Cúger, a politika és a sakk viszonya a délszláv térségben

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit lehetne igazi jugoszláv sportnak nevezni, az egyik ezek közül biztosan a cúger lenne. Valószínűleg kevesen gondolják, hogy a labdajátékokban jeleskedő délszláv sportolók mellett a jugoszlávok a sakkban is jelentőset alkottak, pedig Jugoszlávia története során számos kiemelkedő sakkozót adott a világnak, akik nagy sikereket értek el mind egyéni, mind csapatversenyeken. A legismertebbek közé tartozott a szerb Svetozar Gligorić, valamint a szintén szerb Borislav Ivkov, Ljubomir Ljubojević és Aleksandar Matanović is, ők nagymesteri szinten „űzték az ipart”.

Sakkozó politikusok

Jugoszlávia a csapatversenyekben is kiemelkedően teljesített, különösen a sakkolimpiákon, ahol több alkalommal is dobogóra álltak. A jugoszláv sakkozók között magas volt a nemzetközi mesterek és nagymesterek száma, és Jugoszlávia hosszú időn keresztül a világ egyik sakk-nagyhatalmának számított, ennek megfelelően a sakk többé-kevésbé népsport volt.

Az amerikai Life Magazin 1944 júliusában egy egész napot töltött a volt jugoszláv vezetővel, aki akkor még csak partizánparancsnok volt. Miközben a hadműveletek javában zajlottak, Titónak estére sikerült időt szakítania arra, hogy főtanácsadójával, a montenegrói Arsenije „Arso” Jovanovićtyal sakkozzon.

Ezt elősegíthette, hogy a jugoszláv politikai elitben szép számmal voltak szenvedélyes sakkozók, akik támogatták a sakkot mint sportot és kulturális tevékenységet. Az egyik ilyen politikus maga az első számú vezető, Josip Broz Tito volt, rajta kívül ismert sakkozó volt a szlovén Edvard Kardelj, Tito egyik legközelebbi munkatársa és a jugoszláv kommunisták főideológusa, de érdeklődött a sakk iránt a szerb származású Aleksandar Ranković, a jugoszláv belbiztonság (az OZNA, később UDBA) rosszhírű vezetője is.

Szintén szeretett sakkozni Stane Dolanc, Tito másik szlovén szövetségese és a Jugoszláv Kommunista Szövetség prominens tagja, de szenvedélyes sakkozó volt a boszniai szerb családból származó Vladimir Dedijer, a jugoszláv vezető életrajzírója is.

A második világháború után 1950. augusztus 20-a és szeptember 11-e között az akkori jugoszláviai Dubrovnikban (ma Horvátország) tartották meg a második világháború utáni első sakkolimpiát, ám a jugoszláv pártvezetéssel fennálló politikai nézetkülönbségek miatt azon a Szovjetunió és a szocialista országok – köztük Magyarország is – bojkottálta a rendezvényt, így azon csak 16 ország vett részt.

A dubrovniki sakkolimpia résztvevői 1950-ben, középen Tito elnökkel súlyosbítva

Egyes visszaemlékezések szerint Tito játszott Chantal Chaudé de Silans francia nagymesterrel, aki első nőként indult a férfi mezőnyben a dubrovniki sakkolimpián.

A nemzetközi seregszemlét Jugoszlávia nyerte Argentína, az NSZK és a negyedik helyen végzett Egyesült Államok előtt, de biztosan más lett volna az eredmény, ha a seregszemlén a szovjet tömb országai is felsorakoznak.

Az első szovjet-jugoszláv összecsapás

Az Informbüró után a szovjetek először 1954-ben „vendégszerepeltek” Belgrádban. David Ionovics Bronstein orosz nagymester visszaemlékezése szerint Szovjetunió és Jugoszlávia között gyakorlatilag nem volt kapcsolat, és amikor ő nyert, az orosz nagykövet fogadást szervezett a tiszteletére.

Az utolsó meccs előtt a nagykövet felhívta, és megkérdezte Bronsteint, hogy nyerésre áll-e, amire a nagymester azt válaszolta, hogy még játszania kell Matanovićtyal.

– Győznie kell! És jelentse az eredményt. Ne feledje – ha döntetlen lesz, nincs fogadás!

A fogadáson megjelent a jugoszláv külügyminiszter is, akinek a szovjet nagykövet azt mondta, hogy „régóta nem járt nálunk”, mire a külügyminiszter azt válaszolta, hogy „önök meg régóta nem hívtak meg minket”.

Ezt követően kezdték el felújítani a belgrádi Moszkva Szállót, amelyet addig deszkákkal kerítettek el. Csak a torna után találkozott Hruscsov – aki szintén szeretett sakkozni – és Tito 1955 májusában Belgrádban, majd 1956 júniusában Moszkvában. Ezt követte 1956. november 2-án a brioni találkozó, amelyen eldőlt, hogy a Szovjetunió – feltételezhetően Tito javaslatára – Kádár Jánosra bízza Magyarország vezetését.

Közben 1956-ban Belgrádban megtartották a Szovjetunió és Jugoszlávia közötti első sakkpárbajt, a következőt Leningrádban (mai Szentpétervár) játszották, ami jelezte a két ország közötti politikai enyhülést. A sakkozók akkoriban nemcsak a játékért voltak felelősek, hanem a politikáért is; mögöttük állt az egész rendszer!

Az utódok is sakkoztak

Ezek után nem meglepő, hogy a sakk továbbra is fentmaradt a szerb politikusok körében. A 2010-es évek elején a szerbiai sajtó különböző forrásokból arról számolt be, hogy a hágai vádlottak, Ratko Mladić volt boszniai vezérkari főnök és Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnök scheveningeni napjaikat sakkozással töltötték.

A boszniai háború vége felé Mladić és Karadžić hevesen összekülönbözött bizonyos stratégiai kérdéseken, de sajtóértesülések szerint később kibékültek, gyakran találkoztak és sakkoztak, amit mindketten élveztek, és állítólag egy sakkpárbajra a médiát is meghívták. Erre azonban nem találtunk megbízható adatot, a történet inkább városi legendának tűnik, ilyesmire azonban ma már nincs lehetőség, mert csak Mladić maradt a Hága melletti börtönben.

Egy boszniai portál 2012-ben felsorolta, hogy mivel töltötték a napjaikat a szerb háborús bűnösök; azt is megemlítette, hogy Ratko Mladić nap mint nap sakkozott, miközben Vojislav Šešelj szívesen provokálta a Jugoszláv Néphadsereg egykori magas rangú tisztjeit, akiket arra bíztatott, hogy a börtönben kövessenek el öngyilkosságot, mert azzal bekerülhetnek a szerb történelembe. Még egyszer mondjuk, ezt egy bosnyák portál írta!

A szerb elnök éppen a nemzet sorsán gondolkodik a Koszovóval folytatott brüsszeli tárgyalások szünetében (Forrás: szerb elnöki Instagram)

Ugyanakkor azt viszont tudjuk, hogy Aleksandar Vučić is szeret sakkozni; egy alkalommal állítólag ő is sakkozott Ratko Mladić tábornokkal, ami vagy igaz, vagy nem, Vučić ugyanis fiatal korában megnyerte Belgrád úttörőbajnokságát (pionir) sakkban, kombinálni és konspirálni már akkor is jól tudott, és azóta is jól tud.

Ami a Ratko Mladićtyal való állítólagos sakkpartit illeti, nincs hiteles, dokumentált forrás, amely megerősítené ezt a történetet. Bár a pletyka időnként felbukkan különböző beszámolókban, nincs bizonyíték arra, hogy Vučić és Mladić valóban sakkoztak volna egymással.

Viszont számtalan hiteles beszámoló van arról, hogy a szerb elnök kivel sakkozott; erről maga is tesz fel képeket a kedvenc Instagramjára, egyiken például Nebojša Stefanović volt belügy-, majd védelmi miniszterrel látható, de sakkozik a Koszovóval folytatott brüsszeli tárgyalások szünetében, és 2015 júliusában is sakkozott Bakir Izetbegović bosnyák vezetővel a Kalemegdánon, vagyis a belgrádi várnál, ahol 1456-ban sikerült megállítani a törököt, aki akarja, magyarázzon bele ebbe szimbolikus jelentést.

Aleksandar Vučić 2012-ben Polgár Judittal sakkozik, már akkor megkezdődött a szerb-magyar barátság csúcsra járatása

Előfordul, hogy a szerb elnök leül sakkozni Milorad Dodik boszniai szerb vezetővel, gyerekekkel, nyugdíjasokkal, de hivatásos sakkozókkal is; 2012-ben például még első miniszterelnök-helyettesként sakkozott Polgár Judittal is.

Itt általában gyorsított játszmákra kell gondolni; – például Izetbegović vagy Dodik esetében – ott van a sakkóra is, amely méri a játékosok számára rendelkezésre álló időt, ami általában 5-5 perc, ezt hívják a délszláv térségben „cúgernek”, amelyben nem csak akkor veszít valaki, amikor mattot kap, hanem akkor is, amikor leesik a zászlaja.

A cúger

Ez az elnevezés a német „Zug” (lépés) szóból ered, és a sakkban gyors, időkorlátos játszmákat jelöl, ahol a játékosoknak mindössze néhány percük van az összes lépés végrehajtására.

A délszláv sakkvilágban különösen Horvátországban, Szerbiában és Szlovéniában terjedt el a kifejezés. Ezekben az országokban a „cuger” a blitz (gyors vagy villám) játékot jelenti, amely gyakran 5 perces időkeretben zajlik, és amelyben a játékosok gyors döntéshozatalra kényszerülnek.

A két szerb vezető egy táblánál (Forrás: szerb elnök Instagram)

A kifejezés népszerűségét valószínűleg az is magyarázza, hogy a délszláv térségben történelmileg erős volt a német kulturális hatás, amely számos német szót hagyott az egyes nyelvek szókincsében, különösen a sport és a játékok terén.

A sorok írója fiatal korában sokat cúgerezett például a tragikus autóbalesetben elhunyt Csubela Ferenccel, a Vajdasági Magyar Szövetség első elnökével, aki szintén szenvedélyes sakkozó volt, politikai pályafutásának szünetében vezette a moravicai, vagyis a bácskossuthfalvai sakk-klubot.

Az elmondottak után indokoltnak tarjuk, hogy a BALK Magazinon bevezessük a cúgert, amely egy olyan sakkmellékletet jelent, ahol hús-vér emberekkel sakkozhatnak, akik az oldalra látogatnak. A tábla rögtön a cikk alatt jelenik meg, telefonon pedig az „olvasás folytatása” gomb alatt, de nem kell megnyomni a gombot, hanem a táblán látható utasításokat kell követni. Az időtartamot be lehet állítani; az 5-5 vagy a 10-10 perces partik a legkedveltebbek.