Connect with us

Bűnügy

EZENTÚL OTTHON ÜLNEK: Hazaviszik a brit börtönökben raboskodó albánokat, és vice versa

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

 
Deportálják a brit börtönökből az albán foglyokat, akik jelenleg több mint 1500-an vannak – a külföldi állampolgárok közül legtöbben. Ezzel kapcsolatban írt alá a héten megállapodást Chris Philp brit és Etilda Gjonaj albán igazságügyi miniszter. A „transzfert” követően az eddig Nagy- Britanniában raboskodott albánok büntetésük maradék részét hazájukban töltik le.

Ez egy különleges cikk, akár egy szöveges matematikai feladványnak is tekinthető, a megadott adatok alapján ugyanis kiszámítható, hogy a brit börtönökben hány embert tartanak fogva.


Mindenki otthon ül

Brit sajtójelentések szerint a londoni kormány reméli, hogy már őszre megkezdődik az albánok „átigazolása”, vagyis távozása az angliai és walesi börtönökből.

Ez egyúttal azt is jelenti számukra, hogy örökre kitiltják őket Nagy- Britanniából.

A Chris Philp és Etilda Gjonaj, brit és albán igazságügyi miniszter által aláírt fogolyáthelyezési megállapodás alapján az albán börtönökben raboskodó brit bűnözőket is hazaküldik az Egyesült Királyságba.

A transzport költségeit Nagy- Britannia állja, de a hazaküldött rabok ellátásáról már Albániának kell gondoskodnia.

Sokan vannak

A brit börtönökben raboskodó külföldiek mintegy tíz százaléka albán, amivel az albánok listavezetők ezen a téren. Ez – mint már említettük, több mint 1500 személyt jelent.

Nagy- Britannia ugyanakkor nem rendelkezik kimutatásokkal arról, hogy hány brit állampolgár ül az albániai börtönökben, de úgy tudni, hogy nem túl sok, vagyis pontosabban szólova, kimondottan kevés.

Nagy- Britanniában egyre nagyobb az aggodalom az Angliában és Walesben raboskodó külföldi állampolgárok számának növekedése miatt: immár minden nyolcadik fogvatartott nem az Egyesült Királyság állampolgára.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország5 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság5 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia1 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátország számára a találkozó lehetőséget kínál arra, hogy a mediterrán kérdéseket az európai napirend előterébe helyezze, miközben megerősíti diplomáciai szerepét a régióban, beleértve az EU költségvetésének alakítását is - legalábbis ez az a kormányközeli optimista álláspont, amellyel a CroatiaWeek portál az internetet beragyogja
Horvátország7 nap telt el azóta

Az EU költségvetéséről tanácskozik Dél-Európa Splitben
Splitben a mediterrán kilencek már a brüsszeli nagy meccsre melegítenek: pénzről, bővítésről és a Nyugat-Balkánról egyeztetnek

Éjszakai vonatozás: befejeződött a Budapest-Belgrád vasútvonal csúcsmenetrendi terhelést szimuláló tesztelése - számolt be róla a Facebookon Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amire a belgrádi Vreme is reagált
Magyarország6 nap telt el azóta

Miért félnek a magyarok utasokat felengedni a Sólyomra?
A Sólyom repülne, de egyelőre utasok nélkül: Magyarország teszteli a Belgrád–Budapest gyorsvasutat

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró3 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap