Connect with us

Bosznia

Dodik katonai szövetséget akar Szerbiával és Magyarországgal

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke újabb megosztó javaslattal állt elő: a Szerb Köztársaság csatlakozna Szerbia és Magyarország katonai szövetségéhez – annak ellenére, hogy a kül- és védelmi politikát csak állami szintű boszniai intézmények folytathatnak

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

"Magvas gondolatokat" osztott meg Milorad Dodik az X platformon, ahol azt írta, hogy szerinte a "hazaszeretet a következő évek kulcsszava". Ehhez hozzátette: nagyon jól tudja, mi a boszniai szerbek nemzeti érdeke, és az is tudja: mit tesz azért, hogy számíthasson a szabadságra. Például nagy sebességgel lépi át a határt
"Magvas gondolatokat" osztott meg Milorad Dodik az X platformon, ahol azt írta, hogy szerinte a "hazaszeretet a következő évek kulcsszava". Ehhez hozzátette: nagyon jól tudja, mi a boszniai szerbek nemzeti érdeke, és az is tudja: mit tesz azért, hogy számíthasson a szabadságra. Például nagy sebességgel lépi át a határt (Forrás: X platform, Milorad Dodik)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke újabb feszültségkeltő lépést jelentett be: a Banja Lukában tartandó kormányülésen kezdeményezni fogja, hogy az entitás csatlakozzon Szerbia és Magyarország katonai együttműködéséhez. Mindebből kiderül az is, hogy a boszniai szerb vezető jeruzsálemi, belgrádi és moszkvai kiruccanását követően visszatért Bosznia-Hercegovinába.

Más katonai szövetség a NATO helyett?

Dodik kijelentette, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak soha nem szabad elfogadnia, hogy a NATO tagja legyen. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy holnap a Szerb Köztársaság kormányának kibővített ülésén javasolni fogja a Szerbia és Magyarország közötti katonai és biztonsági megállapodáshoz való csatlakozást.


A boszniai szerb vezető úgy fogalmazott, hogy „joguk van erre”.

Ezzel a lépéssel Dodik nyíltan szembemegy Bosznia-Hercegovina alkotmányával, amely egyértelműen kimondja, hogy kül- és védelmi politikai kérdések kizárólag az állami szintű intézmények hatáskörébe tartoznak, ám miután a központi boszniai vezetés a NATO-csatlakozás irányába halad, a boszniai szerb vezető inkább másfelé kacsingat.

Ez az akció így újabb kísérletként értelmezhető az ország integritásának megkérdőjelezésére, amely ellentétes a „daytoni békerendszer” alapjaival is.

Dodik Izraellel és Azerbajdzsánnal is „kiváló kapcsolatokról” beszélt, ám nem tisztázta, milyen formában zajlik ez az együttműködés.

A belgrádi közben Vreme azt írja, hogy az Európai Unió mindeddig nem tudott megegyezni a Dodik elleni szankciókról Orbán Viktor magyar vezető ellenkezése miatt, a portál szerint ugyanez vonatkozik az Interpolra is, amely Orbán és Aleksandar Vučić szerb elnök tiltakozása miatt szintén nem tudott (még) dönteni a nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról.

Gyanús konvoj: Dodik a határon!

Mindeközben újabb botrány robbant ki a boszniai-szerb határon: miután kiderült, hogy öt megkülönböztető jelzés nélküli jármű nagy sebességgel, megállás nélkül hagyta el Bosznia-Hercegovinát március 24-én a Rača határátkelőn keresztül, anélkül hogy a hatóságok tudták volna, kik ültek bennük.

A BALK-on korábban már megírtuk, hogy a račai átkelőnél nincs rámpa, ezért az autók nyilván akadálymentesen tudtak átjutni Szerbiába.

A boszniai határrendőrség nem tudta azonosítani a rendszámokat sem, sőt, arról sem kaptak előzetes tájékoztatást, hogy milyen járművek haladnak át. A visszaúton az autók ugyanígy léptek be Boszniába – ezúttal a „VIP sáv” helyett a normál sávokat használva.

Több feltételezés is született: ezek egyike szerint az egyik járműben maga Milorad Dodik ülhetett, aki a boszniai igazságszolgáltatással „cicázik”. Felmerült az is, hogy maga Dodik helikopterrel hagyta el az országot.

Újabb szankciók és diplomáciai nyomás

Elmedin Konaković külügyminiszter közben megerősítette, hogy Ausztria és Németország máris kitiltotta Dodikot, valamint Nenad Stevandićot és Radovan Viškovićot. Úgy fogalmazott, hogy hamarosan további országok is csatlakoznak a szankciókhoz, és hamarosan vagy Dodik letartóztatására, vagy külföldre menekülésére lehet számítani.

A miniszter szerint „több csapat is dolgozik Dodik megfigyelésén, így már nincs biztonságban a Szerb Köztársaság területén sem.” Konaković meggyőződése szerint vagy elfogják a boszniai szerb vezetőt, vagy Dodik elmenekül az országból.

A külügyminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a határok porózussága miatt Dodik mozgását könnyen segíthetik azok, akik lojálisak hozzá, például más politikusok autójának használatával.

Konaković pozitívan értékelte az RS ellenzékének hozzáállását, amely – szemben Dodikkal – nem Moszkva, hanem saját lakossága érdekeit helyezi előtérbe.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország22 óra telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia3 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap