, Alekszandr Tkatyev testvére. A Tkatyev testvérek uniós szankciók alatt állnak.

Kratlij az „Mirtech” nevű mezőgazdasági gépbeszállító cég vezetője, amely Európából, Kanadából, Törökországból és Dél-Koreából importál felszerelést, majd olyan orosz cégeknek adja el, amelyek nemzetközi szankciók alatt állnak.

A cég együttműködik a Tkatyev család tulajdonában lévő „Agrokomplex” agrárholdinggal, amely – a Wall Street Journal szerint – több mint 160 ezer hektár földet szerzett Ukrajna megszállt területein, de maga az „Agrokomplex” egyelőre nem szerepel a szankciós listákon.

Szvetlana Kijko

A volt miniszterelnök, Miloš Vučević írta alá azt a határozatot, amelynek értelmében Kijko 2024. október 3-án szerb állampolgárságot kapott. Egy évvel korábban gyermekei – lánya, fia és menye – is megkapták az állampolgárságot.

Szvetlana Kijko Mihail Kijko vezérezredes, a kábítószer-ellenőrzési szövetségi szolgálat volt igazgatóhelyettesének felesége. Kijko 2016-ban az orosz tisztségviselők leggazdagabb feleségei között a negyedik helyen állt. Bár nem volt jelentős üzleti tevékenysége, 548 millió rubel (kb. 5,8 millió euró) bevételt jelentett be – 156-szor többet, mint a férje.

A kábítószer-ellenes szolgálat megszüntetése után Mihail Kijko az „Almaz-Antej” konzorcium vezérigazgató-helyettese lett – ez a világ egyik legnagyobb rakéta- és légvédelmi rendszereket gyártó vállalata. Jelenleg az „Aeromaks” dróngyártó cég vezérigazgatója, amely az AFK Sistema tulajdonában áll – ez a cég brit és amerikai szankciók alatt áll, de az EU nem szankcionálta.

Andrej Samsurin

Šamšurin 2024. július 4-én kapta meg a szerb állampolgárságot a Miloš Vučević akkori miniszterelnök által aláírt döntés alapján.

A Tadviser üzleti portál szerint Samsurin az „Aquarius” vállalat alelnöke. Ez a cég volt az egyik első számítógépgyártó a Szovjetunióban, ma pedig rádiótechnikai eszközöket – szervereket, mikrochipeket – gyárt, amelyek kulcsfontosságúak a fegyvergyártás és a titkos kommunikáció számára.

A Kommerszant szerint az „Aquarius” és az „Roszatom” 2024-ben közösen kezdtek mikrovezérlők gyártásába az adattitkosításhoz, a nyugati alkatrészek pótlására. Az „Aquarius”-t 2022-ben az USA szankcionálta az orosz hadsereg támogatása miatt.

Olga Rejman

Olga Rejman, Oroszország volt kommunikációs miniszterének, Leonid Rejmannak a felesége, 2024. október 3-án kapott szerb állampolgárságot a volt szerb miniszterelnök, Miloš Vučević döntése alapján.

Férje jelenleg a „Heliprom SPB” nevű céget birtokolja, amely helikopterek és repülőgép-alkatrészek javításával foglalkozik az Orosz Űrhajóskiképző Központ és az Orosz Nemzeti Gárda számára. Korábban a cég együttműködött az orosz védelmi minisztériummal.

Zufar Garajev

Zufar Garajev, a Tatár Köztársaság legnagyobb bankjának, az „AK Bars”-nak az igazgatótanácsi elnöke, amely amerikai és európai uniós szankciók alatt áll, 2024. február 29-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić aláírásával.

Szergej Jemgyin

Szergej Jemgyin 2022. szeptember 1-jén kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése nyomán. Állampolgárságot kapott felesége és három gyermeke is.

Jemgyin 2023 tavaszáig a „Demetra” holding vezetője volt, amely az egyik legnagyobb szereplő az orosz gabonaexportban – termináljaik akár évi 15 millió tonna gabonát is képesek berakodni, ami az orosz export ötöde. A vállalatnak részesedése volt az „Egyesített Gabonatársaságban” (OZK) is, amely az ország gabonainfrastruktúráját kezeli.

Jekatyerina Blohina

Blohina 2024. február 8-án kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić aláírásával.

Blohina a „Radioelektronikai Technológiák Konzorciuma” (KRET) menedzsere, korábban társtulajdonosa volt a „KOMZ-Bajgis” vállalatnak, amely a Kazanyi Optikai és Mechanikai Gyár fegyveroptikai termékeit értékesíti. A SPARK üzleti portál szerint igazgatósági tag a „Kopir” gyárban, amely repülőgépekhez, rakétákhoz és hadihajókhoz gyárt alkatrészeket, továbbá igazgatója a megszállt Krím félszigeten működő „Tavrida” befektetési cégnek.

Roman Karusev

Karusev 2024. február 8-án kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Kiszivárgott jövedelmi adatok szerint Karusev fizetést kapott a KRET részeként működő „Simko” rádióelektronikai üzemtől. Ez a vállalat fejleszti az „ismerős vagy ellenség” típusú azonosító rendszereket, amelyek automatikusan különbséget tesznek saját és ellenséges csapatok, illetve felszerelések között.

Aleksej Ljamin

Ljamin 2022. október 20-án lett szerb állampolgár, Ana Brnabić döntése alapján.

Ő a „Belaz” kereskedelmi társaság igazgatója, amelynek egyharmada Dmitrij Lukasenkának, a fehérorosz elnök fiának sportklubján keresztül van a tulajdonában. A „Belaz” partnere a „Belsina” vállalatnak, amely gumiabroncsokat szállít az orosz hadsereg járműveihez – ezt korábban a belorusz oknyomozó központ tárta fel.

Fia szintén megkapta a szerb állampolgárságot.

Ruszlan Aliszultanov

Alisultanov 2024. március 14-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Korábban Csecsenföld mezőgazdasági miniszterhelyettese és Groznij alpolgármestere volt. Jelenleg a „Health & Nutrition” cégen (korábban „Danone Oroszország”) keresztül birtokolja a francia Danone által elhagyott oroszországi vagyont.

A vállalat vezérigazgatója Jakub Zakrijev – Ramzan Kadirov csecsen vezető unokaöccse, Groznij volt polgármestere és jelenlegi adminisztrációs főnöke.

Állampolgárságot kapott Alisultanov két lánya és két fia is.

Csermen Mamijev

Mamijev 2024. január 25-én kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Ő Észak-Oszétia korábbi környezetvédelmi minisztere, akit 2021-ben három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, miután a bíróság szerint 400 millió rubelt (4,2 millió eurót) engedély nélkül utalt át az „Ökológia” nemzeti projekt költségvetéséből.

Vitalij Lusnyikov

Lusnyikov 2024. december 26-án kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević aláírásával.

Ő a Belgorodi terület egyik leggazdagabb embere. A Bel.ru portál 2023-ban a régió három leggazdagabb üzletembere közé sorolta.

Jevgenyij Gabov

Gabov 2022. február 24-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Ő egy üzletember, aki az Elektrotechnikai Társaság élén állt. Oroszországot azután hagyta el, hogy bűnvádi eljárás indult ellene 351,5 millió rubel (3,7 millió euró) sikkasztás és további 2,7 milliárd rubel (29 millió euró) hatáskörrel való visszaélés miatt. Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.

Vaszilij Sevcsik

Sevcsik 2024. február 29-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Ő egy tyumeni üzletember, aki szoros kapcsolatban áll a helyi kormányzattal. Testvérével, Vlagyimirral együtt tulajdonosai a „Szibintel-holding” nevű vállalatnak, amely beruházásokkal foglalkozik a Tyumeni területen. Vlagyimir Sevcsik felesége, Natalja Sevcsik, 2001–2019 között a térség kormányzóhelyettese volt, jelenleg a regionális parlament alelnöke.

Szergej Lomakin

Lomakin 2025. január 23-án lett szerb állampolgár Miloš Vučević döntése alapján.

Lomakin egy milliárdos, akinek vagyonát 1,2 milliárd dollárra becsülik. Társalapítója a „FixPrice” nevű diszkont-üzletláncnak, amely a háború kitörése után Kazahsztánba helyezte át székhelyét, és azóta Oroszország legjövedelmezőbb franchise-ává vált – írta a Forbes. 2025 márciusában bejelentették, hogy a lánc Szerbiában is megjelenik.

A Nedeljnik szerint Lomakin szerb állampolgárságot kapott, miután 2024 novemberében visszavonták ciprusi „aranyútlevelét”, amelyet befektetései révén szerzett.

Jurij Kusnyerov

Kusnyerov 2025. február 20-án kapott szerb állampolgárságot Miloš Vučević döntése alapján.

Alekszandr Govorral közösen 2022 júniusában megvásárolták az orosz McDonald’s láncot, amelyet „Vkúszno – i tócska” („Finom – pont”) néven nyitottak újra. Kusnyerov és Govor 151 millió euróért megvásárolták a Huhtamaki finn csomagolóanyag-gyártó orosz érdekeltségeit is.

A Nedeljnik szerint Kusnyerov befektetőként is ismert, többek között egy 70 millió eurós luxusrezidenciát épített a montenegrói Režević faluban.

Jevgenyij Sztrsalkovszkij

Sztrsalkovszkij 2025. március 24-én kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević aláírásával.

Ő Vlagyimir Sztrsalkovszkij fia, aki korábban a világ legnagyobb nikkel- és palládiumgyártójának vezérigazgatója volt. 2022 szeptemberéig a „Junaštvo vekova” (Évszázadok hőstettei) nevű szervezet vezetője volt, amely katonai történelmi események újrajátszására szakosodott.

A Nedeljnik korábban arról is írt, hogy Jevgenyij Sztrsalkovszkij luxuséletvitelével is felkeltette a nemzetközi média figyelmét – különösen azután, hogy megvásárolt egy fényűző birtokot Skóciában.

Fjodor Jemeljanenko

Fjodor Jemeljanenko 2022. október 20-án kapott szerb állampolgárságot, Ana Brnabić miniszterelnök döntése alapján.

Jemeljanenko, a nehézsúlyú kevert harcművészetek többszörös világbajnoka volt, nemrégiben fejezte be sportolói pályafutását. Bár 2022-ben szerb útlevelet kapott, két évvel később úgy nyilatkozott, hogy nem tervezi elhagyni Oroszországot:

„Ha valamilyen vis maior miatt kénytelen lennék elhagyni a hazámat, valószínűleg Szerbiába költöznék. Ott otthon érzem magam. Miért Szerbia? Mert elsősorban ortodox ország, másrészt sokat szenvedett nép lakja. Bár ha Oroszországban rossz lesz a helyzet, Szerbiában még rosszabb lehet – mert kis ország, amelyet állandóan próbálnak megalázni.”

Alekszej Galajev

Galajev 2022. február 24-én kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Ismert orosz ökölvívókat edzett, és hosszú éveken át dolgozott az „Olimp” ökölvívó akadémián. Tanítványai között volt Umar Kremlev is, aki jelenleg a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, korábban pedig az Orosz Ökölvívó Szövetség (FBR) vezetője volt.

Iman Halidova

Iman Halidova 2025. január 23-án kapott szerb állampolgárságot, a döntést Miloš Vučević írta alá.

Ő Sumajd Halidov, csecsen ökölvívó lánya, aki az FBR végrehajtó bizottságának tagja. Halidov Groznijban bokszversenyt szervezett a néhai csecsen vezető, Ahmad Kadirov tiszteletére. A rendezvényt fia, Ramzan Kadirov, a jelenlegi csecsen vezető nyitotta meg.

Pjotr Kosztyakov

Kosztyakov 2024. október 24-én kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević aláírásával.

2023 májusi adatok szerint a VTB állami bank egyik alelnöke. Felesége is szerb állampolgárságot kapott.

Vitalij Buzoverja

Buzoverja 2024. augusztus 29-én lett szerb állampolgár, Miloš Vučević döntése alapján.

A VTB állami bank egyik alelnöke, akiről ismert, hogy 2020-ban ciprusi állampolgárságot vásárolt. Felesége szintén megkapta a szerb állampolgárságot.

Dmitrij Szneszar

Szneszar 2023. október 20-án lett szerb állampolgár Ana Brnabić döntése alapján.

A VTB bank alelnöke, korábban az Orosz Első Csatorna és a RusHidro igazgatósági tagja volt.

Vagan Gaszparjan

Gaszparjan 2023. szeptember 6-án kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić aláírásával.

2023 elejéig a „Szberbank Kapital” megbízott vezérigazgatója volt.

Jelena Burmisztrova

Burmisztrova 2025. március 27-én kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević döntése alapján.

A Gazprom korábbi alelnöke, valamint a Gazprom Export vezérigazgatója. 2023-ban a Gazprombank első alelnöke lett.

Roman Szuhonoszov

Szuhonoszov 2023. október 5-én lett szerb állampolgár Ana Brnabić döntése alapján.

2022-ig a Gazprombank alelnöke volt.

Aleksej Jankevics

Jankevics 2024. április 5-én kapta meg a szerb állampolgárságot, a döntést Ivica Dačić írta alá.

A Gazpromnyefty gazdasági és pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. A háború kitörése óta a vállalat nem közöl adatokat a vezetőségéről. A cég privatizálta a szerb nemzeti olajtársaságot, a NIS-t.

Anton Cserepanov

Cserepanov 2024. augusztus 29-én kapott szerb állampolgárságot Miloš Vučević aláírásával.

A NIS Gazpromnyeft pénzügyi igazgatója.

Jevgenyij Miskovszkij

Miskovszkij 2022. június 30-án kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

A Gazprom korábbi menedzsere, korábban a Gazprom Schweiz igazgatótanácsának tagja volt. A 2010-es évek közepén a „ProSport” magazin tulajdonosaként vált ismertté. Felesége és lánya szintén megkapták a szerb állampolgárságot.

Kiril Grisánov

Grisánov 2024. augusztus 29-én kapott szerb állampolgárságot Miloš Vučević döntése alapján.

2024 augusztusáig a szankciók alatt álló Dom RF bank igazgatótanácsának alelnöke volt.

Albert Valiahmetov

Valiahmetov, tatárföldi IT-szakember, 2025. március 6-án kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević döntése alapján.

A The Bell szerint ő a legnagyobb orosz online kaszinó, az Azino777 alapítója. 2018 első felében ez a kaszinó lett az orosz online videópiac legnagyobb hirdetője, megelőzve a PepsiCo-t, Mars-ot, Yandex-et, Mail.ru Groupot és a Google-t.

Alekszandr Smuzsikov

Smuzsikov 2024. március 14-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

2016-ban a Forbes orosz listáján a 143. helyen állt 600 millió dolláros vagyonával. Karrierjét a ’90-es években olajkereskedőként kezdte, a 2000-es években eladta benzinkúthálózatát a TNK-BP-nek. Egy részét vagyonának híres orosz avantgárd műalkotások – például Kazimir Malevics művei – gyűjtésére fordította. Soha nem adott nyilvános interjút.

Arkagyij Mutavcsi

Mutavcsi 2022. július 28-án kapott szerb állampolgárságot Branko Ružić döntése alapján.

2008-ig az orosz elnöki vagyonkezelésben dolgozott, 2020-ban pedig egy luxemburgi cégen keresztül megszerezte az olasz Pirelli 13%-át. A cég végső tulajdonosa egy 27 éves moszkvai táncosnő, Aja Belova volt. Orosz bírósági döntés alapján a „Fontos történetek” portálnak törölnie kellett az ügyletről szóló cikkét, de annak másolatai más oldalakon megmaradtak.

Oleg Bojko

Bojko 2025. március 6-án kapott szerb állampolgárságot Miloš Vučević döntése alapján.

A „Finstar” befektetési csoport alapítója, amely 2 milliárd dolláros vagyont kezel, és irodája van Szerbiában is. Pályafutása kezdetén az „Evrazholding” nemzetközi metallurgiai céget és a „Ritzio Entertainment” szerencsejáték-vállalatot birtokolta. 2025-ben vagyonát 1,5 milliárd dollárra becsülték.

Roman Svecki

Svecki 2025. március 27-én kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević aláírásával.

Az 1990-es években üzleti partnere volt a volt szovjet hírszerzőnek, Alekszandr Lebegyevnek, aki később az angol Independent társtulajdonosa lett. Jelenleg több kis, veszteséges IT-cég tulajdonosa Oroszországban.

Leonyid Novoszelszkij

Novoszelszkij 2024. október 10-én kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević aláírásával.

A Vimpelkom, az egyik legnagyobb orosz távközlési cég igazgatótanácsának volt tagja, korábban a „Gradient” cég elnöke is volt, amelyben ma is 8,4%-os részesedéssel rendelkezik. A „Gradient” Oroszország egyik legnagyobb kozmetikai és háztartási vegyiáru-forgalmazója.

Ruszlan Prjanikov

Prjanikov 2024. szeptember 25-én kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević aláírásával.

Ő a „Transles” vállalat vezetője, amely vasúti platókon fa szállításával foglalkozik, valamint a „BET” cég irányítója, amely vasúti talpfákat gyárt az Orosz Államvasutak (RŽD) számára – ez utóbbi uniós szankciók alatt áll.

Gleb Kosztikov

2024. március 14-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Kosztikov Aliser Uszmanov orosz oligarcha menedzsere, aki közeli kapcsolatban áll Vlagyimir Putyinnal. 2021-ig a Metaloinvest igazgatótanácsának tagja volt, valamint az Uszmanov-féle USM holding igazgatóságának is, amely többek között a MegaFon mobilszolgáltatót és egy jelentős rézlelőhelyet birtokol. Emellett több távol-keleti aranybányászati céghez is köthető.

Borisz Granovszkij

Granovszkij 2024. április 25-én lett szerb állampolgár Ivica Dačić aláírásával.

Aleksej Mordasov, Oroszország második leggazdagabb embere (28,6 milliárd dolláros vagyon) befektetési menedzsere. Mordasov a Severstal acél- és bányászati vállalat tulajdonosa. Mind ő, mind cége szankciók alatt áll az EU és az USA részéről.

Granovszkij 2012-től az Aterra Capital befektetési alapot vezeti, amely a kanadai Silver Bear cégben rendelkezik részesedéssel – ez a vállalat Jakutföldön ezüstbányával rendelkezik.

Ivan Homutov

2024. április 5-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ivica Dačić döntése alapján.

2020-ig társtulajdonosa volt egy cégnek, amely a Cable Alliance holding termékeit forgalmazta – ez a holding az UMMC része, amely Oroszország egyik legnagyobb réz-, cink-, szén- és nemesfémgyártója. Homutov 2022 decemberében egy 268 m²-es luxuslakást vásárolt az Ostoženka Park Palace-ban Moszkvában.

Andrej Kunatbajev

Kunatbajev 2024. március 29-én lett szerb állampolgár Ivica Dačić, az akkori első miniszterelnök-helyettes döntése alapján.

Az American Ethane texasi cég igazgatótanácsának tagja, amelybe 2014-ben Roman Abramovics és Alekszandr Volosin fektettek be. Abramovics 50 millió, Volosin 1,25 millió dollárt invesztált. A Krím annektálása után Abramovics kivonult a cégből.

Dmitrij Kisziljov

2024. december 20-án kapott szerb állampolgárságot Miloš Vučević döntése alapján.

A 2000-es években az AFK Sistema menedzsere volt, amelyet Vlagyimir Jevtyusenko alapított (2024-ben 1,7 milliárd dollárra becsült vagyon). Kisziljov kisebbségi tulajdonosa az ATEK nevű olajkereskedelmi cégnek, és fizetést kap a KESCO nevű fejlesztő vállalattól is – mindkettő Jevgenyij Budil üzletemberhez köthető.

Anar Alizade

2024. november 28-án kapta meg a szerb állampolgárságot Miloš Vučević döntése alapján.

Alizade egy azeri milliomos, aki szoros kapcsolatban áll a SOCAR állami olajtársasággal. A Libération francia lap szerint azeri ellenzékiek külföldi meggyilkolásában is érintett lehet.

Alekszandr Szokolov

2024. december 24-én kapott szerb állampolgárságot Miloš Vučević döntése alapján.

A Trust Bank vezetője, amely problémás eszközökkel kereskedik, valamint a vasúti tehervagonokat gyártó, stratégiai jelentőségű United Wagon Company tulajdonosa. Korábban a VTB Bank felügyelőbizottságának tagja volt.

Nyikolaj Muhin

2022. szeptember 8-án kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Híres ikonfestő, ő festette ki a belgrádi Szent Száva-templomot. Felesége és lánya szintén szerb állampolgárok lettek.

Manana Popova

Popova 2022. szeptember 22-én kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić aláírásával.

Művészettörténész, aki részt vett a Szent Száva-templom belső díszítésében.

Matvej Martinkevics

Martinkevics 2022. október 24-én kapott szerb állampolgárságot Ana Brnabić aláírásával.

Orosz labdarúgó, jelenleg a nagybecskereki Radnički klub középpályása.

Viktor Labuzdko

Labuzdko 2023. február 9-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić döntése alapján.

Volt orosz katona és az MR Group társalapítója, amelyből 2024-ben kivonult.

Jegor Prucsev

Prucsev 2023. május 11-én kapta meg a szerb állampolgárságot Ana Brnabić aláírásával.

Krasznodári születésű labdarúgó, jelenleg a Crvena zvezda középpályása.

Leonid Bogorad

Bogorad 2023. október 26-án kapott szerb állampolgárságot Ivica Dačić döntése alapján.

A Gasprom Teploenergija korábbi vezérigazgatója, jelenleg egy 23 emeletes irodaházat – a „Nafta Házat” – birtokló moszkvai cég vezetője.



Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap