Bosznia
Milorad Dodik önmagához képest is kemény szavakkal illette Christian Schmidtet
Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke keményen visszaszólt a bosznia-hercegovinai politikai és gazdasági helyzetért őt főbűnösnek kikiáltó Christian Schmidtnek, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjének. A szerb entitás elnöke a trebinjei kórház felújítása kapcsán tartott konferencián feltett újságírói kérdésre válaszolva illette trágár szavakkal Schmidtet, majd előadott egy anekdotikus történetet a kettejük kapcsolatáról.
Dodik keményen visszaszólt
Milorad Dodik egy Banja Lukában megrendezett konferencián illette nyomdafestéket nehezen tűrő szavakkal Christian Schmidtet, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjét.
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke a trebinjei kórház épületének rekonstrukciója kapcsán aláírt 128 millió konvertibilis márka összegű projektszerződésnek szentelt rendezvényen vett részt.
Milorad Dodik arra számít, hogy a következő hónapban leteszik az új trebinjei kórház alapkövét, és 30 hónapon belül Hercegovina lakossága modern egészségügyi létesítményt kap. A trebinjei repülőteret meg majd Szerbia építi meg. Talán. (Forrás: Srpskainfo)
A boszniai Szerb Köztársaság egészségügyi intézményeinek helyzete kapcsán a sajtó munkatársai kevésbé mutatkoztak nyitottnak, ellenben a januárban tető alá hozott koalíciós kormány tagjai között fokozódó nézetletérésekre annál inkább.
A rendezvény tárgyát kerülő újságírói kérdések közül Dodik amiatt vált indulatossá, amely a főképviselővel meglévő kapcsolatát firtatta. Ennek a hátterében az álhatott, hogy a Dodik által 2021 nyara óta csak rendre “jó emberként” nevezett Schmidt nemrég Dodikot tekintette a Bosznia- Hercegovinában kialakult helyzet fő felelőseként.
Dodik erre kijelentette, hogy “az az ember hazudik, hogy azt ne mondjam, b…aódjon meg. Ő egy hazug főképviselő. Őszintén, nem tudom elhinni, hogy ilyen emberek irányítják a német rendszert.”
Ezt követően Dodik indokoltnak érezte, hogy a boszniai sajtóban korábban meg nem jelentetett, Schmidttel kapcsolatos értesüléseket közöljön az újságírókkal.
– Lényegében kétszer találkoztam vele. Első alkalommal még földművelésügyi miniszter volt Németországban. A második alkalommal Antaliába jött, és kihasználta az alkalmat, hogy március 12-én születtem, így odajött hozzám, hogy gratuláljon a születés napom alkalmából. Mondtam neki, hogy takarodjon. Erre közölte velem, hogy már találkoztunk, amikor Németországban földművelésügyi miniszter volt.
– mesélte Dodik, akinek ezzel még nem állt be a szája.
– Az igazság az, hogy Kelet- Szarajevóban ismertem meg, még mezőgazdasági miniszterként, akkor beszélgettünk is. Folyamatosan azzal üldöz, hogy találkozni akar velem, de én nem fogok. Schmidt azért jött, hogy folytassa a muszlim érdekeket kiszolgáló német politikát Bosznia- Hercegovinában ugyanúgy, ahogy az albánok érdekeit kiszolgálják Koszovóban.
Schmidt vesztett a kontrollból
Az ügy előzménye egészen a tavaly októberi boszniai parlamenti választásokra nyúlik vissza, amikor a “jó ember” a szavazatok összeszámolása közben senki által nem várt módon megjelent az Al- Jazzera Balkans csatorna képernyőjén este nyolc tájban, és egyoldalúan bejelentette a választási törvény módosítását.
Erre a Daytoni Egyezmény érvényben lévő rendelkezései alapján a főképviselőnek joga van. Az időpont választást Schmidt utóbb nem kommentálta, azonban az vélhetően amiatt bírt jelentőséggel, mert így már a boszniai politikai érdekkörök nem tudtak semmilyen nemzetközi aktoron keresztül nyomást gyakorolni Schmidtre.
Őt meg már lassan senki sem szereti, pedig ő a “jó ember” (Forrás: Srpskainfo)
Az eset előtt is már kellően fagyos volt a főképviselői hivatal és a szerb entitás vezetése közti viszony. Elég csak arra gondolni, hogy Christian Schmidt üdvözölte a Nagy- Britannia és az Egyesült Államok által, a tavalyi évben egyes boszniai politikusokkal, köztük Dodikkal szemben életbe léptetett szankciókat.
A választási törvény kapcsán bevezetett módosítások miatt a bosnyák konzervatív körök a horvát nemzetiség melletti egyértelmű kiállással vádolták Schmidtet.
Sőt, a Bakir Izetbegović vezette Demokratikus Akció Pártja (Stranka Demokratske Akcije, SDA) egyenesen a horvát politikai szervezetek szekértolójának titulálta rendre a főképviselőt, miután az SDA kiszorult a boszniai kormányból, és a párt helye már a bosnyák-horvát Föderáció kormányában sem tűnik biztosítottnak.
A multietnikus és baloldali politikai csoportok is megosztottak a főképviselő személyének megítélése kapcsán. Az USA és Nagy- Britannia a korábbi hónapokban rendre golyófogóként tolták maguk előtt a tárgyaló asztalhoz a főképviselőt, akire ráhagyták a nacionalista és populista politikai vezetőkkel való konfrontáció hálátlan feladatát.
Ráadásul Schmidt az őt a főképviselői székbe delegáló német kormány támogatására is csak korlátozottan számíthat, tekintettel arra, hogy a CDU- CSU által Szarajevóba juttatott Christian Schmidt a szociládemokrata Olaf Scholz kancellár politikai ellenfeleinek soraiba tartozott Angela Merkel kormányaiban.
A tavalyi évben többször jelentek meg a boszniai sajtóban arra vonatozó hírek, hogy korán sem felhőtlen a jelenlegi német külügyi vezetés és a főképviselő közötti viszony, ami részben Schmidt politikai előéletével magyarázható.
Mindezek ellenére a főképviselő továbbra is maga mögött tudhatja a Béke Végrehajtási Tanács (Peace Implementation Council, PIC) tagjainak támogatását, ahogy az a minap Schmidttel szemben nyilvánosságra hozott fenyegető üzenetre adott nyilatkozatban is megfogalmazásra került a PIC részéről.
Vagyis Schmidt egyre szűkebb belpolitikai támogatói köre továbbra is befolyásos külső aktorok támogatásával pártosul. Kérdéses, hogy mindez milyen mértékű reformok előmozdítását teszi lehetővé a nyugat-balkáni Csodaországban.
Európai Unió
Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
-
Törökország7 nap telt el azóta
Török cégek játszák ki a nyugati szankciókat, az USA a fejükre koppintott
-
Törökország6 nap telt el azóta
TRENDFORDULÓ: Vége a gazdasági lejtmenetnek Törökországban?
-
Románia2 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Szerbia5 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?