Horvátország
SZEXATLÉTÁK: Befuccsolt az Európai Szexbajnokság

Az első Európai Szexbajnokság súlyos kudarccal végződött, miután a vetélkedésben részt vevő leányzók egymás után szedték a sátorfájukat és elhagyták a “sportesemény” helyszínét, mivel a szervező állítólag nem teljesítette vállalt kötelezettségeit, és egy vasat sem fizetett a “szexatlétáknak”.
Fontos az edzés
A hathetesre tervezett ellentmondásos versenyt nagy pompával harangozták be, aminek értelmében 16 nő jelent meg a kontinens minden tájáról egy titkos helyszínen, valahol a svédországi Göteborg közelében.
Bizonyos értelemben egy valóságshowról lett volna szó, amelyet a szervezők, a bosznia-hercegovinai Topuzovo Polje-i születésű Dragan Bratić, valamint a Svéd Szexszövetség (Swedish Sex Federation, SSF) úgy képzelt el, hogy a versenyzők naponta legalább 45 percig szexelnek, és ezt a bírák pontozzák számos tényező – mint például a kitartás, a technika és a kreativitás – alapján.
Dragan Bratić, aki számos sztriptízklub tulajdonosa a dél-svédországi Jönköping területén, szeretné versenysporttá tenni a hancúrozást, ennek szellemében januárban kérte a felvételét a Nemzeti Sportszövetség tagjai közé.
A Svéd Szexszövetség segítségével felszólította a skandináv országot, hogy rendezzen hat hétig tartó szexbajnokságot. Bratić a P4 Jönköping svéd televíziónak így magyarázta nem mindennapi kérését:
– Regisztrálva vagyunk, van cégjegyzékszámunk, és szerintem nincs semmi kivetni való abban, hogy a szexet sportként űzzük, merthogy ugyanúgy eddzünk és versenyezzünk, mint az igazi sportolók
– mondta a nagy bosnyák innovátor, aki szerint a szexuális felkészülés beépítése a sporttevékenységbe úttörő fejlemény lesz az európai sporttörténetben.
Volt némi gubanc
A vállalkozó szellemű hölgyek annak reményében vállalták a sporteseményen való részvételt, hogy minden egyes napért, amit egy fülledt szobában kell tölteniük, 800 eurót kapnak, míg a versengést elősegítő uraknak ennek a felével kellett volna beérniük.
Persze, az egészben az sem volt mellékes körülmény, hogy az első díj majd egy millió euró volt, készpénzben, hogy tévedés ne essék.
A botrány akkor tört ki, amikor Talia Mint, aki Ukrajnát képviselte az olimpiai sportágnak egyelőre nem nyilvánított diszciplínában, a helyszínről közzé tett egy videót, mielőtt szedte a sátorfáját.
– Mindannyian azt szerettük volna, hogy ez működjön. Nagyon izgatottak voltunk a lehetőség miatt, hogy részesei lehetünk ennek a projektnek
– mondta Mint. A 24 “sportos testalkatú” nő a videóban azt kifogásolta, hogy nem kaptak fizetést, és hogy az egyik versenyző anélkül indulhatott, hogy korábban HIV-tesztet végzett volna.
– Bratić úr (mármint a nagy bosnyák innovátor) nem hajlandó megfizetni az időmet és a munkámat, és most, hogy minden információ a nyilvánosság rendelkezésére áll erről a projektről, kártérítésre tartok igényt
– tette hozzá a hölgy, aki profiszinten űzi a szóban forgó sportot.
Ezután Bratićra irányította a kamerát, aki rájött, hogy egy élő Instagram Story szereplőjévé vált, ezért a vita során megpróbálta kivenni a mobiltelefont a versenyzőnő kezéből.
A későbbi videókban Talia elárulta, hogy a versenyzők hívták a rendőrséget, de a rendőrök azt állították, hogy nem tudtak bejutni az ingatlanba, mert a feletteseiktől nem kaptak rá parancsot, egy sporteseményt pedig mégsem zavarhattak meg.
Talia azt állítja, hogy jogi eljárást kezdeményezett Bratić úr és a Svéd Szexszövetség ellen, és kártérítést is követel.

A “sportolónő” úgy vélte, hogy a pénzügyi problémák azért merültek fel, mert az eseménynek nem volt elég fizető nézője, így kérdésessé vált az esemény finanszírozása, pedig a Svéd Szexszövetség által szervezett Európa-bajnokságot élőben közvetítette volna egy szexoldal, amelynek itt nem kívánunk reklámot csinálni.
Hozzáértők szerint ez gyakori probléma sok online streaming eseménynél, amelyek az előfizetőkből próbálnak profitálni. Marija Zadravec, művésznevén Sweet Mery 27 éves csáktornyai horvát versenyző szintén megerősítette, hogy elhagyták a házat.
Hallgattassék meg a másik fél is
A fair play szellemében hallgattassék meg a másik fél is. A Svéd Szexszövetség rövid közleményben ismerte be, hogy nincs minden rendben, és nem titkolta az elkeseredettségét.
– Őszintén szólva, a helyzet nem jó. Mindenki élvezte a népszerűséget, és a szervezetünket saját promóciójára használtam fel, most pedig valami olyat követelnek, amit nem lehet teljesíteni. Nagyon le vagyunk sújtva a jelenlegi helyzet miatt, és fogalmunk sincs, hogy miként végződik ez az egész
– áll a Svéd Szexszövetség közleményében.
Bratić úr ennél némileg bőbeszédűbb volt. Szerinte ugyan egyértelmű, hogy minden versenyző a pornóiparból érkezett, de nem pornószínészként alkalmazták őket, hanem az első szexuális Európa-bajnokság versenyzőiként.

Kapcsolódó cikk
Furious adult stars abandon European Sex Championships that turned into ‘horror film’
Bratić szerint a versenyzők figyelmen kívül hagyták a verseny és a Svéd Szexszövetség szabályait, sportszerütlenül viselkedtek, és ezzel kárt okoztak az említett “sportszervezetnek”.
Ez abban is megnyilvánult, hogy doppingoltak, vagyis alkoholt vittek be a házba, és egyáltalán nem viselkedtek sportolóhoz méltó módon.
A bosnyák szervező szerint az indulók egyike sem vitte el a “seregszemlére” hazája zászlaját, kivéve a horvát képviselőt, így a zászlókat is a Svéd Szexszövetségnek kellett biztosítania, ráadásul távozáskor ellopták a bajnokság szervezője által rögzített anyagot.
– Mindaz, amit tettek és még mindig tesznek, ártott hírnevünknek, és hatalmas pénzügyi veszteséget okozott a Svéd Szexszövetségnek. Az ügyvédeink dolgoznak az ügyön, és valószínűleg mindenkit be fogunk perelni
– mondta Bratić, aki azt is közölte, hogy ennek eredményeként minden versenyzőt kizártak a versenyből, és így természetesen díjakat sem osztottak.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát