Connect with us

Helló, írd be ide, amit keresel

B.A. Balkanac

Amíg a lábam bírja: Strahinja feketén-fehéren (Far as I Can Walk), avagy aki nem akar „elb*szott migráns” lenni

strahinja Amíg a lábam bírja: Strahinja feketén-fehéren (Far as I Can Walk), avagy aki nem akar „elb*szott migráns” lenni 1 far as i can walk
hu strahinja Amíg a lábam bírja: Strahinja feketén-fehéren (Far as I Can Walk), avagy aki nem akar „elb*szott migráns” lenni hu Hungarian

Olvasási idő: 4 perc

A nyári Karlovy Vary filmtornáról, ha tudtunkkal rendesen még nem is hívták meg valamelyik magyar moziba, mindenesetre megérkezett Budapestre, méghozzá a Filmvilág szerkesztőségébe: vitéz Banović Strahinja. Ezúttal színes bőrű változatában jelent meg, így inkább/elsősorban Shakespeare Othellójára emlékeztetve. Mondhatnánk, hogy a bőrszín nem is lényeges, ebben az esetben azonban jellemző módon igen. Jogos lehet a kérdés, hogy miről is van itt szó?

Nos, a Fivi aktuális novemberi száma hosszabb írást szentel Baski Sándor tollából a rangos nemzetközi cseh filmfesztiválnak. Abban a szerző megállapítja, hogy a tavalyi kényszerű vírusszünet után Karlovy Vary is visszatért a nagy filmszemlék zsongásába. A kötelező maszkviselésről és a védettségi bizonyítványokról, mondja tovább, külön megemlékezni már nem is érdemes. Olyan kötelező kellékei lettek ezek a filmfesztiválozásnak, mint a kóla meg a pattogatott kukorica a multiplex-élménynek. Ugyanakkor megállapítja azt is, hogy most azért nem elhanyagolható adatként – mondjuk, harminc vagy tizenhárom helyett – mindössze három sztár tisztelte meg jelenlétével a mustrát. Elsősorban az életműdíjas Michael Cane, utána Ethan Hawke és Johnny Depp.

Ki lehet találni, ki vonzotta közülük azt a többezres tömeget a fesztiválpalotához. – Ollókezű Eduard, hát nem?

Ugye, kénytelenek vagyunk szemtanúra hivatkozni ebben a specifikus esetben, ezért még egy kicsit maradunk Baskinál. Ő a maga módján meglepőnek tartja, hogy a filmesek egyelőre nem reagáltak nagyobb számban a pandémiás szép új világra, helyette a slágertémát még mindig a migráció jelenti. A Kristály Glóbuszt is egy hasonló kérdéseket boncolgató film nyerte, a szerb Stefan Arsenijević Strahinja Banović című koprodukciós filmje, amelyben a történelmi szerb hős modern migrációs pandanját egy fekete bőrű színész alakítja. Az AS FAR AS I CAN WALK ugyanennek a főszereplőjével együtt nyertes alkotásnak a nemzetközi címe. S akkor ezen a ponton stílszerű (huszár)vágással – esetleg ehhez illő ordítással – pattanjunk vissza a nyári sajtóhoz!

Augusztus végén olvashattuk mindenfelé, hogy az afrikai migránsokról szóló Strahinja nyert Karlovy Varyban. A szerb, francia, luxemburgi, bolgár és litván koprodukcióban készült film egy középkori szerb legenda, a feleségét kereső férfi motívumát ötvözte a mai migráció témájával. Strahinja és felesége, Ababuo ghánai menekültek, akik Szerbiában leltek otthonra. Illetve hát nem mindketten. Strahinja sikeresen focizik, karriert épít, ugyanakkor a nej, a fekete Desdemona, aki egyébként színésznő, nem találja a helyét ugyanott. Szerencsétlen abban az adott helyzetében, csapdának érzi, nyugatra vágyódik, és egy napon kámforrá lesz, olajra lép, vagy már ahogy tetszik. Férje a keresésére indul, erről szól a mű, amelynek itt sem illik a végét elmesélni. – A zsűri azzal indokolta döntését, hogy az alkotás időszerű társadalmi, etikai kérdéseket vet fel, s azzal még, amit mi nemes egyszerűséggel így fogalmaznánk: nagyon jól meg van csinálva. A színészek is annyira jók, hogy valamennyi díjat érdemelne. Aki viszi közülük a pálmát, az a főszereplő, a francia Ibrahim Koma. (Nem vicc, mert az akkor kis „K”-val lenne – megj. B. A. B.!)

Elhangzik egy olyan mondat a filmben, amely számunkra különösképp elgondolkodtató. A neje után eredő Strahinját egyik migránstársa arra figyelmezteti, hogy vigyázzon a magyar határnál, mert ott a határőrök levadásszák őket, mint az állatokat. Némely sarkítás ellenére a film hódít Európában, útban Amerika felé? Utóbbiban nyilván segítheti a szereposztás, de maga a téma is. Mindenesetre Arsenijević nem ül tétlen, meghívásai vannak, utazik, kérdezik. Olyan rangos sajtóorgánumok munkatársai is, mint például a Cineuropa. Oda valami olyasmit nyilatkozott a rendező, amitől a hagyomány és modernizmus kérdésének nagy tudora, T. S. Eliot felettébb elégedett lehetne. Mondá Arsenijević, hogy nincs semmiféle kulturálisan érvényes modernizmus a hagyományhoz való kapcsolódás nélkül. Ezekben a végképp félrecsúszó, bizonytalan új időkben nagyon is szükségünk van erre a kapocsra, ugyanakkor a hagyomány újragondolására. Meg az identitás megtalálására. Strahinja felesége például eltűnése előtt nyomatékkal a világ arcába vágja, hogy ő nem akar „elbaszott migráns” lenni. Úgy tovább semmi értelme az egész felfordult életének.

(Érdekes, hogy ha nem is „amíg”, de Ameddig a lábam bírja címmel létezik már egy 2001-es film itt, a magyar nyelvterületen, jegyezve pont ígyen. Az tudható róla röviden, hogy a valós eseményeken alapuló könyv filmvászonra vitt eposza egy német katona, Clemens Forell történetét meséli el, aki a II. világháború után szökik meg valamelyik szibériai munkatáborból. A tél csontig hatoló hidegében, át a sivár orosz vidékeken, életveszélyes találkozásokból menekülve, farkasüvöltésben Forell elszántan tart hazafele a családjához. Hm… Érdekes így, a motívumok és irányok gyors egybevetésével. És létezik már egy Banović Strahinja című mozidarab is, amely nemzetközi forgalomban a The Falcon címet kapta. 1981-ben rendezte Vatroslav Mimica, a főhőst Franco Nero alakítja. Mellette kimagasló szerephez jutott a Goldfinger c. James Bond-filmből is ismerős pszichopata: Gert Fröbe.)

hu Hungarian

hu Hungarian


Iratkozz fel a napi hírlevélre!

strahinja Amíg a lábam bírja: Strahinja feketén-fehéren (Far as I Can Walk), avagy aki nem akar „elb*szott migráns” lenni balkanac nagy


Google-válogatás