Egy hónapja ég a Delibláti-homokpuszta

Több hete ég az erdő, a füst Fehértemplomig ér – helyszíni beszámoló Dél-Bánátból

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

A leghihetőbbnek az az infó tűnik, hogy legalább 3000 hektár erdő ég jelenleg is a dél-bánáti Delibláti-homokpusztán. Több mint 9000 pedig már hamuvá lett július 22-e óta, amióta az első, kisebb tüzet észlelték.

Korábban is láttam az arra lakó ismerősök fb-posztjait, de nekem is csak akkor tűnt föl, hogy már több hete ég folyamatosan az 1800-as évek óta telepített erdő, amikor a párommal, Acóval úgy döntünk, hogy a (jövőre halasztott) Duna-delta helyett a szülővárosába, a bánáti Fehértemplomba megyünk erre az augusztusi hétvégére, az általános iskolai osztálytalálkozójára.

Elkezdtem keresni az erről szóló híreket, és arra kellett rádöbbennem, hogy a szerb köz- és kormányközeli média ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: a belgrádi RTS (Radio-televizija Srbije, azaz a Szerb Rádió és Televízió) egészen a múlt hétig több hírt közölt Aleksandar Vučić országjáró kampányáról, mint az időközben ökológiai katasztrófa méreteit öltő tűzről, de azóta is csak elkeni a tényeket.

A legolvasottabb bulvártriónál (Blic, Informer, Kurir) és a jobb napokat látott Danasnál vagy a Politika napilapnál továbbra sincs címoldalon a hír. Ha egyáltalán megjelenik, akkor elbagatellizálva és/vagy összeesküvés-elméletekkel körítve olvasható. 2026. augusztus 21-én, egy hónappal az első tüzek után is csak az Insajder TV, az N1 és a független Mašina hírportál követi naprakészen az eseményeket.

Ennyire volt a tűz a Delibláti-homokpusztán lévő Gajtás (Kajtasovo) falutól (Forrás: Facebook, Emanuel Veverica)

Az indulás előtti napokban a harminc éve Ausztráliába szakadt barátnőmmel a nyolcórás időeltolódás ablakaiban beszélgetve rágjuk magunkat át az eseményeken, ő figyelmeztet először arra a tényre, amit a helyiek fb-posztjaiban lehet egyre gyakrabban olvasni, hogy az erdővédő sávok elhanyagolt állapota miatt volt eddig hiábavaló a tűzoltók igyekezete — valaha, a múlt század nyolcvanas éveiben önkéntesként együtt dolgoztunk vele ezeknek az erdészeti nyiladékoknak a karbantartásán.

Most olvasom a Wikipédián, hogy „az 1980-as évek végéig foglalkoztak a homok megkötésével, tűzoltó útvonalak kialakításával, útjavítással; közben a(z önkéntes) résztvevők számára kiépült a Čardak telep. Ezt eredetileg turisztikai és sportlétesítménynek szánták, de idővel elhanyagolták, és az 1990-es évektől a délszláv háború menekültjei használták.

Hivatalos közlések szerint egyetlen lakóház sem égett le. Másképp tudja ezt a szerbiai internet népe, amely szerint Delibláti-homokpuszta területén a tűz martalékává vált az 1977-ben épült „Čardak” Iskolai Oktatási Központ, más nevén az ORA Deliblatska Peščara”. Túlélte a Vajdaságból üdülés céljából odalátogató gyermekek tömegeit, a kilencvenes évek horvátországi háború elől menekülőket, a május elsejei kirándulásokat, a látogatásokat… de a mostani hanyagságot nem. Egy hozzászóló azt írta az X platformon, hogy nem csak a Vajdaságból származó gyerekek üdültek ott, hanem belgrádiak és šumadijaiak is

Ezt követően oktatási és pihenési célú központtá alakították át. 2020 márciusában a helyi hatóságok úgy döntöttek, hogy a Vajdaságba érkezett közel-keleti menekültek elhelyezésére használják. A helyi lakosság tiltakozása miatt a döntést egy héten belül visszavonták, és Covid-19-karanténná nyilvánították.“

A wiki-szócikk csak áttételesen szól arról, hogy a homokpuszta is ugyanarra a sorsra jutott, mint minden egyéb ebben az országban, ami valami miatt kikerült, vagy soha nem is került bele a politikacsinálók érdeklődési körébe.

Augusztus 20-án reggel indulunk Acóval Kishegyesről, még előző este kiderül, hogy a leggyorsabb útvonalat (Belgrádig autópályán, majd Pancsován át Fehértemplomig) Keveváránál lezárták, ezért Nagybecskerek felé indulunk, majd Lázárföldön, Szárcsán, Torontálszécsányon, Bókán és Zichyfalván át érünk Versecre.

Bókánál kezdem el fotózni az utunktól délre a magasban gomolygó hatalmas füstcsóvát, aztán rájövünk, hogy a füsttől nem látszik a Versec fölé magasodó domb tetején a középkori Ér(d)somlyó várának helyén épült, egyébként a tájat uraló torony. A városon fojtó füst ül, iszkolunk tovább Temesőrön, Karasjeszenőn és Vöröstemplomon át. Csak közvetlenül Fehértemplom előtt hagyjuk magunk mögött a mindent elborító füstfelhőt, amely a következő napokban a változékony bánáti szélirányok függvényében menetrendszerűen ellepi Fehértemplomot is.

Fehértemplomot csak jókora kerülővel lehetett megközelíteni (Forrás: Google)

A városkáról jelenleg a legtöbbet az a tény árul el, hogy a nyári szünet végére alig 2000 lakosa marad. Miközben az 1991-es népszámláláskor még 12 ezren éltek itt. Egy közeli zsákfaluban (Csehfalván) csehek is élnek, több éve már, hogy első körben ők, majd mindenki más is Csehországba jár dolgozni a környékről — közülük ugyanúgy kevesen térnek vissza, mint a magyar állampolgárságot megszerző vajdasági magyarok.

Árnyékban 37 fok van, naponta legalább egyszer több órára füst borítja a várost, de a romos házakkal tarkított főutca még nyitva tartó kávézóinak teraszán minden asztal foglalt, a városka máig fő vonzerejét jelentő tavak mellett is hasítanak a vendéglátóhelyek. Üvölt a műnépzene, csapolják a sört, SUP-ok és vízibiciklik hada ring a vízen.

Aco minden második emberrel leáll beszélgetni, mindig szóba kerül a tűz is, szájról-szájra terjednek a hírek, bizonyítva, hogy nagy hiba figyelmen kívül hagyni a közösségi média erejét:

— Gerebencen a helyiek, saját, barkácsáruházban vásárolt fölszerelésükkel védték meg a falu szélső házait.

— Fejértelepen a tűz már a temetőt veszélyezteti.

— A közmédia csak azóta tudósít a tűzről, amióta Oroszországból megérkezett az Iljusin repülőgép.

— Vučić egyik haverja már évek óta szélerőműveket épít, a homokpusztát is már kinézte, mint erre alkalmas terepet, ezért hagyják most pusztulni.

— Nem csak az erdő, a fák és az aljnövényzet ég, hanem a mélyen fekvő tőzeg is, ezért lángol fel újra meg újra váratlan helyeken ismét a tűz.

Korábban írtuk

Európai tűzoltók is oltanak a Delibláti-homokpusztán

— Több környékbeli önkéntes csapatot visszafordítottak a rendőrök azzal, hogy semmi keresnivalójuk a tűz közelében — miközben a helyi tűzoltók kevesen is vannak, a fölszerelésük is elavult. A múlt héten konkrétan hazaküldték az Újvidék közeléből, Kátyból érkező önkéntes tűzoltókat, azt szajkózva, hogy nincs itt semmi látnivaló, hisz Vučić atyuska megvédi hű alattvalóit.

— A múlt héten még inkább égni hagyták az évszázados erdőket, orosz segítségre várva, mert az jobban beleillett az épp zajló választási kampányba, mint hogy az EU-hoz forduljanak. Ma (augusztus 22-én) reggelre ez mégis megtörtént, így hamarosan 1-1 román és szlovák meg 2 cseh helikopter, 24 német és 15 román tűzoltóautó több mint 100 tűzoltóval fog csatlakozni az oltáshoz.

Hallgatom a helyieket, olvasom a neten elérhető beszámolókat, nézem a fölénk magasodó füstfelhőt, a házigazdánk huszonéves lányának segélykérő posztjait, aki barátaival együtt legalább a háttérből szeretne segíteni, de nem engedik nekik és ugyanaz a benyomásom, mint két éve, az újvidéki vasútállomáson történt katasztrófa idején.

Most egy újabb katasztrófához vezetett az, hogy évek óta elhanyagolták a közfeladatokat, hogy sógor-koma-jóbarát zsebére játszották át a még szét nem lopott javakat, hogy senki nem felelős semmiért, hogy ebben az országban az elmúlt évtizedekben büntetlenül lehetett gyilkolni — mert nem csak a 2023-as iskolai mészárlás, nem csak az újvidéki vasútállomáson történtek számítanak gyilkosságnak. Ez a tűz is gyilkosság, a környezetünket gyilkolják meg éppen a hanyagságukkal, hozzá nem értésükkel, pénz- és hataloméhségükkel.

A Delibláti-homokpuszta ugyanis nem csak erdő, hanem a Kárpát-medence egyik utolsó nagy erdős-sztyeppés-mocsári ökoszisztémája. Ebben a tűzben egy évszázadok alatt kialakult, pótolhatatlan biodiverzitás ég el.

Korábban írtuk

Delibláti-homokpuszta: Tepić szerint nem csak a tűz pusztít

Elpusztulnak/veszélybe kerülnek a kerecsensólyom, a parlagi sas, a bánsági földikutya és a ürge élőhelyei. A nagyvadak (szarvasfélék, őzek, vaddisznók), kimenekülnek a tűzből, de a rezervátum mélyén elpusztulnak a védett fajok fiatalabb példányai. A lángok felemésztik a ritka és szigorúan védett vadon élő orchideákat, amelyekből mintegy húsz faj nőtt itt, a bánáti bazsarózsa és a fehér üröm társaságában.

Eltűnnek a borókák és a cserszömörcék, a molyhos és a kocsányos tölgyek, a fekete- és erdeifenyők, a homokot megkötő akácok. A környező vizes élőhelyek (a Duna és a Néra torkolata és a homokpuszta déli szegélye) 2006-ban kerültek fel a Ramszári Egyezmény nemzetközi listájára, most a Duna ezen kiszélesedő, szigetekkel, zátonyokkal és mocsarakkal teli szakaszának a fennmaradása is kétségessé válik, amely százezres nagyságrendű vízimadár (vadludak, récék, gémek, kormoránok, sasok) számára nyújt(ott) kulcsfontosságú pihenő-, fészkelő- és telelőhelyet.

Szerbia, szomszédaihoz hasonlóan, évek óta a felgyorsult klímaváltozás zónájában van. A hőhullámok egyre hosszabbak, a szárazságok egyre szélsőségesebbek, az ökológiai katasztrófák kockázata egyre nő. Ilyen körülmények között egy komoly állam nem harci repülőgépekbe, hanem a korai felismerést biztosító rendszerszintű megelőzésbe fektet be. Szigorítja a természetet védő és a mostanihoz hasonló katasztrófákat megelőzni hivatott szabályozásokat és intézkedéseket.

Ehelyett a szerb rezsim olyan rendszert működtet, amelyben eurómilliókat fektetnek a regnáló hatalom önfényezésébe, a médiakontrollba és gigantikus méretű beruházásokba.

Kapcsolódó cikk

Vučić a Delibláti-homokpusztán: egyetlen mezei vécé égett le

Jusson csak eszünkbe a szerb kormány és a Rio Tinto néhány évvel ezelőtti lítium- és bórkitermelési beruházása Loznica környékén, a Jadar folyó völgyében. A mostani tűzhöz hasonló és a civileknek köszönhetően időben leállított Jadar-völgyi ökológiai katasztrófákat nem lehet választási szlogenekkel, párthűséggel és a kiszolgáltatott embereknek osztogatott napidíjakkal-szendvicsekkel megoldani.

Túlzott optimizmus lenne elvárni, hogy a szerb kormány frissítse a tudását, komolyan vegye az új éghajlati viszonyokat, és átcsoportosítsa az erőforrásokat oda, ahol azokra valóban szükségünk van? Még mielőtt az országból, a már megszokott középkori manírokkal, a hanyagsággal, a folyamatos fakitermeléssel járó pusztítással, a folyók tönkretételével és a rossz döntésekkel szó szerint is sivatagot csinálnának.