A látószögelhajlás és elágazás egyes módozatairól (Mundruczó, Lajkó, Monori, Tóth és más)

Kezdjük azzal, hogy van egy nagyi. Egy lelkében megtiport, holokausztot túlélő idős hölgy, akit ki szeretnének tüntetni, csakhogy ő makacsul nem akarja elfogadni. Lányának ugyanakkor – fiának iskolaügyében Berlinben – bizonyítania kell zsidó identitását. A problémahalmazban szerepel még a fiúban idők folyamán egyre határozottabban körvonalazódó homoszexuális identitás. – Mindezt így egybenézni nem ígér könnyű szórakozást.

És valójában nem is az Mundruczó Kornél direktor úr PARALLAX c. előadása, amely itt, az év vége felé Nestroy-díjban részesült Bécsben – a legjobb rendezés kategóriában. A budapesti Proton Színház produkcióját még ez év májusában mutatták be az osztrák fővárosban, az ott évente megtartott Bécsi Ünnepi Heteken, díjkiosztásra viszont csak nemrég került sor. Visszhangja még egész frissen cseng, ma délután is zeng. (Még áthallik a „sógoréktól” is.)

Ama valóságos Proton-parádé során többek közt Berlin, Athén, Hamburg, Genf és Párizs közönsége is láthatta, s mindenütt príma fogadtatásban részesült, mielőtt vastapstól kísérten legördült volna a függöny

Erről a Nestroy-díjról egyébként nem árt tudni, hogy vele kétezer óta jutalmazzák a bécsi és más osztrák színházak kiemelkedő teljesítményeit. Rangsorolják, díjazzák az említett ünnepi hetek mellett a Salzburgi ünnepi Játékok meg a Bregenzi Ünnepi Játékok lelkes/népes közönsége előtt lejátszott, jól megtapsolt darabokat. A tudósítások többségében olvasható, hogy az ünnepélyes ceremóniára a díszes Volkstheaterben került sor, miként az is ott szerepel, hogy a nyertesekről hét eminens kritikusból álló zsűri döntött, méghozzá a neves Alexandra Allthoff elnökletével.

Független módon, politikai befolyásoltság nélkül, természetesen.

Erről az „elhajlásos” látószögű, parallaxisos megvalósításról esetleg még csak annyit, hogy az idei év folyamán több ország, több város életet jelentő deszkáin járt. Ama valóságos Proton-parádé során többek közt Berlin, Athén, Hamburg, Genf és Párizs közönsége is láthatta, s mindenütt príma fogadtatásban részesült, mielőtt vastapstól kísérten legördült volna a függöny.

Kapcsolódó cikk

A vízbe temetett város (talált, süllyedt)

Nekünk itt a rendezőjével együtt ünneplő színészgárda tagjai közül – Monori Lili, Kiss-Végh Emőke, Major Erik, Rába Roland és Zsótér Sándor – épp a legelső a legérdekesebb. (Elsősorban a továbblépés szempontjából, kerülendő az unalmas helyben topogást, legyen bármennyire ritmikus is az!) Arról van szó, hogy Monori Lili Mundruczó Kornél filmrendezői oldalán is emlékezeteset domborított. Beleírta magát a direktor úr mozis munkásságába, méghozzá a számunkra nehezen felejthető, 2008-as datálású, DELTA című játékfilm révén, amely vélhetően a mi messze földön híres topolyai hegedűsünk és citeraművészünk, LAJKÓ FÉLIX emlékezetébe is jól bevésődött.

Mellékesen sose mondjunk sosem többét, azonban nem nagy a valószínűsége annak, hogy Félix hasonló produkció főszerepében máskor is oly vidáman vihetné a prímet. Egyáltalán rábólinthatna valami hasonlóra. – Persze, figyelem! Ez a vidámság itt pusztán amolyan nyelvi hamisvirág, mert maga a Delta végül is meglehetősen nyomi-mozi, nem egy deltás vigadalom. Már a Fekete-tenger előtt jól vigyázz, milyen sötétségbe lépsz!

Ugye, sokan emlékezhetünk arra az elsüllyedt, tulajdonképpen elárasztott, azáltal tönkretett, később elfelejtett, esetleg tudat alá süllyed városra, ahol Adele Kehl-Geafer festőnő töltötte boldog gyermekkorát, s amiről írtunk is régebben. Nos, ha azt – Budapestről, Mundruczó szülőhelyétől nem távolról (Gödöllő, 1975) indulva, Kék Duna keringőt tehát félretéve, Újvidéknél és egyebeknél ezúttal meg sem állva – magunk mögött hagyjuk, messze magunk mögött a Kazán-szorost és egyebeket, előbb-utóbb eljutunk oda, ahol a folyó szinte követhetetlenül szerteágazik, hogy csaknem eltűnjék a sűrű nádasban. A nádirigók és nádvágó emberek rejtélyes birodalmában. – Ha ezt a pontot elérjük, tudhatjuk, hogy eljutottunk a Duna-delta vidékére, s kössük fel jól a gatyát, tűrjük fel a szárát, ha tovább akarunk menni.

A filmben – emlékszünk? – ide érkezik meg – ezúttal hegedű nélkül – Lajkó. Érkezik haza, mert ő onnan származik, ott él szeretett húga, ott az édesanyjuk is valamerre. Játssza őket emlegetett Monori Lili és Tóth Orsi, aki jómaga is egy amolyan elvarázsolt nádszálkisasszony. A lassú cselekmény szerint a fiatalember végül úgy dönt, odaköltözik a testvéréhez, annak a vízparti kunyhójába. Aztán együtt kezdenek el építeni egy cölöpökön álló, mindentől és mindenkitől távoli házat a holtág közepére. – Viszont mi történik akkor, jön a kérdés, ha a legközelebb eső falu lakói kezdik természetellenesnek tartani a kapcsolatukat? S mi van akkor, ha netán a testvérpár túlságosan is szereti egymást? Tényleg? Régi görög tragédia magva lel táptalajra a nádasban?

Mindenesetre szerteágazó munkásságában Mundruczó Kornél imádja boncolgatni az elhajlást, az ún. normálistól való eltérést, az érzékeny témákat, ebből is kitetszik. Persze, itt és most nem a zsidó problematikára gondolunk, ám az is „közönségizgató” dolog tud lenni, különösen a legújabb események tükrében – szerte e gyógyíthatatlan, görbetükör-világban. Ebben az önismétlődő őrületeivel a maga módján kimeríthetetlen kincsesbányában.

Mundruczó Kornél direktor úr

– Persze, nem egy egetverő megállapítás, de mintegy kínálta magát film és színház egymás mellé helyezése a minap, amikor e sorok írója kiszabadult az újpesti piacra, s ott – uramfia! – mit lát: a sajt és sonkahalmok, karalábé és tökhegyek ölelésében: na, ugyan mit? A régi filmes és az új drámai Mundruczót egymás mellett, szinte összecsengve. Maga is drámai feszültséggel teli pillanat volt.

MAGYARÁZAT. Ugyanis létezik ott egy mindenféle régi és új kiadványok, különösebb rendszer nélkül felhalmozott könyvek és újságok terhe alatt rogyadozó, különféle idősíkokat egybejátszó stand. Balkanac ott lelt rá – az újabb hírek tőszomszédságában a Filmvilág egyik 2008-as számára, benne Lajkó Félixszel, Tóth Orsival. Méghozzá abban A másik Delta c. interjúban, amely egykor elkerülhette a figyelmét. Hát, van ilyen.

– A vajdasági művészeti életből sokakat ismerek, persze Lajkó Félixet is – vallotta ott M. K. –, de sokáig nem tudatosult bennem, hogy nekem vele valami dolgom lehetne. Aztán lementem Tóth Orsival Palicsra, ahol megkérdeztem, érdekelné-e ez a film? Mire ő azt mondta, egyáltalán nem érdekli, nem tudja, mit kell egy filmben csinálni, és ez rögtön szimpatikussá tette Aztán elkezdtünk, hogy úgy mondjam, ismerkedni. (…)

E sorok írója meg még a Delta előtt lehetséges forgatókönyvíróként társalgott Mundruczóval. Egyik alkalommal szóba került egy furcsa testvérpárról szóló történet ki és feldolgozása, amire aztán abban a felállásban sosem került sor. Mert olyan is van.