Connect with us

Oroszország

A SZERBEK NEM FOGNAK FÁZNI (NEMA ZIME): A Kreml elárulta miről tárgyalt telefonon Putyin és Vučić

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

A cikk meghallgatása

A szerbek ezen a télen nem fognak fázni, a gázszállítások terén ugyanis “megfelelő kooperáció” alakult ki Oroszország és Szerbia között. Erről is beszélt egymással telefonon a két ország elnöke a hétvégén.

Hétvégi telefon

Elsősorban a Szerbiának szánt földgázszállításokról tárgyalt egymással telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Aleksandar Vučić szerb államfő.

A Kreml közleményét ismertető orosz hírügynökség, a RIA Novosztyi azt írta, hogy a két vezető a december 25-ei telefonbeszélgetéssel a november 25-én, Szocsiban kezdett párbeszédet folytatta, és megvitatta a két ország közötti energetikai együttműködés részleteit.

A Kreml szerint a földgázszállítás terén megfelelő kooperáció alakult ki a két ország illetékes szervei között, s ezzel szavatolhatják a balkáni ország energiaellátását.

A RIA Novosztyi azt is megemlítette, hogy a két politikus megállapodott a párbeszéd folytatásában.

Külügyi közlemény

A telefonos beszélgetéssel kapcsolatban az orosz külügy is megnyugtatta a szerbeket, hogy nem kell félni a téltől.

A tárca megjegyezte, hogy Putyin és Vučić különös figyelmet fordított az orosz földgáz Szerbiába történő szállítására.

Az elnökök megjegyezték, hogy “rendszerszintű munka” folyik a két ország energiaügynökségei között, ami lehetővé teszi a szerb háztartások és ipar stabil hő- és energiaellátását.

A vezetők köszöntötték egymást a közelgő újév és (ortodox) karácsony alkalmából, és megállapodtak abban, hogy fenntartják a kapcsolatot, és folytatják a koordinációt különböző szinteken – olvasható a moszkvai külügyi közleményben.

A BALK Hírlevele


Meteorológia



B.A. Balkanac

Balkanac

Magyarország

Szlovákia

Oroszország

Kína

Európai Unió

IN ENGLISH

Egy hét legjava