Connect with us

B A Balkanac

A vízbe temetett város (talált, süllyedt)

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

adakale
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

 

– A Kazán-szorosban a Duna még tisztán és szabadon örvénylett a Fekete-tenger felé. Útjában egy kis szigetet ölelt körül, Ada Kaleh-t. Jókai Senki-szigete még mindenkié volt 1950-ben, amikor is itt megszülettem, ebben a Kelet mesés világát őrző, túlnyomórészt törökök lakta, kazamatákkal, fügefákkal teli, jázmin és gyümölcsillatú aprócska földi paradicsomban. Kislányként ámulva néztem a folyón elúszó hajókat. Sok érdekes emberrel, más vidékekről érkező, arrafelé csupán átutazókkal való találkozásaim során éreztem, hogy élményekben gazdag életet akarok élni.


– Mindezt önéletrajzi lejegyzésében írja Adele Kaleh Geafer festőművésznő. Egyben elnézését kérjük, hogy nem mindenütt szerepelnek a szavai szó szerinti idézet formájában. Az ő hosszú és gazdag életútjához képest kurta kis szövegünkben, persze,. (Szükségszerű megoldás.)

Sorait fürgén továbbolvasva megtudhatjuk, hogy kolozsvári és temesvári iskolaévei után Adele – itt már a nyolcvanas évek végén járunk – családalapításra szánta rá magát, hogy aztán – sok nélkülözést követően – Magyarországra kerüljön. Itt nem maradt sokáig, a kilencvenes évek elején útja Zürichbe kanyarodott, ahol régi szép vágya teljesülhetett. Jelesül az, hogy festészetet tanuljon.

– Lett egy álmom a művészet céljáról. Mégpedig az, hogy meg kell ismernünk az anyagi világot mozgató szellemi energiákat. E felismerések során megélt gondolataimat, érzéseimet igyekszem képszerűen kifejezni a festményeimen


– vallja működő internetes portálján a festőnő, aki Svájcból jelzett vissza, hogy ott él. adel

Úgy tűnik, ezt az elképzelést sikerült is megvalósítania. Kiállítások sorozata bizonyítja, amely sikerszériának legtávolabbi pontja India, ugyanakkor a Kertész29Galéria budapesti helyszínén látható állandó kiállítás is emellett szól, a vizsgált honlap tanúsága szerint legalábbis. Az egyébként mind a pantomimmel, mind a balettel megpróbálkozó Adele, akit valójában a Geafer Adele Gülsen névvel anyakönyveztek, vegyes családból származik: édesanyja magyar-cseh, édesapja pedig török-német keverék (volt). A famíliában ezért hol németül, hol magyarul folyt a társalgás, míg a férfiak maguk között törökül diskuráltak, és tágabb köreikben mind a katolikus, mind a lutheránus, mind pedig a mohamedán vallás természetes módon jelen lehetett. – Így vehetjük ki szavaiból a művésznőnek, aki egyedül a szülőhelyén nem rendezhetett volna kiállítást. Miért is nem? Mert az a történet tragikusan kitüremkedő pontján menthetetlenül nem is a tudat alá, hanem – mint azt láthatjuk filmen is, olvashatjuk különféle írásokban is – a víz alá süllyedt.

Speciális víz alatti körülményekhez speciális búvárfelszerelés kellett volna, ugyebár?

Ama felettébb ritka performanszhoz.

Jó, rossz viccet félre. Bármely segíteni óhajtó, feléje nyújtandó isteni jobb nélkül elpusztult Ada Kaleh, így csak a halványuló emléke maradt. Persze, a sziget bibliai özönvízre emlékeztető vesztét nem a Jókai-regényből, Tímár Mihály kalandjaiból ismerhetjük. A műből, amelyben mesebeli kincsek és gyönyörűséges, felvillanyozó nők szerepelnek izgalmas kalandtörténet foglalatában. Gazdát cserélő kincs, szerelmi bonyodalmak, lángoló szívek stb. Lényeg, hogy Az arany ember főhősének, a dunai kormányosból nábobbá lett Tímárnak az összes gazdagsága, illetve szerelmének, a török Ali Csorbadzsi lányának, Tímeának minden sötétséget beragyogó szépsége se lett volna elég ahhoz, hogy Ada Kaleh-t megmentse. Ahhoz még több fény kellett volna. Még több “villany”. Különben is Jókai Mór – legalábbis állítólag – a regény megírása előtt nem fordult meg ezen a helyen, csak utóbb, azonban még úgyszólván: megcsíphette v. elcsíphette Adát, mielőtt Ada végérvényesen eltűnt a folyó kavargó, habos árjában.

Érdekes ezzel kapcsolatban Jókai egyik megjegyzése, amely szerint privát szerencséjének tudhatja be, hogy a mű megszületése előtt nem járt Ada Kalén. Ha ennek valamiféle értelmét keressük, akkor az az lehet, hogy a maga módján nagyon is élő hely semmiféle robinzonádszerűség színhelye nem lehetett.

Végül is lenyűgöző hatalma a fénynek, nemde bár? Mely létrejöttében a sötétségre támaszkodik – így fogalmazott valaha éppen Nikola Tesla. És hogy Lucifer a fény angyala lenne, vastagon benne lakik ebben a történetben úgyszintén. A történetben, amelynek ha kanyargósan is, de lassan a végére érünk, és amelyben tényszerűen az van, hogy a múlt század hetvenes éveinek legelején a történelmi rulett kerekének köszönhetően akkor már rég Romániához tartozó szigetet elárasztotta a Duna. Ugyanis óriási duzzasztót építettek rögtön az első körben a közös román–jugoszláv “szimmetrikus” projektnek számító Vaskapu I, majd Vaskapu II erőművekhez, minek köszönhetően majd’ kétszáz méterrel megemelkedett a vízszint. Az esemény bekövetkezte előtt Ada Kaleh szigetét valósággal lerabolták, ledózerolták, a földdel tették egyenlővé, lakosságát szétköltöztették, örökké fájó traumát okozva, be nem gyógyuló sebet ejtve mások mellett Kaleh Adél festőnő szívén.

Nos, amitől mindez itt és most fantomszigetként felbukkant, az Szálinger Balázs Al-dunai álom című, tavaly a Magvetőnél megjelent könyve. A József Attila-díjas – plusz számunkra, délvidékiek számára roppant fontosan még: Sziveri János-díjas –, egyébként keszthelyi születésű Szálinger műve rövid ismertetője szerint valójában egy utazás krónikája. A szerző 2018 tavaszán feleségével és leendő gyermekükkel hosszabb időt töltött a Vaskapu (ennek része az említett Kazán-szoros! /ja, ne kiabáljak/) vidékén. Az ott készült jegyzetekből állt össze a kötet, amelyről majd bővebben írunk még, azonban természetes mód csak a szigorú elolvasása után. Kérem szépen. (Van, aki előtte is megteszi, azonban mi itt nem szeretnénk.)

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

B A Balkanac

Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

állás dolgok röhög
Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 5 perc

Mottó:
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent SAJTÓSZABADSÁG!

(P.S.– B.A. /B./)

– Bátyaság – sóhajtott valójában jó rég derekát tapogató nagyanyjuk, nagymamánk, Bögre Ilona a becsei Medenacs tanyavilágában, valami nádvágó szerszámmal, kapával, bármi hasonlóval a kezében. – Istenem, mind ez a sok év hová lett? Biz’, a fenébe lett.

Aztán rendre elnevette magát az abból a családból származó Bögre Ilon, amely famíliában apáról fiúra szállt a gölöncsérség, így lettek ők, ha nem is Findzsák, de Bögrék. Férje ugyanezt, hogy hová lett az a sok év, más szó használatával fogalmazta volna meg, de most ne menjünk ebbe részletesen bele. Elég az, hogy az embernek ma is számtalanszor kél káromkodni kedve. Vágná falhoz a tányért, kínjában felröhögne a dolgok állásán. B… oda a findzsát.

Ha Sziveri Jánosnak ez a felröhögős verse később született is, mégis abból az 1983-as felejthetetlen, csodálatos élményből táplálkozik, amelyben őt, az Új Symposion folyóirat akkori ifjú főszerkesztőjét egész „bandájával” együtt kivágták, mint macskát… Kirúgták a párt tartományi korifeusai. Valószínűleg veszélyt sejtettek bennük az elvárt alázatkészség hajmeresztő hiánya láttán. Az esetükben nehezen megvalósítható totálkontroll fenyegető réme okán ez lett: kidobás.

Sziveri János kálváriája ma már ismert dolog az újvidéki Teleptől, majd a temerini Matuska-háztól – amikor is még semmilyen munkát nem kaphatott – a Ljubiša Ristić direktor úr elképzelése és irányítása alatt álló Szabadkai Népszínházig. Ott tudvalévőleg dramaturgként helyezkedett el Jancsi, s még némely színpadi művét is előadták, azonban nagyon sokáig nem maradhatott egyre inkább gyógyíthatatlannak bizonyuló rákbetegsége okán. (Annál a Kosztolányi szobornál nem, amely mögött – a saját menekülési kényszerét erősítő meglátása szerint – az idő strikten vetkőztet egy dögöt.)

Jött hát reménykeltő Magyarország. A fővárosi, több szempontból lepukkant Kelenföld, egy kelenföldi kis lakás, busz által elérhető kórház. Hajnali zötykölődések. Rákrománc, a kanyargó út végén a Farkasréti temetővel. – Sziveri János voltam, ez volt büntetésem.

állás dolgok röhög

Bizony, ha jobban utánaszámolunk – hová is lett ez a rakás köztes év? –, az Új Symposion harmadik nemzedékének kíméletlen szétverésétől, kigyomlálásától máig olyan negyven év telt el, Jancsi pedig kb. harminchárom éve halott. Azzal, hogy emléke most is él. Időnként valóságos Sziveri-revival söpör végig a pusztán. Foglalkoznak vele, nevét említik, ahogy legutóbb például a becsei KONTRAPUNKT művelődési lakomán az ottani csikaszos nádasban. Elvarázsolt Mézesdűlőn, ahol két étkezés között sok szép kövér kérdés került terítékre, hogy fokozatosan összeérjen a múlt a jelennel. – Egybefolyjon a kettő, mint vörösbor az abroszon, hogy határozottan egy nagy, nehezen kimosható, ronda flekket alkosson.

Valamiért folyton fel kell röhögnünk a dolgok állásán, ha pokoli kínunkban is. Mert sosem tűnik elavulni ennek a Sziveri-féle „ide-ódának” a kérdése. Nevezetesen az, hogy tulajdonképpen ki ez, ki folyton visszajár? És mi ez, mi folyton visszájára fordul bennünk? – És mit kell tennünk, haver, amikor látjuk, hogy fülünk a földön hever?

Tulajdonképpen mikor lesz az, hogy a hatalom ne akarjon teljes mértékben leuralni minden leuralhatót. Művészetben-irodalomban (mint birodalomban) a saját erejét mutatni – mutogatni-fitogtatni –, a saját ízlését-akaratát igyekezvén érvényesíteni. Minden lépésében, tettében saját figurákat és mondatokat alkotni; jelzőket, jelzős szerkezeteket, szóvirágokat tukmálni, és ha valami nincs úgy, ahogy szeretné, nádpálcáját suhogtatni. Esetleg egyenest a pallosát belengetni. – Netán csak azért, hogy saját magának több helyet csináljon. A „bőség” fantasztikus, akár kisebbségi roggyant kosaránál. – Nos?

állás, dolgok röhög

Nem áll szándékunkban összemosni sima pusztulást a betiltással, tény azonban, hogy legutóbb a kettő ismét testközelbe került egymással ott, azon az emlékezetes, százegy-kutyás Schultz tanyán. Ott, ahol ezredszerre is fel lehetett röhögni a dolgok állásán. Ebben a Sziverit is erősen megidéző, Radics Viktória moderálta programrészben, amelyben – mások mellett – Ladik Kati újra elmesélte a még régebbi időket – míg Jancsi ott zörgölődött a nádasban, az égen pedig galambok röpködtek –, ebben az idilli környezetben jelentette be Bozsik Péter főszerkesztő személyesen is a veszprémi Ex Symposion folyóirat halálát. Elmondta egy történet végét, amely az orvosolhatatlan anyagi ellehetetlenülés okán bekövetkezett Exitusról szól.

Ex, béke poraidra.

– Igazából érdekes elgondolkodni – szerintünk legalábbis – azon a sokféle asszociációs lehetőséget kínáló látványon, amelyet egy becsei vulkanizőr műhely előtti aszfalton ellapított, mumifikálódott sündisznó nyújt. Úgy tűnik, sokféle interpretációs lehetőség rejlik benne.

Megj.1. Ez a leginkább Sziveri-mementóként olvasható szösszenet itt abból az alkalomból született – ahogy az már részben kiderült is –, hogy lezajlott ez az első kimondottan ilyen ellenpontos rendezvény, amelyet Berényi Emőke és Orcsik Roland képzelt el, majd valósított meg. E szellemi/fizikai lakoma szervezője a HÍD folyóirat. Az esemény szerves részét képezi az úgynevezett Hídverő (jegyezzük meg, nem hídrobbantó!) programsorozatnak, és benne – jeles társadalomtudósok, irodalmárok részvételével – a vajdasági magyar közösséget meg a magyar kultúrpolitikát érintő kihívások kerültek késes-villás elérhetőségbe: tálcán & asztalon. Az akcióban több nemzedék képviselője vett részt, és a beszélgetéseket – amolyan időközönként érkező öntetként – felolvasások dúsították.

Megj.2. Szokásos terjedelmi oknál fogva – meg azért is, mert nem állt módunkban végigkövetni az egész eseményt – erősen egy ösvényre, egyetlen csapásra koncentráltunk. Ám szeretettel mellékeljük az „étlapot”, amelyből jobban látható, mi történt ott Becsén, azon A NAGY (kult.) ZABÁLÁS-on.

PROGRAM

10 óra HONNAN HOVÁ? – Társadalomtudományi kerekasztal a népszámlálásról Badis Róbert, Palusek Erik, Tóth Szilárd János (Sárcsevity Hajdú Bea moderál)
11 óra SZABAD SAJTÓ? – Tőke János, Gyurkovics Virág (Zakinszky Toma Viktória moderál)
12 óra APOKALIPSZIS TEGNAP – Losoncz Márkkal a könyvéről Radics Viktória, Petar Bojanićtyal a könyvéről Losoncz Márk beszélget
13 óra Ebéd

negyek

15 óra Kerekasztal I. – „FELRÖHÖGÜNK A DOLGOK ÁLLÁSÁN” Ladik Katalin, Balázs Attila, Bozsik Péter, (Radics Viktória moderál)
16 óra Kerekasztal II. – „PÉNZ NYELV ZÁSZLÓ” Kollár Árpád, Orcsik Roland, Terék Anna (Fehér Miklós moderál)
17 óra „A SZÁMŰZETÉS LETT A MEGÉRKEZÉS” – A Híd Fiatal alkotók számának bemutatója Dudás Robert, Oláh K. Tamás, Tóth Szilárd János, Tóth Tamara (Berényi Emőke moderál)
18 óra Kerekasztal III. – MI KÖZÖM HOZZÁ?, kitekintés a magyarországi irodalompolitikai helyzetre Gerevich András, Győrffy Ákos (Pressburger Csaba moderál)
20 óra „ARANYBA ZÁRT KETRECEK” – Ketrecparty DJ Kővel
Vizuál: Laza Kalember

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava