Szerb-magyar katonai szövetség, lesz-e belőle valami?

A Szerbia és Magyarország közötti katonai szövetségről szóló, egyelőre technikai megállapodásként emlegetett egyezmény bejelentése – amennyiben valóban létrejön – közvetlen válasz lesz a Horvátország, Albánia és Koszovó által kötött hasonló háromoldalú szerződésre. Ezt Milovan Božinović, a valamikori Kis-Jugoszlávia londoni és római nagykövete mondta a belgrádi Danas című napilapnak. Felvetődik azonban a kérdés, hogy ez csak médiatrükk, vagy van mögötte valós tartalom is?

Nyomasztó múlt

A balkáni régió, amely már eleve nehezen birkózik meg a múlt konfliktusainak örökségeivel, a szerb–magyar katonai szövetség megkötésével újabb konfrontációs forrással gazdagodna, amely tovább mérgezheti a kölcsönös kapcsolatokat ezen a hírhedten puskaporos vidéken. Božinović szerint ez a szerződés a szélesebb európai és globális összefüggések részeként erőfitogtatás lenne (főleg Koszovóval, de Horvátországgal szemben is), amit szem előtt kell tartani.

A volt diplomata úgy vélte, hogy elsősorban a „kollektív Nyugat” Ukrajnával kapcsolatos éretlen és végső soron vesztésre ítélt politikája vezetett oda, hogy Amerikában (ismét) hatalomra került Donald Trump, aki a háború befejezését és az oroszokkal való együttműködés helyreállítását szorgalmazza.

Ezzel szemben szerinte „Európát szinte hisztérikus háborús lelkesedés járja át”, amelynek következtében napjainkban óriási összegeket fordítanak fegyverkezésre. A militarista zsargon és a háborús jelszavak rendkívül divatosak lettek, amit a Balkánon lelkesedéssel fogadnak.

Kapcsolódó cikk

HISZTÉRIA ÉS MINDEN EGYÉB: Kezd elmérgesedni a viszony a szerbek és a horvátok között, miközben folyik az emberek hülyítése

Božinović szerint ezek a szövetségek nem mások, mint egy olyan zajongás következményei, amelyhez nem vagyunk hozzászokva. Az európai értékek védelme – a NATO válságával együtt, amely, még ha túl is éli, háttérbe szorul – baljós bőkezűséget eredményezett a fegyverlobbi és a háborús érdekcsoportok irányában.

A volt nagykövet megjegyezte, hogy azért is „jogos és intő párhuzam” vonható meg az első világháborút („amelyet senki sem akart igazán”) megelőző európai helyzettel, mert ijesztő hasonlóságok mutatkoznak, amelyeket azonban nem részletezett.

Božinović szerint így kaptak most alkalmat a balkáni „politikai zászlóvivők”, hogy a saját mércéjük szerint hősködjenek és fenyegetőzzenek, ami csak tovább rontja az európai helyzetet és az összképet.

Európa most telepakolja magát fegyverekkel, aminek következtében felszínre törnek azok a politikai erők, amelyeknek a nyelvezete és gondolkodásmódja idegen az Ó-kontinenstől.

A fegyverlobbi jól jár

Božinović megjegyezte, hogy ha a „vitatott személyiségű” Ursula von der Leyen azt állítja, hogy az „Európai Unió be nem jelentett háborúban áll Oroszországgal”, miközben döbbenten és tehetetlenül veszi tudomásul, hogy Trump – persze a maga ellentmondásos módján – a háború befejezését szeretné Ukrajnában, akkor mindez azt jelenti, hogy egy látványos zűrzavarnak vagyunk a szemtanúi, amely a következő évek során rajzolódik ki igazán – hacsak addig nem tör ki a háború.

Kapcsolódó cikk

Eine kleine kisantant, Szerbia magyarázatot kér

A volt diplomata hangsúlyozta továbbá, hogy a horvát–albán–koszovói szövetség – az üres, áldiplomáciai közhelyeken túl – tartalmaz egy erős mondatot, amely valójában fenyegetés: hogy fegyverrel fognak szembeszállni mindenkivel, aki veszélyezteti a békét, a szuverenitást és az ehhez hasonló értékeket.

Božinović úgy vélte, hogy minden valószínűség szerint valami hasonló szerepel majd a magyar–szerb válaszmegállapodásban is, ha azt valóban megkötik.

Ennek következtében hosszabb távon – további intézkedésig – az a retorika győzedelmeskedik, amely félresöpri a társadalmi jólét, az intézményépítés és a polgári társadalom kérdéseit, és amely sajnos mind Szerbiában, mind a szomszédos országok közvéleményében is hatékony.

Az egykori nagykövet úgy véli, hogy „a nyílt háborús konfliktus veszélye egyelőre még nem valószínű”, mert a NATO szerencsére még mindig – ebben az amerikai belpolitikai fordulatok által megtépázott állapotában is – a mérleg nyelve, és jelen állás szerint nem érdeke, hogy ez a „pökhendi parádé eszkalálódjon”.

Miért beszélünk erről?

Szerbiában a Vučić-párti médiumok az elmúlt napokban arról számoltak be, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a szerb elnök intenzív tárgyalásokat folytat egy Szerbia és Magyarország közötti katonai megállapodás megkötéséről, válaszul a Tiránában aláírt horvát–albán–koszovói egyezményre.

Kapcsolódó cikk

SZERB KURIR: Szerb–magyar katonai szövetség, történelmi pillanat

A Horvátország, Albánia és Koszovó közötti trilaterális egyezmény egyértelmű üzenetként értelmezhető a Szerbia által képviselt geopolitikai irányokkal szemben, és egyáltalán nem meglepő, hogy erre válaszként Belgrád a Szerbia és Magyarország közötti esetleges katonai szerződést lengette be.

Mindez az egyensúlyi helyzetek gyors felbomlásáról ismert hegyes-völgyes Balkánon („na brdovitom Balkanu”) – a politikai-ideológiai törésvonalak gyors erősödéséhez és az identitásalapú rivalizáláshoz vezet, főleg Szerbia és Horvátország között, miközben más repedések is keletkeznek.

Ehhez hozzájárul, hogy a NATO-tagállamok szabadon köthetnek két- vagy többoldalú katonai megállapodásokat más államokkal, amennyiben azok nem ütköznek a Washingtoni Szerződés rendelkezéseivel és nem veszélyeztetik a szövetség belső kohézióját.

A politikai üzenet

Ugyanakkor a gyakorlatban minden ilyen szerződés – mint amilyen a szerb-magyar lehet – több szinten is politikai üzenetet hordoz: belföldi legitimációs eszköz az „illetékességi válságba” került Aleksandar Vučić számára, de egyúttal regionális erődemonstráció Horvátország és mindenki más irányába.

Egy másik szakértő, Petar Bošković, a szerb hadsereg közkapcsolati igazgatóságának volt vezetője úgy kommentálta a Vučić-barát média bejelentését a szerb–magyar katonai szerződésről, hogy az „egy újabb marketingtrükk”, amely szükségtelen feszültségeket szül a régióban.

Bošković szerint itt nincs szó semmiféle katonai stratégiai megállapodásról, és tisztán politikai egyezményről beszélhetünk. Hozzátette, hogy „a régió két autokratája, Orbán és Vučić politikai szempontjaik, valamint a közvélemény és a szavazók megnyerése miatt vállalja fel a látszólagos konfrontációt”.

Kapcsolódó cikk

Magyar–szerb katonai szövetség? Remélem, nem

Mihajlo Brkić volt kuvaiti nagykövet is úgy véli, hogy ennek a katonai-technikai megállapodásnak a bejelentése semmi több, mint egy olyan információ, amelyet a „média feldolgozott”.

A bejelentést egyelőre Vučić szerb elnök nyilatkozata támasztja alá, miszerint tárgyalt Mark Rutte NATO-főtitkárral a két NATO-tag (Horvátország és Albánia) háromoldalú védelmi megállapodásáról, amely szerinte Koszovóról szól, és amelynek a megemlítéséhez szerb szokás szerint általában hozzáteszik az „úgynevezett” jelzőt, most sem történt ez másképp.

A már említett háromoldalú egyezmény ellensúlyát megteremtő, Magyarország és Szerbia közötti megállapodás esetleges aláírása tehát nem kommentálható anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk a szerb közvéleményt már évek óta nyomasztó médiatrükközést.

Brkić szerint, ha a sajtóspekulációkon túl mérlegelnénk a Szerbia és Magyarország közötti védelmi együttműködési megállapodás aláírásának lehetőségét, akkor azt a következtetést lehetne levonni, hogy az még közelebb vinné Szerbiát a NATO-val való formális együttműködéshez, ami – ezt csak mi jegyezzük meg – aligha lehet célja a szerb nacionalista politikának.

Vučić Trump miatt öleli még erősebben Orbánt

Nebojša Vujović, Szerbia volt ENSZ-nagykövete ugyanakkor úgy véli, hogy egy esetleges haditechnikai megállapodás Szerbia és Magyarország között egy új-régi, immár megerősített szövetséget jelentene Orbán és Vučić között, amely több okból is Vučićnak kedvez.

Először is a szerb elnök azt próbálja megmutatni a hazai közvéleménynek, hogy külpolitikai téren nincs elszigetelve az EU részéről, miután valamilyen fegyvert vetett be diákok és saját állampolgárai ellen – a nagykövet hangfegyvert említ, de mi másra tippelnénk.

Másodszor a szerb elnök abban a reményben szorítja erősebben Orbánt magához, hogy ezáltal közelebb kerülhet Donald Trumphoz, „tekintettel arra, hogy Orbán támogatást nyújtott az amerikai elnöknek az Ukrajna és Oroszország közötti béke megteremtésére tett erőfeszítéseiben”.

Nem véletlenül merült fel a szerb–magyar katonai szövetség, van ebben számítás, de ez egyelőre még nem jelenti azt, hogy meg is valósul (Forrás: Facebook, Orbán Viktor)

Vujović itt arra emlékeztetett, hogy még mielőtt Trump átvette volna a hatalmat az Egyesült Államokban, Orbán Kijevbe, Isztambulba és Trump floridai birtokára utazott, hogy támogassa az amerikai elnököt.

A volt nagykövet szerint a harmadik ok, amiért Vučić ragaszkodik ehhez a megállapodáshoz, hogy biztosítsa Magyarország és Orbán pártjának folyamatos támogatását az Európai Parlamentben érő kritikák fényében, beleértve az Európai Ügyészség (Laura Kövesi-faktor) és az Európai Bizottság részéről érkező bírálatokat.

Az Orbán felé tett legutóbbi „udvarlási lépés” Vučić részéről azonban komoly gyanakvást kelt a térségben, amit Zágrábban és Szarajevóban is egyre inkább megfogalmaznak, miközben a szerb elnök Szerbián belül komoly politikai nyomásnak van kitéve, és egyre inkább az európai és az amerikai médiában is, amiből azt a következtetést vonja le, hogy még inkább magához kell ölelnie Orbánt.

Ahol háborút emlegetnek, ott háború lesz

Két dologról nem szabad megfeledkezni. Az egyik az, hogy a NATO-tagországokkal körbevett Szerbia akár ugyanúgy „fenyegetve érezheti magát”, mint korábban Oroszország, és ennek a kimenetelét már ismerjük.

A másik az, hogy az „amerikai nagy spórolási lázban” az új washingtoni adminisztráció esetleg kivonja egységeit a KFOR-ból, még rosszabb esetben pedig megszünteti koszovói bázisát, amit a belgrádi vezetés értelmezhet úgy, hogy az Egyesült Államok szemet hunyna a Koszovó visszaszerzésére irányuló „jogos szerb szándék” felett.

Az elsőként említett Milovan Božinović találóan idézte fel a párhuzamot az első világháborút megelőző európai helyzettel: amikor mindenki „készült”, de senki sem kívánta komolyan a konfliktust, mégis elkerülhetetlenül bekövetkezett, mert ahol háborúról beszélnek, ott háború lesz, és ha kinyitják a palackot, a szellem előbb vagy utóbb előmászik.

Most ismét a militarista narratíva került előtérbe a Balkánon (is), és a fegyverkezés mértéke hamarosan olyan szintet érhet el, ami már torzítja a politikai gondolkodásmódot, és még inkább megbontja, a már eddig is komolyan megingott egyensúlyt.

Fontos ugyanakkor rámutatni, hogy a NATO — még ilyen meggyengült, belső vitákkal terhelt állapotában is — egyelőre gátat szab az eszkalációnak, de csak addig, amíg az Egyesült Államok nem távozik a Balkánról és Európából, vagy esetleg magából a NATO-ból.

Egy esetleges magyar-szerb katonai szerződés, amennyiben létrejön, valószínűleg szimbolikus természetű lesz, és a horvát-albán-koszovói paktummal szemben formális válaszként értelmezhető, nem pedig valós katonai akció előkészületeként, viszont ezt a megállapítást minden alkalommal újra kell értékelni, amikor valamilyen változás történik.

A jövőt mi sem tudjuk megjósolni, ugyanakkor „statikus történelem” sem létezik, vagyis minden mozgásban van a jövő és a múlt megítélését illetően.