Connect with us

Járvány

NAPI 2000 ÚJ BETEG: Mindössze 31 százalékos az átoltottság Romániában

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

acdc FotoJet 66
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 1 perc

 
A 12 éven felüli lakosság mintegy 31 százaléka kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást Romániában – közölte kedden az oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV) vezetője. Közben 2033 új koronavírusos megbetegedést találtak Romániában, több mint 45 ezer teszt eredményének feldolgozása során, ami 4,5% százalékos megbetegedési arány.

[aoa id=’5′]

A legjobb a helyzet Bukarestben, ahol az átoltottság megközelítette az 50 százalékot (49,4 százalék), Kolozs megyében csaknem 46, Szeben megyében 39, megyében 36,5, Temes megyében 36,3, Brassó megyében 36,3 százalékos.

Két megyében – Giurgiu és Suceava – az erre jogosultak kevesebb mint 20 százaléka vette fel az oltást, a többi megyében mind 20 százalék felett van az átoltottság.

Szeptember 6-áig 5,28 millió személyt oltottak be a koronavírus elleni vakcina legalább egy dózisával, 5,17 millióan viszont mindkét adagot megkapták.

A falvakban 2,59 millió adag vakcinát adtak be, 1,14 millió vidéki ember kapta meg mindkét oltást. Az ország 2862 községéből 2788-ba jutottak el oltócsapatok „A város beoltja a falut program” keretében.

A családorvosi rendelőkben szeptember 6-áig 379.842 személyt immunizáltak, 54%-át községekben és falvakban. Jelenleg 579 oltási központ aktív az országban, ezekben összesen 835 oltópont működik.

[/aoa]

A (Transindex) nyomán

Horvátország

OMICRON: Horvátországban növekszik az új koronás megbetegedések száma

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

OMICRON: Jön az újabb hullám
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Előbb a szárazság, majd a háború és végül az árak növekedése – mindez hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírus háttérbe szoruljon a horvát médiában, de nem csak ott, hanem egész Európában, a viccesebb kedvűek szerint „Putyin egy csapásra kiirtotta a vírust”. Egy újabb oltásra egyelőre szinte senki nem gondol, miközben csak Horvátországban már majdnem félmillió vakcinát kellett kidobni, mert lejárt a szavatosságuk.

Új koronás megbetegedések

A strandok tele vannak, a szezon jobb, mint eddig bármikor Horvátországban, ezért senki sem szívesen beszél arról, hogy a vírus netalán visszatér, pedig csütörtökök már 1148 új megbetegedést regisztráltak az egész Horvátországban.

– Ez többszörös növekedés az előző hetekhez képest, ami az Omicron-törzs két újabb alfajának, a B4-es és a B5-ös térhódítását jelenti

– nyilatkozta a Horvát Közegészségügyi Intézet epidemiológusa Iva Pem Novosel a Nova televízió esti híradójának nyilatkozva.

A legfrissebb adatok szerint az összes horvát teszt egyharmada pozitív, a legtöbb megbetegedést Split- Dalmácia megyében és a fővárosban, Zágrábban jegyezték fel, a kórházakban viszont egyelőre nyugalom van.

– Nem észleljük, hogy különösebben megnövekedett volna a betegek száma, naponta egy-két beteg érkezik, főleg idős emberek, akik más nyavalyákkal is küzdenek

– monda el a már előbb említett televíziónak Bruno Baršić, a zágrábi Dubrava kórház orvosa.

A horvát miniszterelnök arra számít, hogy a horvát közegészségügyi intézet őszre újabb vakcina beadatását javasolja majd az ország lakosságának, amely a korábbiakban sem nagyon csipkedte magát, amikor az oltás felvételérő volt szó.

Spliti vírus

A spliti Dalmcija is foglalkozik a koronavírusos esetek számának növekedésével, aminek az az apropója, hogy éppen Split- Dalmácia megyében a legtöbb a megbetegedettek száma, a csütörtökön tesztelt 614 személy közül 304 esetben mutatták ki a vírus jelenlétét. Jelenleg 15 személyt ápolnak kórházban, egy nő pedig belehalt a szövődményekbe.

A fenti adatok azt jelentik, hogy majdnem minden második teszt esetében észlelték a vírus jelenlétét, és azt is fontos megemlíteni, hogy az új megbetegedések majdnem kétharmada sűrűn lakott környezetben, vagyis Splitben történt.

A Slobodna egy másik cikkében arra emlékeztet, hogy a B4-e és a B5-ös a rendkívül fertőző omikron legújabb alváltozata, és a jellegzetességei alapján akár azt is feltételezni lehet, hogy újabb hullámot okozhat, amely során a betegség súlyosabb lefolyású is lehet.

Zlatko Trobonjača, a fiumei egyetem immunológusa szerint a Covid-19 megbetegedés ellen a legjobb módszer továbbra is a vakcina felvétele, megfogalmazása szerint ez azonban Horvátországban stagnál, naponta csak két-három ember adatja be magának az oltás.

Az elkövetkező időben újabb hétmillió vakcina érkezik Horvátországba, miközben már 354 ezer adag oltóanyagot meg kellett semmisíteni a szavatosság lejárása miatt, és további 1,3 millió vakcinára ugyanez a sors vár, hasonló okokból kifolyólag.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava