Connect with us

B A Balkanac

A fej nélküli ember és a bronz utazóóra (Várady Tibor legutóbbi művéről)

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

PONT NELKUL varadi ora
Kontaktlencse akció »
Olvasási idő: 4 perc

– Vers sosincs készen, mindig egy véletlen vet neki véget – idézi a saját szabad fordításában Paul Valéry francia poétát legutóbbi könyvében V. T., amelyben folytatja a nagybecskereki ügyvédi iratok feldolgozását. A kötet címe: MI LEGYEN A BRONZ UTAZÓÓRÁVAL? (Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2022.) – De lássuk csak, mi is legyen?

A kérdés szinte teljes egészében szónoki, mert nem sok derül ki erről a talányos tárgyról. Szerző maga is elhagyja valahol menet közben, ahogy azt szimbolikusan megcselekedte rég – Valéryvel szemben – örökmozgó modern költők egész sora. Olyanoké, akik felhagytak az időmértékes verseléssel… Na, de sületlen faviccet félre: ha valahol el is tűnik nyomtalanul ez az óra, ketyegése semmibe vész, arra mindenképp alkalmas, hogy príma kiindulópontul szolgáljon az írónak ebben a pimaszul szelelő, megbízhatatlan, újabban megint szertecsúszó, feketéllő, füstölő stb. időben. Funkciójára nézve kicsit olyan beindító prousti piskótaféleség a kis vacka, csupán hogy fémből van, úgyhogy jó erős fogak kellenek hozzá. Ám mégse egészen „kopasz énekesnő” a Várady-kötetcím, mert annak a kopasz énekesnőnek tkp. semmi köze ahhoz az abszurd drámai műhöz, amelynek elejére biggyesztette tréfás kedvű szerzője, Eugène Ionesco. – Hogy azóta is ott daloljon újabb korok kopasz, szomorú szemű énekesnőit megelőzve?

Hm… hm.

Item. V. T. műve, meg kell jegyezni, ha műfajilag nem is dráma, történelmi és magánéleti drámaiságban, hajmeresztő tragikumban bővelkedő dokumentumpróza. Megírásának egyik kerékkötője – gyakran előforduló probléma –, hogy az alapul szolgáló ügyvédi iratokból nem a befejezés hiányzik, hanem pont a kezdet. Mert a szerző apja, vagy nagyapja, vagy valamelyik ügyvédbojtár kivette az irodai iratcsomóból, hogy aztán soha többé ne tegye . Ezért aztán jut itt fontos szerep, bizony, a nyomozás minden örömének és bosszúságának! Úgy, mint dupla hajtóerőnek, sok izgalmas csavarral. Ugyanakkor a fantázia mértéktartó üzemeltetésével, persze,.

– Persze, persze, – mondja Várady –, némi képzelet vitathatatlanul szükséges. Meg kitartás ugyancsak. Akkor is, amikor éppenséggel a vége hiányzik egy sztorinak, mert például nincs meg az ítélet. Szerencsére vannak véletlen folytatások, ugyanis néha kiderül, hogy egy másik aktában meg egy olyan ügy lapul, melyben valaki hivatkozik az elveszett ítéletre. Aztán a folytatás keresésében az iratok mellett segíthet az emlékezet. Még akkor is, ha erősen foghíjas.

Itt egy kicsit eltöpreng V. T., majd azzal zárja, hogy ha mindez nem is mutatja meg pontosan, hogy mi történt, de legalább jelzi, minek kellene utánanézni. És ha megtalál egy iratot – mondja még –, majd megpróbálja megérteni, akkor az is fontos, hogy van-e rajta dátum, különben el lehet csúszni. Mert egy idő után a szavaknak már nem ugyanaz a tartalmuk. Ennek ékes példájául egy partizán szónok becskereki beszédét hozza fel. Eleve a fasizmus ellen folytatott gigászi küzdelemről szólt az a lendületes szónoklat, és amikor elhangzott, még nem volt messze a második világháború. Aztán egy, a hetvenes években Belgrád felszabadulásának harmincadik évfordulóján elmondott szöveg csaknem szóról szóra, pro forma ugyanaz volt, csak éppen eltűnt az eredeti tartalma. Már csak a protokollnak való megfelelés lett ugyanazoknak a szavaknak mind derék célja, mind nem kevésbé derék értelme. – Így a mi, egész Amerikáig híres jogász doktorurunk, aki utóbb arról beszél még, hogy, mi van, ha egy iraton nincs dátum. Ugyanakkor arról is olvashatunk itt, ebben az okos és élvezetes, gyakorta fanyar, végeredményben felettébb szórakoztató, tanulságos olvasmányban, hogy mi van abban az esetben, ha valakinek meg egyszerűen nincs feje.

– Közbevethetjük mi meg itt, némi malíciával ugye, levegőt markolva a nyakunk felett, hogy az ilyesmi jóval gyakoribb eset, mint azt kapásból gondolnánk. Ám vissza gyorsan! Mert fogytán itt már megint mind az idő, mind a tér.

Szóval, a Várady-töprengéseken és módszertanon túl van egy jól összerakható fő vonulata a kötetnek, természetesen a maga szereplőivel. Főszereplőjével, Farkas Geiza íróval, aki valójában A FEJ NÉLKÜLI EMBER-t regénynek anno – ma is konkrétan meglévő dátummal – megalkotta. Farkas Geizát, ezt a rég elmagányosult, majd meghalt írót – bár Budapesten született, halála is ott érte a második világégés idején, ott szólította megfellebbezhetetlenül magához az Úr –, vajdasági magyar irodalmunk egyik saját szerzőjének tudja, élén a néhai dr. Bori Imre irodalomtörténésszel.

Sokat pereskedő Farkasnak tudvalevőleg volt egy jókora birtoka a bánáti Eleméren, életének fő szakaszában ott élt. Nagybecskereken a Rózsa kávézóban találkozhatott V. T. ügyvéd nagyapjával, hogy aztán száznál is több levelet írjon neki bírósági ügyeivel meg egyéb ügyes-bajos dolgaival, félresikerült házasságával, a kínos „elhálatlansággal” kapcsolatban. Ugyanitt bukkan fel Borsodi Lajos neve is, aki érdekes rímelésben a Szerelmi Rt. című operett szövegét írta, s a műnek még Pécsett is óriási sikere volt. Ám a hírnév nem mentette meg, zsidó származása miatt Borsodi (szül. Klein) a fasizmus áldozataként végezte ugyancsak a második világháború alatt.

Jócskán elgondolkodtató – az újabb események tükrében – bizonyos báró Tallián Tibor torontáli sopánkodása, mely szerint óriási mázlijuk van, azaz hát volt a becskereki német testvéreknek. Ők szépen bevonulhattak a hadseregbe, majd elmehettek Ukrajnába harcolni, míg a szegény magyarok ugyanezt nem tehették meg. – Egyik legmellbevágóbb dolog a könyvben ez, a legszebb, elgondolkodtató fejezetcím pedig az: AJTÓ NÉLKÜL MARADT KULCSOK. – Itt álljunk is meg. Köszönjük szíves figyelmüket.

P.S.

A Szirmai Károly Irodalmi Díjról döntő bizottság, Bordás Győző, Csorba Béla, Faragó Kornélia (elnök), november 7-én megtartott ülésén Várady Tibornak ítélte a díjat a Népellenes mosoly és a Mi legyen a bronz utazóórával? (Egy aradi vértanú dédunokája szerint) című köteteiért. Mindkét könyv a becskereki Várady ügyvédi iroda archív anyagából merít, a periratokban, tanúkihallgatásokban, a bírósági ítéletekben, az önvallomásokban, a levelekben rögzült egyéni sorsmozzanatokat és korjellemzőket formálják mélyen megrázó, vagy éppen humoros karakterű történetekké. Figyelemre méltó az eljárás, ahogyan Várady Tibor a narratív képességűnek ítélt archivális anyagokat, esetelemzéseket, tényszerűségeket irodalmi cselekvésre bírja. Úgy szélesíti a történetek távlatait, hogy a természetük szerint hiányos és sérült iratvilágok által felvetett kérdések és dilemmák érzékeny körüljárására is vállalkozik. Beavat a szerzői kétségekbe, kritikusan mérlegel, szellemesen variálja a lehetségesség változatait, miközben a hézagok kipótlására gazdag szóbeli és könyvészeti forrásanyagot mozgósít, hogy a kis tárgyakban nagy kérdéseket érinthessen. A Mi legyen a bronz utazóórával? című kötet emléket állít a Szirmai Károly által szerkesztett Kalangya munkatársainak, mindenekelőtt Farkas Geizának, de Borsodi Lajosnak, Deák Leónak, és természetesen Várady Imrének is – áll az indoklásban. (magyarszo.rs)

?c=30395&m=1559903&a=438898&r=&t=html

B A Balkanac

A ragyogó szépség és a milliószor kattanó fényképezőgép

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Lollobrigida és a fényképezőgép
Lollobrigida és a fényképezőgép (nem kattog már)
orosz zsoldosok 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=&t=pi
Olvasási idő: 4 perc

Állítólag egyszer azt súgta csicseregve Federico Fellini szőrös rendezői fülébe, ha már kissé becsiccsentve is valamely fogadáson, hogy ő például roppant szívesen eljátszaná egy ronda férfi szerepét. Mondjuk, a notre-dame-i toronyőrét. Ideális lenne, mert már szívből utálja azt a szűköcske skatulyát, amelybe belegyömöszölték. – Bár – jegyezte meg – ez utóbbinak is kétségkívül vastagon megvan a maga örömteli oldala, talán épp azért is oly nehéz szabadulni tőle.

(Magyarán, mint émelyítő kulimászból: kikecmeregni belőle. ALORA, fel A LÓRA!)

Ragyogó filmszínészi pályafutásának az ötvenes-hatvanas évekre eső csúcsán sokan a világ legszebb nőjének tekintették a nem rég megboldogult Gina Lollobrigidát (szül. Luigina Lollobrigidát), ami ugyan tetszett neki, ennek a „legragyogóbbnak”, de teljes mértékben aligha elégítette ki. Valószínűleg erről tanúskodik oly ékesen a fotográfusi munkássága például, ahogy a szobrász tevékenysége is, meg az a pár apróbb még. Példának okáért a príma pizza-sütés.

– Oh, azokért a kis mesebeli articsóka angyalbögyörőkért a sajtos paradicsomtenger közepén, valósággal meg lehetett bolondulni! AH!

Régi fénykép Gina Lollobrigidáról

Régi fénykép Gina Lollobrigidáról

Lollo, ahogy gyermekkorában becézték, Lazio közelében látta meg a napvilágot a két világégés között. Említésre méltó, hogy a szülést megelőző valamelyik régebbi napon édesanyja elment sétálni a hegyek közé, ahol az egyik pillanatban bebújt egy sziklahasadékba hirtelen rátörő kisdolgát elvégezni, amikor is felül a hasadékon átpattant egy zerge. Márpedig az azon a tájon élő emberek még ma is úgy hiszik, hogy akit apró korában átugrik a zerge, abból később igencsak kecses és szemgyönyörködtető, íveseket és míveseket szökellő emberpéldány lesz.

Lollobrigida esetében ez duplán bejött, így ebben a hiedelemben idáig fikarcnyi hiba sincs. Édesapja egyébként fafaragó volt, aki nem mellesleg nagyon fess kis szekrényeket készített könnyűfából, az ugyancsak sajátos stílusú, menőnek számító koporsói mellett. Életük egyik meghatározó pontján a derék férfiú kezdett abban reménykedni, hogy jól működő üzletük lehetne Rómában, így hát fogták magukat, felkerekedtek.

Azon a szép napon, cipelték magukkal a cuccot.
Már kora hajnalon.
Ő és a két lánytestvér: a nagyváros fényei felé.
Sietve az igaz boldogság elé.

Abban az örök városban aztán, ahová végül is minden út vezet, ezért nehéz eltéveszteni, Gina festészetet és szobrászatot tanult az akadémián. Különösen az agyagmodellezésben látszott tehetségesnek, versekkel is próbálkozott – ahogy fentebb láthattuk –, ám többen arra kérték, inkább mossa meg a két kis kezét, törölje bele szépen a köténykéjébe, s álljon a fényképezőgép elé. Innen aztán már nem kellett sokat pipiskedni a kamerákig.

Castro és a szocialista ifjúság (Fénykép: Gina Lollobrigida)

LETŰNT VILÁG: Fidel Castro (Fidi) és a szocialista ifjúság (Fénykép: Gina Lollobrigida)

A róla készült fotók csakhamar felkeltették az amerikai Howard Hughes mogul érdeklődését, így Hollywood is nyiladozni kezdett előtte, ha nem is egyből. Az álomgyári sikerhez kétszer is neki kellett rugaszkodnia, ám az csak annyit változtatott a lényegen, hogy színészi pályájának első szakaszán Lollobrigida hangsúlyosan a mozi európai figurájának számított. Olyan neves rendezők irányításával tanulta meg a pálya mesterfogásait, amilyen a neorealista Luigi Zampa, aztán Mario Monicelli, Pietro Germi és mások.

Érdekes mód nem egy olasz, hanem egy francia film, az ’ötvenkettes Királylány a feleségem hozta meg számára a nemzetközi hírnevet, ahol Gérard Philipe oldalán játszott felettébb szórakoztatóan és emlékezetbe vésődően. Későbbi férfipartnerei a mozivásznon rendre szerettek vele dolgozni, így például Jean Paul Belmondo (az újvidéki Telepről, hi-hi), Vittorio Gassman, Marcello Mastroiani, Humphrey Bogart vagy a két “trapézművész”: Burt Lancaster és Tony Curtis. Meg a többi, leszámítva Sean Conneryt, aki egyszer a jelenet adta lehetőséget kihasználva akkora nyaklevest adott neki, hogy viszonyukat nem tudta helyrehozni később a hatalmas csokor virág sem.

Meg a behűtött pezsgő.

Meg semmi. (James Bond kipipálva és elküldve örökre melegebb tájakra.)

Megvolt neki A párizsi Notre-Dame is végtére, még ha nem is ő játszotta benne a híres púpost; utóbb Hollywood is fejet hajtott előtte – JÓ ESTÉT, MRS. CAMPBELL! –, hogy végül a világ legszebb asszonyát is eljátszhassa. Szeretett Rómája iránt az Alberto Moravia regényéből készült, A római lány című Luigi Zampa-filmben mutathatta ki tiszteletét, ugyancsak komoly, komplex színészi képességeit emellett és többek közt Jules Dassin A törvény c. drámai alkotásában csillogtatta a világ szeme előtt. – Pletykaszinten jegyződött meg, hogy a vászonbeli női partnerekkel sokkal kevésbé jól jött ki Lollo, mint a férfiak többségével. Így például Sophia Lorennel kimondottan idegesítették egymást – dúlt közöttük a „kebelháború” –, bár állítólag később kibékültek. – Ki tudná már pontosan megmondani?

Tény, hogy a Golden -díjas Gina Lollobrigida félszáznál is több filmet forgatott, és szomorú tény ugyanakkor, hogy a minap, szép kort megérve ugyan, de távozott az élők sorából. Pontosan folyó év január 16-án. – Nyugodjék békében, drága Luigina.

RIPOSARE IN PACE, BELLISSIMA! (De nem szeretnénk Téged itt felkiabálni. Csitt, csitt.)

A fényképen Lollobrigida és Castro, meg két szivar

A fényképen Lollobrigida és Castro, meg két szivar

Tudott dolog, hogy életében a sokoldalú, hangsúlyozottan szobrászként is befutó Lollobrigida több olyan híres államfővel találkozott, akivel interjút, de elsősorban akiről: fotókat készített. (A sokoldalúság dicséretére lásd az Emir Kusturicáról olvasható írásunkat!) John Fitzgerald Kennedy mellett ilyen volt Fidel Castro és Josip Broz Tito. Utóbbival természetesen Brioni szigetén beszélgetett a fényképek tanúsága szerint, állítólag jelentős részében szerb-horvátul. Ugyanis Ginának hosszú évekig szlovén férje volt, akitől kicsit még a szlovén nyelvből is elsajátított, lévén kitűnő hallása mind a zenéhez, mind a nyelvekhez. A Titóval való interjúzás előtt állítólag még nyelvleckéket is vett, ahogy igyekezett jócskán felfrissíteni a spanyol nyelvtudását az első kubai kiruccanása előtt. Nagy volt a találgatás utóbb, vajon történt-e valami komolyabb Gina és Fidel között. A díva erről mindig is azt állította, hogy csupán barátok, de meglehetősen erős szálak fűzik őket egymáshoz. Aztán meg nevetve olyanokat is talált mondani erre a témára, hogy Fidit az ifjabb hölgyek vonzzák, ahogy őt meg a fiatalabb férfiak. Ezért is kitűnően megértik egymást. Szent a béke közöttük, miután rég elszívták a békeszivart.

?c=5941&m=425294&a=438898&r=&t=html
Az olvasás folytatása

B A Balkanac

Az élet egy csoda – Emir Kusturica sokoldalú géniuszára

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Az újvidéki Prométheusz Könyvkiadó kitüntette „Kusztó kapitányt” (Emir Kusturicát)
Az újvidéki Prométheusz Könyvkiadó kitüntette „Kusztó kapitányt” (Emir Kusturicát)
?c=5941&m=425288&a=438898&r=&t=html
Olvasási idő: 4 perc

Szakértők zöme szerint kezdetben volt a képírás. Az olyan tárgyakat ábrázol, amely tárgyak hol egy-egy szót, hol egész mondatot jelentenek. Követte a fogalomírás, amely már árnyaltabban tudta megragadni a megragadandót és továbbadandót. Utána jött a hosszantartó fejlődés során a szóírás, amelyben egy jelnek konkrétan egy szó felel meg. – Célszerűtlen lenne itt e témát bővebben boncolgatni (az ékírást hagyjuk is!), ám lényege a dolognak, hogy a betűírás zárja a fejlődést. Mert tény, hogy utóbbi mutatkozott a legpraktikusabbnak, leghasználhatóbbnak, így mindmáig tartja magát: egyéntől függő sikerrel, persze.

Mármost a fentiek tükrében állapítható meg, némi víg élcet sem mellőzve, hogy vannak olya jófejű emberek, akik ezt a hosszú, göröngyös evolúciós utat képesek egy élet alatt bejárni. Startolni az elején, átugrani a közepét, kikötni a végén. Ilyen például a híres rendező, Emir Kusturica, aki – gyermekkorát leszámítva – fényes alkotói pályáját a mozgóképek világánál kezdte, hogy aztán ugyanazt több szublimációs kísérlet után az írott szó dinamikájával gazdagítsa. Igazából a cirill írásmódra voksolva az Európában használatos írásmódok közül. – És tette ezt jelentős sikerrel.

Kusturica, a zenész

Előzőkkel együtt ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban – mert a sarkalatos állításokhoz nem árt egy kis aládúcolás se –, hogy párhuzamban az írott oldalak szaporodásával, az irodalmi életmű gyarapodásával, a díjak sem maradoznak el. Ezzel együtt megjegyzendő, hogy tisztelt szerzőnk szimultán több vasat is tud tartani a gutenbergi galaxis tüzében, ami nem kis ügyességre vall. – Akkor hát: tűz! Mert írásunk valódi apropója az, hogy legutóbb az újvidéki Prométheusz Könyvkiadó a jeles elődről, Dejan Medaković akadémikusról elnevezett örökfényű díjjal tüntette ki „Kusztó kapitányt”. Lehet, Kusturicának egyébként a 2015-ös belgrádi könyvvásáron jött meg igazából a kedve írni, amelyet valamiért ő nyitott meg, és mostani műve arról a Peter Handkéről szól, aki azelőtt volt ugyanennek a szintúgy fényes, majdnem mindenéves rendezvénynek imádott központi vendége.

Handke akkor – emlékezetes módon – a saját szájából elhangzó mondatokkal nyitotta meg a vásárt, amivel fergeteges sikert aratott. Mondhatni, sokkal nagyobbat, mint a későbbiekben a bánsági születésű sváb Hertha Müller, aki az ünnepélyes pillanatokban képes volt némi kritizáló felhangot is megütni, amivel viszont óriási felháborodást keltett. Pontosan mi volt a baja Hertának, nem igazából fér ide. Pusztán aznapi rosszullét? Valamiféle zárlat? (Hm.) Elég az hozzá, hogy meggondolatlan cselekedetével megsemmisítő csapást mért arra a lehetőségre, hogy íróvá változó, a szerb ügyet minden téren védelmező rendezőnk egész kötetet szenteljen neki a kifürkészhetetlen jövőben.

– Emir Kusturica gazdag, többrétű, izgalmas, nem utolsósorban elgondolkodtató könyvet írt – eme Látod-e, hogy nem látom címmel – Peter Handke Nobel-díjas német író életéről és munkásságáról úgy, hogy abban nem kis mennyiségű gondolati csavart épített bele. Ezzel elegánsan elkerülte korunk mindenféle sematizálását és ideologizálását, és ezen a módon mintegy fölébe emelkedve mindkettőnek, maradandót alkotott – hangzott el a bíráló bizottság részéről.

A díjazott pedig ugyanebből az alkalomból szokásos fapofájával tüstént megállapította, hogy mind az emberöltők, mind a magunk mögött tudható évszázadok a lehető legmagasabb pontig emelték fel az embert. Neki pedig per pillanat az az érzése, hogy akár a Gilgamesben, mások mostanság igyekeznek megbilincselni a lábát, vagy visszaparancsolni őt az égből a földre, vagy egyenest a föld alá, amennyiben sikerül szerencsésen szárnyra kapnia. Ezért mély meggyőződése, hogy az efféle gyülekezetek meg elismerések nyújtják a legkínálkozóbb rugaszkodó pontot a szabadságra vágyó egyénnek.

Vlagyimir Putyin és Emir Kusturica

ŐSZINTE VONZÓDÁS ESETÉN NEM SZÁMÍT A MAGASSÁG, CSAK A MEGGYŐZŐDÉS ÉS A “SZÍNTISZTA IGAZSÁG”

Hm, szépen lett ám ez fogalmazva… a díjazott részéről, aki ugyanakkor aligha ellenálló a neki tetsző ideológiákkal szemben. Politikai elkötelezettségének, amikor csak teheti, hangot is ad, és hajlandó pravoszláv keresztségében újdonsült Nemanjaként beugrani a szorítóba a maga igazáért. Közben mindebben akár pápábbnak mutatkozni a pápánál, lett légyen szó az Oroszország elleni szankciók egyértelmű elítéléséről, a Nyugat feltétlen gyalázásáról és hasonlókról. Közben kétségtelen, hogy eredeti írói szárnyalás eredménye lehet az a szellemes (vagy annak vélt) kusturicai gondolat például, hogy ha Amerika meg akarja támadni Oroszországot, miért nem Alaszkán keresztül teszi azt?

– Természetesen Kusturica városalapítóként olyan zászlókat tűz ki a maga épületeire, meg olyan szlogeneket fest a falaira, amilyeneket csak akar, de íróként ezekre a dolgokra jobban kellene ügyelnie, még távolabbra sétálva az udvari költészettől is – hallatszanak egyes nem éppen osztatlan tetszésről árulkodó hangok, ám úgy tűnik, ezeket most is hajlamos elnyelni a lovak nyihogása, a patkók dobogás; a kardcsörtetés, a trombitaszó és az ágyúdörej. (Egyébként gratula!)

Emir Kusturica amolyan kisebbségi ombudsman

Emir Kusturica amolyan kisebbségi ombudsman

P. S. Nem mellesleg egyik fő megjelenési formájában E. K. amolyan kisebbségi ombudsman. Ennek hangot is adott több évvel ezelőtt, amikor rendezőként, mellette a saját együttesének, a ZABRANJENO PUŠENJE bandának basszusgitárosaként a győri Mediawave film- és zenefeszten járt. E sorok írója ott beszélgetett vele a nagyterem pódiumán, szép számú közönség előtt. Elsőre Kusturica kissé bizalmatlan volt a moderátor személye meg a helyzet iránt, de aztán felengedett. Ő nem romákat emlegetett, hanem cigányokat, akik tudnivaló módon sok filmjének a fő témái, egyben főszereplői. Nélkülük feltételezhetően nem is lett volna az a nagy siker világszerte. A cigányság nélkül, amely ott élt szép számban, Szarajevónak azon a külterületi részén, ahol felcseperedett. Rendezőként aztán úgy látta, hogy szinte nem is kell csinálnia semmit, csak a kamera elé állítani őket. Persze, sokkal több kell, ám szerinte érthető, hogy mit akar mondani. – Műsorvezető erre tette a megjegyzést, miszerint a szerbség egy része – ő műsorvez. úgy értesült erről – neheztel őrá, Kusturicára, mert hogy a nézők jelentős hányada így a balkáni romákat a szerbséggel azonosítja.

– Rengetegen nincsenek tisztában a Balkán néprajzával – legyintett erre E. K. – Ugyanakkor az az igazság, hogy a cigányok sem szeretik, amikor szerbeknek nézik őket. Amúgy elszomorító dolog a tudatlanság. Szerintem jórészt még annak a zsdanovizmusnak a maradványa, melyben a műalkotásnak nemzetek egészét kell tükröznie. Az én filmjeim középpontjában mindig csak az az embercsoport létezik, amelyről éppen filmet forgatok.

– Plusz pár kacsa, liba meg hal – vetette oda műsorvezető a maga csacsiságát, mire a feszültséget erősen oldó nevetés hullámzott végig a termen. A beszélgetés aztán lazábban folyt valamerre másfele. (Ebből is látszik, műsorvez. milyen ügyes tud lenni. /tapsot kérünk!/.)

trauma betegseg ?c=4784&m=0&a=438898&r=&t=pi
Az olvasás folytatása

B A Balkanac

Az átugrott cipő és a halál békacsókja (Charles Simic távozására)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Elhunyt Charles Simic költő
Elhunyt Charles Simic költő
visky andras kitelepites 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=ViskyAndr%C3%A1s%3AKitelep%C3%ADt%C3%A9s&t=pi
Olvasási idő: 3 perc

Barátom, Tom Peric írta a minap Kanadából, hogy a szomszédos Egyesült Államok New Hampshire államának Dover nevű városában elhunyt Charles Simic , aki a kortárs poézis egyik meghatározó alakja volt és maradt ezen a világon, nyugodjék békében.

Így van, nyugodjék, híre-neve éljen sokáig Charles Simicnek, aki eredetileg nem is ezzel a névvel született, ahogy Tomi haverunk sem az egykori Újvidék Telep nevű kertvárosából. Tomi eredetileg magyar anyától és szerb apától származik, alapvetően Tomislav Perić a neve, s őt is Jugoszlávia szétesése röpítette porfelhőjével és vérfröcskölésével messzire, mint oly sokakat/sokunkat.

Charles Simic könyve

Tomi lényegében filozófiai beállítottságú ember, de a lírát sem veti meg, és úgy tudni, az örökre eltávozott költő volt az egyik kedvence. Levelében úgy fogalmazott, hogy mindig elolvasta Simic verseit, amikor csak beléjük botlott valahol a hosszú évek során, sőt: kb. egy hónappal ezelőtt meg is vette annak a No Land in Sight című kötetét.

Magyarul ez valahogy így hangzana tehetségünkhöz mért tolmácsolásban:


Elhal a szél

Én kicsi lélekvesztőm
Jól vigyázz,

Sehol föld
A láthatáron.


Azt mondja még barátunk Tomi, hogy szereti ebben a költőben azt a japán haikuszerűen tömör, nemes egyszerűséget, amellyel a legmélyebb gondolatokat is ki tudja fejezni. Ahogy ebben a tkp. kötetzáró kis szösszenetben is meg tudja tenni. Kötetzáróban, és ezek szerint életműzáróban is.

– Slava mu! – mondja ezt szerbül, s legyen így.

Charles Simic, akinek a 85. életévében bekövetkezett halálát világszerte lereagálta a sajtó – így az újvidéki Magyar Szó is –, Belgrádban született, hogy a szülei a Dušan nevet adják neki. 1938-at írtak akkor, így a második világháborús évek jócskán beárnyékolták a gyermekkorát. Tizenhat éves volt, amikor a családjával Párizsba költözött, hogy egy évre rá Amerikában kössön ki. Ott bontakozott ki poétaként, ahogy esszéíróként és fordítóként is. Charles Simic névvel vélhetően azért, mert az ott sokkal megjegyezhetőbb, mint a Dušan. Műveiért számos díjat kapott, többek között Pulitzert 1990-ben. A kilencvenes évek derekán az Amerikai Művészeti Akadémia tagjává választották, hogy kettőezerben az Amerikai Költők Akadémiáján kancellárrá nevezzék ki. Pár évre rá a kongresszusi könyvtár az Egyesült Államok Költőjévé fényezte. Civilben amúgy a New Hampshire Egyetemen irodalmat és kreatív írást tanított. Szabad idejében imádta Fats Waller zenéjét hallgatni, s nyilván megpróbálta a maga módján a színes bőrű zongorista ún. lépegetős technikával működő balkezét versben utánozni.

Charles Simic

Charles Simic mostanság bekövetkezett halálának okaként öregkori pszichofizikai leépülést emlegetnek.

Legismertebb művei közé tartozik például a Charon kozmológiája, ahogy az Esküvő a pokolban is. – Futó pillantást vetve a verseire, nyomban leszögezhető, hogy Charles Simicet a lehetséges legutolsó pillanatokig foglalkoztathatta az elmúlás gondolata. De nem úgy, hogy Edgar Allan Poe hollójának cinikus károgása minden sorára rátelepedjék.

Apropó: Kedves barátom Tomi, emlékszel? Valamikor rég az Ilirska/Illír utca elején, a Futaki útnál nagyobbacska mocsár volt ott, ahol ma egy nagy autómosó üzemel. Nos, amikor azt feltöltötték vagy lecsapolták, vagy mindkettő, akkor elhallgatott örökre az éjszakai békakórus. Mintha akkor kezdték volna arrafelé megpróbálni kontroll alá vonni a zenét is. De lehet, hogy ez csak marhaság.

Charles Simic egyik legutóbbi verse

Charles Simic egyik legutóbbi verse (Forrás: The New Yorker)

– Azt nem tudom – szól mintegy vissza Charles Simic a hosszú útról –, azt viszont igen, hogy az esztétizálás, a humor, az erotika, miként a gondolat szabad szárnyalásának minden gyümölcse szigorú cenzori elbírálás alá esik az amerikai egyetemeken. A minden politikai diktátumtól mentes poézis meghalt ezekben az iskolákban, alapvetően megszűnt létezni a legtanultabbak körében. Viszont mintegy dacolva ezzel: a költészetet sokan művelik továbbra is. A líra tovább íródik sokak kényelmetlenségére és mérhetetlen szörnyűségére.

Most pedig két további példa a költő szavainak ékes-derekas alátámasztására.

A varangy

Eltelik majd hosszabb idő mire a haverok
Újból megpillanthatnak benn a városban,
Hosszú idő múlik majd mire ismét bekóboroljuk az utcákat
Éjnek idején tétován
Egymás nevét kiáltva,
Hogy felhívjuk figyelmét a másiknak egy-egy remek
Vagy éppen túl rémes látványra.
Távol attól, hogy futtában néven nevezhessük.

Maradok kinn a vidéken,
Kelek korán,
Hallgatom a madarakat,
Üdvözlöm az érkező fényt,
És amikor mindezt eluntam,
Fülelem a szellőt meg a susogását az összes levélnek,
Melyből itt sokkal több van,
Mint emberből amott a nagyvárosban.

Urunk még sosem teremtett, véli a szomszédhölgy,
Nekünk ilyen szép napot.
Töprengek ezen az árnyékban, midőn ő elkopog.
Akkor egy varangy bukkan fel a fűben
És tök ártalmatlannak nézve engem:
Átugorja kedvenc pocsolyája felé a lábfejem.

(Ford. B.A. /B./)

A halottak órái

Egy éjszakát az óra társaságában töltöttem el.
Éjfél után olyan hangosan tiktakolt,
Mintha a szokatlan módon félne valamitől.
Olyan ez, mint amikor fütyörészve megyünk el
A temető mellett, magyaráztam.
Mindamellett megértem, mondtam neki.

Régen minden amerikai konyhában
Volt egy ilyen óra,
Ma már törött a gyár minden ablaka.
Az éjjeliőrök Kháron ladikján
Őrködnek tovább: aznap,
mikor megállsz, mondom az órának,
A tartalék kerekecskék
Elgurulnak

Sok nehezen fellelhető helyre.
Amíg ezen gondolkoztam,
Elfelejtettem felhúzni az órát.
Sötétben ébredtünk.
Milyen csendes a város, szóltam.
Mint a halottak órái, felelte feleségem.
Nagymama a falon,
Hallom gyermekkorod hulló havát.

(ford. Gyukics Gábor)

sziveri janos szelherceg 728 ?c=4784&m=0&a=438898&r=SziveriJ%C3%A1nos%3ASz%C3%A9lherceg&t=pi
Az olvasás folytatása

Időjárás és szennyezettség

RSS

BALK Magazin Szerbia Horvátország Bosznia-Hercegovina Szlovénia Koszovó
Montenegró Észak-Macedónia Románia Bulgária Görögország Törökország
Albánia Ukrajna Oroszország Egyesült Államok Európai Unió NATO

Napi hírlevél


A szerző cikkei

B.A. Balkanac


Letöltések

Kultúra

Utazás

Nyári feltöltődés Hajdúszoboszlón!

Egészség

KONTAKTLENCSÉK a legnagyobb gyártóktól 30-60 százalék kedvezménnyel, akár ingyenes szállítással, azonnal saját raktárról, 30 napos visszavételi garanciával az eOptika.hu kontaktlencse webboltból. Vásároljon most!

Hirdetés

Kontaktlencse akció »

Tíz nap legjava

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: