Horvátország
MILANOVIĆ (NEM) VIGYÁZ A SZAVAIRA: A horvát elnök „bohócnak” nevezte a magyar miniszterelnököt

Zoran Milanović nemrégiben bohócnak nevezte Orbán Viktort. A horvát köztársasági elnök, akit „lehengerlő stílusa miatt” mi a BALK-nál néha Zoki Bondként emlegetünk, a jelek szerint már nem csak Horvátországban köt bele az élő fába is, hanem össze-vissza szórja „sziporkáit” az egész térségben. A napokban a srebrenicai mészárlást kezdte összevetni más hasonló bűncselekményekkel, egy másik alkalommal pedig „bohócnak” nevezte a magyar miniszterelnököt. Ettől kezdve minden bizonnyal még inkább elhidegülnek a magyar-horvát kapcsolatok, legalábbis ami Zoki Bondot illeti.
A horvát köztársasági elnök egyik legutóbbi megnyilvánulása alkalmával arról beszélt:, hogy kimondottan ügyel arra, miként fogalmaz.
– Figyelek arra, amit mondok, figyelek arra, hogy milyen vicceket mesélek… de nem engedem meg, hogy befogják a számat
– jelentette ki a boszniai politikai szereplőkről és a boszniai horvátok helyzetéről beszélve igencsak csapokondó monológjában, amit sajtótájékoztatónak nevezett a horvát média.
Milanović ezen a sajtótájékoztatón többek között megemlítette Šefik Džaferovićot, a bosznia-hercegovinai államelnökség bosnyák tagját is, aki megfogalmazása szerint a kilencvenes években „a mudzsahedinek hosztesze volt” Zenicában, majd egy nehezen hallható kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnökre terelte a szót.
– Ezek az emberek zavart elméjűek, egyeseket személyesen is ismerek, egyesek közülük rosszindulatúak, de nem lehet összehasonlítani őket… végsősoron itt van Orbán. Ki az az Orbán? Orbán egy harcos? Egy gyilkos? Orbán számomra egy bohóc… OK? He-he… Mit mondjak, erről beszélek öt éve: Orbán, Tuđman, Mladić…
– mondta a horvát köztársasági elnök, aki reagált arra a közbevetésre is, hogy Milorad Dodik.
– Mi köze van Dodiknak a háborúhoz? Ha lenne köze hozzá, akkor szóba sem állnék vele. Az ő keze tiszta maradt a háborúban, szerbek százezrei szavaztak rá Bosznia- Hercegovinában…
– fogalmazott a horvát köztársasági elnök, aki ezt követően már nem tért ki a magyar miniszterelnökre, beszélt viszont még Oroszországról és Ukrajnáról, de nem foglalt állást, szerinte ugyanis Horvátországnak ebbe a kérdésbe „nem kell beleütnie az orrát”.
A BALK már többször írt arról, hogy Milanović nem kedveli a magyar miniszterelnököt, és a magyarokat „en général”.
A macedón elnök zágrábi látogatása alkalmával Észak- Macedónia uniós csatlakozásával kapcsolatban az jutott eszébe, hogy „Magyarország ma nem tudna tárgyalásokat kezdeni az Európai Unióhoz való csatlakozásról, még a brüsszeli repülőtérre sem engednék be”.

Horvátország
VÁLASZTÁSOK: A horvát kormány ismertette az új választókerületekről szóló törvényt

Úgy tetszik, hogy a horvát kormány/kormánypárt csütörtökön elvégezte a végső simításokat a jövő évi választásokkal kapcsolatos előkészületeken, bemutatva az új választókerületekről szóló törvényt. Ezzel teljesen felkészülten várja a hivatalos választási kampány kezdetét. A horvátországi választásokkal 1997 óta foglalkozó, GONG nevet viselő civil szervezet úgy véli, hogy a horvát kormány elmulasztotta a választási kerületek ésszerűsítését.
Az alkotmánybíróság is elvárta
Bár a játékszabályok szerint a mindenkori kormánypárt az, amely a választókerületek újraszabásával kísérelheti meg választási sikerének megkönnyítését, a Plenković kormány ezúttal abban a kellemes helyzetben volt, hogy még nem is kellett magyarázkodnia, mert körülbelül két hónappal ezelőtt a legfelsőbb bíróság utasította erre a kormányt.
A helyzet ugyanis az volt, hogy a demográfiai erózió, illetve a migrációs folyamatok következtében egyes választói kerületekben kevesebb ember választott azonos számú képviselőt, mint a nagyobb lélekszámú kerületekben, így szavazatuk aránytalanul felértékelődött.
A legfelsőbb bíróság ezt a helyzetet tarthatatlannak ítélte meg, és a polgárok egyenjogúsága érdekében döntött a fent említett módon.
A 10/14 szabály tovább él
A választások lebonyolítása felett őrködő horvát civil szervezet, a GONG (Građani organizirano nadgledaju glasanje – A Polgárok Szervezetten Ellenőrzik a Szavazást) véleménye szerint az új választókerületekről szóló törvénnyel a kormány tovább élteti a 10/14-es szabályt (10 választókerületben 14 képviselőt választanak), és ez véleményük szerint eléggé sajnálatos dolog, mert ezzel a kabinet nem csak hogy elmulasztotta a választókerületek meghatározásának ésszerűsítését, hanem gyakorlatilag a választókerületek vég nélküli átszabását tette lehetővé a népesség számának változásával összhangban.
A GONG hat választókerületet tart ideálisnak, a jelenlegi tíz helyett.

A jelenlegi választási körzetek, és a GONG által ideálisnak tartott hat körzet. (Forrás: GONG)
A GONG rossz megoldásnak tartja a kormány és a kormánypárt által elfogadott Pokos-féle modellt (Nenad Pokos demográfus, a javaslatot kidolgozó munkacsoport vezetője után), mert tovább rontja az ún. Frankenstein-választókerületek területileg logikátlan megjelenését azzal, hogy a szlavóniai Novszkát és Vir szigetét vagy Eszéket és Kaproncát egy egységbe egyesíti, illetve fenntartja Zágráb több választási egységre való felosztását.
– Továbbra is nagyon logikátlan a területi megosztás, ráadásul a Pokos-modell egyes részeiben a meglévő modell regressziója. A miniszterelnök azt mondta, hogy a választókerületek rendezése technikai kérdés, de a HDZ mindent megtesz azért, hogy ez ne csak technikai kérdés legyen. Ezzel a megközelítéssel a választási törvényhozás problémájának megoldására a HDZ minden jövőbeli kormányra bízza az egységek újrarajzolását demográfiai változások esetén
– magyarázta Goran Čular, a GONG kutatásának szerzője és a zágrábi Politikatudományi Kar professzora.
Az ellenzék kisebb-nagyobb variációkkal ezt a véleményt ismétli, és abban reménykedik, hogy a választók majd átlátnak a szitán, és az ellenzékre szavaznak az álnok kormánypárt ellen.
Ez persze majd akkor következik be, amikor a malacok szárnyra kapnak, ahogy ezt az amerókusok szokták volt mondani.
Plenković szerint minden rendben van
Plenx szerint minden rendben van, és lényegében kisebb „technikai jellegű” változtatásokról van szó, mert a választópolgárok túlnyomó többsége, 78 százaléka továbbra is azokban a választókerületekben marad, ahol eddig parlamenti képviselőt választott.
A miniszterelnök sajtótájékoztatóján azt állította, hogy ez „a meglévő választókerületi térkép kisebb módosítása”, mivel Horvátország megtartja az eddigi 10 választókerületet, amelyekben továbbra is 14 képviselőt választanak.
– Zágráb városán kívül, amelynek egy ilyen választási rendszerben a mérete miatt több választási egységben kell lennie, és most 4 helyett 3 választókerületben van, egyetlen más város vagy önkormányzat sem oszlik meg területileg különböző választókerületekre
– mondta Plenković miniszterelnök.
A kormányfő egyúttal nem felejtette el hangsúlyozni, hogy ez a javaslat az igazságügyi minisztérium egyik munkacsoportjában elvégzett munka eredménye, és azok a történetek, hogy ezt a kormánypárt készítette, ellenzéki fantazmagória.
A főnök szavait visszhangozó Ivan Malenica közigazgatási és igazságügyi miniszter a horvát közszolgálati televízió (HTV) esti híradójában kijelentette, hogy ezzel a kormány teljesítette az alkotmánybíróság elvárásait.
Véleménye szerint az új rendszer több választási cikluson keresztül is fenntartható.
Miután az alkotmánybíróság változtatásokat kért a választókerületek választói létszámában mutatkozó túlzott eltérések miatt, a kormány benyújtotta a javaslatát, amely szerint az eltérés a 10 választókerület egyikében sem haladja meg a 2,2 százalékot.
– Az új modell szerint a legtöbb változás Zágráb városát érinti, amely négy helyett most három választókerületre oszlik
– mondta Malenica.
Az ellenzék hat választókerületre vonatkozó javaslatára és az átláthatóság hiánya miatti kritikákra reagálva, Malenica képmutatással vádolta meg a szociáldemokratákat, mondván, hogy 2015-ben a GONG és néhány képviselő megtette a hat választókerületre vonatkozó javaslatát, de ezt az SDP akkor kormánypártként elutasította.
-
Szerbia5 nap telt el azóta
Magyarország 11 szerbiai vízerőműbe társulna be, Szerbiában nagy a felzúdulás
-
English6 nap telt el azóta
The Wagner Group at the Opposition Protest in Serbia
-
Szerbia6 nap telt el azóta
A Wagner Csoport a szerbiai ellenzéki tüntetésen +18
-
English3 nap telt el azóta
Hungary to participate in 11 Serbian hydroelectric power plants, causing a significant uproar in Serbia