Connect with us

Szerbia

Testvérkedés: Vučić szerint Orbán sokat tett Szerbiáért
Vučić úgy vélte: a horvátok csak a pillanatot várják, hogy megtámadják Szerbiát

Aleksandar Vučić szerb elnök ismét a szerbiai állami televízióban fejtette ki nézeteit a térség politikai viszonyairól. A beszélgetés során méltatta Orbán Viktor szerepét a szerb–magyar kapcsolatok erősítésében, beszélt a Barátság-olajvezetékről és a Budapest–Belgrád vasútvonalról, de nem rejtette véka alá aggodalmait sem a Tirana, Pristina és Zágráb közötti katonai együttműködés miatt. Vučić szerint Szerbia békét akar, de felkészült arra is, ha a térségben mások másként gondolkodnának

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szerb államfő egy tévéinterjúban kijelentette, hogy az elmúlt években Orbán sokat tett Szerbiáért
Szerbia egy esetleges budapesti hatalomváltást követően is "megpróbál testvér lenni a magyarokkal"
Cikk meghallgatása

Aleksandar Vučić szerb elnök a szerbiai állami televíziónak adott ikszedik interjújában beszélt a Szerbia és Magyarország közötti kapcsolatokról, valamint a magyar miniszterelnökkel folytatott együttműködésről, hangsúlyozva, hogy az elmúlt években Orbán sokat tett Szerbiáért.

Orbán sokat tett Szerbiáért

Vučić kiemelte, hogy nem kívánja véka alá rejteni a véleményét, és szerinte tisztességtelen lenne nem elismerni azt a hozzájárulást, amelyet Orbán Viktor a két ország kapcsolatainak erősítése érdekében tett.


„Nem tudom eltitkolni, hogy Orbán Viktor sok jó dolgot tett Szerbiáért” – mondta a szerb elnök.

Hozzátette, hogy igazságtalan és politikailag felelőtlen lenne, ha az ilyen tényeket figyelmen kívül hagynák.

„Nem lennék korrekt, személy szerint sem lennék becsületes, és emberi, valamint államférfiúi hálátlanságot tanúsítanék, ha azt mondanám, hogy nem vagyunk elégedettek az Orbánnal való együttműködéssel” – üzente Vučić.

Az elnök hangsúlyozta, hogy ezzel egyértelműen megmutatta, hogyan viszonyul Szerbia és Magyarország kapcsolatainak alakulásához.

„Ezzel mindent elmondtam” – tette hozzá.

A szerb elnök ikszedik televíziós szeánsza

A szerb elnök ikszedik televíziós szeánsza

Vučić abban bízik, hogy a magyar miniszterelnök „politikai sikert” arat a közelgő választásokon.

„Remélem, hogy megnyerik a választásokat” – mondta a szerb elnök.

Végezetül hangsúlyozta, hogy a két nép közötti kapcsolatok nagyon szorosak, és bízik abban, hogy ez a partnerség a jövőben is fennmarad.

„Mi a magyarokkal mindig megpróbálunk testvérek lenni” – jelentette ki Vučić, amit a szerb média úgy egyszerűsített le, hogy mindig testvérek leszünk. Ez azonban nem teljesen ugyanaz, mert a „megpróbálásban” az is benne van, hogy esetleg nem sikerül „testvérkedni”.

Vučić: a Barátság-vezeték nem a mi projektünk

A műsorvezető kitért arra is, hogy az esetleges budapesti hatalomváltás a választásokon miként befolyásolhatja a stratégiai projekteket, például a Barátság olajvezetéket.

„A Barátság-vezeték nem a mi projektünk, mi egy másik projektet építünk. A mi projektünk az Algyő–Újvidék közötti vezeték megépítése, és ez egészen biztosan nem kerül veszélybe” – jelentette ki a szerb államfő.

Ebben azért van némi csúsztatás, mert ha Százhalombatta nem „olcsó orosz” olajat finomítana – vagyis ha nincs Barátság –, akkor a MOL-nak az Adria vezetéken kellene behoznia a teljes mennyiséget. Ez biztosan nem lenne elegendő, ha egyáltalán a horvátok átengednék az orosz olajat, bár ezekben a zavaros időkben akár ez is előfordulhat, noha Zágráb erősen ódzkodik tőle.

Ráadásul Szerbiának van közvetlen kapcsolata az Adria-vezetékkel, ezért a kőolaj kerülőúton történő „utaztatásának” túl sok értelme nem lenne, hacsak a MOL-nak nem áll szándékában a pancsovai finomító kikapcsolása.

Lehet, hogy a Barátság-vezeték nem szerb projekt, de ezzel a „fordított diverzifikáció” könnyen zátonyra futhat. Igaz ugyanakkor az is, hogy a szerbek már elszoktak az orosz olajtól: eddig is inkább iraki vagy azeri olajat – esetenként pedig más, például kazah forrásból származó nyersanyagot – finomítottak Pancsován, így az orosz olaj hiánya számukra nem jelent különösebb problémát.

A szerb elnök a következő mondatban maga is megpróbálta értelmezni a saját kijelentését, hozzátéve, hogy a Barátság Szlovákiába és Magyarországra szállít olajat, és Szerbia csak támaszkodhat rá, de nem része a Barátság vezetéknek.

A szerb elnök azzal a bejelentéssel igyekezett elterelni a szót az olajügyekről, hogy március végén vagy április elején beindul az utasforgalom a Budapest és Belgrád közötti vasútvonalon. Ennek alapján nem kizárt, hogy előfordulhat némi csúszás.

Vučić: a horvátok támadásra készülnek

Arra a kérdésre, hogy a szerb hadsereg erősebb-e annál a szövetségnél, amelyet Tirana, Pristina és Zágráb hoz létre, Aleksandar Vučić azt válaszolta, hogy Horvátország „Szerbia megtámadására készül”. A műsorvezető visszakérdezett, hogy „a megtámadására, ne ijesztegessen már”! A szerb elnök határozottan megismételte, hogy ezért jött létre a Zágráb-Tirana-Pristina közötti katonai szövetség.

„Erről inkább nem beszélnék részletesen. Mi arra készülünk, megtámadnak bennünket. Ők nem azt gondolják, hogy tőlünk kellene megvédeniük magukat. Ők úgy gondolják, hogy támadni fognak. Azért hoznak létre katonai szövetséget, hogy egy adott pillanatban támadást indítsanak” – vélte a szerb elnök, hozzátéve, hogy erről már hónapok óta beszél.

„Miért ijesztgetnélek? Hiszen ezt már egy-két hónappal ezelőtt elmondtam. Mindazt, amit teszünk, azért tesszük, hogy megvédjük a saját országunkat” – jelentette ki Vučić, majd megjegyezte, hogy „nyíltan és őszintén azt gondolja, hogy nekik (a horvátoknak) ez az egyetlen szándékuk, és csak a kedvező pillanatot várják, amikor a világban általános káosz lesz, és úgy vélik majd, hogy lehetőségük nyílik Szerbia megtámadására”.

„Az embereknek azonban nem kell aggódniuk. Szerbia elegendő elrettentő erővel rendelkezik mindhárom entitással – két országgal és egy entitással (Koszovóval) szemben –, vagy nevezzék, ahogy akarják. Van elég erőnk ahhoz, hogy világos elrettentő üzenetet küldjünk. Ennyit szeretnék mondani” – nyilatkozta Vučić, majd ismételten garantálta Szerbia polgárai számára, hogy nyugodtan alhatnak.

„Szerbia elég erős ahhoz, hogy megőrizze területi integritását, szuverenitását, szabadságát és polgárainak biztonságát. És nem fognak megtámadni bennünket – nem azért, mert nem akarnak, nem azért, mert nem szeretnének, hanem azért, mert tudják, milyen válaszra számíthatnának” – mondta a szerb elnök, aki most kevesebbet kötözködött a műsorvezetővel, mint máskor az állami csatorna stúdiójában szokott.

Férfias és harcias kézfogó a három védelmi  miniszter között

Férfias és harcias kézfogó a horvát, albániai és koszovói védelmi miniszter között (Forrás: X platform, Ivan Anušić)

Ezt követően elismételte az ilyenkor szokásos mantrát, miszerint Szerbia politikája a béke és a stabilitás fenntartására, valamint az ország szabadságának megőrzésére irányul.

„Ennél nagyobb és fontosabb prioritásunk nincs. Mi nem fogunk megtámadni senkit, de a saját területünket, országunkat és szabadságunkat senkinek sem adjuk” – mondta, majd megjegyezte, hogy mindig Belgrád dönt arról, hogyan működik a szerb hadsereg, nem Zágráb, nem Szarajevó, nem Tirana, és nem bárki más.





HOZZÁSZÓLÁS : Facebook

Magyarország

B.A. Balkanac

Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

BALK Magazin
.
sitemap