B A Balkanac
Tiszta új ruhában: a fényes bálban (Budapesti Klasszikus Film Maraton)
A mozi születésének évfordulóját idén rendkívüli módon ünnepli Budapest: a 2025. szeptember 16-án induló Budapesti Klasszikus Film Maraton hat napon át tárja fel a filmtörténet kincseit a főváros legpatinásabb helyszínein. A Szent István tértől a Müpáig, az Urániától a Toldi moziig, élőzenés vetítésekkel, felújított klasszikusokkal és különleges premierrel tisztelegnek a Lumière fivérek öröksége, a restaurálás művészete és a mozgókép mágiája előtt
Százharminc év telt el azóta, hogy a Lumière fivérek először vetítettek mozgóképet a párizsi közönségnek. Azóta a mozi nem csak technológiai csodává, hanem az emberi érzések, történetek és kultúrák lenyűgöző tárházává vált. A Budapesti Klasszikus Film Maraton 2025-ben ezt az örökséget ünnepli. – Ezek Ráduly Györgynek, a Nemzeti Filmintézet filmmegőrzési és technológiai igazgatójának a magyar sajtóban elhangzott, máig visszhangzó szavai.
Ugyanis szeptember 16-án kezdődik az a hatnapos óriási mozgókép-maraton Budapesten, amelynek a Szent István tértől a Müpáig több helyszíne lesz. Így például a Toldi mozi meg a NFI-Filmarchívum. De nem marad ki belőle maga a Francia Intézet meg az ART + Cinema se, meg a Budapest Music Center sem, vagy például az Uránia Nemzeti Filmszínház.

Lumière-plakát
Felújított filmek ezek, zömmel. A restauráció foka pedig eltérő lehet. Egészen a teljes remake megvalósulásokig, amelyek tkp. már nem is restaurációk, hanem egy-egy korábban készült film újrafeldolgozásai. Részleges vagy teljes narratív, stiláris és szerkezeti átvételekkel. – Mellékesen mindazoknak, akiket ez a téma behatóbban érdekel, szíves figyelmükbe ajánljuk a METROPOLIS filmelméleti és filmtörténeti folyóirat idei januári számát. Tartalmas, eligazító és felettébb élvezetes olvasmány filmkedvelőknek. Fedőlapján a Dario Argento forgatókönyvíró hetvenes évekbeli SUSPIRIA c. sikerfilmjének „rimejkjében” szerepelő remek Tilda Swintonnal az élen. (Játszik benne még mások mellett Dakota Johnson és Mia Goth, a forgatókönyvet pedig David Kajganich jegyzi.)
Kapcsolódó cikk
KI IS HALT MEG VALÓJÁBAN? Egy szimpatikus zsivány a Petőfi Sándor moziban: avagy a telepi Belmondo
Oké. Sóhajok. Ugyanakkor létezik – a sok között – pl. a KIFULLADÁSIG és annak tipikus remake-je. Az eredeti ’59-es film forgatókönyvét a híres Truffaut írta, rendezte a nem kevésbé híres Jean-Luc Goddard. A főszerepet maga a legendás Jean-Paul Belmondo játszotta, oldalán a fantasztikus kis, magánéletében döbbenetesen rosszsorsú Jean Seberggel. (Jean, a szolga nincs benne… /jó, csikorog a tréfa!/). A Goddard-film motívumai alapján készült aztán ’83-ban a Los Angeles-i változat, amelyben Richard Gere alakítja a kisstílű kalandort, míg Valérie Kaprisky kápráztatja el igazából a közönséget, azonban térjünk vissza a budapesti restaurációs maratonra.
Már idézett Ráduly György előlegezője szerint az évforduló megünneplésére Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatója – egyben a Lumière Intézet direktora is ő – elhozza majd a legújabb dokumentumfilmjét. Meg amennyiben tényleg áll az alku, elhozza majd pluszban még az össz’ újonnan „kisuvickolt” Lumière-filmet.
– Aztán ezzel így majd megünnepelhetjük a világ első filmgyártóját, a Gaumont vállalatot is. Éljen!
Szóban forgó megaesemény keretében úgyszintén megemlékezünk a száz éve született Vértes Marcellünkről, a kétszeres Oscar-díjas díszlet- és jelmeztervezőről, festőművészről és grafikusról, illetve Makk Károly egy évszázadáról. Csakis a „szabadság és a játékosság jegyében”. (Makk SZERELEM c. filmjét 21-én háromnegyed háromkor vetítik az Urániában!) Közben nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a régi némafilmek élőzenés koncerteken kelnek majd új életre, és talán az egyik legfontosabb dolog ebben az egészben az, hogy az ingyenes diákvetítéseken a legifjabbak ezrei fedezhetik fel a klasszikus mozi varázsát.
A szépséges Sharon Stone
Okvetlenül említést kell tennünk arról, hogy az idei BKFM Joe Eszterhas fél tucat filmjét tűzi műsorára, ahogy fókuszba kerül majd a kanadai–magyar Robert Lantos produceri munkássága is. Utóbbi nevéhez negyvennél több egész estés film és több száz órányi tévés produkció fűződik. Producere volt többek közt Szabó István, David Cronenberg, Atom Egoyan és Robert Longo műveinek, míg Eszterhas sok szép forgatókönyvet írt, erősen megkérdőjelezve a szépség fogalmát, ha nem is direkte a szépséges Sharon Stone-ét… Mert ugyebár: ELEMI ÖSZTÖN. (Sharon szerepelt már itt a BALK-on!)
Eszterhastól – a Flashdance-en túl – mindenképp megkülönböztetett figyelmet érdemel a SHOWGIRLS is. Abban a főszereplő, bizonyos Nomi Malone (Elizabeth Berkley) végre eljut álmai városába, Las Vegasba. A szerencsejáték és a showműsor nyújtotta lehetőségek közül őt igazából az utóbbi érdekli, de hogy merre fordul a „sókocka”, hát kérem szépen… kis előrevetítésünk után: jó szórakozást az idei BKFM-n!

