Connect with us

Szerbia

CIRKUSZ: Majdnem meglincselték a szerb elnököt a szkupstinában

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Leárulózták a szerb elnököt a parlamentben
Leárulózták a szerb elnököt a parlamentben (Forrás: Twitter)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 6 perc

Teljes káosz volt a szerbiai parlamentben, amikor a délutáni vita során az erősen jobboldali parlamenti képviselők az emelvényen ülő szerb elnök felé indultak. Az őrség gyorsan beavatkozott, így Aleksandar Vučićnak nem esett bántódása. Az incidenst azok az ellenzéki pártok idézték elő, amelyek a napokban jelezték, hogy “nemzeti frontot” hoznak létre Koszovó megtartása érdekében, most azonban a szerb elnökre támadtak, akivel néhány perccel korábban arról kezdtek licitálni, hogy ki a nagyobb áruló. Már itt megjegyzendő, hogy a dulakodást megelőzően a szerb elnök beszéde során többször is sértegette a neki beszólogató ellenzéki képviselőket, így aztán a szerbiai parlament Koszovóról szóló rendkívüli ülése mindenhez hasonlított, kivéve a civilizált emberek közötti párbeszédet.

A nacionalista ellenzék akcióban

A szerbiai parlamentben délután (február 2-án) rövid időre lehetetlenné vált a munka, miután dulakodássá fajult a szerbiai nacionalista ellenzék és az ország elnöke közötti szóváltás.

A szájkarate során az Új Szerbiai Demokrata Párt (Novi DSS) és a Vuk Jeremić vezette Néppárt képviselői felálltak, és a szerb elnök felé indultak, amire a Szerb Haladó Párt képviselői is felugráltak, így ez a jelenet végül dulakodássá fajult, és majdnem tettlegességhez vezetett.

A szerb parlament kormánypárti elnöke, Vladimir Orlić az incidens előidézésével Miloš Jovanovićot, az Új Szerbiai Demokrata Párt vezetőjét vádolta meg. Rajta kívül az incidens előidézésében tevékenyen részt vett Borislav Novaković (Néppárt) és Boško Obradović, a Dveri vezetője is. Orlić többször felszólította a Néppárt, az Új DSS, A Dveri és a Zavetnici képviselőit, hogy menjenek vissza a helyükre, miközben a Szerb Haladó Párt képviselőit nem figyelmeztette.

Dulakodás a szerb parlamentben, ahol az elnök és az ellenzék arról licitált, hogy ki a nagyobb áruló

A parlamenti cirkusz közepette Vučić meg-meg szólította a koszovói szerbek képviselőit, akik részt vettek az ülésen, valamint a tévénőzőket, vagyis az ország lakosságát, és azt üzente nekik, hogy az ellenzékiek szemmel láthatóan nem törődnek Koszovóval, és csak az ő megbuktatására törekszik, miközben az ellenzéki képviselők árulásról szóló szlogeneket kiabálták.

Az ellenzékiek transzparenseket is mutogattak, amelyeken az volt olvasható, hogy “Nem az ultimátumra!”, “Áruló”, “Árulás”, “Vučić! Elárultad Koszovót!”, és egyúttal a francia-német rendezési terv elutasítását követelték.

Mindeközben Vučić többször is tolvajoknak, bűnözőknek és huligánoknak nevezte a nacionalista pártok képviselőit, akik a fent leírt módon demonstráltak, és kész szerencsének nevezte, hogy “nem ilyenek vezetik Szerbiát”.

A szerb elnök azonban egyáltalán nem tekinthető kizárólag csak áldozatnak, mert beszéde során egyaránt becsmérelte a baloldali és az erősen jobboldali ellenzéket, amitől az utóbbiaknak elborult az agyuk, amihez általában nem túl sok kell.

Boško Obradovićtól például nem állt távol a fizikai konfrontáció gondolata, három évvel ezelőtt a Dveri vezetője a maszkviselés kapcsán akaszkodott össze Zlatibor Lončar egészségügyi miniszterrel a képviselőház bejáratánál, mint az a kapcsolódó cikkből kiderül.

Ki az áruló, és ki nem?

A hangulat a parlamentben akkor vált igazán feszültté, amikor az ellenzéki képviselők felpattantak, és azt kiáltozták Vučić felé, hogy “Áruló! Áruló!”, “Nem adjuk Koszovót!”, amivel megakasztották a szerb elnök beszédét.

– Ti adtátok el Koszovót! Mi megvédjük Koszovót a hozzátok hasonlóktól! Szégyeljétek magatokat

– vetette vissza nekik a pulpitusról a szerb elnök, belebonyolódva a politikai licitációba arról, hogy ki a nagyobb áruló Szerbiában, ő vagy a nacionalista ellenzék.

Vučić felrótta az ellenzéknek, hogy leginkább a volt szerb elnök, Vojislav Koštunica nevének említésekor tapsoltak, a volt jobboldali politikus képességeihez képest túl sokáig vezette a volt Jugoszláviát és Szerbiát a 2000-es években.

– Önök beszélnek nekem, akik annak idején 1800 albán terroristát engedtek ki a börtönből

– vetette oda a Koštunica-féle párt “jogutódjának” a szerb elnök, miközben ezt a kijelentést kormányoldalról hosszan tartó zúgó taps fogadta, amely közben azért megjegyezte, hogy azok között volt Albin Kurti jelenlegi koszovói miniszterelnök is.

Kurtit, akit a brit közszolgálati televízió, a “sosem részrehajló” BBC, a koszovói Che Guevarának nevezett, a niši (szerb) bíróság 2000-ben pedig 15 év börtönbüntetésre ítélt.

A vád terrorizmus volt, a súlyos ítéletet pedig Szerbia NATO-bombázást követően mondták ki, nyilvánvalóan bosszúból szabták ilyen hosszúra.

A képviselők akkor azt kezdték skandálni “Koszovó Szerbia szíve!”, és fütyültek, amivel megakadályozták, hogy Vučić folytassa a beszédét, miközben ő is folyamatosan visszaszólogatott a pulpitusról.

A dulakodás végül akkor robbant ki, amikor Vučić elkezdte olvasni azoknak a “szerb hősöknek a nevét”, akik az utóbbi időben sebesültek meg a koszovói albánok támadásainak következtében.

A szerbiai liberális ellenzéki sajtó nemrégiben arról cikkezett, hogy a szerb államfő a Szerb Haladó Párt ülésein becsmérli és megalázza a munkatársait, ebből most ízelítőt kaptak az ellenzékiek is, a kételkedők pedig egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy elhiggyék, amit az ellenzéki hírportálok erről írtak.

De mi van a francia-német tervben?

A francia-német tervről sokkal többet nem tudtunk meg, pedig az ellenzék azzal követeléssel érkezett a szerb parlament ülésére, hogy követelje a francia-német javaslat közzétételét, ebből azonban nem lett semmi, nem csak a képviselőházi incidens, hanem a hajlandóság hiánya miatt sem.

A szerb elnök beszédét mondja a parlamentben

A szerb elnök beszédét mondja a parlamentben: Nekem az a feladatom, hogy megvédjem az ország gyermekeit, az ország jövőjét, és a továbbiakban is ezt fogom tenni (Forrás: szerb elnöki Twitter)

Miután az ellenzék ezt már napok óta követeli, Vučić felkészülhetett a válasszal, így beszéde elején azt mondta a nyugati javaslat (francia-német terv) kapcsán, hogy “lesz elegendő idő a döntések meghozására”, de a terv egészét nem hozhatja nyilvánosságra, csak azt mondja el, ami Szerbia számára a “legrosszabb”.

Itt felsorolta, hogy nem tudják megakadályozni a Koszovó tagságát az Európa Tanácsban és a NATO-ban, és azt sem tudják meggátolni, hogy Koszovó az Európai Unió tagja legyen.

Hozzátette, hogy ha választania kell a hatalmon maradás és Koszovó ENSZ-tagsága között, akkor “tudja, hogy mit kell tennie”, mert fel sem merülhet a kérdés, hogy “Vučić vagy Szerbia, mert Vučić Szerbia oldalán áll”.

Ezt már igencsak teátrálisan harsogta, majd még teátrálisabban hozzátette, hogy számára “az alkotmány szentírás, a kapituláció, vagyis hogy megadja magát, viszont nem opció”.

A beszéd során a szerb államfő kitért a Moszkvához fűződő kapcsolatára is, és emlékeztet arra, hogy Szerbia nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, tiszteli Putyin elnököt, de számára egyetlen ország létezik, amelyet szolgál, az pedig Szerbia.

– Nekem beszélnek! Vlagyimir Putyin azt sem tudja, hogy Önök kicsodák. Nekem adományozta Alekszandr Nyevszkij-rendet, nem Önöknek. Azért kaptam, mert független országként tiszteljük egymást

– fordult a képviselőkhöz “dagadó mellel” Vučić, aki szerint közte és az ellenzék között az a különbség, hogy neki csak egy hazája van, eltérően egyes ellenzéki képviselőktől, aki közül név szerint Miloš Jovanovićot, az Új DSS vezetőjét említette, neki ugyanis állítólag francia útlevele is lapul a zsebében.

A belgrádi Pink Televízió tudósításából az is kiderült, hogy ebben az áldatlan helyzetben hol állnak a vajdasági magyarok, a parlamenti tudósítás végén ugyanis elhangzott, hogy Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti csoportjának vezetője felszólalásában azt mondta, hogy a VMSZ tagjai az elnöki jelentés elfogadására szavaznak. Úgy látszik, hogy egy kicsit a miénk is ez a cirkusz.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Koszovó

Belgrádban agyondicsérik a szerb elnököt az ENSZ-ben mondott beszéde okán

Közzététel:

a megjelenés dátuma

ENSZ
Nem a ruha teszi az elnököt: balról Aleksandar Vučić 2023-ban, jobbról 2017-ből
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 7 perc

Szerbia lakosságának túlnyomó többsége büszke Aleksandar Vučićra, az ő beszéde volt ugyanis a legjobb az ENSZ-ben, és mivel az ENSZ a nagybetűs VILÁGSZERVEZET, így természetesen az egész világon. Ezt nem a BALK állítja, hanem Ana Brnabić szerb miniszterelnök, aki külügyminiszteréhez, Ivica Dačićhoz hasonlóan agyondicsérte az államfői beszédet, amelynek fókuszában természetesen Koszovó állt, és ennek folytán a beszéd csakis történelmi lehetett. A tekintélyes belgrádi Politika legalább tíz cikket szentel az idei szerb elnöki felszólalásnak. Ha viszont összehasonlítjuk a hat évvel ezelőtti beszéddel a vučići produkciót, akkor a szerb elnök színeváltozásának lehetünk szemtanúi, pedig úgy tűnik, mintha Vučić ugyanabban az öltönyben lett volna, mint hat évvel ezelőtt, mintha ugyanazt a nyakkendőt viselte volna – csak a hat évvel ezelőtti világoskék ing helyett most egy fehér volt rajta.

A bátor és őszinte Vučić

A szerb miniszterelnök újságíróknak azt mondta, hogy szerinte a a szerb elnök őszinte, bátor és precíz beszédet mondott, amely a lehető legjobban bemutatta Szerbia álláspontját, és felvázolta, hogy milyen következményekkel járhat az ENSZ Alapokmányának, valamint a nemzetközi alapelveknek és a nemzetközi jognak a megsértése.

Brnabić szerint bátorság és őszinteség szempontjából Vučić elnök beszéde volt a legjobb az ENSZ-ben, hiszen a szerb nép szívéből és lelkéből szólt.

– Vučić elnök soha nem hátrált meg, és nem mulasztott el elmondani bármit is csak azért, nehogy holnap valamelyik nagyhatalom felrója neki, amit mondott

– áradozott Brnabić, aki egyúttal rúgott egyet az ellenzékbe is, állítása szerint különösen fontos ugyanis, hogy Vučić nem ismételt meg egyetlen hibát sem, amelyet az országot 2000 és 2012 között kormányzó ellenzék elkövetett.

A nagyszerű szerb elnöki beszéd ellenére a szerb miniszterelnök nem vár semmiféle változást, mert az túlzottan idealista hozzáállás lenne.

– Túl nagy idealizmus lenne azt várni a nagyhatalmaktól, hogy változtassanak a viselkedésükön, de jó, ha tudják, hogy mi így védjük az álláspontunkat, és ha azzal is tisztában vannak, hogy nem csinálhatnak bolondot belőlünk

– hangsúlyozta Brnabić, de nem ő volt az egyedüli az ömlengésben, hasonlóan nyilatkozott Ivica Dačić szerb külügyminiszter is, aki ezt már a kilencvenes években is igazán jól csinálta, csak akkor a főnököt még Slobodan Miloševićnek hívták.

Dačić szerint Koszovónak soha nem lesz ENSZ-tagsága

A szintén New Yorkban tartózkodó szerb külügyminiszter rámutatott, hogy Aleksandar Vučić, beszéde a legerőteljesebb szerb elnöki beszéd volt az ENSZ-közgyűlésében, amelyet valaha is szerb elnök mondott New Yorkban.

Dačić úgy értékelte, hogy ez nagyon jelentős nap Szerbia számára, mert a szerb elnök hangsúlyozta az ENSZ Alapokmányának alapelveihez való ragaszkodást, és egyértelműen ismertette álláspontját az ország területi integritásának és szuverenitásának legfontosabb kérdéseiben.

– Tíz év miniszterelnöki és külügyminiszteri tapasztalat távlatából, az előtte elhangzott beszédeket is ismerve, bátran kijelenthetem, hogy ez volt a legjobb és legerősebb beszéd, amelyet szerb elnök mondott itt, az Egyesült Nemzetek székházában

– állapította meg Dačić, aki a helyszínen élvezhette ki a szerb elnök “világraszóló beszédét”, és egyúttal ő is beletörölte a lábát az ellenzékbe, amellyel kapcsolatban megállapította, hogy az a 2000-es fordulat alkalmával azt ígérte, hogy Slobodan Milošević távozása után a helyzet megoldódik, ami végül azonban Koszovó függetlenségéhez vezetett.

A szerb külügyminiszter szerint azonban Koszovó soha sem lesz az ENSZ tagja, mert ezt nemcsak Oroszország és Kína, hanem a világ 193 országának többsége ellenzi, és csak 84 támogatja.

Más kérdés, hogy Koszovó ennek éppen a fordítottját állítja, a koszovói vezetés szerint 117 ország ismerte el a volt szerbiai tartomány függetlenségét, de ez már a számháború része, amibe most nem akarnánk belemenni.

Szinte ugyanaz az outfit

Ami azonnal szembetűnő volt, hogy a szerb elnök mostani outfitje ugyanaz, vagy nagyon hasonló volt, mint hat évvel ezelőtt, bár ami azt illeti az amerikai-európai dress codeban túl nagyot nem lehet alkotni.

Hat évvel ezelőtt a szerb elnök napra pontosan ugyanakkor szólalt fel, mint idén, vagyis szeptember 21-én.

A 2017-ben mondott beszéde elején azt hangsúlyozta, hogy néhány állami vezetőhöz képest nem érzi szükségét annak, hogy a saját népének udvaroljon, vagy hogy választási kampányt folytasson az ENSZ-közgyűlésének szószékéről, mert már minden belső csatát megnyert (abban az évben lett elnök).

Az akkori Vučić szerint a balkáni régió prosperálása szempontjából a béke és a stabilitás megőrzése a legfontosabb, ezért Szerbia nagyon sok erőt fektet a régió stabilitásának megőrzésébe.

A szerb elnök akkor is azt hangoztatta, hogy Szerbia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, ebben nincs semmi új, mert csorbát szenved Szerbia szuverenitása és területi integritása, de ennek ellenére hazája nemzeti prioritásnak tekinti a koszovói kérdés békés megoldását.

Hat évvel ezelőtt Vučić úgy fogalmazott, hogy a pontosan meg nem nevezett nagyhatalmak nem voltak konstruktívak 1999-ben és 2008-ban, vagyis a Kis-Jugoszlávia bombázása és Koszovó függetlenségének kikiáltása alkalmával.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a térségbe érkező idegenek általában azt kérdezik, hogy Szerbia egy jobb jövő vagy egy konfliktus felé halad-e? Ehhez hozzátette, hogy Szerbia új és minőségi viszonyok kiépítésére törekszik a régióban a kölcsönös tisztelet és az uniós előrelépés érdekében.

Vučić akkor azt is kijelentette, hogy nehéz kompromisszumokat hoztak meg hogy elfogadható megoldásokat találjanak a súlyos kérdésekre, viszont fizikai konfliktusok nem történtek abban az értelemben, hogy bárki is etnikai összetűzésben vesztette volna életét.

A szerb elnök akkor azt mondta, hogy a szerbek és az albánok nagy lépést tettek előre, és ezért mindenki arra törekszik, hogy folytassa a politikai erőfeszítéseket.

Ha figyelmesen végig olvassuk ez a visszaemlékezést, akkor az az érzésünk támad, hogy 2017-ben egy békülékeny, kiegyensúlyozott, és higgadt Vučić állt a pulpituson, aki nem volt konfrontatív, és – ami fontos – nem volt fenyegető, bár az alaptézisek akkor is ugyanazok voltak, mint ma.

ENSZ

A szerb elnök szerb újságírólnak azt mondta, hogy fejből

A képükbe vágta az igazságot!

A szerbiai kormányközeli és nacionalista sajtó úgy számolt be a szerb elnök idei beszédéről, mint valami hősies kiállásról, amely során mindazt a nagyok és hatalmasok képébe vágta, amit hallani sem akarnak.

A Republika szerint Aleksandar Vučić szerb államfő az ENSZ közgyűlésének 78. New York-i ülésén bátor beszédet mondott, amelyben leleplezte a nagyhatalmak képmutatását, ezzel egyúttal figyelmeztetett a nemzetközi normák megszegésének messzemenő következményeire, és ezzel megerősítette, hogy nagy államférfi.

A szerb elnök az ENSZ-ben mondott beszédében kiemelt helyen taglalta, hogy Szerbia úton van az EU felé, de nem áll készen arra, hogy hátat fordítson régi barátságainak, barátjainak.

Aligha kétséges, hogy ma már szó sincs arról, hogy Szerbia uniós irányba szeretne elmozdulni, merthogy közben fontosak lettek azok a régi barátságok, amelyekről hat évvel ezelőtt szó sem esett, amihez adalékként érdemes hozzátenni, hogy Vučić New Yorkban találkozott a kínai alelnökkel is.

A szerb elnök megemlítette, hogy a közösségi média lájkvadász törekvéseinek köszönhetően mostanában nagyobb figyelem irányul egy lájkra, mint a gyermekekre, így nem is csoda, hogy nem ismerjük fel a veszélyeket, amelyekkel szembe kerülünk.

Vučić úgy fogalmazott, hogy Szerbia feldarabolása, amely 2008-ban kezdődött Koszovó függetlenségének kikiáltásával, még mindig nem fejeződött be, az ENSZ Alapokmányának megszegése pedig Szerbia esetében az egyik előidézője azoknak a problémáknak, amelyekkel szembesülünk, és ugyanez vonatkozik a világra is.

A szerb elnök azt hangsúlyozta, hogy szinte minden nyugati ország brutálisan megszegte az ENSZ alapokmányát és a Biztonsági Tanács 1244-es (Koszovóról szóló) határozatát, vagyis sárba tiporták azokat az értékeket, amelyeket most védelmeznek (Ukrajna esetében), amiben van némi igazság, ezt nem tagadhatjuk, és nem is kívánjuk tagadni.

Vučić rosszallta, hogy az amerikai elnök a közgyűlés szünetében fogadta a koszovói elnököt, miközben egy német miniszter úgy fogalmazott, hogy Németország tiszteletben tartja a Világszervezet alapdokumentumát, amihez Vučić annyit tett hozzá, hogy ez mind szép lenne, ha igaz lenne.

A szerb elnök ezúttal is megemlítette a Kis-Jugoszlávia bombázását, de nem elégedett meg azzal, hogy 1999-ben a nagyhatalmak nem voltak konstruktívak, hanem az eseménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy példanélküli eset történt, amikor a világtörténelemben először 19 szövetséges erő úgy határozott, hogy a Biztonsági Tanács bevonása nélkül brutálisan (ez “ünnepi” jelző mostanában) megtámadjon és megbüntessen egy szuverén európai országot egy állítólagos humanitárius katasztrófa megakadályozása érdekében.

A szerb elnök értelmezhetetlennek nevezte azokat az állításokat, hogy a szerbek (a kilencvenes években és korábban) rendőrterrort hajtottak végre Koszovóban, ahol állítólag humanitárius katasztrófa alakult ki, miközben az albán lakosság elűzése folyt: mindez a propaganda Vučić szerint egyedül azt szolgálta, hogy támadást hajtsanak végre egy szuverén ország, értsd Szerbia ellen.

A szerb elnök itt azt találta mondani, hogy az említett országok nem nevettek, amikor az orosz elnök ugyanazzal indokolta az Ukrajna elleni támadás megindítását, amit korábban tőlük lehetett hallani Koszovó vonatkozásában.

Miután már bőven túl léptünk a BALK szokás terjedelmét – szinte megdupláztuk azt – itt jegyeznénk meg, hogy a szerb elnök messziről jött embereknek, mondjuk az afrikaiaknak vagy az ázsiaiaknak, azt mond amit akar, újságíróként azonban emlékszem rá, hogy Aleksandar Vučić 1999-ben hatalmas pénzbírságokkal sújtotta vagy más módszerekkel büntette azokat a szerkesztőségeket – például a Beta hírügynökséget is, amelynek akkortájt dolgoztam – ha nem a kormány hazugságait terjesztették.

Mivel most nem megyünk végig a szerb elnök nagyszerű beszédének összes világraszóló állításán, annyit jegyeznénk meg, hogy nem a ruha teszi az embert, mert most ugyanabban, vagy egy nagyon hasonló öltönyben egy provokatív Aleksandar Vučićot láttunk a 2017-es békülékeny és konstruktív elnöki figurához képest.

Arra már nem emlékszem, hogy 1999-ben milyen gatya volt rajta, de az biztos, hogy akkor szintén egy egészen más ember állt előttünk, aki fenyegetésekkel igyekezett eltitkolni a gaztetteket, amelyek jóval nagyobbak voltak azoknál, amelyeket a koszovói albánok elkövettek, mert hogy arra is volt példa.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava