Múlt majálisok szelleme, rituális babosztás a szabad Horvátországban

Ahogy ezt nyilván a kedves kollégák is alá tudják támasztani, újságíró berkekben a május elseje nem számított ünnepnek. Persze az orwelli állatfarm elvei itt is érvényesültek – az idősebb kollégák mindig a fiatalabbakra hárították az ügyeletet, már azért is, mert a végeredményben ők döntöttek arról, ki lesz az ügyeletes. Ifjú napilapos koromban, amikor még a kommunisták vezettek bennünket a szebb jövőbe, nem a polgári opciók, a majális már nem volt annyira ideologizált, mint az 50-es, 60-as években, felvonulás sem igen volt. Ehelyett a munkásosztály kivonult a természet lágy ölére, és mindenféle húsokat sütöttek parázs felett, roston, tekintélyes alkoholfogyasztással – jellemzően sör -, kísérve az épületes tevékenységet. Édesanyám ilyenkor itta meg a rituális fél pohár sörét, mondván, hogy szolidaritást vállal a munkásosztállyal, nekem meg – mindig szerettem a bizarr sztorikat – rendre visszaköszön egy gyermekkori emlék. Kolozsváron voltunk május elsejére, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az ablakunk alatt az osztályöntudatos román állampolgárok névsorolvasást tartanak, és kiabálnak, hogy „aics”, „aics”. Apám elmagyarázta, hogy az itt gyülekező hölgyek és urak a május elsejei felvonulásra készülnek, és hogy ezen, részvételük kötelező. Nem értettem, hogy lehet felnőtt embereket ilyesmire kötelezni, de megjegyeztem egy életre. Azt talán mondani sem kell, hogy a későbbiek folyamán rájöttem, hogy ennél cifrább dolgok is voltak/vannak.

Rituális babosztás a szabad Horvátországban

A rendszerváltás és függetlenülés első éveiben némi elbizonytalanodás volt megfigyelhető május elsejével kapcsolatban – most ez komcsi dolog, vagy nem komcsi dolog? Végül rábólintottak, hogy kóser a dolog, végül is nemzetközi ünnep, nyugaton is ismeretes.

Aztán némely dörzsölt politikusok rájöttek, hogy ez kiváló alkalom egy kis populizmusra, így például a néhai zágrábi polgármester, Milan Bandić soha sem mulasztotta el az alkalmat, és saját kezűleg osztotta az ingyen babot a szájtátók tömegeinek a maksimiri parkban.

A gyakorlat a fővároson kívül is gyökeret vert, olyannyira, hogy mára már az ifjú titánok komolyan meg vannak győződve arról, hogy ez május elsejei univerzális hagyomány, sőt a szerencsétlenek még cikket is írnak róla, mint ezt a zágrábi Večernji list mai (szerda) számában megjelent, „Miért eszünk babot május elsején?” címmel. Az, hogy már a közvetlen szomszédságban, például Magyarországon a majálisi menün virsli szerepel, már valahogy elkerülte a figyelmet.

Az X-en közzétett egyik május elsejei üzenet Horvátországból: bab kolbásszal és csapolt sörrel, nincs itt gond. Boldog május elsejét az elcseszett országok munkásosztályainak!

Továbblépve, ha egy kicsit elgondolkozott volna, bízvást rájön, hogy például a kínaiak holtbiztos, hogy nem babfőzeléket esznek, de mások sem nagyon. A horvátországi babnak gyakorlati okai vannak, és még a hetvenes évekre vezethető vissza, amikor a Jugoszláv Néphadsereg május elsején felvonult a gulyáságyúkkal, és „igazi katonababot” főzött a népnek.

Tapasztaltabb háziasszonyok tudják, hogy a bab kiadós, laktató étel és ezen felül még szerfelett gazdaságos is. Segítségével sok embert lehet olcsón megetetni, és ez a poén. Az „igazi katonababot” meg egye, aki akarja.

A lakosság zöme az ex-jugoszláv hagyományt részesíti előnyben, és a szabadban sütögeti a rengeteg húst, nyárson sült báránnyal, malaccal variálva a hagyományos tarja/csevapkombót.

Horvát Rafale-ok a horvát égen

Idén is ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a Villám (Bljesak) hadműveletről, a belgrádi politika őszinte örömére. A Villám lényegében a Vihar (Oluja) hadművelet főpróbája volt, amelynek során mintegy 500 négyzetkilométeres területet szabadítottak fel Nyugat-Szlavóniában.

A sikeres horvát hadművelet után a szerbek válaszul a nagyvárosok ellen indítottak támadást, így Károlyvárost (Karlovac) és Sziszeket (Sisak) tűzérséggel lőtték, Zágrábra pedig kazettás töltetű rakétákat lőttek ki.

Kapcsolódó cikk

Jó estét kívánok, megjöttek a horvát Rafale-ok! (18+)

Az Okucsányban (Okučani) megszervezett megemlékezésre kivonult a horvát állami vezetés, miközben mindenki azt leste, hogyan fér meg két dudás, azaz Andrej Plenković miniszterelnök és Zoran Milanović köztársasági elnök, egy csárdában.

Az esemény botrány nélkül, a protokoll által meghatározott keretekben folyt le, az urak látványosan ignorálták egymást.

A megemlékezés annyiban különbözött az eddigiektől, hogy idén ebbe bekapcsolódtak a frissen beszerzett Rafale harci gépek. Egy pár végigszáguldott a horvát légtéren és mindenki örült.

Közben a médiák nem feledkeztek megemlíteni Vučić szerb elnök fogadkozását, hogy Szerbia is bevásárol a Rafale-okból.

Miután legszebb öröm a káröröm, a horvát kollégák rendre kifejtették, hogy még amennyiben az üzlet meg is köttetik, a Dassault-nál akkora a tumultus, hogy a szerbek az első francia gépeket csak tíz-tizenegy év múlva vehetik át.