Connect with us

Szerbia

Szerbia legnagyobb választási csalása várható, jön a MAGA is
Hazai és külföldi megfigyelők is lesznek március 29-én a szerbiai helyhatósági választásokon

A szerbiai helyihatósági választások nemzetközi produkcióvá fejlődnek fel, megfigyelők Európából, republikánusok Amerikából, és egy rendszer, amely soha nem akar véget érni. A díszlet most is készen áll – a kérdés csak az, hogy mennyi köze van az előadásnak a valósághoz

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A kúlai fiatalok rendszerváltásra készülnek, ezt már a vasárnapi választásokon szeretnék elérni (Fotó: Mina Delić)
A kúlai fiatalok rendszerváltásra készülnek (Fotó: Mina Delić)
Cikk meghallgatása

A szerbiai helyi választásokat a Crta, a Bravo polgári mozgalom, a Kreni Promeni, valamint az Európa Tanács is figyelemmel kíséri. A hivatalos magyarázat szerint a megfigyelők „korlátozott felhatalmazással” dolgoznak majd – ami nagyjából annyit jelent, hogy jelen lesznek, néznek, jegyzetelnek, de csodát nem ígérnek.

Ugyanakkor érkeznek az amerikai megfigyelők is, akiknek az lesz a feladatuk, hogy bizonyítékokkal szolgáljanak a helyhatósági választások tisztaságára.


Március 29-én Aranđelovacban, Bajina Baštában, Borban, Kladovóban, Knjaževacban, Kúlán, Lučaniban, Majdanpekben, Sevojnóban és Smederevska Palankában tartanak helyhatósági választásokat.

A szerb elnök nem tud veszíteni

Március 29-én Szerbiában tíz községben tartanak helyhatósági választásokat, amelyekre akkora a felkészülés, mint talán még soha: Aleksandar Vučić mind a tíz helyszínt felkereste, mintha mindenütt őt választanák meg polgármesternek, a végén pedig egy „kampányzáró” nagygyűlést is tartott a belgrádi Arénában.

Az N1 televízió felvételeket közölt arról, hogy a nagygyűlés résztvevői pénzt kaptak a részvételért. Ez nem először fordult elő, és nem először készültek róla felvételek. Az viszont újdonság, hogy a radikalizálódott Ana Brnabić szerb házelnök azzal vádolta meg a kormánykritikus N1-et, hogy maga fizette le az embereket a felvételek kedvéért, vagyis megrendezte a „produkciót”.

A helyzet magaslatán, egy kormányellenes demonstráló Kúlán (Fotó: Mina Delić)

A helyzet magaslatán, egy kormányellenes demonstráló Kúlán (Fotó: Mina Delić)

Mivel a csalás sokak szerint minden szerbiai választás során kódolva vannak, egyre több megfigyelő érkezik: nemcsak Európából, hanem már az Egyesült Államokból is. Ez azonban nem jelent garanciát a tisztességes szavazásra – legfeljebb átmeneti megnyugvást, hogy a kormányzat nem tehet meg mindent következmények nélkül, bár az amerikai MAGA-jelenlétnek minden bizonnyal az a célja, hogy legitimálja a folyamatot.

Ne legyenek illúzióink: sokak szerint eddig nem látott mértékű visszaélések várhatók. Szerbiában egyetlen választást sem lehet a demokrácia ünnepének nevezni; ami történik, az egyre inkább a demokrácia szégyenének tűnik.

De ezért lesznek megfigyelők

A Crta – amely húsz évvel ezelőtt független és pártatlan civil szervezetként alakult meg Szerbiában a demokratikus kultúra és a polgári aktivizmus fejlesztésére – nem kevesebb mint 300 megfigyelővel ellenőrzi a vasárnapi választásokat.

Tíz megfigyelői misszió működik majd közös elvek szerint, azonban – ahogy a Crta közölte – korlátozott kapacitással: mobil csapatokba szervezve, amelyek szavazóhelyiségeket látogatnak, és figyelemmel kísérik a helyzetet, valamint a hangulatot az adott közigazgatási egységek teljes területén.

A megfigyelés célja – mint írják – információk gyűjtése arról a légkörről, amelyben a választók kinyilvánítják akaratukat, beleértve a kampánytevékenységet, a közpénzből szervezett rendezvényeket és a jelentős médiafölényt is. Sokan attól tartanak, hogy a szavazást feszültség és esetleges incidensek kísérhetik.

Az újvidéki „Bravo!” polgári mozgalom a SOS Vajdaság szervezettel együtt Kúla községben figyeli majd a szavazást, ahol akár incidensek is előfordulhatnak, a kormányzat ugyanis nem tud veszíteni, ezért minden szinten és teljes mértékben uralni akarja az országot, amit totális diktatúrának lehet nevezni, és ennek megnyilvánulása most talán éppen Kúlán lesz a leginkább kifejezett.

Közben a „Kreni Promeni” (Indulj, változtass!) mozgalom bejelentette, hogy saját megfigyelőkkel rendelkezik majd, akik az ellenzék és a diákok ellenőreivel együtt dolgoznak, a mozgalom saját képzéseket szervezett a megfigyelői számára, akiket bevet a vasárnapi helyhatósági választásokon.

A mozgalom közlése szerint a megfigyelőik csaknem az összes szavazóhelyiséget lefedik majd, ami azt jelenti, hogy az 550 felhatalmazott megfigyelő 414 szavazóhelyen lesz jelen.

Az N1 beszámolója szerint az Európa Tanács helyi és regionális hatóságok kongresszusának delegációja március 26-a és 30-a között látogat Szerbiába a választások megfigyelésére. Ana Brnabić az X platformon közölte, hogy a delegáció hivatalos meghívás alapján érkezik.

A nyolc országból származó, 13 fős nemzetközi küldöttség célja annak vizsgálata, hogyan működik a szerbiai demokrácia. A delegáció élén a máltai Emvin Bartolo áll.

Jön a MAGA is

A belgrádi vezetés azonban nyugodt lehet: érkeznek Donald Trump „lojalistái” is, amivel a szerbiai helyhatósági választások lassan nemzetközi látványossággá válnak. Ezzel Szerbiában beindul a politikai reality-show új évada, amelynek csúcspontja a beígért előrehozott parlamenti választás lehet.

De ezt nem sietik el, hiszen a jelenlegi intézményi rendszer olajozottan működik: jóformán semmi sem gátolja Aleksandar Vučić elnököt abban, hogy azt tegyen, amit akar.

Nyilvánosan elérhető információk szerint összesen hat amerikai megfigyelő kapott felhatalmazást a helyi választási bizottságoktól a választások ellenőrzésére.

A YRNF a Republikánus Párt hivatalos ifjúsági szervezete, feladata, hogy új Trumpokat képezzen

A YRNF a Republikánus Párt hivatalos ifjúsági szervezete, feladata, hogy új Trumpokat képezzen

Az érintett szervezetek: a Young Republican National Federation (YRNF), a Republicans for National Renewal (RNR), az America First Policy Institute (AFPI), valamint az International Organization for the Family (IOF).

Az amerikai megfigyelóket a Társadalmi Stabilitásért Központ (Centar za društvenu stabilnost) hívta meg, ennek a civil szervezetnek (NGO) az álcája mögött a Szerb Haladó Párthoz és a különböző állami intézményekhez kötődő hálózat bújik meg.

A YRNF képviseletében Jake Barrett Hoffman, Michelle Christine Sassouni és Peter Anthony Finocchio figyelik majd a választásokat. A szervezet a Republikánus Párt hivatalos ifjúsági szervezete, amely 18 és 40 év közötti tagokat tömörít.

Feladatuk új tagok toborzása, vezetők képzése és a republikánus jelöltek támogatása – most pedig mindezt egy olyan terepen gyakorolhatják, ahol a megfigyelés néha inkább túlélési kísérletnek tűnik.

A Republicans for National Renewal harmadik mandátumot követel a Békegenerálisnak

A Republicans for National Renewal harmadik mandátumot követel a Békegenerálisnak (Forrás: Facebook, Republicans for National Renewal)

2025 őszén a szervezetet botrány rázta meg, miután kiszivárgott üzenetek rasszista, antiszemita és erőszakos tartalmakat tartalmaztak; ennek következtében egyes szervezeti egységeket feloszlattak.

A Republicans for National Renewal részéről Jayesh Patel vesz részt megfigyelőként. A szervezet ismert erős Trump-támogatásáról, valamint arról is, hogy támogatja Orbán Viktor politikáját.

Az America First Policy Institute képviseletében Samantha Juliana Flaningan érkezik. Ez a konzervatív think tank Donald Trump „America First” politikáját népszerűsíti.

A megfigyelők között lesz továbbá Brian Brown, az International Organization for the Family elnöke, aki konzervatív családpolitikát képvisel, és nyíltan támogatja Trump nézeteit.

Mindezt azt jelzi, hogy a szerbiai helytósági választásokon nem csak a diákok és támogatóik szállnak szembe a Vučić-féle csinn-bumm cirkusszal, hanem az európai választási kultúra is megvív az amerikai szuverenistákkal. Az eredményeket már előre tudjuk, a jó érzésű emberek ilyen ellenfelekkel szemben nemigen tudnak győzni.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap