Magyar Szó, ünnepi seregszemle (vagy inkább némi tallózás + bővítmény)

Üdvözlet! KUKKANTÓ rovatunk megírásának eme kivételes pillanatában, a kezdőrúgáskor még Újvidéken vagyunk, ahol mostanság került kezünkbe napilapunk, a Magyar Szó november 9., 10. és 11., szombattól-hétfőig száma. Ahogy immár tudni illik, november tizenegyedike állami ünnep Szerbiában, az első világháborút lezáró fegyverszünet ünnepe, így hát egy összevont, tartalmas ünnepi szám ez. Érdemes belekukkantani hát!

(KUKK.)

Ami így elsőre szemet szúrt, az a lap második oldalán mintegy függőleges partvonal mentén lefelé futó hírek között található. Arról szól, hogy Putyin is gratulált Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elért újbóli győzelméhez. Ebből az alkalomból Oroszország elsőszámú hatalmi embere annak értelmében nyilatkozott, hogy ő a maga részéről kész a párbeszédre, ellenben nem hajlandó felhívni Trumpot, inkább vár. Ugyanis a nyugati államok vezetői azelőtt szinte minden héten hívták, hogy aztán hirtelen abbahagyják.

– Hát, ha nem igénylik, nem is kell – állapította meg ezzel kapcsolatban, mintegy fitymálót puttyantva, Putyin. – Mint láthatják, élünk és virulunk…

Szép, de utóbbit – nehéz elhessegetni a gondolatot – mintha Dosztojevszkij félkegyelmű hőse mondta volna egyre rendhagyóbb elmeállapotában, vagy egy mérhetetlenül cinikus valaki, aki a kommunizmus után sem hisz, pindurit sem istenben. Cinikus, tényleg, mert nehéz elképzelni, hogy ezt az „élünk és virulunk”-at helyeslően fogadná elsősorban mindaz a rengeteg fiatal srác, akit az aktuális ukrajnai háborús kataklizma juttatott örök időkre a földtakaró alá.

Következő lépésben ugyancsak érdekesen csendül össze két cikk. Az egyik ugyanis a Pásztor István emlékének szentelt budapesti szerb–magyar ügetőtalálkozóról szól, míg a közvetlen szomszédságában lévő, az első oldal folytatásaként ott helyet foglaló rangosabb írás, amelyik AZ UNIÓ FELVESZI A VERSENYT címet viseli, arról tájékoztat, hogy versenyképességi nyilatkozatot fogadtak el a budapesti informális EU-csúcson. (Amolyan politikai symposionon.) S hogy az uniós vezetők tárgyalását követően Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke („ó, az a…!”) és Charles Michel, az Európai Tanács Elnöke közös sajtótájékoztatót tartott. Azon helyben elítéltek mindennemű gyűlöletet, hangsúlyosan az antiszemitizmust, kiemelték a versenyképesség fontosságát, és szóltak az uniós belső piac mélyítésének sürgősségéről.

Bozsik Péter, mind az ÚJ, mind az EX Symposion főszerkesztője

– Ezekben a napokban jól megfigyelhető volt Orbán viszonylag gyakori feltűnése a szerb tévé csatornáin, így az aránytalanul feltöltött ajkú, ezáltal megnehezített beszédű műsorvezető nők egész hadával bíró Pinken szintúgy. Ahogy Aleksandar Vučić elnök ismétlődő jelenése is, aki – szemben a tüntetők tömegében fellelhető, születésnapot hangosan ünneplő, szertelenül dorbézoló, magvukban zöldfülű elemekkel – megrendülten, könnyeivel küszködve gyertyát gyújt és imát mormol az újvidéki vasútállomás áldozatainak fájó emlékére.

Megjegyzendő, hogy derék Balkanac kolléga – mi tagadás – a múlt hét derekán a budapesti M-nullás autópályán eléggé idegesen, utóbb hangos szitkozódással fogadta az ott gyakorta felbukkanó EU-küldöttségeket. Ugyanis miattuk a forgalmat erősen korlátozták, ezzel együtt néha az volt a dühítő érzése, hogy így aztán – beleszámítva az országhatár érdekességeit – ha jövőre lenne, akkor sem érhetne oda drága barátja, bizonyos B. A. és Fenyvesi Ottó öreg rocker-haver irodalmi, vagy inkább irodalomtörténeti estjére a szabadkai Szekeres László Alapítványba. Szerencsére mégiscsak sikerült, amiről a Magyar Szó is tudósít beljebb, a lap kulturális oldalán.

Fenyvesi Ottó és egy bizonyos B. A. Balkanac a Szekeresben

Írja az újság, hogy Fenyvesi HALOTT VAJDASÁGIAKAT OLVASVA és Balázs A DÉLI VÉGEKRŐL című kötetének megismerésével a hallgatóság betekintést nyerhetett a vajdasági irodalomtörténetbe. (Tennénk hozzá: szubjektíve objektívet!) A két szerző bővebben kitért közös múltjukra, amely kezdetétől az Új Symposion folyóirathoz kötődött, ahogy később egy ideig annak a folytatásához, az Ex Symposionhoz. Utána szólt még ez az est a ’90-es évekbeli emigrációról és egyebekről, túl hosszú lenne elmondani. Ellenben magunk részéről hálás köszönetet mondanánk itt Orovec Krisztinának és Vígi Lászlónak, akik rendkívül talpraesetten irányítottak és kérdeztek.

Számunkra kétségtelenül e triplaszám egyik kimagasló érdekessége amúgy dr. Losoncz Alpár nagytudású barátunk beválasztása a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagságába. Filozófus Alpáré, ugyancsak a Symposion Szabadkán emlegetett harmadik nemzedékéből, aki szélvészgyorsan tudott elhúzni a labdával balszélen. Miként tette azt látványosan anno pl. a Kalapáti Feri kanizsai tanyája melletti kecskelegelőn, azokon a régi izgalmas focimérkőzéseken, esetenként égő pipával a szájában. – Ez a dolog – főleg a komolyabb oldaláról nézve – nyilván jóval több helyet igényel. Valódi nagypályát, magas lelátót, amilyet ide nem építhetünk, sajna.

Kapcsolódó cikk

A migráns nem érzelem kérdése, hanem a hanemé

Itt csak annyit, ahogy az az újságban is olvasható, hogy erre az eseményre a SANU székházában került sor múlt hét csütörtökén, utána nevek hosszú lajstroma következik. Abból megtudhatjuk, hogy levelező tag lett mások mellett Želimir Žilnik rendező, akivel mi már ugyanitt régebben nagy beccsel foglalkoztunk.

Nos, rengeteg minden van itt még a csokornyi színesben. Például Virág Gábor „szösszenete” a Terasz-oldalon arról, amikor a két világháború között a Litván Költők Független Szakszervezete úgy döntött, tiltakozásul a tiszteletdíjak gyalázatos zsugorodása és a kifizetések késlekedése miatt forszírozni fogja, hogy amíg a helyzet nem javul, a költők hagyják abba a versírást. S hogy aztán az milyen visszásságokat szült-szülhet-szült is, arról olvashatunk, Sándor Zoltán pedig arra figyelmeztet intő beszédében, hogy ha a szakértelem helyett a talpnyalást, tisztesség helyett a sumákolást részesítjük előnyben, ne csodálkozzunk, hogy egy nap beomlanak az építmények, amelyek ilyen talajra épültek.

Tehát tényleg sok minden és sok mindenféle, ugyanakkor épp a két utóbbi szerzővel kapcsolatban kaphatjuk fel a fejünket – mivel ők a múlt héten Zentán jártak, hogy ebben a sokrétű és dús ZÜNNEPI (oh, a régi Magyarzó Pistike, aki már nincs!) sajtótermékben semmi sem található a Zentán éppen akkor lezajló, remek zEtna irodalmi-művészeti fesztiválról. Arról az ezúttal „szomnikusról”, amelyet príma költőnk, tollforgatónk, szerkesztőnk, könyvkiadónk és fáradatlan szervezőnk: Beszédes István tart életben, rendez meg minden évben – ilyen formában tart örök mozgásban.

3. az idei zetna (2)

Tény, hogy az is annyira színes és bő dolog, hogy bajos lenne „idezanzásítani” mintegy. E sorok íróját ugyanott, Zentán – faktum ez is –, felolvasókén az idei Herceg János-díjas Kovács Jolánka ragadta meg legjobban. Drága Jolánkánk egy a sors által halálra ítélt szerencsétlen eb történetét adta elő: a gazdaháznál túl szorosan nyakára kötött lánctól a sintérhurokig és a végzetes pecértelepig. – Nézz vissza, Angyal! (Thomas Wolfe, avagy Farkas Tamás.)

Végezetül: ha már itt, ebben a hosszúlében amolyan lazára vett vezérfonalként szerepel a SYMPOSION, akkor zárjuk röviden a sörre váró sort híres-neves Bozsik Péterrel, aki főszerkesztője volt mind az ÚJ, mind az EX Symposionnak. Őt az ő estrészén az egykor symposionista Radics Viktória faggatta. – Mert egy adta symposion az egész világ, hát nem? Amelyben mindenki szümpózionista, vagy szimpozista, de van, aki szimpozistább.

Bozsik a legapróbb biológiai, fizikai részecskék hangsúlyozott ismeretében szól – legújabb könyvében – a mi makro- és mikrovilágunkról. Teszi ezt mind magába szippantó versben, mind az olvasóját el nem engedő prózában. Úgy, hogy Baráti tűz címmel fut egyik oldalról a prózai, Elterelő hadművelet címmel a másik oldalról a lírai, s a közepén jön a NAGY BUMM??! amiről Stephen Hawking beszélt? – Kérem olvassák el magát a könyvet. Nagyon izgalmas olvasmány. És hallgassák Verebes Ernő zenéjét, mert nagyon jó.

Már itt a végén jött a hír abból a távoli, elvarázsolt svéd erdőből, hogy elhunyt Domonkos István költő. A DOMI. Mármost, ha isten is úgy akarja, erről még megemlékezünk nemsokára.