Kis útmutató a világ káoszában

A világ nem erkölcsi szeminárium: a régi mondás szerint a nagyhatalmaknak érdekeik vannak, nem barátaik

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Ritkán ugyan, de előfordul, hogy hagyom magam felidegesíteni. Például nemrégen egyik kedves barátommal folytattam eszmecserét, és azt találta mondani, hogy legutóbbi cikkemben magasztaltam Plenković horvát miniszterelnököt. Persze, hogy úgy kellett levakarni a plafonról, repkedő nemiszervek áttekinthetetlen fellegében.

Mert: ezt most mondom, és nem fogom megismételni, nem szeretem a politikusokat. Ugyanis aki a lehető legpiszkosabb, legcinikusabb dolgot űzi főállásban, egy idő után sáros lesz, még ha az úr makulátlan arkangyalaként kezdte is pályafutását.

Viszont, legalábbis szerintem, a politikusok megítélésben csak egy dolog van, ami tevékenységüknek pozitív vagy negatív előjelet kölcsönöz: a konkrét eredmények. Hogy most kissé messzebbről közelítsük meg, legjobb példa erre Szingapúr, ahol olyan példás diktatúra van, hogy a szovjet párttitkárok, vagy Ursula von der Leyen is megnyalná utána mind a tíz ujját. De ezt senki sem emlegeti, csak a gazdasági csodát, az elképesztő tisztaságot, rendet, biztonságot. Nota bene, a kormánypárt egyhuzamban 1959 óta van hatalmon.

Ha ezt visszaforgatjuk tájainkra – nem, nem fogom Voldemortot emlegetni -, a horvát kormányfő átvezette az országot számos válsághelyzeten. Covid, földrengés, árvizek, gazdasági csőddel fenyegető válságok – lásd Agrokor -, az ország jelenlegi hitelbesorolása a Moody´s-nál A3, szemben Magyarország Baa2 besorolásával.

Gondolom, sorolhatnám még, de akkor fennáll annak veszélye, hogy valaki úgy véli, már megint Horvátországot, illetve a Plenković-kormányt fényezem. Kedves feleim, fényezi a nyavalya. Csak nem vagyok hajlandó beállni a mindensz*risták, szentéletű, ám feltűnően kormos fülű vasfazekak sorába, akik maguktól, vagy megrendelésre hülyítik a publikumot.

A tejjel-mézzel folyó Kánaán természetesen máshol van, nem Horvátországban – ha ilyen létezik egyáltalán – és nem is erről van szó. Csak arról, hogy a világot illene úgy bemutatni, ahogy van, attól függetlenül, hogy ez tetszik vagy nem tetszik. Ennek része az is, hogy ha valaki valamit jól csinál, akkor azt is elmondjuk, divatoktól, ellenvéleményektől függetlenül.

Ha már témánál tartunk

Először is, a nemzetközi rendszert anarchia jellemzi, azaz nincs magasabb hatalom vagy központi hatalom a szuverén államok felett, amely garantálná a rendet, érvényesíteni tudná a szabályokat vagy megvédeni a gyengébb szereplőket az erősebbektől. Ez így van a világ megalapításától fogva, aki ezt nem látja be, ajánlom vegye ismét elő a középiskolai történelemkönyvét.

Mark Carney kanadai miniszterelnök egy bekapcsolva maradt mikrofon előtt arról beszélt nemrég Ottawába látogató horvát kollégájának, Andrej Plenkovićnak, amikor a két ország a parlamentáris rendszerét hasonlították össze, hogy vannak a képviselők, akik csak »a szavazásokhoz jók«. Az egyébként töredékes mondat azért kínos, mert még jóindulatúan értelmezve is úgy hangzik, hogy a kanadai miniszterelnök a képviselők egyik gyakorlati funkcióját abban látná, hogy biztosítják a parlamenti szavazatokat. Ezért lett belőle könnyen terjeszthető (elgondolkodtató) politikai muníció (Forrás: X platform)

Továbblépve, a nemzetállamok a nemzetközi kapcsolatok elsődleges szereplői. Léteznek ugyan nem állami szereplők (nemzetközi szervezetek, multinacionális vállalatok, nem kormányzati szervezetek), ám ezek másodlagos szerepet kapnak, megállapodásra végül mindig az államok jutnak, saját nemzeti érdekeik mentén cselekedve.

A kaotikus nemzetközi helyzetben központi szerepe az erőnek, elsősorban a katonai erőnek van, amely a túlélés és biztonság végső garanciája.

Kapcsolódó cikk

A horvátok eltakarítják a veszélyes hulladékot

Akárcsak bármely élőlény esetében, a biztonság és a túlélés minden állam alapvető és legmagasabb érdeke, míg minden más cél, legyen az gazdasági, ideológiai vagy normatív, ennek az elsődleges szükségletnek van alárendelve.

Lehet, hogy a Tik-Tokon mást mondanak, de ez a valóság. Bár vannak kivétel jellegű ellenpéldák is, az emberiség problémái zömét erőszak alkalmazásával oldotta meg.

Ha valaki el szeretne igazodni a világ dolgaiban, annak tisztában kell lenni azzal, hogy az államok közötti tartós együttműködés lehetősége, illetve a nemzetközi intézmények, normák és törvények betarthatósága utópia.

A sarki kocsmában elefántok táncolnak

A nemzetközi kapcsolatokban az államok önként engedelmeskednek a nemzetközi jognak. Ezt a nagyok csak akkor teszik, ha valamilyen érdekük fűződik hozzá, a nemzetközi jog nagy általánosságban csak a kis vagy gyenge államokra vonatkozik, amelyeknek nincs meg a szükséges erőforrásuk a külső nemzetközi nyomás elleni ellenálláshoz.

Ha a jelenlegi helyzetet nézzük, nem véletlenül idézgették az elmúlt pár év során a néhai brit külügyminiszter, Lord Palmerston elhíresült mondását, amely szerint Britanniának nincsenek állandó szövetségesei, csak állandó érdekei. És ez igaz bármely nagy, pláne szuperhatalomra is.

Hidratációs szünet ( A kép illusztráció)

Ez lenne a végsőkig lecsupaszított, leegyszerűsített útmutató, kedves feleim, ne hagyjátok magatokat megdumálni.

Jelenleg azért van káosz a világban, mert a sarki kocsmában táncolnak az elefántok, törve-zúzva a leltári tárgyakat. Ha elfáradnak, akkor fognak megegyezni valamiben.

És akkor úgy lesz, ahogy lesz. Teljesen függetlenül attól, hogy kinek mi tetszik, vagy sem. Egyszerűen úgy lesz, ahogy a világhatalmak megállapodnak, mi csak azt tehetjük, amit mindig, hogy alkalmazkodunk.

English Summary

The article argues that politicians should be judged not primarily through ideological sympathies, personal preferences or political loyalties, but by the concrete results they produce while in office. Croatian Prime Minister Andrej Plenković serves as the starting point for this argument. Recognising Croatia’s relative political and economic stability, its management of successive crises and its stronger sovereign credit ratings does not necessarily mean praising Plenković or endorsing his government. Rather, the author insists that political analysis should acknowledge measurable achievements even when they do not fit a preferred political narrative.

From Croatia, the commentary moves into a broader examination of political realism and the way the international system actually functions. States remain the principal actors in world politics, and their overriding priorities are survival, security and national interest. International institutions, legal norms and alliances matter, but their influence is ultimately constrained by the distribution of power, particularly military power. Great powers can often choose when international rules serve their interests, while smaller and weaker states have considerably less freedom to ignore external pressure.

The article invokes Lord Palmerston’s famous principle that states have no permanent friends or enemies, only permanent interests, arguing that this logic remains highly relevant in today’s increasingly unstable geopolitical environment. The current disorder is compared to elephants dancing in a neighbourhood pub, smashing the furniture as everyone else tries to stay out of their way. Eventually the elephants will tire, sit down and reach some form of agreement. When that happens, smaller countries may have little choice but to understand the new balance of power and adapt to the world the major powers have negotiated among themselves.