Connect with us

Bulgária

VÁLSÁGOS: Szerbiai gyerekekkel teli busz borult fel Bulgáriában

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Leszaladt az autópályáról, és felborult egy szerbiai autóbusz Bulgáriában, Stara Zagora közelében. Az autóbusszal 11 felnőtt és 38 gyermek utazott, egyikük állapota válságos. A gyerekek a Belgrád közeli Batajnicából utaztak Bulgáriába, ahol egy folklórfesztiválon vettek részt.

A bolgár illetékes hatóságok közlése szerint 12-en sérültek meg, ebből négy felnőtt, nyolc pedig gyermek. A sérülteket a Stara Zagora-i kórházban helyezték el, ahova megérkezett a bolgár egészségügyi miniszter is.


Az egyik gyerek állapota válságos, az orvosok éjfél körül igyekeztek újraéleszteni. Egy 11 éves gyerekről van szó, aki háromszoros medence- és csípőtörést szenvedett.

Egy további gyermeket ápolnak az intenzív osztályon, őt elővigyázatosságból helyezték oda.

A bolgár egészségügyi miniszter szerint a többi gyerek a körülményekhez képest viszonylag jól van.

A bolgár sajtó szerint a legfiatalabb kórházba került gyermek hat, a legidősebb pedig 17 éves.

A sérültek között van a buszsofőr is, akinek amputálták az egyik lábát, az állapota súlyos.

Az utasok elmondása szerint tíz kilométerrel a baleset helyszíne előtt a sofőr megállt egy benzinkútnál pihenni. Az autópálya a szerencsétlenség időpontjában vizes volt, mert közvetlenül a baleset előtt nagyon esett az eső a környéken, a forgalom ezért lassan haladt.

A szerencsétlenséget feltehetően az okozta, hogy az egyik szülő a sofőr mellé szeretett volna ülni, ám amikor a sofőr le akarta neki nyitni az ülést, a kormányt is elfordította.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország7 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap