Szabad állatok, Tolnai búvópatakok és a nagylelkű Veszprém (2 új Ex!)

Született ez a kis kvázi színpadi mű

– Nehezen hiszem el – írja-mondja hittel-szívvel-lélekkel Bozsik Péter főszerkesztő –, hogy volt még lap a magyar folyóirat-kiadás történetében, amely ennyiszer kelt föl hamvaiból, mint az Ex Symposion.

BOZSIK (drámai hangulatában felpattan, döngő léptekkel asztaltól ablakig, kinéz, folytatja merengőn): Libegő-lebegő, égő Ex-lapok Weißbrünn főterén, voltak ilyen vízióim. Hogy csak úgy ég, ég, te jó ég!

Majd így folytatja rövidke szünet után:

– Jó, nem részletezem. Elég az hozzá, hogy most pozitív hősként Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata úgy döntött, támogatja alapítványunkat. Legalább két szám erejéig, köszönet érte!

Köszönet-hurrá, Bozsik:

– Tkp. nem akartunk különszámot szerkeszteni a megboldogult elnökünk tiszteletére. Illetve hát volt, aki igen, nagyon is szeretett volna Tolnai-számot, volt, aki meg nem. Én például nem. Mivel az Ex egyik száma már neki lett szentelve anno. Aztán páran úgy határoztunk, hogy egy Anekdota-számot csinálunk, hiszen Ottó az anekdota nagy szerelmese volt.

Libegő-lebegő, égő Ex-lapok Weißbrünn főterén (A kép illusztráció)

TOLNAI (lelkesen, egy szuszra): Ó, igen… még ebihal koromban… még akkor, ahogy Ókanizsán kicibáltak a virágzó Tiszából, s Szabadkára kényszerítettek, mezítláb, mert úgy szoktam meg, nyárelőtől kora őszig úgy közlekedtem, szinte mezítelen, mert a kisgyerekek mezítelen fürödtek a Tiszában, úgy jobban érezték a nászrepülés fokozódó izgalmát, szépségét, a nászrepülés után rájuk hulló, tapadó, rajtuk halódó kérészek rezgését, érezték, tudták minden titkát a viráglény csodálatos kishalálának, jóllehet a fenék mamutcsontjai nem kevésbé izgatták fantáziájukat, mármint a nagyhalál…

Bozsik diszkréten köhint, majd folytatja – Szóval, Ottó úgy írt, ahogy a bácskai, a vajdasági Nagy Mesélők általában. Egyik történetből tért át a másikba, majd vissza az előzőre, bevonva egy harmadik szálat, és így tovább. Mintegy szétírta, szétmesélte, hogy ne mondjam, dekonstruálta az anekdotát.

(Lelkes taps, elszórtan egy kis fitty.)

Ladányi István kolléga, a másik szám szerkesztője ugyanakkor nagyhírű Bornemissza Péterünket idézi, aki szerint „Az elme szabad állat, őtet sem lánccal, sem kötéllel meg nem kötözheted”. Közben abbéli kételyeinek ad hangot, hogy az elme eléggé szabad lenne. Mert mindig ugyanazon az úton jár, mint a vadállatok. Lustaságból-e, félelemből-e, de rendre a kitaposott csapáson indul el, és ha valami meg nem zavarja, végig is megy rajta, majd kilyukad ugyanoda.

Kapcsolódó cikk

Ex Sympo (Felnőtt tartalom!)

LADÁNYI (visszafordul, ablaktól asztalig döngő léptekkel vissza, leül): Ez meg amúgy… már eleve a másik szám lett. Nem magában áll, hanem az egyiknek a másikja. Ugyanakkor amíg az első – legalábbis emehhez képest – kötött, emez – legalábbis az előzőhöz képest – szabad. És vannak benne még szabad jugoszláv pánkok is! Képzeljük csak el… Vannak. Belekötözve a nyelvbe a saját fejükben. Belekötözve Mostarba, Ljubljanába, Rijekába, Novi Sadba, Suboticába… Mi van még?

(Elgondolkodik. Tekintete találkozik az ablaknál álló Főszerk tekintetével, miközben hirtelen eszébe jut valami.)

LADÁNYI (a homlokára csap): Jesszusom, mikor is nyit az Míhely?!

BOZSIK (röviden, higgadt tárgyilagossággal): Hétkor.

LADÁNYI: Oké, mindjárt mehetünk. Csak letakarom a gépet.

BOZSIK (nevet): Én meg valaki mást idéznék itt a régi szabadok közül. Azt, aki valami olyasmit mondott, hogy munkára fel hát társa’m, siessünk!

LADÁNYI: Állati jó, ha szabad így fogalmaznom. Baromi vagy q-rwa@-ó! Azonban tényleg: lépjünk ki!

(Mindketten enyhén tangózó léptekkel, de sietve el /némi dialektikával akár: a jugoszláv pánker-rock nyomában, közben vastaps/.)

Született ez a kis kvázi színpadi mű abból az alkalomból, hogy a Ráth György utcai Nyitott Finta-művekben Budán csütörtök este bemutatásra került az Ex Symposion folyóirat (viccesen: periodika) felettébb körülményes módon, de végül szerencsésen megszületett két új száma. Bemutatta a két fent megnevezett szerkesztő, moderált JÓZSA MÁRTA, látták-hallották viszonylag sokan. Ebből az ünnepélyes alkalomból felolvasott többek közt GARACZI LÁSZLÓ és NAGY GABRIELLA. Utóbbi Tolnai Ottó „szeméremékszeres” történetei közül Kafga Ferike esetét dolgozta fel.

Ferike nem tudta, tudja igazolni, hogy él

Ferikéét, akit annak idején Nagykikindánál tömegsírba lőttek, azonban élve maradt és kimászott. Ám utána nem tudta, tudja igazolni, hogy él, mert a dolog rendje szerint – hivatalosan bár is – ő meghalt. Ott van a listán, aztán a tömegsírból senki ne ugráljon ki! (Meg odabent se nagyon mocorogjon. Kapálózzon.)