A vonat száguld, az időszámítás átáll, és választások is lesznek: tehát minden pontosan úgy történik, ahogy meg van írva. Vagy legalábbis ahogy itt el lesz mondva
Aleksandar Vučić szerb államfő ezúttal az elnöki palotából jelentkezett be a Pink televízió Nemzeti híradójába egy élő interjú erejéig, amelyben a kőolajválságtól a világkiállításig, a kultúrharctól...
Már kilenc évvel ezelőtt, amikor vált a feleségétől, a bíróságon is szóba került a tandíjak finanszírozása. Akkor Siniša Mali azt mondta, hogy három gyermekének éves tandíja...
Az emberek többségében ismét fennakadt a szó, megint gombóc lett a torkokban, újra könny szökött a szemekbe, hiszen az újvidéki tragédia áldozatainak száma tizenötre emelkedett, miközben...
Vučić elmondta, hogy az EU-val folytatott kereskedelmi forgalom 2023-ban 50,8 milliárd eurót tett ki, ennek majdnem fele, vagyis 24,8 milliárd euró szerbiai exportból származik, köszönhetően a...
A szakemberek ugyan azt állítják, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint egy olyan jármű, amely közúton és a levegőben is tud közlekedni, egyelőre csak utópia. Ez...
Az olyan politikai bábjátékok, mint amelynek most lehettünk szemtanúi Belgrád esetében, egyáltalán nem ritkák Szerbiában, most viszont kicsit nagyobb a tét, be kellene indítani ugyanis a...
A szerb elnök tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel, majd válaszolt azokra a vádakra, hogy két széken ül. A magyar miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően stadionok építéséről és...
Kívánságműsort tartott a szerb elnök, aki telefonon beszélt az amerikai külügyminiszterrel, vagy fordítva, mivel az egyelőre nem derült ki, hogy ki kit hívott fel. Aleksandar Vučić...