Connect with us

Szerbia

Szerbiai választások: bűnözőket készíthetnek fel Vajdaságban
Borivoje Borović szerint ügyfelei arról tájékoztatták, hogy a rezsim akár több ezer embert is mozgósíthat, ha tömegtüntetések törnek ki

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerbiai választások közeledtével az egyik legismertebb szerb ügyvéd azt állítja, hogy a szerbiai rendőrség olyan embereket vesz fel vagy öltöztet be, akik a bűnözői miliőhöz tartoznak. Borović szerint ügyfelei figyelmeztették a készülő „felkészítő táborok” létesítésére a Vajdaságban, ami akár 2–3 ezer embert is érinthet. Az ügyvéd attól tart, hogy egy mesterségesen előidézett válsághelyzet akár a rendkívüli állapot bevezetéséhez és a választások elhalasztásához is ürügyet teremthet

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Borovic szerint a jelenlegi állami terrorizmus a kilencvenes évekre vezethető vissza: a jelenlegi vezetés igába hajtotta az intézményrendszert, a közismert szerb ügyvéd mindezt a szerbiai választásokra való készülődés előtt jelentette ki
Borivoje Borović szerint a jelenlegi állami terrorizmus a kilencvenes évekre vezethető vissza: a jelenlegi vezetés igába hajtotta az intézményrendszert. A közismert szerb ügyvéd mindezt a szerbiai választásokra való készülődés során jelentette ki (Forrás: N1, Screemshot)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Az egyik legismert szerb ügyvéd szerint a szerbiai rendőrség olyan embereket vesz fel vagy öltöztet be, akik a bűnözői miliőhöz tartoznak.

Ezzel összefüggésben Borivoje Borović az N1 televízió a Nap élőben (Dan uživo) műsorában kijelentette, hogy ügyfelei közül többen is arra figyelmeztették, hogy a Vajdaságban egyes településeken bűnözőket készítenek fel arra, hogy akcióba lépjenek, ha a választások előtt vagy után tömeges demonstrációk robbannának ki. Borović úgy vélte, hogy 2-3 ezer emberről lehet szó.


Az ügyvéd szerint a helyzet folyamatosan abba az irányba mozdul el, hogy a szerb rezsim részéről valaki olyan helyzetet teremt, amely alkalmas a rendkívüli állapot bevezetésére, hogy választások egyáltalán ne legyenek. Borović úgy megjegyezte, hogy ezt a szerb vezetés egyébként is megteheti, ha nem lesz száz százalékban biztos abban, hogy akár csalások által is, de győzelmet arat.

A szerbiai választások miatt különösen súlyos az állítás

Tekintettel a kijelentés súlyosságára a beszélgetést vezető riporternő azonnal rákérdezett arra, hogy ez értesülés vagy csak feltételezés, amire az ügyvéd határozottan és egyértelműen azt válaszolta, hogy értesülésről van szó.

Az ügyvéd itt arra emlékeztetett, hogy a szerb vezetés képes volt arra, hogy száz bűnözőt Montenegróba repítsen annak érdekében, hogy az ország uniós belépésének megakadályozására káoszt idézzenek elő egy helyi bűnözői csoporttal együttműködve” – jelentette ki a szerb ügyvéd, aki későbbiekben ehhez a gondolathoz csatolta a Koszovó északi részén lezajlott banjskai fegyveres akciót is.

Borović elmondta, hogy most egy könyvön dolgozik, és állandóan az forog a fejében, hogy a szerb radikálisok – akiknek az egyik vezető személyisége volt a szerb elnök is – kimondottan rossz szolgálatot tettek a szerb népnek azzal, hogy a kilencvenes években a horvátországi szerbeket a horvátok ellen uszították, majd aztán kereket oldottak.

Szerinte Koszovóban is balul sült el a radikális hozzáállás, amikor szinte elrendelték az ottani szerbeknek, hogy lépjenek ki a koszovói állami intézményekből, amivel kitették őket az ottani hatalom kényének-kedvének, most pedig a montenegrói szerbeket uszítják arra, hogy összecsapásokat idézzenek elő Montenegróban.

Az ügyvéd ezt veszélyes jelenségnek nevezte, és miután a környező országokban elszenvedett fiaskó miatt a szerb radikálisoknak nem maradt más hátra, mint hogy olyan rezsimet alakítsanak ki, vagy diktatúrát vezessenek be a hatalom megőrzésére és a pénzhez való hozzáférés fenntartására.

A műsorvezető nem hagyta elkalandozni

Miután Szerbiában ez már eléggé nyilvánvaló, a műsorvezetőnő nem hagyta elkalandozni beszélgetőtársát, és arra figyelmeztette, hogy nem válaszolt az eredeti kérdésre, ami a bűnözők vajdasági kiképzésére vonatkozó értesülést illeti. A kérdés azért különösen érzékeny, mert a szerbiai választások időpontjáról és körülményeiről továbbra is komoly politikai vita zajlik.

Borović szerint ezek az erők nemcsak a szerbiai választások idején vethetők be, hanem bármikor, attól függően, hogy a politikai vezetés miként ítéli meg a helyzetet.

Maja Dragić ötször-hatszor nekifutott a részletek kiderítésének

Maja Dragić ötször-hatszor nekifutott a részletek kiderítésének

A szerb ügyvéd ekkor arról kezdett beszélni, hogy a rezsim rovott múltú egyéneket gyűjtött össze a Pionír parkban, ahol különböző bűnözői csoportok fordultak meg. Ehhez hozzátette, hogy ezek a csoportok állandó készenléti üzemmódban vannak, és csak arra a pillanatra várnak, hogy valaki akcióra szólítsa fel őket.

Borović ezzel kapcsolatban azt a kérdést is feltette, hogy vajon milyen szerepet töltött be a Veljko Belivuk vezette csoport addig, amíg az Europol segítségével le nem leplezték: szerinte a szurkolói gárda nemcsak a stadionokban szolgálhatott „rendcsinálásra”, hanem szükség esetén az utcai tüntetőkkel szemben is bevethető volt.

A műsorvezető nem akarta elengedni az eredeti kérdést, ezért ismételten – immár harmadszor – is azután érdeklődött, hogy a bűnözők felkészítését illetően értesülésről vagy feltételezésről van szó, amikor azt állította, hogy bűnözői miliőből származó emberekről van szó, akik káoszt idézhetnek elő.

Az ügyvéd erre nyugodt visszafogottsággal azt válaszolta, hogy értesülésekről van szó, majd megerősítésként még egyszer megismételte a kijelentést, és hozzátette, hogy számára nagyon is hihetőnek tűnik, hogy „ezen folyamatosan folyik a munka”, és nem jelentene akadályt, hogy szükség esetén – vagyis a választások elvesztése esetén – ezer-kétezer embert bevessen.

A műsorvezetőnő negyedszer is nekifutott a kérdésnek, amire Borović megjegyezte, hogy ez igazi újságírói hozzáállás, de a forrását nem nevezheti meg, vagyis konkrét információval nem szolgálhat, ám miután vannak kliensei a különböző bűnözői csoportokból, akik arra figyelmeztették, hogy a Vajdaságban már folyik a felkészítő táborok létesítése. Szerinte az eddig történtek fényében ezeknek az információknak „van értelmük”.

Miután az ötödik és hatodik nekifutás sem hozott eredményt, a következő kérdés már arra vonatkozott, hogy a közismert szerb ügyvéd esetleg feliratkozna az egyetemisták választási listájára, Borović ezt teljesen kizártnak tartotta, végül pedig a kicsit morcos műsorvezető lezárta a beszélgetést.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Őrizetbe vették Radivoje Stojkovićot, a valamikor jóhírű újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium igazgatója, mert gyanú szerint nem hajtotta végre azt a bírósági ítéletet, amely elrendelte egyik elbocsátott professzorának újbóli munkába helyezését
Szerbia2 nap telt el azóta

Már külön honlap számolja a lemondásokat és a letartóztatásokat Szerbiában
Még hivatalosan hatalomra sem került az Egyetemista lista, máris megkezdődött a harc az állami intézmények átalakításáért

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap