Szerbia
Aleksandar helyett Petro, „a fél szerb kormány kokainfüggő”
A bűnözők, vagyis Korać részéről általában Branimir Vujović tartotta a kapcsolatot, a szerb kormány egykori főtitkárával, Novak Nedićtyel, aki a Vučić fivéreket képviselte. Vujović személyesen is megfordult a szerb kormány épületében, egyik Sky-üzenetében megállapította, hogy „a fél szerb kormány kokainfüggő”
A szerb elnök határozottan visszautasította a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) alelnökének vádjait, miszerint kapcsolatban állna, illetve állt volna a drogkartellekkel.
Tepić állítása szerint a francia rendőrség és ügyészség több ezer oldalnyi bizonyítékot – köztük fényképeket, hangfelvételeket és a Sky alkalmazáson keresztül folytatott titkosított kommunikációkat – halmozott fel, amelyek állítólag összekötik Vučićot és testvérét, Andrejt a hírhedt drogcsempésszel, Filip Koraćtyal.
Aleksandar Vučić a televíziók által sugárzott „nemzeti sajtótájékoztatóján” reagált a vádakra, miközben Marinika Tepić a világhálón hozta nyilvánosságra a bizonyítékok első csomagját.
Csúsztatásokra épülő narratíva
A szerb elnök felépített egy narratívát, amelynek bizonyára van némi valóságalapja, de lényegében csúsztatásokra épül, a vezérmotívum pedig most is az, hogy az ország ellen külföldről szervezett összeesküvés folyik, miközben összemosta a diákokat és az ellenzéket, a diákokat gúnyosan blokaderi (blokkolók) néven emlegetve, és ebbe a katyvaszba keveri bele – újonnan felmerült elemként – a drogkereskedőket.
Szerinte a „külföldi tényező” látva Szerbia fejlődését, a regionális drogbárók és a szerb ellenzék támogatásával, már jóval a Ribnikar és a Dubona előtti vérengzés előtt megkezdte a támadásokat, mert „megértették, hogy megbomlik az erőegyensúly”.
„Nem tudták elfogadni, hogy Szerbia erősödik, és ezért a külföldi körökben egyre nőtt az idegesség, így kénytelenek voltak drogbárókat és ellenzéki pártokat használni, az utóbbiak viszont nem voltak hajlandók állást foglalni Srebrenica kérdésében, mert azzal feldühítették volna kulcsszponzoraikat” – mondta a szerb elnök, aki szerint mindennek a legfőbb oka az volt, hogy a szerb kormányzat nem egyezett bele Koszovó függetlenségébe.

A Pink szalagcíme szerint mindez „az ellenzék hazugsága, a drogküldeményeken a kolumbiai, és nem a szerb elnök látható”
Vučić a „nemzeti sajtótájékoztatón” úgy fogalmazott, hogy szerinte a külföldi tényezők mindvégig szét akarták rombolni az intézményrendszert, mindenáron tagadták Szerbia eredményeit, kriminalizálták a hatalomban lévő embereket, sőt az ő családját is, miközben „dehumanizálták” őket, amit úgy lehetne magyarul értelmezni, hogy emberi mivoltukat vonták kétségbe.
„Tegnap a blokadérok képviselői azt állították, hogy Filip Korać (maffiózó) nagy cinkosa vagyok, együtt terjesztettem vele a kábítószert, és hogy tagja vagyok a drogbárók hálózatának” – mondta a szerb elnök Marinika Tepić vádjaira reagálva.
Nem Aleksandar, hanem Petro
„Itt egy drogszállítmány az én arcommal – állítja Marinika Tepić” – mutatta meg a kínaiaktól kapott digitális táblán Vučić az ellenzéki politikus parlamenti sajtótájékoztatójának azt a részletét, amely bizonyítani látszik az érintettségét, majd egy másik fotót vett elő.
„Ez az eredeti fotó – ez lenne Aleksandar Vučić?! A fotó a CNN-ről származik. Véletlenül Kolumbia elnöke, Gustavo Petro van rajta, nem pedig Szerbia elnöke. Nem hiszem, hogy (Tepić) Kolumbia elnökét akarta volna megvádolni. Ha megnézzük ezeket a hazugságokat, Szerbiában már nem számít, hogy hányszor hazudsz egy nap alatt. Holnap ez már nem téma, jön egy újabb hazugság.”
Ezzel az utóbbi megállapítással egyet is lehetne érteni, mémileg kibővítve azoknak a körét, akikre a szerb elnök gondolt. „Senki sem mosolyogna az én helyemben, én sem mosolygok, ha ezt kell hallgatnom minden nap” – tette még hozzá Vučić.
„Megvetek minden drogdílert, a lehető legrosszabbat gondolom róluk. Mindig is a lehető legrosszabbat mondtam róluk. Soha nem volt Sky alkalmazásom, ahogy a családomban senkinek sem. Ha ez nem igaz, kérem az Ügyészséget, közölje, és többé nem vagyok elnök.”

Ez a CNN-ről származik, mutatta meg Gustavo Petro fényképét a szerb elnök
„További bizonyíték, hogy ez hazugság: a Sky kommunikáció 2021. augusztus 3-án megszűnt, ez pedig egy 2022-es beszélgetés” – okosította ki a hallgatóságot a szerb elnök, aki ugyan a dátumot nem találta el: több különböző forrás ugyanis 2021. március 9-ére teszi a Sky kommunikáció megszűnését, miután a francia, a belga és a holland hatóságok az Argus kódnevet viselő operáció során leállították a Sky ECC működését, sikeresen feltörték a rendszer titkosítását és hozzáfértek a felhasználók üzeneteihez.
Ez azonban a lényegen nem változtat, mert még korábbi dátumról van szó, ami időben mindenképpen megelőzte a szerb ellenzéki vezető által említett dátumot, tehát Marinika Tepić adatai tévesek, vagy tévesen lettek interpretálva.
„Ugyanakkor kérem a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséget, hogy vizsgálja meg Radoje Zvicer (8MA869) és Dejan Lazarević ügyvéd (CA283G) Sky üzeneteit, akik 12 üzenetet váltottak” – mondta a szerb elnök, és megígérte, hogy ő maga áll elő „ellenbizonyítékokkal”, ha ezt az ügyészség nem teszi meg. Hogy mindenki értse, Radoje Zvicer a hírhedt kavači klán vezetője, Dejan Lazarević pedig a szerb alvilág ügyvédje.
Vučić felszólította a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészséget, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot, indítottak-e eljárást azok ellen, akik nyilvánvalóan együttműködnek bűnözői klánokkal és drogbárókkal, s bizonyos médiumokon keresztül hazugságokat tálalnak a szerb polgároknak, hogy befolyásolják a közvéleményt és a politikai döntéseket, s megváltoztassák az ország irányát.
„Vannak információim, hogy ez a beszélgetés évek óta az Ügyészségnél van. Kérem, nevezzék meg azokat a személyeket, akik Zvicer révén befolyással bírnak. Vagy mondják meg, hogy ezt én találtam ki” – tette hozzá a szerb elnök.
Mindkét montenegrói csoporttal együttműködtek
Narinika Tepić természetesen nem kap országos csatornákat ahhoz, hogy ismertesse az értesüléseit, így neki marad az internet „szűkös közönsége”. Az ellenzéki politikus elsősorban az Instagramon és a Facebookon, másodsorban pedig az X platformon tette közzé az „első dossziéját”, amelyben igyekszik feltárni az eseményeket.
Az ellenzéki vezető továbbra is arról beszél, hogy az állami drogkartellt a Vučić testvérek vezették, a legfőbb összekötő kapocs, láncszem pedig Novak Nedić, a szerb kormány főtitkára. Tepić a 25 perces videóban megjegyezte, hogy 2021-ben a francia rendőrség információkat kért a Sky-on Robinként szereplő Filip Koraćról, tehát a dátumokat illetően itt kezd helyreállni a rend.
Tepić szerint a szerb rendőrség azóta sem tett semmit, akárcsak az emberdarabolós Belivuk csoport esetében sem, amelyet csak azt követően kezdtek el felgöngyölíteni a Sky-üzenetek alapján, hogy Belivukék összevesztek a Vučić testvérekkel.

Az egyes számú dosszié
Az ellenzéki politikus szerint Andrej és Aleksandar Vučić egyidőben intenzív kapcsolatot tartott fenn a kavači klánnal, mindaddig, amíg Veljko Belivuk, akit Velja Nevolja, vagy Bajkeverő Velja néven is szoktunk itt emlegetni, nem pofozta fel a Vučić család egyik tagját a „Beton hala” (Beton csarnok) elnevezésű szórakozóhely előtt.
Tepić a videóban azt mondta, hogy ezt követően a szerb vezetés megkezdte kapcsolatainak a „felmelegítését” a rivális škaljari klánnal, a két csoport valamikor egyaránt a kotori klán része volt.
A škaljari klán egyik „kimagasló alakja”, értsd főbűnözője Filip Korać lett, akit 2023-ban francia kérésre tartóztattak le Magyarországon, annak idején erről a BALK is beszámolt.
Az ellenzéki politikus ezzel kapcsolatban feltette a költői kérdést, hogy miként fordulhat elő az egyik és a másik csoport tagjainak a letartóztatása, miközben szabadlábon maradnak azok, akik – közvetítők által – együttműködtek velük.
A bűnözők, vagyis Korać részéről általában Branimir Vujović tartotta a kapcsolatot, a szerb kormány egykori főtitkárával, Novak Nedićtyel, aki a Vučić fivéreket képviselte. Vujović személyesen is megfordult a szerb kormány épületében, egyik Sky-üzenetében megállapította, hogy „a fél szerb kormány kokainfüggő”.
Még egy-két láncszem
A másik összekötő kapocs a Szerb Haladó Párt egy vračari (Belgrád egyik előkelő polgári negyede) képviselőjének Bojan Raičevićnek a komája. Raičević a Dunav biztosítótársaság végrehajtó bizottságának tagja, és az EXPO 27 vállalat közgyűlésének az elnöke, erről a tisztségről állítólag már leváltották.
Tepić szerint Raičević „brutálisan rátámadt” a Szent Száva Általános Iskola tanáraira, korábban fiktív szavazókat jelentett be a saját lakcímére, a Dunav biztosítón keresztül pedig szavazókat szervezett a Szerb Haladó Pártnak.

Az egyik üzenet leirata a Szabadság és Igazságosság Pártjának előadásában (Forrás: Facebook)
Raičević komája egy alkalommal azt jelentette Filip Koraćnak hogy Andrej Vučić szerint Filip Korać mindent tud arról, ami történik, és Andrej biztos abban, hogy Korać azt is tudja, hogy „ő (Andrej Vučić) és Alek (Aleksandar Vučić) nem akarnak rosszat neki”.
Az ellenzéki képviselőasszony számos bizonyítékokat is bemutatott, amelyek szerint folyamatos volt a kapcsolat Boki komája (Filip Korać képviselője) és (a szerb kormány képviseletében) Novak Nedić között.
Tepić említést tett egy másik haladó politikusról is, akit Relja Ognjenovićnak hívnak, és aki egy jó ideje már a szerbiai nyugdíjalap igazgatója, ő a belgrádi Partizán szurkolói csoportjának Kimi nevű tagjával tartotta a kapcsolatot. Kimi elmagyarázta Filip Koraćnak, hogy Ognjenović ugyan nem a Partizan szurkolója, de kapcsolattartó lehet Korać és Aleksandar Vučić között.
A Szabadság és Igazságosság Pártjának alelnöke szerint a kommunikációból nem mindig lehet kihámozni, hogy mi vonatkozik Aleksandar és Andrej Vučićra, de szerinte ami vonatkozik az egyikre, az vonatkozik a másikra is.
Az egyik üzenet azt tartalmazza, hogy a szerb elnök mindazoknak, akik útjában vannak neki, mindent erővel rendez le, a nyakukba var egy-egy botrányt, és ráküldi az adóhivatalt azokra a cégekre, amelyek nem tartoznak hozzájuk.
Arról is szó esik a leiratokban, hogy a szerb elnök egyik születésnapi ünnepségén Novak Nedić azt találta mondani, hogy Dijana Hrkalović, volt szerb belügyi államtitkár egy gyilkos, amire Vučić azt válaszolta, hogy ő ezzel tisztában van, jobban, mint azt Nedić gondolná.
Erről majd egy későbbi cikkben lesz szó, amikor megnyitják azoknak a cégeknek a listáját, amelyek Hrkalović tulajdonába kerültek, valamint azokat az iratokat, amelyek Miša Ognjanović ügyvéd meggyilkolására vonatkoznak, aki állítólag Filip Korać ügyvédje és barátja volt.
