Szerbia
A kínai Minth majdnem egymilliárd eurós beruházást tervez Szerbiában
Loznica térségében jelentős lítium-lelőhelyek vannak, amelyek az elektromos járművek akkumulátorainak gyártásában játszhatnak fontos szerepet. Jelenleg nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a Minth beruházásai közvetlenül kapcsolódnának ezekhez a lítium lelőhelyekhez, a hosszú távú kínai tervek között azonban szerepelhet ezeknek az erőforrásoknak kihasználása
A szerb kormány elfogadta a Minth Holdings Limited társasággal létrejött memorandumot, amely új gyártóüzem létrehozását célozza Szerbiában. A 870 millió eurós beruházás keretében új üzemek épülnek a vajdasági Inđijában, amelyek elektromos járművek, például kerékpárok, fotovoltaikus alkatrészek és építőanyagok gyártásával foglalkoznak. A szerb kormány szerint tíz éves befektetési periódusról van szó, amely során 2200 új munkahely keletkezik.
2018 óta van jelen Szerbiában
A kínai cég már évek óta jelen van Szerbiában, 2018 októberében egy alumínium tetőcsomagtartók, járműburkolatok, alumínium ajtókeretek és autóakkumulátorok gyártásáról írt alá megállapodást a szerb kormánnyal.
A vállalat képviselőit akkor fogadta Aleksandar Vučić szerb elnök is, hogy a több szakaszban megvalósuló beruházásról tárgyaljon velük.

A Minth loznicai gyára (Forrás: Internet)
A gyár 2022 tavaszára készült el, a márciusi megnyitón részt vett Vučić elnök is, aki elmondta, hogy a Loznicában épült üzemben autókhoz szükséges alumíniumalkatrészeket gyártanak, amelyeket elsősorban a BMW, a Renault és a Toyota számára szállítanak le.
A gyár mintegy 1000 embert foglalkoztat, és már akkor azt tervezte, hogy további gyártóüzemeket nyit Szerbiában, és összesen több mint 3000 embert vesz fel, ami a mostani belgrádi kormányhatározat által akár valóra is válhat.
A Minth szállodát is épít
A kínaiak a szállodákba is beszállnak Szerbiában, a Minth némileg bújtatott módon kezdett el ezzel foglalkozni az Estate Glory cégen keresztül, amelynek 80%-os tulajdonosa, a maradék 20% a hongkongi Long Glory Trading Limited tulajdonában van.

2023-ban a Minth az ötödik legnagyobb kínai befektető volt Szerbiában, az első oszlop a 2022-es, a második a 2023-as adatokat tartalmazza (Forrás: Forbes, Szerbia)
Az Estate Glory 20 millió eurót fordított a Loznica közelében fekvő, és a gyógyfürdőiről híres Banja Koviljačában lévő Podrinje szálloda felújításába, ami tavaly év végén érkezett a befejező fázisába.
A cég azonban nem csak felújított, hanem egy új luxusszálloda építését is bejelentette, amely a tervek szerint 2026-ban nyitja meg kapuit, ez már több férőhellyel és kongresszusi központtal is rendelkezik majd, természetesen a gyógyfürdői részleg mellett.
A kínai cég loznicai gyárában és a Banja Koviljačában lévő szállodájában ma már mintegy kétezer ember dolgozik.

A szerb elnök tavaly novemberben kereste fel a Banja Koviljačában lévő Podrinje szállodát (Forrás: szerb elnöki Instagram)
A Minth három leányvállalaton keresztül – Minth Automotive Europe, Minth Automobile Parts Balkan és Minth Metal Parts Balkan – működik Szerbiában.

Nem halat, hanem közös jövőt fogtak
Kapcsolódó cikk
Szerbia és Kína együtt építi a közös jövőt, és a 22-es csapdája
A szerkezeti és dekoratív autóalkatrészeket gyártó és értékesítő cég, amelynek piaci értékét 4,28 milliárd euróra becsülik, és már több mint 30 gyártóüzemmel rendelkezik Kínában, Thaiföldön és Mexikóban, ahonnan Ausztráliába, Európába, Észak-Amerikába, Japánba és Délkelet-Ázsiába exportál.
A vállalat a vezető autógyártóknak szállít, amelyek a globális autópiac több mint 80%-át adják.
Szerbiából nyilván könnyebb (lesz) ellátni az európai partnereket, mint Thaiföldről vagy Mexikóból.
Loznica térségében jelentős lítium-lelőhelyek vannak, amelyek az elektromos járművek akkumulátorainak gyártásában játszhatnak fontos szerepet, ezt már akkor is tudni lehetett, amikor a kínai cég Szerbiába települt.
Jelenleg nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a Minth beruházásai közvetlenül kapcsolódnának ezekhez a lítium lelőhelyekhez, a hosszú távú kínai tervek között azonban szerepelhet ezeknek az erőforrásoknak a kihasználása.
