Macedónia
NEM SZÁMOLNAK: Észak-Macedóniában is elhalasztják a népszámlálást

Tizenkilenc év után tartottak volna népszámlálást Észak- Macedóniában áprilisban, ám a kormányfő és a legnagyobb ellenzéki párt elnökének találkozóját követően Zoran Zaev miniszterelnök bejelentette, szeptemberre halasztják az összeírást.
A népszavazást április 1-jétől 21-ig tartották volna meg, az erről szóló törvényt tavaly fogadták el, ám az ellenzék szerint meggondolatlanság lett volna a koronavírus-járvány idején írni össze a az ország lakosságát. A kormányfő többszöri bírálat után engedett, és bejelentette a halasztást.
Zoran Zaev, aki a kormányzó baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnöke, valamint Hrisztijan Mickoszki, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO- DPMNE) vezetője a halasztás okaként a rossz járványmutatókat, valamint a védőoltások hiányát nevezte meg.
A népszámlálás egyik legfontosabb eredménye az albán kisebbség létszámnövekedési mutatója lehet. A legutóbbi népszámláláskor, 2002-ben a kétmilliós ország lakosságának egynegyede vallotta magát albán nemzetiségűnek, de a statisztikák szerint ma már a lakosság egyharmada albán.
A koronavírus-járvány kitörése óta Észak- Macedóniában 127 241 fertőzöttet regisztráltak, és 3716-an haltak bele a Covid-19 betegségbe. Az oltás lassan halad, Szkopje korábban Szerbiától kapott oltóanyagot, és csak a múlt hét végén érkezett meg az első vakcinaszállítmány, amelyet a több nemzetközi szervezet és a francia kormány által tavaly nyáron létrehozott COVAX-programon keresztül rendelt meg.
Korábban Horvátország is elhalasztotta a népszámlálást, amelyet a tervek szerint április 1-je és május 7-e között kellett volna lebonyolítani, de a koronavírus-járvány és a decemberi földrengés miatt új időpontban, június 1-je és július 4-e között tartják meg.
A legfőbb indok természetesen a koronavírus, hiszen a kialakult helyzetben nem életszerű, hogy vadidegen emberek járjanak házról házra, és ezzel terjesszék a veszélyes kórt, az online összeírás pedig a társadalom jelentős, főként idősebb része miatt nem opció.
A másik nyomós érv, hogy a földrengés által érintett területekről sok ember ideiglenesen elköltözött, ezért összeírásuk lehetetlenné vált egyes régiókban, és az összegyűjtött adatok így torz képet rajzolnának fel.
_____________________
Forrás: MTI, internet

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében