B A Balkanac
MINT AZ OLTÁR: Apa, anya és a tranzisztor, meg azok a múltidéző varázsszemek
Anyai nagyapám, I. István – szó szerint első, mert odáig zömmel Lászlók és Mihályok sorakoztak – a Becse határában lévő, Medenacsnak, tkp. Mézesnek keresztelt termőrész egyik kissé omlatag tanyáján élt. Volt egy kis földje, némi baromfija, disznója, tehene, azonban nem ez jelentette az állandó bevételt. Egykor partizánként harcolt az öreg a Petőfi brigádban. Keresztüllőtték a vállát Bolmánnál, hogy át lehetett kukkantani rajta, aztán ebből lett némi rokkantnyugdíja. Egyikéből vett egy Slavuj típusú tranzisztort, amilyeneket a hatvanas években tudtak gyártani, aztán kötelezővé váltak a jó ebédhez szóló nóták, déli krónikák és egyebek. Meg a Játék és muzsika tízpercben. Soha nem hallgatott komolyzenét az öreg, de ezt a kvízt mindig elcsípte, amikor csak tehette, és sose unt meg csodálkozni azon, honnan tudják egyes versenyzők, hogy most éppen melyik klasszikus érthetetlen műve szól. Le a kalappal előttük. – Nos, az én rádiózásom így kezdődött, csakhogy ez nem az én rádiózásom története. Meg apámé se, aki szinte egész életében rádiósként működött. Olyannyira, hogy utóbb tekerhető gombok nőttek ki az oldalán.
E kissé hosszúra nyúlt, ugyanakkor szellemesnek tűnhető bevezető után – amikor is alig marad hely a többire – itt konkrétan arról lenne szó, hogy VARÁZSSZEM – SZÓLT A RÁDIÓ címmel nem olyan rég megjelent a veszprémi Ex Symposion folyóirat 2020/105-ös rádiós száma. Ez a “nem olyan rég” relatív dolog, ám a késés nem hökkenthet meg senkit, már meg lehetett szokni a gyökereknél, az egykori újvidéki Új Symposionnál. Szerencsére ez a téma nem túl romlékony, bár sok szó esik itt is a rádiózás háttérbe szorultságáról. Szóban forgó lapszámot Bozsik Péter és Józsa Márta szerkesztette, mintegy kéttucatnyi szerző írta tele, s egy ide illő válogatás díszíti a Fortepan képanyagából. Fedőlapján egy valódi zöldszemes, tekergetős világvevő készülék kacsint ránk holmi csipkés terítőről, ami mindjárt első labdára megelőlegezi az egész anyagot átszövő, határozott retro-feelinget.
Az összefüggő magyar nyelvterület legészaknyugatibb csücskéből küldte be bevezetővé választott írását Hizsnyai Tóth Ildikó. Arról mesél benne, hogy aprócska aranymaszat gyermekként annyira érzékeny hallású volt, hogy a szülei végül elunták a dolgot, vettek egy tranzisztoros rádiókészüléket, amit egész nap bekapcsolva hagytak a babakocsi közelében, úgy luftoltatták őt a szőlőlugas alatt. Ahogy fogalmaz: az interferenciák bábeli zűrzavarában azt sem tudta, az árnyék óbégat-e, maga a rádió vagy a postás? Így kezdődött a családi életmeséje. Többek közt a Kossuth Rádióval és pl. Miska bácsi levelesládájával, közben pesti unokatesójával is ez történt, csak amott Szokol szólt, az ő babakocsija mellett pedig Tesla. (Mambo)
Aztán jön még részéről az, hogy igazi rádiója a papájának volt. Hatalmas, fényes, mint az oltár. Néha fel lehetett kéredzkedni a papa ölébe, mire kattant a gomb, villant a fény, beizgultak az elektroncsövek, és már hasítottak is ők ketten a hangtenger hullámain. Utána Radics Viktória arra emlékezik, hogy náluk a rádió valamiféle érinthetetlen elektro-mandarinként a kredenc tetején trónolt, a kacsacsőrű mérleg társaságában. Mintegy jelezve az anyanyelv hatalmát, ugyanis onnan érkezett az Édes anyanyelvünk műsor. Jött, miként ebben a futva ismertetett Ex-numerában többször feltűnő, az idők folyamán emblematikussá vált szórakoztató, életkópiának szánt sorozat: a Szabó család. Ezt követően Rostás- Péter István ötvenhatot villantja be, meg az Orion típusú készüléket; Jánossy Lajos a kakaóját hullámoztató Szabad Európa Rádiót emlegeti (több kakaót bele?), meg azt a velőtrázó ordítást idézi, hogy: “Jó reggelt, elvtársak, ébresztő föl!”. (Ferde párhuzam: Jó reggelt, Vietnám…) És nála érkezik meg elsősorban a rádió által a későbbi Lagzi Lajcsikat eredményező 3 + 2.
Ugyanitt Szerbhorvát György a Magyar Rádió ötkilós magnetofonját említi, ezzel összefüggésben – Ladik Katalint leszámítva – egyedül hozza be ide az irodalmi műsor fogalmát. És ezzel a kis röpke megállapításunkkal mintegy alá vagyon is dúcolva az Ottlik Gézától származó 1935-ös, ám mind a mai napig érvényesnek tűnő, Gyuri vette idézet. Ebben Ottlik azt észrevételezi, mintegy sérelmezi is, hogy a rádióról – mint a szellemi életnek erről a lehetőségekben gazdag és jelentős szervéről — ugyan sok szó esett eladdig, azonban a készülék felfedezését nem követte a vállalkozás kulturális értelmének méltó felfedezése. (Ahogy a továbbiakban is változatlanul fennáll nagyvonalú mellőzése, sőt, félreértése! – megj. B. A. B.)
Turi Tibor Szkopál Bélával készített interjújában az Újvidéki Rádió fénykora elevenedik fel, amikor Jugoszláviában, Magyarországon, Romániában és Csehszlovákiában, ahogy másutt úgyszintén: mintegy félmillió ember hallgatta a Futótűz ifjúsági könnyűzenei adásait! Zűrök ugyan voltak, de Szkopál nem emlékszik olyan rádiós boszorkányűzésre, amilyennek az Új Symposion vált áldozatává.
Végezetül a tapasztalt rádiós Varga Szilveszter arról beszél egyebek mellett, hogy nagyapja temetése után elfogyott a férfihang a házból. Hiába nyitotta ki a kredencajtót, egyiket a másik után, a nyikorgáson kívül semmi sem jött elő. – Ezzel nyugodtan el is juthatunk a hangjáték fogalmáig, amely csakugyan nem látszik túlélni az újabb időket. Példának okáért a régi Magyar Rádió a legjelesebb gyártó egységeivel együtt vált szomorú szellemvárossá, amiről az egyik mindenkori legjobb hangjátékírónk, Zalán Tibor így nyilatkozik ugyanebben az Ex-ben:
– Bementem egy próbára, és összefacsarodott a szívem, látván, hogy milyen nagy időket éltünk át régebben. Nem a rádióban zajlott a szóban forgó felvétel, hanem valahol a Mafilm-stúdió egyik eldugott sarkában. Valami ismeretlen, félreeső helyen, mert azok a régi szép idők megszűntek.
(A mellékelt fotókat a Magyar Rádió technikusai készítették a régi helytől való búcsúzóban. Külön köszönettel Rosenmann Péternek.)
B A Balkanac
BRZRKR, ÉRTVE? (K. Reeves sokoldalú tehetségéről)
Akár a görög mitológiában, létezik egy halhatatlan hős. Erről a figuráról azt is tudjuk, hogy kereken 80 ezer éves, amihez nehéz lenne megfelelő számú gyertyát elhelyezni valamely szülinapi torta tetején. Ő BRZRKR, akit senki sem tud megállítani.
Berzerker (lásd az ang. „berserk”-et!) egy vad harcos. Nem kimondottan az az a lelkileg is vívódó tragikus hős, ugyanakkor isteni erő birtokosa. Szitává lövik, megkéselik, felrobbantják, bármit tesznek is, neki meg se kottyan. Semmi sem akadályozhatja meg abban – ahogy bizonyos Bélus írja online –, hogy például egyetlen mozdulattal kikapja az ellenfél bordáját, majd azzal szúrja nyakon, vagy leszakítsa a karját, utána azzal fenekelje el. Aztán bizony – csak semmi komikum, ugye, inkább totál fekete – széttapossa a fejét, hogy kifröccsenjen az agyvelő.
– Mégis ki olvas ilyeneket? – teszi fel a kérdést Hétköznapi Geekságok BANG! főcím alatt tavaly írt blogjában Bélus, hogy rögtön meg is válaszolja: ő. Bizony, ő olvas ilyeneket. Mert miként mondja: bár a történet nem egy veretes valami, az első füzet véres akciói „lekötötték a szemét”. Ugyanis van olyan, hogy az embernek olyasfajta képregény kell, amin nem szükséges sokat agyalni. Értékelése szerint a rajzok teljesen rendben vannak, neki kifejezetten tetszett az a „minimál stílusuk”.(Minimalizmusuk.)
Ezen az oldalon a szövegíró nem volt túl serény, így a fordítónak sem akadt túl sok dolga
Egyáltalában így minden rendben is van ezzel a munkával, amelyet egyébként némi bíbelődéssel és a többi, de viszonylag könnyedén be lehet szerezni a neten. Minden oké tehát KEANU REEVES és MATT KINDT szövegíró, nem utolsósorban RON GARNEY rajzoló közös produkciójával, amelynek első része 2021 márciusában látott napvilágot.
Kapcsolódó cikk
Mostanság viszont Belgrádból érkezett a hír, hogy a második rész immár elérhető szerbül, méghozzá a System Comics összes csatornáján. – Tehát ott a BRZRKR 2 a megfelelő boltok virtuális vagy valós kirakatában, tapintható füzet formájában ugyancsak. (Puha kötés, latin betűk, 136 old.) A belgrádi cikkek szerint a mellesleg nagy Đoković-rajongó, szerbek felé úgyszintén adakozási hajlammal forduló, legalábbis annak látszó „Kijanu Rivs” ismét hódít a szerb fővárosban. Ilyen formában tehát: mozin kívül is erősen aktív Berzerkerünk. Néhol ott látható a világhálón BRZRKR a legendás, Jugóban egykor nagyot kaszáló Dylan Dog társaságában, felvetve a kérdést: vajon érzik-e egymást vetélytársaknak? Az elérhető képek tanúbizonysága szerint nem. Mindegyikük más és más ordító igazságtalansággal, rémséges konfrontálódással van maradéktalanul elfoglalva, ezzel együtt köztük szent a béke. (Nincs Balkán-szindróma.)
Úgy, mellesleg vajon tudják-e, mi köze a híres képregényhős magándetektívnek, Dylan Dognak a magyarlakta Máriafalvához? A válasz Sándor Zoltán írásában keresendő a veszprémi Ex Symposion 2019/104-es sztripszámában. Címe: Az első Erzsébet-szobor nyomában. Sajnos, az Ex támogatás híján ellehetetlenült, Ex-szé vált, nincs már folytatás. Esetleg BRZRKR tudna segíteni? Vagy netán Dylan Dog, esetleg összesített erőkkel, ha már egyszer az isteni beavatkozás elmaradt? – Jó, a dupla vagy triplacsavaros kérdés pusztán érdekesség óhajt lenni, miközben vélhetően nincs messze a valóságtól. Mindegy, vissza Neóhoz! (Vagy komikus, esetleg lakodalmi muzsikás formájában Neonhoz.)
Mármost, hogy maga Keanu Reeves mesélte-e volt így a szerb sajtónak, vagy csak a mátrixa, BRZRKR tudja, egyre megy. Ott úgy jelent meg még ’22-ben, hogy a világhírű színész Szerbiában is adakozni óhajt a rászorulóknak, s ebben a kérdésben tántoríthatatlan. Állítólag nagyon tetszett neki, hogy arrafelé mekkora lelkesedéssel fogadták a BRZRKR első részét – tudomása szerint a könyvkiállításon valósággal ökölharcoltak érte –, ezért kifejezett szimpátiával néz az országra. Különben úgy általában elmondta, hogy kifejezetten röstelli, mennyit keresett pl. éppen a Mátrix-sorozattal, amelyet képregények, videojátékok és egyebek követtek, ezért szívesen bogozza ki a dohányzacskót, amikor olyan embertársakat lát, akiknek igencsak kell a segítség. – Tegyük hozzá, ebben Reeves csakugyan nem hazudik, hatalmas pénzt adott oda példának okáért a leukémia leküzdésére.
VÁLOGATÓS KORMÁNYZAT: A napokban köszöntötte a szerb kormányzat a világbajnokságon ezüstérmet szerző kosárlabdázókat, és az újabb tenísztornát nyerő Novak Đokovićot, az ünnepségre viszont nem hívták meg Ivana Vuleta világbajnok távolugrót. – Egyszerűen nem megyek sehova hívatlanul – írta az X-portálon Vuleta.(Forrás: Dimitrije Vasiljevic/STARSPORT)
Arról viszont nincs tudomásunk, vajon értesült-e a hatalmas ugrásaival az „egész világot térdre kényszerítő” Ivana Vuleta újabb rekordjairól, ámbátor miért is ne, s abban az esetben picit jó lehetne a szerb atlétikához úgyszintén. Úgy pluszban.
Bájdövej megjegyzendő, az emitt, Magyarhonban se nagyon ártana. Ellenére annak, hogy milyen remek atlétikai világbajnokság zajlott a közelmúltban Pesten, ahol éppen Ivana oly csodálatos aranyat ugrott. Mint valami mesebeli hős, mint valami tárt szárnyú lepke, káprázatos íve után homokba fúródó izmos angyal, viccen kívül. Óriásit röpült népének határtalan örömére, s már most ott van a legendáriumban. Oda illő deli női figurája vajon benne lesz-e valamelyik képregényben? (Nos, Neon?)
-
Koszovó18 óra telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Románia5 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Montenegró3 nap telt el azóta
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?