HORVÁT-MAGYAR CSÖRTE: Vihar a teáscsészében a “magyar tenger” miatt

A cikk meghallgatása

Kissé hezitálva ugyan, de mégis számítógép mellé kényszerítettem magam, az Orbán-nyilatkozatból kiragadott idézet miatt ugyanis a felkorbácsolódó kedélyek kisebbfajta horvát-magyar csörtéhez vezettek, s ezt kötelességtudatból nem hagyhatom szó nélkül.

Horvát tenger, magyar tenger

Szóval az ügy középpontjában az áll, hogy a magyar miniszterelnök Ursula von Der Leyen bizottsági elnökkel elfogyasztott munkajellegű estebédje után (többek között) azt mondta:

– Azok, akik tengerrel és kikötőkkel rendelkeznek, a kőolajat tartályhajókkal is bevihetik. Ha nem vették volna el a tengerünket, nekünk is lenne kikötőnk.

Annyit hozzá kell tennem, hogy nem tudom, a magyar miniszterelnök mit mondott pontosan, mert a horvátok a Politicoból fordították, én meg horvátról magyarra, így lehet kisebb eltérés a szövegben.

Mindenesetre a horvát média rávetette magát a koncra, és magyar területi igénynek tudták be a dolgot, mondván, hogy a magyarok, pontosabban Orbán, ismét a horvát tengerre feni a fogát.

Persze, azt senki sem emlegeti, hogy a magyar aggályok, amelyeket az Európai Bizottság elnökének tolmácsoltak, azzal függenek össze, hogy a gázvezetékkel kapcsolatban Magyarországnak rosszak a tapasztalatai a horvát féllel, így jogosan tartanak attól, hogy a kőolajvezetékkel kapcsolatban is késedelemre kerülne sor, olyan helyzetben, amikor nem minden nap, de szinte minden perc fontos.

Bekérették a magyar nagykövetet

Ettől függetlenül, a helyzet kedden a következőképpen alakult. A horvát külügyminisztérium bekérette a zágrábi magyar nagykövetet, és ugyanakkor a budapesti horvát nagykövet találkozót kért a magyar külügytől a nyilatkozat kapcsán, hogy magyarázatért folyamodjon, a horvát álláspont szerint ugyanis “az ilyen nyilatkozatok szükségtelenül aláássák a jószomszédi kapcsolatokat”.

A horvát külügyminisztérium közleménye szerint Horvátország elítéli Orbán Viktor magyar miniszterelnök nyilatkozatát.

– Elítélünk minden területi követelést más szuverén államokkal szemben is

– közölték Zágrábban.

A horvát sajtó derék munkásai azonban nem érték be ennyivel, és nagy patáliát csaptak akörül, hogy Plenković miniszterelnök ismét szó nélkül hagyta a “magyar agressziót”.

Ezt Božinović belügyminiszter kísérelte meg orvosolni, amikor egy más ügyben nyilatkozva röviden elmondta, hogy “Horvátország területe megkérdőjelezhetetlen, a horvát állampolgároknak nem kellene aggódniuk a magyar nyilatkozatok miatt”.

Mi lesz most?

Természetesen semmi. Az egész nem egyéb egy teáscsészében felkavart viharnál – ahogyan ezt az angolszászok mondanák, szemben a közép-európai parasztokkal, akik teljesen más edénnyel kapcsolatban használják a szófordulatot.

A brüsszeli embargótervezet olyan dolog, amely a horvátokat sem hagyja hidegen – erről már hírt adtunk – de helyzetük közel sem annyira drámai, mint a magyaroké.

A legközelebbi tengeri kőolajterminál Omišalj kikötőjében van, viszont az Adriai Kőolajvezeték (Janaf) szállítókapacitásait mindenképpen meg kellene növelni ahhoz, hogy ez a magyar kőolajellátást is biztosítani tudja.

Az egész “janafos” történet még abban az esetben is időigényes, ha az építkezés EU-s alapok segítségével folyna.

Hogy miként képzeli el Brüsszel az embargót, azt nem könnyű kitalálni, pláne akkor, ha tudjuk, hogy az tartályhajókban érkező kőolaj jelentős hányada továbbra is Oroszországból származik, csak éppen átügyeskednék az eredetét, az érvényben lévő regulák szerint ugyanis, ha az orosz kőolajhoz valahol hozzákevernek valamicske egyéb származású kőolajat, az már nem számít orosz kőolajnak, és szabadon lehet kereskedni vele, mindennemű szankciónak és embargónak fittyet hányva.

De nem is füstölgök tovább. Az a miniszterelnökökre tartozik, nem a pennarágó szegénylegényekre.