ORSZÁG A BALKÁN SZÉLÉN: Így halad lassan és bizonytalanul a Nyugat felé Moldova

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Mongóliáról szokták mondani, hogy a világ legfüggetlenebb állama: tőle ugyanis semmi sem függ. Kis megszorítással ugyanezt el lehetett mondani Európa legszegényebb országáról, a Szovjetunió egykori tagköztársaságáról, Moldováról is. Sokáig úgy tűnt ugyanis, hogy a hivatalosan 2,6 millió lakosú, harmad magyarországnyi állam képtelen kiszakadni a távoli nagy testvér, Oroszország szorításából, s miközben az ország az állandó belpolitikai válsággal küszködik, a városok és falvak kiürülnek, mert aki tud, külföldre megy munkát vállalni.

Százezrek hagyták el az országot

A Szovjetunió 1991-es széthullása óta eltelt három évtizedben állandó küzdelmet vívtak a Nyugat- illetve az Oroszország-pártiak, s általában úgy alakult, hogy ha az államfő Moszkvához igyekezett igazodni, akkor a kormányfő inkább az EU-felé kacsingatott, ha pedig a kormányfő kereste az oroszok barátságát, akkor az államfő volt nyugatos. Miközben pedig dúlt a belháború, a zavarosban halászók többször is kirabolták az országot, a moldovaiak pedig a lábukkal szavaztak: százezrek hagyták el az országot, hogy Romániában, vagy még messzebb keressenek munkát maguknak.

A kivándorlási hullám így elsősorban a munkaképes korosztályt érintette, Moldovát az jellemezte, hogy amíg a szülők külföldön dolgoztak, a hazaküldött pénzből a nagyszülők nevelték a távolba szakadtak gyerekeit.

A kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező csalók közül a legnagyobbat Ilan Shor és társai szakították 2012-2014-ben, amikor különféle banki hitelekkel egymilliárd dollárnyi összeget sikkasztottak el. Bár az ügy miatt több ember börtönbe került, Shor sokáig érinthetetlennek tűnt, s csak évekkel később kényszerült menekülésre, és az ország elhagyására.

Shor lába alatt elsősorban azért lett forró a talaj, mert mostanra a nyugatosok kerültek magabiztos fölénybe, s meghatározó szerep jutott Maia Sandunak, a Világbank egykori ügyvezető igazgatójának, aki 2019-ben előbb a miniszterelnöki címet szerezte meg, majd egy évvel később megnyerte az elnökválasztást is.

Sandu elődeivel ellentétben komolyan gondolja a korrupció elleni harcot, s miután a vele szövetségben lévő erőknek a parlamenti többséget is sikerült megszerezniük, Moldova egyértelműen elkötelezte magát az EU-integráció mellett.

Persze, a váltás nem ment könnyen, egy időben két hivatalban lévő államfője és kormánya is volt az országnak, ám végül sikerült megszabadulni Moszkva fő szövetségesétől, Igor Dodontól, aki 2016-2020 között nyíltam Moszkva-barát politikát folytatott. Ahogy beköltözött az államfői hivatalba leszedette az épület előtt álló EU-zászlót, lépéseket tett az orosz nyelv kötelező iskolai oktatása érdekében, bejelentette, hogy a moldovai ortodox egyház a moszkvai patriarchátus irányítása alatt marad, s azzal is Oroszország kedvében járt, hogy gyakorlatilag egyenlő félként fogadta a Moldova keleti részén lévő, szakadár Dnyeszter menti Köztársaság vezetőit.

Az Ukrajna és Moldova között fekvő területről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a helyi Moszkva-párti vezetés kizárólag Oroszországnak köszönheti, hogy hatalmon van: az orosz hadsereg békefenntartói őrzik a rendet – és a szovjet időkből származó, jórészt valószínűleg már használhatatlan, hatalmas mennyiségű lőszert – s a gáz is ingyen érkezik Oroszország felől.

A Kreml büntet

Ahogy egyértelművé vált, hogy Moldova igyekszik kikerülni az orosz érdekszférából, hirtelen problémává vált, hogy Moldova jelentős összeggel tartozik a Gazpromnak.

Ezzel csak az a probléma, hogy a tartozást felhalmozott cég, a Moldovagaz a Gazprom többségi tulajdonában van, s a Moldovagaz szállít energiahordozót a Dnyeszter menti Köztársaságnak is, amely még egyetlen centet sem fizetett a gázért.

Így az oroszok jelentős részt olyan tartozást is Moldovának rónak fel, amit a szakadárok halmoztak fel. Ez pedig nem kevés, ugyanis a nehézipar a szakadárok kezén lévő területeken van, s az ottani gyárak nem az energiatakarékosságról híresek.

A viták miatt már odáig fajultak a dolgok, hogy január 20-án a moldovai kormány újabb hat napra energetikai válsághelyzetet rendelt el, miután a Gazprom – élve azzal, hogy jelentősen megemelkedett a földgáz világpiaci ára – Moldovának is jelentős áremelést jelentett be.

Bár minden bizonnyal Moldova sem bűntelen a vitában, és nem csak ez az ország szenved a magas gázáraktól, az a korábbi évek tapasztalatai alapján egyértelműnek tűnik, hogy  Moszkvának mindig vastagabban fog a ceruzája, ha éppen büntetni akar valakit, s hirtelen jön az árzuhanás, ha az adott ország kezesbáránnyá válik .

Románia vagy Moldova?

Moldova helyzetét bonyolítja, hogy senki sem tudja, meddig marad önálló az ország. Moldovában románul beszélnek, s bár a szovjeturalom évtizedei során kialakult valamilyen moldovai identitás is, a lakosság relatív többsége támogatná a Romániával való egyesülést.

A legújabb közvélemény-kutatások szerint miközben viszonylag magas a bizonytalanok aránya, 45 százalék egyesülés párti.

Romániában még többen – a megkérdezettek háromnegyede – támogatja az uniót, ám furcsa módon mindkét országban többségben vannak azok, akik szerint ez belátható időn belül nem fog bekövetkezni. Részben azért sem, mert a moldovai politikai elit – minden bizonnyal joggal – attól tart, az egyesülés gyakorlatilag azt jelentené, hogy Bukarest venné át a hatalmat a szomszédos kis ország fölött, és Moldova egy megye szintjére süllyedne.

Az orosz-ukrán viszály mélyülése miatt is fontosabbá vált Moldova, illetve a Dnyeszter Menti Köztársaság, (rövidebben Transznisztria): sokan úgy vélik, az Ukrajna határán összegyűlt több mint százezer orosz katona célja részben az lehet, hogy Ukrajnába behatolna területi összeköttetést teremtsen a 2014-ben annektált, és már Oroszország részévé vált Krím, és a szakadár moldovai országrész között.