Connect with us

Ukrajna

A HELYZET FOKOZÓDIK: Ezer brit katonát helyeztek készenlétbe a keleti szövetségesek támogatására

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A brit külügyminiszter „súlyos következményekre” figyelmeztetett egy Ukrajna elleni támadás esetén. Liz Truss személyében négy év óta először keresi fel Moszkvát brit külügyminiszter. Ez csak az egyik jele annak, hogy a brit kormány felturbózta magát Ukrajna ügyében, Trusson kivül ugyanis Moszkvában van Ben Wallace védelmi miniszter is, miközben Boris Johnson brit miniszterelnök Brüsszelben és Varsóban tárgyal. Ezzel párhuzamosan ezer brit katonát helyeztek készültségbe a „keleti szárny” megerősítésének céljával.

Katonákat küldenek

Nagy- Britannia ezer katonát helyezett készenlétbe kelet-európai bevetésre, miután Liz Truss külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Oroszországnak „súlyos következményekkel” kell szembenéznie, ha megtámadja Ukrajnát.


Brit médiajelentések szerint Truss moszkvai látogatásának előestéjén a londoni kormány közölte, hogy a készenlétbe helyezett katonákat Kelet- Európába küldik, ha egy lehetséges orosz invázió humanitárius válságot okozna, amely érintheti a NATO-szövetséges Lengyelországot és Litvániát.

Mindeközben megkezdik 350 brit tengerészgyalogos Lengyelországba történő telepítését egy héten bejelentett támogatás részeként.

Truss úgy fogalmazott, hogy Oroszországnak felesleges kételkednie abban, hogy erőteljes válasz érkezik egy esetleges Ukrajna elleni agresszióra.

– Sokszor elmondtuk, hogy minden további inváziónak súlyos ára lesz, többek között egy összehangolt szankciócsomag révén. Oroszországnak azonban van választási lehetősége. Erősen bátorítjuk őket, hogy válasszák a diplomácia útját

– fogalmazott a brit külügyminiszter, aki Twitter-bejegyzésében ennél tovább is ment, megjegyezvén, hogy Oroszországnak „azonnal ki kell vonnia erőit, és tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását, különben súlyos következményekkel kell szembenéznie”.

Andrej Kelin, Oroszország londoni nagykövete egy interjúban ugyanakkor értelmetlennek nevezte Oroszország szankciókkal történő fenyegetését.

– Ha ez a fő célja Liz Truss brit külügyminiszter és Ben Wallace védelmi miniszter moszkvai látogatásának, akkor a beszélgetés rövid lesz

– jegyezte meg az orosz nagykövet.

Ellensúly

Boris Johnson brit miniszterelnök most azzal demonstrálja Kelet- Európa iránti rokonszenvét, hogy Lengyelországba látogat, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is haderőket von össze Ukrajna körül, ahol nyugati becslések szerint már 130 ezer katonát sorakoztatott fel.

A brit külügyminiszter tovább élezte a feszültséget azzal a kijelentésével, hogy a NATO nem tudja elfogadni a Kreml kulcsfontosságú követelését, miszerint ne kerüljön sor a szövetség további bővítésére.

Egy londoni tanácsadó cég vezetője nemrég úgy nyilatkozott a BALK-nak, hogy az erőteljes brit „külpolitikai angazsáltságnak” közvetlen belpolitikai oka is vannak, miután a miniszterelnök pozíciója erősen meggyengült a Covid-bulik kapcsán kitört botrány következtében.

– Az ukrán konfliktusban való szerepvállalás, illetve a diplomácia lehetőséget teremt arra, hogy Boris Johnsonról egy fénykép készüljön Kijevben, amely magában hordozza az ígéretet arra, hogy eltereli a figyelmet az éppen zajló, és tényleg nagyon súlyos politikai autoritás-válságról

– fogalmazott Radnóti András, a Millennium Emerging Europe tanácsadó cég ügyvezetője igazgatója, aki hozzátette, hogy London a BREXIT után, illetve a BREXIT következtében meggyengült politikai pozícióit védelmi színtéren próbálja ellensúlyozni.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország7 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság7 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia3 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró3 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország2 nap telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia4 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában. Milorad Dodik és Dragan Čović hétfői találkozójukon Banja Lukában megerősítették, hogy rendszeres és nyílt párbeszédet folytatnak, és hogy továbbra is együtt kívánnak működni
Bosznia19 óra telt el azóta

Szövetkeznek a horvátok és a szerbek Bosznia-Hercegovinában
Az egymással szövetkező Dodik és Čović a nagyköveti posztoktól a titkosszolgálatokig átbútorozná a hatalmat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap