Szerbia
Rendszerváltó hangulat a helyhatósági választások előtt KúlánKét világ csap össze a szerbiai helyhatósági választásokon
Belgrád és Kúla között nemcsak kilométerekben, hanem politikai valóságban is mérhető a távolság. Miközben a hatalom szervezettséget mutat, a diákok ereje egy lehetséges változás ígéretét hordozza magában – bár nincsenek illúzióink afelől, hogy a szerb haladók mindent és bármit megtesznek azért, hogy a hatalom ne csússzon ki a kezükből
Megint kettészakadt az ország a hétvégén. Míg a helyhatósági választásokra készülve szombaton a belgrádi Arénában a Szerb Haladó Párt tartott nagygyűlést, amelyen „kötelező” volt a részvétel, több száz busz érkezett a fővárosba szervezetten, addig vasárnap a vajdasági Kúlán az egyetemisták által szervezett kampányrendezvényre gyalog, kerékpárral, autóval, önköltségen érkeztek a fiatalokat támogatók az ország minden részéből.
Kimondható, igazi rendszerváltó hangulat volt Kúlán, megtelt fiatalokkal és a fiatalokat támogatókkal a főtér. A rendőrség csak egy kicsit próbálta hátráltatni a rendezvényt, de végül csak kísérte a kerékpárosokat és felügyelt a rendre, incidens nem történt.
Gyalog, kerékpárral, traktoros kísérettel érkeztek
Szerbiában március 29-én tíz önkormányzatban tartanak helyi választásokat, többek között a vajdasági Kúlán is. Az egyetemisták a Kúla község fiataljainak hangja nevű listával a 3-a sorszámmal indulnak a választáson, összesen 5 lista mérkőzik meg egymással. Az egyetemisták 22-re kampányrendezvényt hirdettek – beszédek és koncert várta a polgárokat, s felvonultak a választási listán szereplők a színpadon.
Több településről indultak gyalog és kerékpárral, többek között Újvidékről, Szivácról, s Lipáron keresztül is kellett volna érkezzenek, de as hatóságok ezt a szakaszt lezárták útfelújítás miatt. A Verbász felől érkező gyalogosokat a rendőrség feltartóztatta, mert traktorok kísérték őket, de késő délután végül továbbengedte a traktorok nélkül, mert azok veszélyt jelentettek a tömegre, legalábbis a rendőrség szerint.

Nem buszokkal érkeztek a diákokat támogatók Kúlára (Fotó: Mina Delić)
A gyalogosokat, akik fáklyákkal, „Menj el és szavazz” feliratú üzenetekkel, valamint 3-as számú feliratokkal érkeztek Kúlára – ez a sorszám az, amely alatt indulnak az egyetemisták a választáson. Kúlán Svetlana Majski tanárnő, az egyetemisták listavezetője fogadta a gyalogokat.
Újvidékről kerékpárosok, motorosok is jöttek, a legfiatalabb köztük mindössze 10 éves volt. Az este folyamán a lista mind a 37 képviselője fellépett a színpadra, hogy üdvözölje az egybegyűlt polgárokat, tudósít a szerb sajtó.
A Kreni–Promeni mozgalom vezetője, Savo Manojlović azt mondta, Kúla vasárnap a szabadságról döntenek, s hozzátette: “nem tudják szétválasztani azokat, akik elhatározták, hogy együtt építünk egy jobb Szerbiát”.
Szerinte a választások „túlmutatnak a hagyományos politikai versengésen”. A mozgalom egyébként megfigyelőket küld a választásokra, de több újvidéki szervezet is hasonlóan tesz, így a választás napján több száz független megfigyelő próbálja majd megakadályozni a választási csalást.

A kúlai nagygyűlés a város főterén (Fotó: Mina Delić)
Kúla központjában és a település bejáratánál egész nap nagyszámú rendőr tartózkodott, de a rendezvény incidens nélkül zajlott le. A választás előtti rendezvényt a Ničim izazvan (≈ Semmivel sem feldühített) nevű együttes koncertje zárta.
Vučević szerint politikai csata folyik Vajdaságért
A Szerb Haladó Párt elnöke, Miloš Vučević rögtön másnap, március 23-án Kúlára látogatott, ahol azt mondta, s ebben egyetértett Savo Manojlovićtyal, hogy „a március 29-i helyi választás több, mint egyszerű helyi szavazás, és különösen fontos, mert ezek az egyetlen választás Vajdaság északi részén. Szerinte ez egy »politikai csata« Vajdaságért”.

Szigorúan ellenőrzött közönség Vučić választási nagygyűlésén a belgrádi Arénában, ahova 32 ezer embert tereltek be a kormányközeli sajtó szerint, míg további 38 ezer kint rekedt. Ennyi embert buszoztattak össze, ha igazak a számok! (Forrás: X platform, Vreme, Kurir)
„Az, ahogyan március 29-én szavaznak, valójában képet fest majd arról, milyen a polgárok hangulata az országban. Szerinte »a normális élet« visszatér Kúlára, ahol nem is olyan régen „a blokádot szervezők (blokadérók) erőszakot követtek el”.
Vučević szerint ugyanis a blokádolók megosztják a generációkat, egymás ellen fordítják a gyerekeket és a szülőket, az unokákat a nagyszülőket. Szerinte más országokban is történtek súlyos tragédiák, de csak Szerbiában használták fel ezeket politikai célokra.
Vučević úgy vélte, hogy a “blokádlista” nem meri megmondani ki a vezetője, ők viszont büszkék a vezetőjükre, aki nem más mint Aleksandar Vučić, akivel együtt egy családot képviselnek.
Öt lista indul, a VMSZ a haladókkal és a radikálisokkal együtt
A kúlai helyhetósági választáson összesen öt lista indul:
– „Aleksandar Vučić – Kúla, a mi családunk” – ebben szerepeé együtt a Szerb Radikális Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség
– „Fiatalok Kúláért” (fantomlista)
– „Kúla község Fiatalok Hangja” (ellenzéki – a blokádot szervező egyetemisták listája)
– „Ruszin lista”
– „Szerb liberálisok – a zöld Kúláért”.
A Vajdasági Magyar Szövetség két képviselője szerepel a Szerb Haladó Párt által vezetett listán, Vučić és Šešelj emberei mellett. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke magyarázata szerint így indultak négy és nyolc évvel ezelőtt is, nincs ebben semmi új.
Arról is beszélt nyilvánosan, hogy ők nem örülnek a Szerb Radikális Pártnak, de nem ők választották, a Szerb Haladó Párt pedig maga dönti el kikkel lép koalícióra. Szerinte a VMSZ-nek így van esélye, sőt, mindkét képviselőjüket a helyi parlamentben látja, szerinte erre van esély. Egyébként, ha önállóan indulnának, szavai szerint nem biztos, hogy bejutnának a parlamentbe.
Március 29-én hatalomváltás lesz Kúlán?
A Kúla község fiataljainak hangja nevet viselő lista egyik képviselőjelöltje, Jasmina Mirović Vukadinović a Nova televíziónak arról nyilatkozott, hogy a kúlai lakosok többsége a hármas szám alatt szereplő listát támogatja, és szerinte március 29-én hatalomváltás várható.
Szerinte az sem zavarta össze őket, hogy a hatalom minden lehetséges módon, többek között fantomlistával próbálja elvenni tőlük a szavazatokat, mert a helyiek tudják, hogy a hármas számot kell bekarikázni, ha változást akarnak.
A listájukon egyébként 37 jelölt szerepel: diákok, mezőgazdasági termelők, pedagógusok, egészségügyi dolgozók, vállalkozók. Napi szinten kapcsolatban vannak a helyiekkel, beszélnek a programjukról, és mint mondja, őszinte támogatást kapnak.
„A többség változást akar” – teszi hozzá. A hatalom kampányára szerinte nem kell odafigyelni.
Kiemelte azt is, hogy minden szavazóhelyiségben lesznek ellenőrök és megfigyelők és ebben jól együttműködnek más ellenzéki pártokkal. Megjegyezte, hogy a kúlaiak legnagyobb problémája a minőségi ivóvíz hiánya, és az önkormányzati pénzek nem rendeltetésszerű felhasználása.
De nincs megfelelő egészségügyi ellátás, nincs gyermekorvos, mentőszolgálat vagy labor sem. A község valamikor fejlett gazdaságáról és sportolóiról volt ismert, mára viszont ebből semmi sem maradt. Sok fiatal elhagyta Kúlát, mert nem tudtak elhelyezkedni pártkönyvecske nélkül. Ezen akarnak változtatni!
