Szerbia
ÚJRAGONDOLÁS: Đoković egyelőre elkerülte a deportálást, de még nem dőlt el semmi
A világelső szerb teniszező a jelenlegi állás szerint maradhat Ausztráliában, miután a melbourne-i szövetségi bíróság hatályon kívül helyezte a vízumának visszavonásáról szóló határozatot, és elrendelte, hogy azonnal engedjék ki a migránsszállóból. Közvetlenül az ítélethirdetés után bejelentették, hogy az ausztrál bevándorlási miniszter még módosíthatja a döntést, és “újragondolhatja” az ügyet, illetve elrendelheti Novak Đoković kitiltását az országból. Vagyis a szappanopera tovább habzik.
Újragondolás
Hírügynökségi beszámolók szerint néhány órával a bíróság döntése után az ausztrál bevándorlási miniszter szóvivője bejelentette, hogy Alex Hawke még fontolgatja, visszavonja-e Đoković vízumát.
– A mai bírósági döntést követően továbbra is nyitott a kérdés, mivel a bevándorlási miniszter diszkrecionális joga, hogy mérlegelje-e a vízum eltörlését. A miniszter ezt fontolóra vette, a folyamat még tart
Tiszta politika
– Morrison éppen vesztett Đoković ellen. Teljes inkompetencia! Mint bármi másban is. Ha valóban nem akarták (itt látni), akkor mi a fenéért adtak neki vízumot, hogy ide repüljön?
– tette fel a kérdést a Twitteren Kevin Rudd volt ausztrál miniszterelnök.
– mondta szóvívő, ami magyarán azt jelenti, hogy még nem dőlt el semmi, vagyis korai Đoković híveinek az öröme, mert még minden a visszájára fordulhat, ráadásul az a lehetőség is felmerült, hogy az ausztrál kormány fellebbez a döntés ellen.
Ez egy új bírósági eljárást jelentene, ami után akár három évre is törölhetik a világklaszis vízumát, akkor pedig – a szerb teniszező korára való tekintettel – végképp lőttek az újabb ausztrál serlegnek.
Tovább habzik a szappanopera
A Đoković ügyében kedvező döntést hozó tárgyalás után szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a migránsszálló környékén, ahol a világelső teniszező rajongói ünnepeltek, és követelték szabadon engedését, közben-közben szerb hazafias dalokat énekelve.
Egyes médiajelentések ugyanakkor arról szóltak, hogy Đokovićot letartóztatták, de ezt az információt több forrásból, köztük az ausztrál belügyminiszter hivatalából is cáfolták.
A hercehurca nem tarthat végtelen időkig, az egyre zártabb ausztrál nyílt teniszbajnokság ugyanis a jövő héten megkezdődik, ha a szerb világklasszist addig nem engedik szabadon, akkor végképp lemaradhat az újabb, sorjában huszonegyedik Grand Slam-győzelemről.
Szerbia
Vučić a KFOR-t kéri az északi területekre, a Quinta szerint nagyon veszélyes a helyzet
Aleksandar Vučić szerb elnök találkozott a Quinta-országok – az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország – nagyköveteivel, valamint az Európai Unió küldöttségének vezetőjével. A találkozót követően a szerb elnök alig írt valamit az Instagramon, az amerikai nagykövet a többiek nevében is nyilatkozva ugyanakkor úgy vélte, hogy nagyon veszélyes a helyzet Koszovóban.
Vučić a KFOR-t kéri
Vučić az Instagramon azt írta, hogy a Szerbia számára egyik legnehezebb pillanatban “volt egy fontos beszélgetése a Quinta képviselőivel”.
Ehhez még hozzátette, hogy megismételte Szerbia álláspontját a legutóbbi koszovói (és metóhiai) eseményekkel kapcsolatban, és kérte, hogy “Kurti rendőrsége” helyett a KFOR gondoskodjon minden biztonsági kérdésről Észak-Koszovóban.
Vučić kérdés formájában felvetette azt is, hogy a koszovói rendőrség miért utasította el, hogy az EULEX részt vegyen abban a műveletben, amelyet Koszovó északi részén hajtottak végre a koszovói albán rendőrök.
A szerb elnök “farkasszemet nézett” a fotósnak háttal lévő amerikai nagykövettel (Forrás: szerb elnöki Instagram)
Szerb nemzeti amnézia
Christopher Hill amerikai nagykövet a szerb elnökkel folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy a Quinta nagykövetei szerint nagyon veszélyes a helyzet Koszovó északi részén, és további erőfeszítésekre lesz szükség a kiváltó okok megtalálásához.
Hill tragikus eseménynek nevezte, ami történt, és hozzátette, hogy mindenkinek el kell ítélnie a koszovói rendőrség egyik tagjának meggyilkolását. Megjegyezte, hogy természetesen mindig sajnálják az emberéleteket, viszont nem szabad elfeledni, hogy folytatni kell a politikai folyamatot.
Az amerikai nagykövet úgy fogalmazott, hogy a következő napokban, hetekben erősíteni kell a diplomáciai tevékenységet. Egyúttal elmondta azt is, hogy a jelenlegi európai válságot, valamint a különleges biztonsági és politikai helyzetet illetően fontos beszélni arról, hogy Szerbia hol szeretne lenni.
Hill úgy fogalmazott, hogy Szerbiának magának kell döntenie az útjáról, de annak a véleményének adott hangot, hogy a jólét nem keletről jön, mert az az útvonal folyamatosan javítás alatt áll, és a kérdés az, hogy Oroszország mikor tudja visszaszerezni azt a szerepet, amellyel hozzájárul a civilizációhoz.
Kapcsolódó cikk
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
A nagykövet úgy vélte, hogy sok ember megérti, hogy Szerbiának nincs más választása, minthogy a Nyugat részévé váljon, merthogy katonai értelemben a semlegesség drága, a független országoknak maguknak kell finanszírozniuk a védelmüket, mert számukra nem létezik a kollektív segítség elve.
Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy mindazzal, amit elmondott nem arra szeretne utalni, és nem osztja azokat a véleményeket, hogy Szerbiának el kell felejtenie a múlt keserű tapasztalatait, és nemzeti amnéziát kell tartania.
Hill hozzátette, hogy Oroszország megbízhatatlan beszállító, és nem sok eladható fegyverrel rendelkezik, pedig az ukrajnai háború előtt sokan azt hitték, hogy az orosz a második legerősebb hadsereg a világon.
Az amerikai nagykövet kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy gondolta, hogy meggyengítheti és megoszthatja a NATO-t, és hogy a NATO eltűnhet, mint a Szovjetunió, amihez hozzátette, hogy amikor Svédország is csatlakozik, akkor éppen az ellenkezője következik be, és újra kell fogalmazni a NATO-szövetség határairól szóló földrajzi adatokat.
-
Koszovó2 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia6 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró4 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
English5 nap telt el azóta
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head