B A Balkanac
Amíg a lábam bírja: Strahinja feketén-fehéren (Far as I Can Walk), avagy aki nem akar „elb*szott migráns” lenni

A nyári Karlovy Vary filmtornáról, ha tudtunkkal rendesen még nem is hívták meg valamelyik magyar moziba, mindenesetre megérkezett Budapestre, méghozzá a Filmvilág szerkesztőségébe: vitéz Banović Strahinja. Ezúttal színes bőrű változatában jelent meg, így inkább/elsősorban Shakespeare Othellójára emlékeztetve. Mondhatnánk, hogy a bőrszín nem is lényeges, ebben az esetben azonban jellemző módon igen. Jogos lehet a kérdés, hogy miről is van itt szó?
Nos, a Fivi aktuális novemberi száma hosszabb írást szentel Baski Sándor tollából a rangos nemzetközi cseh filmfesztiválnak. Abban a szerző megállapítja, hogy a tavalyi kényszerű vírusszünet után Karlovy Vary is visszatért a nagy filmszemlék zsongásába. A kötelező maszkviselésről és a védettségi bizonyítványokról, mondja tovább, külön megemlékezni már nem is érdemes. Olyan kötelező kellékei lettek ezek a filmfesztiválozásnak, mint a kóla meg a pattogatott kukorica a multiplex-élménynek. Ugyanakkor megállapítja azt is, hogy most azért nem elhanyagolható adatként – mondjuk, harminc vagy tizenhárom helyett – mindössze három sztár tisztelte meg jelenlétével a mustrát. Elsősorban az életműdíjas Michael Cane, utána Ethan Hawke és Johnny Depp.
Ki lehet találni, ki vonzotta közülük azt a többezres tömeget a fesztiválpalotához. – Ollókezű Eduard, hát nem?
Ugye, kénytelenek vagyunk szemtanúra hivatkozni ebben a specifikus esetben, ezért még egy kicsit maradunk Baskinál. Ő a maga módján meglepőnek tartja, hogy a filmesek egyelőre nem reagáltak nagyobb számban a pandémiás szép új világra, helyette a slágertémát még mindig a migráció jelenti. A Kristály Glóbuszt is egy hasonló kérdéseket boncolgató film nyerte, a szerb Stefan Arsenijević Strahinja Banović című koprodukciós filmje, amelyben a történelmi szerb hős modern migrációs pandanját egy fekete bőrű színész alakítja. Az AS FAR AS I CAN WALK ugyanennek a főszereplőjével együtt nyertes alkotásnak a nemzetközi címe. S akkor ezen a ponton stílszerű (huszár)vágással – esetleg ehhez illő ordítással – pattanjunk vissza a nyári sajtóhoz!
Elhangzik egy olyan mondat a filmben, amely számunkra különösképp elgondolkodtató. A neje után eredő Strahinját egyik migránstársa arra figyelmezteti, hogy vigyázzon a magyar határnál, mert ott a határőrök levadásszák őket, mint az állatokat. Némely sarkítás ellenére a film hódít Európában, útban Amerika felé? Utóbbiban nyilván segítheti a szereposztás, de maga a téma is. Mindenesetre Arsenijević nem ül tétlen, meghívásai vannak, utazik, kérdezik. Olyan rangos sajtóorgánumok munkatársai is, mint például a Cineuropa. Oda valami olyasmit nyilatkozott a rendező, amitől a hagyomány és modernizmus kérdésének nagy tudora, T. S. Eliot felettébb elégedett lehetne. Mondá Arsenijević, hogy nincs semmiféle kulturálisan érvényes modernizmus a hagyományhoz való kapcsolódás nélkül. Ezekben a végképp félrecsúszó, bizonytalan új időkben nagyon is szükségünk van erre a kapocsra, ugyanakkor a hagyomány újragondolására. Meg az identitás megtalálására. Strahinja felesége például eltűnése előtt nyomatékkal a világ arcába vágja, hogy ő nem akar „elbaszott migráns” lenni. Úgy tovább semmi értelme az egész felfordult életének.
(Érdekes, hogy ha nem is „amíg”, de Ameddig a lábam bírja címmel létezik már egy 2001-es film itt, a magyar nyelvterületen, jegyezve pont ígyen. Az tudható róla röviden, hogy a valós eseményeken alapuló könyv filmvászonra vitt eposza egy német katona, Clemens Forell történetét meséli el, aki a II. világháború után szökik meg valamelyik szibériai munkatáborból. A tél csontig hatoló hidegében, át a sivár orosz vidékeken, életveszélyes találkozásokból menekülve, farkasüvöltésben Forell elszántan tart hazafele a családjához. Hm… Érdekes így, a motívumok és irányok gyors egybevetésével. És létezik már egy Banović Strahinja című mozidarab is, amely nemzetközi forgalomban a The Falcon címet kapta. 1981-ben rendezte Vatroslav Mimica, a főhőst Franco Nero alakítja. Mellette kimagasló szerephez jutott a Goldfinger c. James Bond-filmből is ismerős pszichopata: Gert Fröbe.)

B A Balkanac
Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman Rushdie. Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.
– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.
Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.
Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.
– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.
Végezetül a témát így zárta Rushdie:
– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.
– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.
Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)
Egyébként érdekes, hogy már a „fekete” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a magyar „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi szovjet időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az abszurd paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Nahát: FUSS EL VÉLE!
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English7 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia5 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt