Horvátország
Nyári Gyűlöletfesztivál, egy feltehetően ittas szerb férfi a horvátok közé hajtott
A károlyvárosi rendőrség beszámolója szerint szombaton délután 14 érkezett a bejelentés, miszerint egy osztrák rendszámú autó vezetője embereket gázolt el egy vendéglátóhely parkolójában, majd elmenekült a helyszínről
Újabb állomásához érkezett a Nyári Gyűlöletfesztivál (Summer Hate Fest) a Balkánon, pedig a nagyobb évfordulók – mint például a Srebrenicára, vagy a Vihar hadműveletre történő megemlékezés – csak ezután következnek. Kisebb megemlékezések már most is vannak, ilyen volt a szombaton a Károlyváros térségében szervezett biciklitúra, amelyet az ottani 110. horvát brigád emlékére tartottak. Egy feltehetően részeg szerb férfi az útba eső Vojišnicában (Vojnić járás) a biciklisták közé hajtott, mert „gyűlöl mindent, ami horvát”, így zavarták a piros-fehér „sakktáblás” motívumok is. Az incidens következtében egy 46 éves nő súlyosan megsérült, az eseményt a rendőrség gyűlöletből elkövetett támadásként kezeli. A szerbiai sajtó egyelőre nem foglalkozik az esettel.
Kezdődik az idei gyűlöletfesztivál
A horvát média nagyon visszafogottan kezeli a témát, és csak utalás szintjén sejteti, hogy az eset hátterében nacionalista gyűlölet húzódik meg, az egyik horvát lap szerint a történtek hatalmas felháborodást váltottak ki a helyi közösségben, különösen a háborús veteránok körében, akik szerint „a támadást a nemzeti ellenszenv motiválta”.

A hídon látható felirat szerint a 110-es brigád védi a szülővárosát (Forrás: Domoljubni, a portál neve hazaszeretőt jelent)
A károlyvárosi rendőrség beszámolója szerint szombaton délután 14 órakor érkezett a bejelentés, miszerint egy osztrák rendszámú autó vezetője embereket gázolt el egy vendéglátóhely parkolójában, majd elmenekült a helyszínről.
A rendőrség hamarosan megtalálta a 44 éves férfit, akiről kiderült, hogy 2,76 ezrelékes véralkoholszinttel vezetett, az eddig használt „feltehetőleg” jelző tehát nem az ittas állapotra, hanem a szerb nemzetiségre vonatkozik.
A beszámolók szerint az elkövető szándékosan hajtott bele a parkoló biciklikbe, aminek következtében egy 46 éves nő súlyosan megsérült, ezért kórházba kellett szállítani.
A férfi a helyszínről való menekülés közben egy közeli településen, Brdo Utinjskoban újabb balesetet okozott, amikor egy kanyarban kisodródott és egy villanyoszlopnak ütközött, ennek következtében könnyebb sérüléseket szenvedett, majd ismét csak elmenekült a helyszínről.
Robert Mikan, az esemény egyik szemtanúja, a Jutarnji listnek elmondta, hogy az ámokfutó korábban hangosan szidta a horvátokat a kávézóban.
– A kollégám elment üdítőt rendelni, ez az ember pedig beült az autóba, hátramenetbe kapcsolt, és elkezdett kiabálni, majd egyenesen nekünk hajtott. A lépcsők megakadályozták, hogy behajtson a kávézóba, de így is nekiment a verandának, és elütötte a bicikliket, valamint a hölgyet. Ezután elmenekült. Látszott az arcán, hogy meg akar ölni minket
– mondta a szemtanú aki minden kétséget kizáróan horvát nemzetiségű. A terület a kilencvenes évek elején egy ideig a szakadár Szerb Krajinához tartozott, amelynek a Horvátországtól történő elszakadását annak idején Aleksandar Vučić jelenlegi szerb elnök is támogatta.
Reakciók és következmények
Horvát sajtójelentések szerint az incidens hatalmas felháborodást váltott ki, különösen a 110. brigád tagjai között, akik szerint a támadás a nemzeti gyűlölet megnyilvánulása volt. A helyi hatóságok és a városvezetés is élesen elítélte a támadást.
Damir Mandić károlyvárosi polgármester támogatásáról biztosította az áldozatokat és a veteránokat, hangsúlyozva, hogy az ilyen cselekmények nem árnyékolhatják be a horvát állam és a honvédő háború értékeit.
Az incidens után néhány órával a 110. brigád tagjainak egyesülete közleményt adott ki, amelyben „gyűlöletből elkövetett bűncselekménynek” nevezte az esetet.

A károlyvárosi polgármesteri hivatal (Forrás: Domoljubni)
A közlemény szerint a támadást nemzeti ellenszenv motiválta, különösen a helyi szerb lakosság részéről, amelynek a tagjai a brigád emlékét sértőnek tartják.
Az egyesület elnöke, Srđan Fot, hangsúlyozta, hogy a támadás mögött a horvát nemzet iránti gyűlölet húzódik meg, és felszólította a gyűlölködőket, hogy hagyják el az országot, ha nem tudják elfogadni annak létezését és értékeit.

