Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Már évek óta május végén, június elején levonulok a cérnai „birtokra”, és itt Sokácföld közepén élek kedvemre, távol Zágráb zajától és a városi nyűgöktől. Az évek folyamán a régi parasztház felemésztett minden nélkülözhető fityinget, s ha vizuálisan még mindig alapos felújítást követel, a kritikus dolgokat sikerült megoldani. Stojanović mester becslése szerint „úgy száz évet még kibír” a vityilló, ami esetemben megegyezik az örökkévalósággal. Üzemel a mélyhűtő, működik a klíma, van internet és mosogatógép is, ami tekintettel az időszakosan elforduló bulikra nélkülözhetetlen kelléke a gondtalan nyaralásnak.

Egy kis történelem

Szóval itt a faluban még mindig „békevilág” van. Az emberek még mindig törődnek egymással, a zöldség a kertben nől, a tyúkok tojnak, a hentesnél príma minőségű disznóhúst lehet venni, nem sok pénzért, a közeli újlaki (Ilok) borvidék kis pincészetei kiváló bort kínálnak.

A sokácok eléggé definiálatlan csoportja a horvátoknak – a néprajzosok nagyjából egyetértenek azzal, hogy a valamikor Boszniában élő horvátokról van szó, akik a törökök elől húzódtak el egész Mohácsig.

Néhanapján – ugyan óvatosan – azzal szoktam viccelődni, hogy a sokácok olyan magyarok, akik horvátul beszélnek. A viccnek annyi alapja van, hogy a nyelven kívül szinte semmilyen különbség nincs a sokácok és a bácskai magyarok között, ha csak nem az, hogy a sokácok kissé kevésbé hajlamosak elmulatni a pénzüket, és mániákusan gyűjtik az aranypénzt is.

A mai Sokácföld (Šokadija) megegyezik az egykori 7. bródi határőr gyalogezred körzetével (Brooder Grenz Infanterie Regiment Nr. 7). A vinkovci parnacsnokságú gyalogezred 12 százada közül egyik volt a cérnai, de erről ma már a faluban kevesen tudnak.

Cérna régebben még vegyes lakosságú magyar, német, horvát falu volt, de a második világháború után Titóék kiebrudalták a németeket. A magyarok időközben asszimilálódtak, így mára már tiszta horvát falunak számít, pár bosnyák muzulmán családdal és szórványosan előforduló szerbekkel.

Búcsújárás Sokácföldön

A népi hagyományok még erőteljesen élnek, többek között a búcsújárás szokása is, amikor a szomszédos falvakban élő rokonság, barátok, ismerősök meglátogatják a falu védőszentjét ünneplő településen élőket, hogy keblére ölelje őket a pannon vendégszeretet.

Nem ritka az olyan ház, ahol hatvanan is megfordulnak, mint például Cérnán Nagyboldogasszony napján, de vannak olyan családok is, ahol a vendégek száma meghaladja a százat. Ez olyan lagziszerű eszem-iszommal jár és elképesztő mennyiségű ételhegyek kerülnek közprédára.

Régebben lakodalmas menü volt, húsleves, főtt hús paradicsommártással, töltött paprika, sült hús garmadával, mára már leegyszerűsödött, általában csobánacot (čobanac) sűrű, vadhússal felturbózott gulyáslevest és bárány-, vagy malacpecsenyét szolgálnak fel a messzi útról jövő vendégnek.

A búcsúnapi fesztivál elmaradhatatlan kelléke a sokféle aprósütemény, amelyből a regula szerint mindenkinek csomagolnak távozás előtt. Az aprósüteményeket régebben – akárcsak karácsony előtt – már hetekkel a búcsú előtt elkezdték sütni a szorgos háziasszonyok, de ma már inkább vásárolják.

A környék tele van vállalkozó szellemű menyecskékkel akiknél finom, vagy kevésbé finom aprósüteményt vásárolhat az ember a jeles alkalmakra. Ugyancsak Pannoniára jellemző szokás, hogy a búcsú előtt a háziak kicsinosítják a portát, illetve a község a falut.

Cérna és a XXI-dik század

Persze, mindez az érem csupán egyik oldala, a huszonegyedik század szele Cérnát is megcsapta.

A faluban két közepes, pár száz embert foglalkoztató üzem is van, a Nexe és a Multinorm, amelyek családi vállalkozásként gépalkatrészeket gyártanak CNC-esztergákkal, főleg a bajor BMW számára.

A faluban eléggé erős az ipar is, bádogosok, lakatosok, asztalosok bizniszelnek egész Ausztriáig, az apró építőipari cégek pedig főként a tengerparton keresik meg a betévő falatot.

A földművesek némelyike belevágott az öntözéses gazdálkodásba, minek köszönhetően a szezonban utánfutós tehergépkocsik hordják a dinnyét, egyebeket, pár éve pedig Cérnán és környékén spárgát kezdtek termelni, amit szinte maradéktalanul Németországba exportálnak.

A jómód a falubeli kocsmák közelében veszteglő járműparkon is nyomon kísérhető, amire egy Zürichből hazalátogató atyafi is felfigyelt, mondván, hogy Svájcban sincsenek nagyon különb autók.

A rongyrázás csimborasszója pedig az, hogy a megye vállakozói évente többször is Namíbiába mennek vadászni: a cechet a helyi nábob, a kiskereskedelmi lánc mérsékelten szimpatikus tulajdonosa állja.

Érdekességként itt még megemlítenénk, hogy a szomszédos Rókusfalván (Rokovci) van egy kisüzem, ahol az ír nemzeti sporthoz, a hurlinghez szükséges ütőket gyártják, ki tudja miért.

Természetesen a falu apraja-nagyja ott tanyázik a Facebookon, ám Cérnán még ez az istencsapása is valahogy szelídebb, mint máshol, hiányzik ugyanis a társadalmi hálózatok az emberekből minden rosszat kihozó anonimitása. Itt nem lehet csak úgy össze-vissza irkálni, mert mindenki a valós világban is ismeri egymást.