BENES JÓZSEF EMLÉKÉRE Egy szép kis könyv és az angyal érintése

Hol volt, hol nem volt, egyszer azt álmodtam, hogy vánszorgok. Valósággal húzom a belem valami végtelen pusztán át, amikor is: uramfia! Egyszer csak szembe jön velem a Benes. Nem az a dekrétumairól elhíresült, hanem a mi neves művészünk, a festő/grafikus Benes József. Bajmoknál történhetett ez a furcsa dolog, de csak homályosan valószínűsíthető. Lényeg az, kérem szépen, hogy hogyan közeledett felém Benes. (?!)

Bizony nem gyalog, hanem lóháton. Méghozzá fergeteges iramban. Amikor egész közel ért hozzám, úgy befékezett, hogy a ló szinte helyben megállt, közben majdnem elesett. Aztán felágaskodott, hogy kisvártatva forgolódni kezdjen, mint a Jancsó-filmekben. Nyihogott, a szögletes állú lovas pedig barátságosan mosolygott, ám odakiabált kérdésemre, hogy hát merre-merre, nem válaszolt semmit, csupán intett, aztán belevágta sarkát az állat véknyába, majd tovaviharzott úgy, akárha ott sem lett volna. – Ebben az egészben azt lehetett a legfurcsábbnak találni, ahogy fel volt öltözve erre az alkalomra Benes. Valami régi harcosra emlékeztetett, aki éppen csatába siet, kivont karddal a kezében. Így aztán érthető mód nem ér rá diskurálni, még a barátaival sem.

Balázs Attila megnyit egy Benes József műveiből készült kiállítást

A későbbi évek valamelyikében engem aztán az az óriási megtiszteltetés ért, hogy megnyithattam a Sziveri-díj átadásának részeként elképzelt Benes-kiállítást az ottani Dubniczay-palotában. Sokat törtem a fejem, mivel legyek rendhagyó módon érdekes, és akkor eszembe jutott az álombéli látomás. Mégpedig azzal a Zágonyi Károllyal összefüggésben, aki a maga halállovaglásával anno az amerikai polgárháborúban megfordította a történelmet. Hálául felkerült a Capitolium falára. Ez volt a helyszínen kellő komolysággal előadott nagy kitaláció, hogy Benes József (ön)portréját, a Művészetek és az Igazság Utolérhetetlen Bajnokáét meg a magyar minisztérium falára kérik majd rövidesen. 2016. április elsejét írtunk akkor, és a rangban-dicsőségben Munkácsy-díjas Jóska oltári nagyot nevetett jelenlévő párjával, Gerle Margittal együtt. – Ez lehetett az utolsó, páratlan ajándékom: Benes Jóska a következő évben meghalt.

Ezzel együtt benne él ma is abban a Sziveri-díjban, amely minden évben kiosztásra kerül az arra érdemesültnek, vagy kivételesen az arra érdemesülteknek, és amihez Jóska rendre némely művével hozzájárult. Ahogy hozzájárul síron túl is, ezért is hát hála Neked, kedves barátom Benes. József, hallod? Nyugodjál békében, zavarni nem akarlak. És hála Neked, Gerle Margit, itt ebben a múlékony földi árnyékvilágban.

Benes: Könyv apámról

Most pedig előttem ez a könyv: a KÖNYV APÁMRÓL. Írta Benes László (másutt pluszban Jr.) Megjelentette tavaly (2021-ben) a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Abban a szerző magával ragadó módon ír az édesapjáról, közös zentai éveikről, közben a saját eszméléséről, bizonyos sorsdöntő eseményekről. Így például ’68-ról, amikor Jugoszláviában is fellázadt az ifjúság. A kezdeti bekeményítés után a hatalom taktikusan kezdett gyökeres reformokat ígérni, s így tett maga Tito is. Sőt, olyasfélét talált mondani egyszer-máskor a Nagy Vezér, hogy az ifjúságnak tkp. igaza van, ezért meg kell hallgatni minden szavát, ami aztán huzavonába torkollott, hogy fokozatosan csillapodjék a forradalmi hevület. Utána hetvenötben ismét keménykedés következett, naná, a párt kezdett ellenséget látni mindenben és mindenkiben. Hiába volt Jugó nyitottabb ország, mint az összes többi keleti szocialista, bizonyos régi beidegződéseken nem lehetett gyökeresen változtatni. Hiába áramlott be mindenféle új a majdnem nyitott ablakokon keresztül, a pártfunkcik agyi struktúráját nem volt képes jelentősen módosítani semmi. És hiába állt valakitől távol a nacionalizmus, könnyű volt rásütni. Főképp, ha a kisebbség soraiban tevékenykedett az illető. Netán éppen kultúrát szervezett, így végül Benes József 1978-ban elhagyta az országot. Ahogy a röviden bemutatni szándékozott kötetben olvasható: elsősorban azért, mert úgy érezte, koncepciós perbe akarják keverni.

HIT THE ROAD JACK.

Előtte haverjával, Tikvicki Pállal bejárta Franciaországot, ott hobóskodott. Eljutott egészen a Pireneusok lábáig, megismerkedett Párizzsal, hogy végül egy nagy amerikai katonai zsákkal térjen haza. Benne – ajándékul a fiának – egy Kodak polaroid fényképezőgéppel, egy labdával, nem utolsósorban Ray Charles emblematikus kislemezével. Tette ezt az alapvetően lobbanékony apa, aki szeretetével együtt nagy mestere volt a megbocsátásnak, és a valamelyik rock koncerten szétvert kedvenc esernyőjének a szörnyűségét is képes volt gyorsan elfelejteni. – Így áll B. L. egész kötetet kitevő írásában. Ifjabb Benesében, aki azt mondja a bevezető fülszövegben, hogy úgy szerette volna édesapját bemutatni, amilyennek csakis ő látta ifjú korában Zentán, ezért még a szülőanyját is csupán futólag említi. (Benes /szül. Herceg/ Máriát.)

A szövegben több említést találunk a Zentai Művésztelepről, annak kiemelkedő figuráiról, így például Ács Józseféről. Szervezésről, alkotásról, a borivás tevékenységéről, iszonyatos macskajajokról, lavórról és szódabikarbónáról stb., nem kevésbé magáról a városról. Nem utolsósorban a Tiszáról, ám nem arról a szőkéről, meg nem a kanyargóról, mint a nótában, hanem arról a történelem előtti kor misztikumát árasztóról, a sejtelmesen komorról és megfejthetetlenről. Ugyanakkor megtalálhatjuk benne a Buksi újság rövid történetét is, amely szerzőt a képregény-rajzolás felé vitte. Szemben az apával, akit az kevésbé érintett meg. Bár művészetének némely vonása akárha arra utalna, hogy a Buksit mintha ő is fellapozta volna.

Ebben az “apám könyvében” azt is megtaláljuk még, hogy B. J. egy ideig a zentai színház öltözőjében rendezte be műtermét, ott festett. Lehet, nem istentől elrugaszkodott gondolat, hogy a fűzőmániája onnan származik. Onnan jöhettek alapötletben azok a kötözöttsonka-figurák. De isten ments, senkit sem szeretnénk megbántani.

P. S. A szabad asszociáció szintjén általunk az Angyal érintésének nevezett VAKREPÜLÉS c. “érintett” műve Benes Jóskának pedig azt is mutathatja aktuálisan: hogyan jutnak át könnyedén a migránsok asszonyai a szögesdrótok elébük tornyosuló akadályain. HOPPLÁ.